Sarvalyi-erdő

A bazalttal borított felszínen a Sarvaly nevű falu lakói élték mindennapjaikat a középkorban. A 16. század első harmadában a település a törökdúlás következtében elpusztult, de két lelkes kutatónak, Parádi Nándornak és Holl Imrének köszönhetően több dolgot is tudunk a régi, hosszúkás, sokszor 30 méternél is hosszabb házakról, ugyanis kitartó munkával feltárták a romokat. Az ő munkásságuknak köszönhetően tudjuk, hogy három-öt helyiséggel rendelkező házakban éltek a helyiek, és az épületek alatt az ezen a vidéken ritkán fellelhető pincéket alakítottak ki, valószínűleg bor tárolására. A feltárás nagymértékben hozzájárult ahhoz is, hogy általános ismereteket szerezhessünk középkori falvainkról és azok életéről. A Magyar Nemzeti Múzeumban állandó kiállítás mutatja be az itt előkerült leleteket és a falu makettjét.  

Az erdőt átszeli az Országos Kéktúra K jelzése. Ezen északi irányban közel van az erdészház, amelynek kerítésén helyezték el a túramozgalom bélyegzőjét. A közeli Sarvaly-forrás foglalata felett az 1820-as évekből származó, homokkőből faragott házikó áll. A klasszicista stílusú épületet az akkori veszprémi püspök, Makray Antal építtette. A bazalt közül csörgedező víz medrét kivájták, így a vízlelő hely mellett tavacska jött létre. Napjainkra ennek medre sajnos már feltöltődött, és a forrás hajdan állandó vízhozama is lecsökkent a közeli bányásztevékenység miatt – de még így is elegendő ahhoz, hogy biztosítsa a közelben lévő két épület, a vadászház és az erdészház teljes vízellátását (igaz, csak egy szűrőrendszeren keresztül, vize ugyanis fertőzött). A forrásnál asztal, padok és szalonnasütő helyek is vannak.

Innen az út felé indulva fakeresztet láthatunk, amelyet Kocsis István fafaragó újított fel még 1999-ben, a Sümegi Városvédő Egyesület felkérésére. A középkorú falu megmaradt romjai sincsenek messze a forrástól. A terület régóta vaddisznóskert, ezért körbe van kerítve, de egy kapun át megközelíthető. A legépebben maradt épület a falu temploma, ennek az alapjai és néhány falmaradványa is látható.

A jelzett útvonal még egy érdekes, matuzsálemi korú fát is tartogatott: a forráshoz tartó ösvény és a K jelzés találkozásától fél kilométert dél felé sétálva a 2020-as évekig egy több mint 200 éves, 30 méternél magasabb, 3 méteres törzsátmérőjű bükkfa állt, amelyet „Ördögigafa” néven tartottak számon. Idős kora mellett a formája sem volt mindennapi: törzse kétfelé ágazott, majd ismét egybeforrt, feljebb pedig három nagyobb ágra vált szét.

Egész évben látogatható, de romok egy vaddisznóskertben vannak, a megközelítésükhez át kell jutnunk egy kerítésen.