Legendák nyomában a romok között

Itiner

• A buszmegállótól délkelet felé indulunk a P jelzésen.
• Rövid emelkedőn mászunk fel, majd kis kitérőt teszünk jobbra a PL jelzésen a Pusztatoronyhoz (Bibervár).
• A romtól visszatérünk a P jelzésre.
• Az erdőfolt, majd az útbevágás után délkelet felé kanyarodunk a P+ jelzésen.
• A magas vadkerítés kapujánál délnyugat felé fordulunk a Z jelzésen.
• Szent Gál-földnél északkelet felé követjük a Kis-Hanta-patak mellett kanyargó P jelzést a toronyaljai pálos kolostor romjához vezető PL jelzésig.
• A romtól visszatérve, a P jelzésen továbbhaladva hamarosan visszaérünk a buszmegállóhoz.

A túráról részletesen

A forrástól a legendás Pusztatoronyig

A buszmegállótól délkelet felé indulunk a P jelzésen. A szalagkorlát mögött pár méterre ered a Torony-forrás, kis vizes élőhelyet kialakítva maga körül. Innen rövid emelkedőn mászunk fel, majd kis kitérőt teszünk jobbra a PL jelzésen a Pusztatoronyhoz.

Az oklevelekben nem szereplő Pusztatorony (vagy Bibervár) építésének idejét és körülményeit nem ismerjük. Egy 1757. évi kéziratos térképen Biber vára néven jelölik, de elnevezésének eredetét is homály fedi. A rom régen egy megerősített őrtorony lehetett, ami az itt talált cserépdarabok alapján valószínűleg a 12. század végén épült. Pusztulása a 13- 14. század fordulójára tehető Csák Máté, illetve Károly Róbert harcai során.

A vár egy helyi mesében is fennmaradt. A történet szerint a tornyában óriások laktak, akik hatalmas étvágyukkal akár egy ökröt is meg tudtak enni. Egy napon a Mnyi névre hallgató öreg óriás leánya megpillantott egy szántóvető embert. Mivel azelőtt nem találkozott földi halandóval, nagy örömében hazavitte a kötényében, hogy felfalja. Az apja, amikor meglátta, éktelenül dühös lett. Rögvest visszavitette lányával a parasztot lovastul, szekerestül a mezőre, hiszen az emberek munkája tartotta el őket.

Erdőn-mezőn át a Toronyaljai pálos kolostor romjáig

A romtól visszatérünk a P jelzésre. Az erdőfolt, majd az útbevágás után délkelet felé rákanyarodunk a P+ jelzésre. Magas vadkerítés mellett sétálunk, amíg el nem érjük a kapu előtt álló kocsánytalan tölgyet, amin már látjuk az ezután követendő Z jelzést. Az Ipoly Erdő Zrt. egy táblát is állított ide, amin az erdők megújítását mutatja be. Érdemes végigolvasni, hogy a kiinduló egykorú facsoportoktól hogyan jutnak el kb. 50-150 év alatt a szálaló erdőszerkezet kialakításáig, több korú és szintű, elegyes erdőkké alakítva azokat.

Délkelet felé haladva érünk a kelta telepnyomot rejtő Szent Gál-földhöz, ahonnan tiszta időben szép kilátást kapunk a Márianosztra környéki hegyekre. Innen északkelet felé követjük a röviden a Kis-Hanta-patak mellett kanyargó P jelzést a Toronyaljai pálos kolostor romjához vezető PL jelzésig, amelyen jobbra térünk.

A monostort hivatalos iratok először 1437-ben említik. Építéséhez egy kisebb kőbányát nyitottak, emellett felhasználták a Bibervár (Pusztatorony) köveit is. A lakott területektől távol emelt, közepes méretű kolostorhoz malom, halastó, valamint egy rengeteg tárgyi emléket rejtő kút is tartozott. A kúton kívül mára szinte semmi sem maradt belőle. Az építményre utaló utolsó adat 1538-ból származik.

Egy legenda szerint a kolostort alagút kötötte össze a nosztrai rendházzal. A török időkben a szerzetesek féltett értékeiket a kolostor mély kútjába eresztették, a birtokukban levő négy szekér aranyat pedig a titkos járatban dugták el. Amikor egy vakmerő ember megpróbálta megkaparintani a drágaköveket, különös dolog történt: miközben ásott, megjelent egy hatalmas kutya, amitől úgy megijedt, hogy helyben szörnyethalt. Így az elrejtett kincsek azóta is a mélyben vannak.

A romtól visszatérve, a P jelzésen továbbhaladva hamarosan visszaérünk a buszmegállóhoz.