Hideg völgyből a forró sziklákra - Hűvösvölgytől Budaörsig

Itiner

• Hűvösvölgyből a K jelzést követjük a Nagy-rétig.
• A Nagy-réttől a S↺ jelzésen baktatunk.
• Egy elágazásban jobbra térünk a S jelzésre, amit a kis-hárs-hegyi kiágazásig követünk.
• Balra fordulunk a S▲ jelekre, amik a Kis-Hárs-hegyre vezetnek, majd ugyanerre térünk vissza.
• Balra, a Z↺ jelzésen folytatjuk utunkat Szépjuhásznéig, ahol a Budakeszi útnál cserélünk jelzést.
• A Budakeszi út túloldalán a P jelzésre térünk, ami fölvezet a János-hegyre.
• A János-hegyről egészen Makkosmáriáig a P jelzésen maradunk.
• Makkosmária rétjét a sétányon szeljük át, majd a S jelzésen hagyjuk el.
• Erdei elágazásban egyenesen megyünk tovább P jelzésen, amit egészen az Odvas-hegy lábáig, a Hegyfok utca szurdokáig követünk.
• Jobbra váltunk a T tanösvény jelzésére, aminek kereszteződésében ismét a jobb irányt választva kapaszkodunk fel az Odvas-hegy tetejére.
• Az Odvas-hegyet a T jelzés jobbik ágán hagyjuk el.
• A szurdok alján jobbra térünk a P jelzésre, ami elvezet a túra végpontjáig.

A túra részletes leírása

Ördög a hűvösben

Az Ördög-árok patakja több bérc szorításában is utat talált a Duna felé. Völgyei és szurdoka fontos közlekedési folyosókat jelöltek ki, ilyen például a Hűvös-völgy is. E kulcsponti közlekedési ütőérre már a 18. század utolsó éveiben kocsma települt, majd a működtető családneve után Balázs vendéglőnek hívott étterem működött itt - egészen a 21. század elejéig, amikorra tönkrement és elbontották. A helyszín a nevét a szűk, mély területen csapdába eső hideg levegőről kaphatta, és régebbi német elnevezése, az Im Kühlental tükörfordítása. A szép állomásépületek a 19. századból származnak, igaz, egy rekonstrukció során (az 1990-es évek végén) eredeti helyüktől kissé odébb építették fel őket.

A K jelzést az állomás belváros felőli oldalán, a síneken átkelve leljük meg, és a fedett lépcsőn fölfelé lendülve indítjuk meg a túrát. Átkelünk a Gyermekvasút végállomásának parkján, és aluljárón keresztezzük a síneket. Amikkel még több ízben is találkozunk a későbbiekben, hiszen a pálya Hűvösvölgy és a Széchenyi-hegy között teremt összeköttetést – igaz, nem sokon múlott, hogy nem így lett. Az 1948. tavaszán megindult kisvasút-építést eredetileg a Margit-szigetre tervezték, majd amikor a budai hegyek megközelíthetőségének javítása mellett döntöttek, elsőre Zugliget volt a lenti végállomás kijelölt helye. A nagy szintkülönbségek miatt azonban végül a mai vonalvezetés lett a befutó, amihez hozzájárult a csillebérci gyermektábor és a fogaskerekű elhelyezkedése is.

A Hárs-hegy oldalában

Széles sétányon emelkedve keresztezzük egy villanyvezeték léniáját, majd erdőben folytatjuk gyalogutunkat. Elpusztult épületek mentén, a kerekesszékes tanösvényt elhagyva érkezünk ki a Nagy-rét sarkába, aminek látképét a Hárs-hegy erdős oldalának látványa dominálja. A hajdani Városi-rét népszerű kirándulóhely volt az 1920-as évektől kezdve, hinták és céllövöldék, különféle szórakozási lehetőségek tarkították a tágas gyepet. Ma tanösvények, futópálya és erdei tornapálya is találhatóak a területén.

Utunk balra fordít, így a S↺ jelzésen kerüljük meg a rétet, hogy annak túlsó szegletét hátra hagyva átkeljünk a Nagykovácsi úton. Ezzel bevesszük magunkat a Hárs-hegy nagyszerű rengetegébe, mely város szorongatta fekvése miatt hosszú ideje nem terepe az erdőgazdálkodásnak – ami meg is látszik rajta. Ahogy a Nagy-rétről az északi lejtőkre kanyarodunk, kezdetben még néhány roppant törzsű bükk hajol fölénk, később utunkra elsősorban sűrű növésű, változatos megjelenésű gyertyános-tölgyesek lombja borul. Néhol felfedezhetünk fenyőket is, amik az egykori kopárfásítások mementóiként színesítik a pagonyt.

Tölgyek és bükkök elegyében vezet a „Tótasszony út” nevezetű szakasz, ami egy darabig a vasút mellé szegődik, nevére pedig nincs egyértelmű magyarázat. A néphagyomány szól egy német asszonyról, akit a környéki svábok holtan találtak, ezért a „todt” szó ferdült el tóttá, míg egy másik történet szerint egy tót asszony errefelé hozta világra gyermekét. Egy 19. század eleji Turisták Lapjában szó esik egy féltékenységből megölt tót feleségről is. Nem maradunk sokáig a jelzésen, hiszen a következő elágazásban jobbra, a S sávra cseréljük azt.

Mérsékelt kaptatóval, kibukkanó mészkőgumók közt ostromoljuk a Hárs-hegyet – az azonos nevű vasútállomást pont elkerüljük. Újfent a vágányok mellé szegődünk (ezúttal alulról követjük), hiszen az egy nagy kanyarral visszafordult a hegyoldalban, melyet a nagy hurok miatt kénytelen alagúttal áttörni. Az alagút különös szerepet töltött be az Úttörővasút építése során, hiszen a költségtakarékossági okokból 3 részletben lefektetett pálya 2. etapjának átadása után a munkálatok terv szerint hónapokra leálltak volna. Ám a hegy teljes átfúrásához is csak egy kevés hiányzott már, ennélfogva néhány hét szünet után az építkezés teljes (Hűvösvölgyig tartó) befejezése mellett döntöttek.

Kitekintések fővárosokra

Egy átkelőhelynél átlépjük a síneket, és a lépcsőket leküzdve kaptatásba fogunk. Hangulatos sétányok szövik át a rejtelmesen sűrű tölgyest, amire hamarosan föntről is letekinthetünk. A balra kiágazó S▲ jelzésen ugyanis felkapaszkodunk a Kis-Hárs-hegy tetőpontjára, ahol 1977. óta a neves tervezőjéről elkeresztelt Makovecz-kilátó tekervénye tornyosul. Két spirális lépcsőjét eredetileg kisvasúti talpfákból alakították ki, ezeket későbbi újjáépítésekor cserélték le. Fölső szintjéről (ahol az alacsony korlátok és a szűk hely miatt elkél az óvatosság) Budapest zöld oldalát szemrevételezhetjük: a szomszédban következő állomásunk, a János-hegy zöldell, de látszik a Széchenyi-, a Gellért- és a Vár-hegy is, ahogy az erdő uralta Hármashatár-hegy csoportjának tagjai is mutatkoznak. A Hárs-hegy csúcsa mögül kikandikálnak a Budai-hegység külső tagjai, a háttérben pedig olyan óriások kéklenek, mint a Pilis-tető és Dobogó-kő.

A kilátó szomszédságában eredetileg megállóhelye volt a kisvasútnak, azonban a zord lejtésviszonyok komoly akadályt jelentettek a hegymenetben elinduló szerelvények számára, ezért az állomást megszüntették. A mélynövésű toronytól visszatérünk az elágazáshoz, és ezúttal balra, a Z↺ jelzésre váltunk. Újra átkelünk a vonatsínpáron, és árnyas erdei úton közelítjük meg Szépjuhásznét, a János-hegy és a Hárs-hegy közti forgalmas nyeregpontot, ahol a Gyeremekvasút legnagyobb, köztes állomása is található.

A helyszín a nevét egy fogadótól örökölte, mely a 18. század végétől a 20. század elejéig csábította ide a kikapcsolódni vágyó budai polgárságot, megcsapolva mellé a várost Budakeszivel összekötő út forgalmát. Régebbre tekintve, a legenda szerint Mátyás király többször is felkeresett egy vonzó juhászfeleséget, az esetet megneszelő Beatrix királyné azonban nem volt rest álruhába bújni, hogy felderítse és felszámolja a liezont – erről neveztetett el a vendéglő. Az állomás körül az Úttörővasút építésekor medencés parkot alakítottak ki, most pedig büfék teremtenek lehetőséget evés-ivással feldobott pihenőre, de egy pálos kolostor romjait is megtekinthetjük. Mivel még meglehetősen hosszú út vár ránk, érdemes rövid pihenő után tovább indulni – ám előtte valamelyik vendéglátóhelyen erőt gyűjteni a János-hegy kapaszkodójához.

Az autóút túloldalán már a P jeleken gyalogolunk, ám a békés sétálgatás rövidesen izzasztó kaptatássá lényegül. Nekiveselkedve a János-hegy meghódításának, eleinte csak enyhe emelkedéssel keresztezzük a szerpentinút kígyóját, itt-ott kilátunk a bükkelegyes erdőből, és átlendülünk a fő csúcs árnyékában alig ismert Pozsonyi-hegy tetőpontján is. Pedig kettejük közt érdekes kapcsolat áll fent: az 1847. évi dűlőkeresztelő (a helynevek magyarítása) alkalmával a mai János-hegy kapta ezt a nevet, mivel az a hír járta, hogy róla a megfelelő irányba tekintve - különösen tiszta időben – feldereng a régi koronázóváros is. A név feledésbe merült, de hogy az ihlető látvány nyomába eredjünk, ahhoz még le kell gyűrnünk az egyre vadabb meredekségű terepet.

Kis kanyarokkal érünk a csúcsra, 527 méteres magasságba, a főváros legmagasabb pontjára. Már az épület látványával is nehéz betelni: kecses, ugyanakkor robosztus „világítótoronyként” tör fölfelé, és már 1910. óta távolról is azonosítható ikonja a budai hegyek tengerének. Míg a hegycsúcs nevének eredete nem tisztázott, az Erzsébet királynőről elkeresztelt épület legfölső szintjeiről megjelenéséhez és jelentőségéhez méltó panoráma szemlélhető. Nem csupán Budapest, hanem a fél ország hegyvidékei is felsejlenek a látképben. Kivételesen tiszta időben a Bükktől a Bakonyig és a Balaton-felvidékig, északon Szlovákia bérceiig csodálhatók a hegyek. Grandiózus és lehengerlő a látvány, a hatalmas város mellett számtalan bérc hullámzik, a főváros pazar fekvése teljes szépségében kerül a szemünk elé.

A külső lejtőkön

A P jelek a torony tövéből átvezetnek a hegycsúcson, majd egy lépcsővel járhatóvá tett, meredeken lejtő szakaszon ereszkedünk le a Libegő állomásához, ahol büfék közül válogathatunk. A nagy elágazásban jobbra, a játszótér felé tartunk, és a P jelzésen maradunk lefelé. A kavicsos sétány szegélyén itt-ott ősöreg bükkösök strázsálnak, szétfolyó gyökérfonataik részben feltárják, mi tapasztja a talajhoz ezeket a súlyos óriásokat. Jobbra, lépcsőn térhetünk ki a Béka-tóhoz, ami a Budai-hegység legnagyobb felületű, természetes eredetű tava – igaz, nincs nagy konkurenciája, hiszen az üledékes kőzetek (különösen a mészkő) szivacsként nyelik el a csapadékvizet. Ám ezt a kis mélyedést agyag béleli, ami a felszínen tartja az aprócska víztestet. Partján pihenő- és sütögetőhelyet alakítottak ki, bár nem kiemelkedően mutatós hely, hangulatában és megjelenésében kuriózum a kis erdei tavacska. (Nem volt mindig az: a 20. század közepéig több, ugyanilyen kialakulású társa is volt a Budai-hegyekben, ám forrásaik csatornahálózatba történő bekötése ezeket felszámolta. Színfoltot jelentő élővilágukkal együtt.)

Lejjebb utoljára metsszük a Gyermekvasút pályáját (a János-hegy állomás végében), és dús aljnövényzetű tölgyesben tekergünk tovább. Hosszú, eseménytelen gyaloglást vált fel a Virág-völgy elérése, ami az egész útvonal (és a tágabb környék) talán legszebb erdőképével ajándékoz meg. A bükkök uralta, árnyas és zárt völgy mintha a Mecsekből csöppent volna ide, épp csak a patak hiányzik árkából.

A turistaút egy ponton hirtelen jobbkanyarral a vízmosás túloldalára irányít, és pár szép szál bükköt mellőzve ismét tölgyesbe irányít. Régi síúton kanyargunk a hegyoldal futását nagyjából szintben követve, az útról látható egyik magánház a néhai Makkosmáriai turistaház – melyet egy fodrásziparosok által gründolt turistaegyesület emelt a ’30-as években. Akkor még gyümölcsösök és szőlőtőkék fedték a lejtőt, melyről ki lehetett látni az apró, völgyi fekvésű Budakeszire. Bár közel a település, maradunk a fák között, és kisvártatva terebélyes rétre lyukadunk ki – amelynek története szintén nem független a rég felszámolt szőlőktől. A pihenőhelyekkel szerelt tisztáson a 18. század elején egy szőlőmunkásnak látomása támadt, és amikor nemsokára meggyógyult veszélyes betegségéből, hálából képet vásárolt a Szűzanyáról, melyet a tölgyfán helyezett el. Ebből ered a helyszín neve, illetve jelentősége, hiszen hamarosan népszerű zarándokhellyé vált, majd kápolnát, később templomot emeltek rajta.

A templom elől balra vágunk át a réten, és a S jelzésen, jobb irányba folytatódik túránk. Egy kiágazásnál kis kőfejtőbe tehetünk kitérőt, ahol a Budapesti Természetbarát Sportszövetség elhunyt turisták emlékhelyét alakította ki, de egy tűzrakóhely is fellelhető. Hosszú, enyhén emelkedő erdei út következik a Széchenyi-hegy oldalában, ahol a későbbiekben csatlakozik a P jelzés. Ez azért fontos, mert egy elágazásban búcsút intünk eddigi jelzésünknek, és egyenes irányt tartva maradunk a P sávon. Egyre meredekebb lejtőn keresztezünk egy aszfaltutat, és fárasztó kanyarokkal érkezünk meg a Budaörsi-hegy dolomit fedte platójának peremére. Innentől viszont enyhül a terep: végre lefelé vezet az út. Mintegy 10 perc séta a fiatalos uralta lejtőn, és ismét szétágaznak a turistautak.

Festők és festői látványok

Itt érdemes egy igazán rövid kitérőre vállakozni: balra tartva, a Z↺ jelzés bal oldalán üreg feketéllik a földben. Az úgynevezett piktotégla-üregek egyikét látjuk, ahonnan többnyire a budaörsi német családok a kovás elegyrészektől fehér agyagot bányásztak. A tárók olykor meghökkentően hosszúra nyúltak, de semmiképpen se kíséreljünk meg behatolni az alagútba, hiszen az mai formájában omlás-, ezért életveszélyes! A „budai földből” kitermelés után festőtéglát (innen a piktor szó) készítettek, melyet aztán alapozó fedőanyagként hasznosíthattak a szobafestők. Mivel a 2. világháború után a német lakosság túlnyomó részét kitelepítették, az 1950-es években a gyártás leállt.

Visszatérünk az elágazáshoz, és a P jelzésen folytatjuk utunkat. Legyünk résen, mert a turistaút váratlanul elhagyja a széles erdei utat – a piktortéglát szekereken fuvarozták a hegylábhoz, most épp egy szűk vízmosásba ereszkedünk bal felé. A köves, fák szorongatta csapás hangulatos sikátora végül utcára ér, aztán annak túloldalán az Odvas-hegy és szomszédja közé fúrja magát. Érdemes felkaptatni a balra emelkedő sziklákra: váratlanul szilaj látvány tárul fel. Budaörs felé apró, sziklás kanyon vezeti a tekintetet, körben a füves bércek meredek lejtői szigetekként törnek a magasba. Teljesen elüt ez a tájkép attól, amit a Budai-hegység belső zugaiban, Hűvösvölgytől egészen idáig mutatott magából – a hőmérséklet is megváltozik, a délies kitettség érezhetően nagyobb meleggel jár, amit a hőt visszaverő, szinte világítóan fehér dolomitfelszínek csak tovább fokoznak.

Kopár szigetek

Túránk még egyszer, utoljára (és igazán csak először) próbára tesz: a T jeleken jobbra, a bozótba hív, majd sziklás tereplépcsőkön keresztül az Odvas-hegy hátára hág. A budaörsi kopárok őrzik a 19. századra erdőjüket vesztett Budai-hegyek képét: dolomitsziklagyepes, máshol lejtősztyeppes sasbércekként, meredek lejtőjű, sziklafoltos kúpokként egyedi táji értéket képviselnek az országban. Ösvényünk a kopárfásítások hajnalára emlékeztető feketefenyőt hagy el: mivel e hegycsoport (főként déli) lejtőin értékes sziklagyepek jöttek létre, melyhez az élővilág számtalan eleme idomult, a különleges életközösséget megőrzendő nem volt cél az újraerdősítés. Számtalan ritka növényfaj mellett olyan fajok is előfordulnak még itt, mint pl. a hazánkban csak szórványosan, csekély egyedszámban megtalálható haragos sikló. Valóban temperamentumos viselkedését szinte biztosan nem lesz alkalmunk megtapasztalni, hiszen e kecsesen robosztus faj jól rejtőzködik, és kerüli az embert.

Az ösvény meredek kaptatóval, sziklákat is kerülgetve tekereg fel a hegytetőre, ahonnan szédületes panoráma nyílik. Alattunk Budaörs terül el, tőle balra már Budapest látszik, szemben a Tétényi-fennsík hosszú háta nyújtózik, kápolnájáról pedig könnyen felismerhető a Kő-hegy füves hátú bérce. Ellenirányban a Frank-hegy hatalmas erdőtakarója zöldell, illetve a Budaörsi-kopárok gyepes-árvalányhajas hátainak terepe hullámzik, mely karéjként öleli körbe hegyünket. A távolba meredve megmutatkozik a Nagy-Gerecse, illetve a Vértes keleti oldala, de feltűnik a Bakony és a Velencei-hegység is – éles szeműek pedig a Balaton-felvidék peremi hátait is kiszúrhatják. A látvány nagyszerű, csak az autópályák folyamatos zúgása rondít bele az idillbe.

Az Odvas-hegy különlegessége abban keresendő, hogy félúton helyezkedik el a Budai-hegység erdős magaslatai és a kopárok külső rögsora között, ezért egyedi perspektívát kínál erre a karakteres megjelenésű vidékre. A sajátos pozícióhoz tekintélyes relatív kiemelkedés, illetve extrém meredekségű lejtők párosulnak. Nevét az oldalában tátongó, eróziós eredetű (azaz a szél és a víz által mélyített) üregekről és repedésekről kaphatta, melyek távolról állítólag korhadt, odvas fára emlékeztetnek.

Lefelé a jobbra kiágazó ösvényen lendülünk – egészen addig, amíg a szelíden sziklás terep lelassításra nem kényszerít. A dolomitmurvás csapás sziklapárkányon vezet, majd egy bérchátról még egyszer kilátást kínál a környékre és a hegyoldal gyephavasi hangulatú lejtőjére. Technikás szakasz következik, hiszen a kezünket is használva, sziklalépcsők sokaságán araszolunk be a völgybe. Innen jobbra, a P jelzésen érjük el Budaörs utcáit. Kikerüljük a Kő-hegyet, és ezzel lassan befejezzük hosszas vándorlásunkat, mellyel átszeltük a Budai-hegység jelentős szakaszát.

Kisvártatva elérjük a Szabadság utat, melyen balra megtalálhatjuk a buszmegállót.