Egy romantikus várromhoz a Vértes vadonján át

Sziasztok, Ma ismételten egy kellemes kutyás túrát tudhatunk magunkénak, melyről írtam pár gondolatot. Mostanában többnyire futottuk az ösvényeket Mellonnal, ezért ideje volt kicsit lassítani és időt adni magunknak, hogy befogadjuk a környezetet. Persze ez mindenkinek mást jelent, kinek a táj csodálatát, kinek a fagyott lószar csemegézését. Zárójelben megjegyzem, hogy nem a második vagyok én. Ezúttal is a jó öreg Természetjáró apphoz fordultunk inspirációért, így esett a választás egy vértesi kalandra. Közepesen hosszú körtúra szintemelkedéssel, itt ott technikásabb részekkel, de erről majd részletesebben emlékezek meg. Az útvonal a csákányospusztai Birka csárda parkolójából indul. Helyet ne akarjunk foglalni a kirándulás utánra, mert már sajnos nem üzemel az egykoron patinásnak tűnő vendéglő. Felhámoztam a kutyát, betöltöttem a tracket, majd indítottuk az órát. Na csapassuk, mert igencsak csípős az idő, még befagy a valagunk. Az első szakasz házak között majd egy tisztás mentén halad. Itt mindjárt beleakadtunk a helyi freelancer kutyába, aki feltűnően méregette a városi ficsúrokat. Nem tudtam megállapítani, hogy vemhes, vagy csak barokk zsámoly méretűre hizlalták, de miatta nem éreztem veszélyben magunkat. Egy darabon követett, majd kiegyeztünk döntetlenben és hazadöcögött. Az erdőbe érve tapasztaltuk, hogy megmaradt némi hó, illetve erősen le van fagyva alatta az út. Nem lepett meg, mivel az autó -2C-t jelzett, de haladást nem könnyítette túlságosan. Egy hasadékban kaptattunk fel a tejködben úszó kilátópontig. Nem láttam értelmét felmászni a lépcsőkön, majd meglessük Instán a nyári felvételeket, hogy milyen lett volna, ha 4 méternél tovább is látunk. Visszaereszkedtünk az útra és haladtunk tovább a térkép szerint. Megálltunk az elkerített temetőnél, majd némán tettünk egy sétát benne, megnézve a sírokat, és a faragott Krisztus képet. Az elágazásnál mindkét irányt lehet választani, mi egy balost vettünk. Itt a köd nem csak úgy lézengett, de hullámokban támadt ránk. Mellonkutya nem panaszkodott ugyan, de nekem mocskosul karcolgatta az arcomat. Szerencsére hamar beértünk a szélvédett fenyvesbe, ahol még az előzőeknél is nagyobb nyugalom telepedett ránk. Csendben haladtunk figyelve a rengeteget. Egyszer csak halk neszre lettünk figyelmesek, majd 3 méterre tőlünk egy muflon indult meg hanyatt-homlok a biztonságos sűrűbe. Nagy élmény volt, mert sosem láttam még a természetes élőhelyén. Bandukoltunk tovább Vitányvár irányába, miközben többször megálltunk frissíteni. Itt már egy-egy kirándulóval is összefutottunk. A kalandortársam kicsit unta a banánt, ezért rövid botozással húztam fel a motivációját, így a várhoz vezető kaptatón végig hegyezett farokkal peckeskedett előttem. A szebb napokat látott építményben csak úgy süvített a szél. Csináltunk pár fotót, majd visszamenekültünk a biztonságot adó erdőbe. Nem tudom, hogy a nagy sietségben, vagy Mellon figyelése miatt, de úgy mentünk el a Rockenbauer Pál emlékfa mellett, hogy egy km ereszkedés után kérdeztem rá, hogy nem kellett volna már látnunk? Na jó, innen már vissza nem mászunk, majd legközelebb jeligére eltettük a többi mellé a kimaradt, de kötelező megnézni fiókba. A következő emelkedő jelentős károkat szenvedett. Mindenfelé kidőlt fák fekszenek, amelyek több helyen is végigkísérték az utunkat. Lehetett választani mászás, bújás, kerülés között. Amint az emelkedőre értünk, az eb úgy döntött, hogy könnyít magán. Épp elkezdte a műveletet, amikor két őz toronyiránt felénk kezdett száguldani. Nem tudom, hogy nem láttak-e vagy csak haverkodni szántak, de a bakoló kutyától kb. három méterre fordultak be élesen balra. Mellont ugyan érdekelte az ügy, de úgy volt vele, legalább a budin hagyják már nyugodtan, így rezignált arccal, némi utánszimatolással folytatta ügyes bajos dolgát. Mivel kezdett sötétedni és a köd is beszorult a fák közé nagyon lecsökkent a látótávolság. A visszaút egy rövid szakaszon ugyanazon a nyomtávon haladt, mint az elején, de egy pontban kettéválik és egy partfalban szaladó ösvényen kell lezergézni. A levelekkel borított sikamlós kövek nem könnyítettek a helyzeten, de elég jól vettük, helyenként belekocogva a lendülettől. Cakli-pakli nem egész négy óra alatt körbeértünk a 16 km hosszú 500 méter szinttel tarkított pályán, amiben rövid stop and go frissítések és fényképezések is voltak. Összefoglalva egy egész jó sportértéket képviselő útvonal volt. Három olyan dolog van, amely bármikor levesz a lábamról. Fenyveserdő, várrom, köd. Na jó ennél több dolog is van szélesebb palettán, de ha csak a természetjárásra koncentrálunk. Most mindegyikből kijutott, úgyhogy a látvány miatt már megérte. Útitársam is kellemesen elfáradt, az utolsó szakaszon még begyűjtötte a random turisták simogatását is. Ezt a túrát a jelenlegi terepviszonyok miatt olyan túrázóknak ajánlom, akiket a jég, a köd adta nehezebb tájékozódás nem riaszt vissza.

Könnyen teljesíthető túra sok látnivalóval. A szárligeti vasútállomásról indulva rövidített úton is elérhető a túra kezdőpontja. A Gráciák bérce és a Szép Ilonka-forrás szerintem lehetne még a túra része.