A bortermő hegyen át

Itiner:

• A tarcali vasútállomásról a P jelzést követjük a bányatóhoz tartó aszfaltútig.
• A sziklafalakat elérve balra fordulunk az aszfaltra (jelzetlen), majd arról az ösvényt követve teszünk kitérőt a bányatóhoz.
• Visszatérünk az aszfaltra, és azt kövejtük jobb felé.
• A bányafalak közül kiérve jobbra térünk egy sétányra, és az Áldó Krisztus-szoborig gyalogolunk.
• A szobortól a lépcsőn ereszkedünk le, majd jobb felé követjük a sétányt Tarcalra.
• A Könyves Kálmán utcán jobbra fordulunk.
• A 2. lehetőségnél jobbra fordulunk a P◼ jelzésre, amit követünk a szőlők közé.
• Ahol a jelzett út egy mélyútba fúródna, ott balra váltunk a jelzetlen dűlőútra, és ezen jutunk vissza (följebb) a jelzésre.
• A P◼ jelzést követjük egy dűlőút csatlakozásáig.
• Jobbra térünk a P+ jelzésre, ami a hegycsúcsra vezető aszfaltra navigál.
• A csatlakozó P jelzésre váltunk, amelyet eleinte aszfalton, majd a sípályát keresztező ösvényen követünk.
• Egy elágazásban jobbra fordulunk a P▲ jelzésre, amin felgyalogolunk a hegy csúcsára.
• A P▲ jelzésen ereszkedünk vissza az elágazáshoz.
• Egyenes irányt tartva követjük a P jelzést, ami Tokajon át a tokaji vasútállomásra vezet.

A túra részletes leírása:

A hegy lábánál

A vasútállomástól a háztetők fölé magasodó hegy felé indulunk, és a P jelzés navigál el a Könyves Kálmán utcára. A település szélén megkerüljük a temetőt, és egy földútról érjük el azt a szállítóutat, amelyen balra fordulva, bontott falak sziklakapuján keresztül sétálunk el a tópartra.

A bányakatlan kitárul, és feltűnik a tó türkizkék tükre - maradjunk a kialakított sétányon, hiszen a falak helyenként omlásveszélyesek, időnként kövek indulnak meg az udvar talpára. Bár fürödni tilos a vízben, azért a látvány megéri a kitérőt, és még a hegyet alkotó kőzeteket is alaposan szemügyre vehetjük. A Tokaji-hegy nagyrészt az andezithez hasonló, dácit nevű vulkáni kőzetből épül fel (ez arról kapta nevét, hogy Erdélyben írták le), és önálló kitörési központ volt. A bánya egy lávafolyás anyagába mélyül, és nem kell hozzá geológusnak lenni, hogy feltűnjön, a sötét, tömör kőzetre vékony sávban sárgás réteg települ. Az utóbbi, apró szemcséjű kőzet a lösz, melyen a szőlőtermesztéshez kiváló talaj képződik, származását tekintve pedig jóval fiatalabb a dácitnál: míg a tűzhányó 12-11 millió éve működhetett, addig ez a homokszerű anyag a kb. 10 ezer éve véget ért pleisztocén jégkorszakok idején, a szelek szárnyán érkezett. Érdekesség a bányató kapcsán, hogy - sok másik társához hasonlóan - a magas falak megvédik a széltől, ezért a víztömeg átkeveredése minimális, csak felső rétege melegszik fel. Ha alaposan körbenéztünk a felhagyott bányaudvarban, forduljunk meg, és térjünk vissza a szállítóútra. A kőfalak között ezúttal térjünk jobbra, az emelkedő útszakaszra.

Egy éles jobbkanyar után kiérünk a sziklák szorításából, és ismét jobbra fordulunk, ezúttal egy jól követhető sétányra. A dombtetőn felbukkan a hatalmas Áldó Krisztus-szobor, következő célpontunk. Szemközt, a felszínbe mélyülő kőbánya talpán a tó vize csillog. Az elhordott kő építőanyagként (jelentős részben a Tiszán szállítmányozva) az Alföld felé vette az irányt, vagy a szőlőtermő területek támfalaiban kötött ki. Padok mellől lépcsőzünk a Krisztus-szobor mellé, ahonnan rálátunk Tarcalra, de az Alföld és az Északi-középhegység találkozását is szemlélhetjük, hiszen a Szerencsi-dombság hátterében nemcsak a Tokaji-hegység, de kissé távolabb a Bükk pereme is feltűnik. Ellenkező irányban pedig a tévétoronnyal felszerelt csúcs mutatkozik, amely innen nézve már nem is tűnik olyan magasnak. De a látvány meghatározó eleme mégiscsak a szobor: a monumentális méretű alkotás 8,5 méter magas, mintegy 50 tonna, és 2015 óta uralja a dombot. Egy kőfeldolgozással foglalkozó vállalkozó sokat járt a tarcali Szent Teréz-kápolnában, és egyik alkalommal kezébe akadt az Áldó Jézust ábrázoló kép - ekkor jött az ihlet, hogy megépítteti az ország legnagyobb Jézus-szobrát. Az 5 gránittömbből készült alkotás körül parkot alakítottak ki, így a fölfelé megtett séta is kellemes élmény. 

A szoborral szemben lépcsőn ereszkedünk, majd jobbra fordulunk, és a kilátást nyújtó parkon keresztül ereszkedünk vissza Tarcalra. A Könyves Kálmán utcát a római katolikus templomnál érjük el, érdemes az épület túloldaláról letekinteni a településre. Egyébként a templomtorony sarkának pilléreiben felfedezhetjük az eredeti, gótikus stílus jegyeit, arra viszont már semmi sem utal, hogy az épületnek hajdanán két tornya volt.

Irány a csúcs!

Jobbra tartunk az utcán, amelyről a 2. lehetőségnél fordulunk jobbra, immár a P◼ jelzést követve. Szűk, ám annál látványosabb löszkorridorba lépünk (amit sajnos elég sok szemét csúfít), s közelről is megvizsgálhatjuk ezt a homokszerű, apró kőzetet - a fák alatti keskeny, sötét sáv már az erdőtalaj. Fokozatosan emelkedve, a mélyútból kilépve érkezünk a borvidék szívébe, a szőlősorok közé. A Tokaj-hegyaljára jellemző hosszú, párás és napsütéses őszön kellően száraz időjárás hatására a szőlőszemek megrepednek, és a nemesrothadást előidéző penész azok belsejébe jut. Így megindul az aszúsodás – a szem a napon száradni kezd (aszalódik, innen a név), ezért megnő a sav- és cukortartalma. A Tisza és a Bodrog nedves árterének közelsége, a szomszédos hegyvidék csapadékos klímája, illetve az Alföld meleg, napsütéses őszi időjárása együtt teremtik meg azt a speciális mikroklímát, ami kedvez a folyamatnak. A kora őszi csapadékot követő hosszabb, viszonylag száraz és napos időszak, valamint az aszúsodás időigénye miatt a szüret különösen későn, október és december között jellemző. A megfelelő szemeket egyenként válogatják ki a fürtökből, ezért az aszúbor viszonylag nagy munkaigényű, s ez persze az árát is befolyásolja. A helyi borok eleinte még nem tűntek ki az országos kínálatból, viszont amikor a tatárjárás elpusztította a tőkéket, és IV. Béla olasz és vallon telepeseket hozatott a környékre (ez tükröződik pl. Olaszliszka vagy Bodrogolaszi neveiben), új fejezet kezdődött a tokaji szőlőművelésben. A hosszú felívelés utáni fénykor a 18-19. századra tehető, a szárnyalásnak a filoxéravész vetett véget.

Amennyiben ősszel járnánk a szőlők közti dűlőutakat, ne ijedjünk meg a folyamatos durrogástól: nem lövöldöz senki, csak a madarakat elzavaró, ezáltal a szőlőt védeni hivatott hangágyúzás fültanúi vagyunk. Meleg időben ezen a szakaszon nemcsak a szőlő, hanem a túrázók is a napon aszalódnak, a délies kitettség miatt nincs hova menekülni, így aztán érdemes sok vízzel és fejfedővel nekivágni. A következő szakaszon jól jön, ha a Természetjáró appal tájékozódunk, mert a turistaút egy régen benőtt mélyútba vezetne, amit elfoglalt az akác, ezért ki kell kerülni. A dűlőút elágazik, válasszuk a balra kanyarodó ágat, amely egy kisebb hurkot ír le, majd megközelíti az árkot rejtő akácost. Kaszáló és szőlősorok mellől érkezünk vissz a jelzésre, amelyet tovább követünk fölfelé. Kisvártatva kinyílik a panoráma, és a Tokaji-hegység hátai felé kap utat tekintetünk, de feltűnik a tévétorony is, ellenkező irányban pedig a Bükk pereme hullámzik a horizonton. Felhagyott, gazos parcellák mellől térünk egy dűlőútra, amelyet jobb felé, a P+ jelzésen követünk. Rövidesen kijutunk a csúcsig kanyargó szervizút aszfaltjára, és ennek következő kanyarjában balra, ösvényre lépünk. Az erdőt néhány méterrel előrébb sípálya léniája hasítja ketté: a 600 méter hosszú, egyenes pályát télen, havas időben ma is használják. Szűken kiláthatunk a Bodrogzug ártéri erdőire, fölpillantva pedig ismét a tévétorony tör az ég felé - immáron tényleg csak karnyújtásnyira. A P jelzés átszeli a gyeppásztát, és ismét erdőben folytatódik. A tájidegen akácos mellett megjelennek a hűvöset preferáló fajok is, mint amilyen például a bükk, és az erdőkép is sokkal inkább hegységi jellegűvé válik. Kisvártatva elágazáshoz érünk, ahol a jobbra kiágazó P▲ jelzést kell választanunk. A túra erdei részének legszebb, leghangulatosabb szakasza következik, de már a célegyenest tapossuk: a szűk ösvény ismét az aszfaltútra kanyarodik, és a tévéadó kerítése előtti parkolóba jutunk.

A vezér szemszögéből

Egy kis tisztásszélről az Alföld végtelenjébe bámulhatunk: az egysíkú látványt néhány morotvató, azaz folyóról (ez esetben a Tiszáról) lefűződött kanyarulat gazdagítja. A hegy meredek lejtőkkel csatlakozik a lapályhoz, ezért a magasságélmény adott, viszont a csúcs csalódás lehet annak, aki a kilátásért jön fel. Az épületkomplexum miatt szűk területen mozoghatunk, ráadásul az is beépített, körpanoráma helyett pedig mindössze egy szűk cikkelyt kapunk. Lefelé tekintve azért jól érzékelhető a szigethegy-jelleg, és szembeötlő, milyen pontos képet is rajzolt meg Petőfi, amikor a hadsereg előtt álló vezérhez hasonlította e magaslatot. Igaz, innen nézve csak a parancsnok szemszögéből részesülünk, akinek „regimentje", a Tokaji-hegység az ellenkező irányban, takarásban rejtőzik.

A ma leginkább Tokaji-hegyként emlegetett bástyát egyébként régebben a Nagy-Kopasz névvel illették, ami az egykori fakitermelés eredményére utalhat, de ebből mára semmit sem látunk. És nem csak az erdő újbóli megjelenése, hanem az 1960-ban épült tévétorony miatt is, hiszen az lényegében elfoglalja a tetőt. De nem ez az egyetlen bizonytalan név a térségben: amit Zempléni-hegységként is ismerünk, azt 1945 előtt (legdélebbi tagja után) Tokaji-hegységként emlegették, a határ túloldalán emelkedő részével (a Szalánci-hegységgel) együtt pedig az Eperjes-Tokaji-hegylánc volt elterjedt.

A hegypaláston lefelé

Lefelé ugyanúgy a P▲ jelzést követjük a csúcsról és a P jelzéshez érve, immár nyugatnak, Tokaj felé ereszkedünk. A vegyes erdőn átvezető ösvény sok helyen köves, murvás, néhol még a hegyet alkotó vulkáni szálkőzet is kilátszik, közlekedjünk óvatosan. Körülöttünk a hegyre jellemző, fenyvessel kevert akácos faállomány alkot foltszerű erdőtáblákat. Az akác csersavtartalma, ellenállósága miatt kedvelt fajta volt a szőlőtermő vidéken, és előszeretettel használták szőlőkarónak, oszlopnak, mivel földbe ásva sokkal tovább képes dacolni a gombásodással, korhadással.

Néhol megnyílik a rengeteg, és a fák között rálátunk a Tisza árterületére. Egy ellaposodó terasz előtt balra tisztás nyit kilátást a Bodrogközre, illetve az alant a hegylábhoz bújó Tokaj óvárosára. Innen tűnik fel a település stratégiai szerepe, hiszen amerre ellátunk, mocsaras vidék veszi körbe a vulkáni kúpot, amelynek kiemelkedése oltalmazza Tokajt az időjárási viszontagságoktól és árvizektől; egyben kilátást, termékeny, löszös termővidéket biztosít. Az út veszít eséséből, majd mélyen bevág a lejtőpihenő löszös üledékébe.

Az út Tokaj belvárosát célzó, direkt nyomvonalának a kényelem látja kárát, ezért ereszkedésünk legmeredekebb szakaszán, bokrok között szerpentinezve érkezünk a város széléhez, a temetőhöz. A hegyet oldalról támasztó, nyúlánk gerinc tövét, a legárnyasabb oldalt használta a lakosság temetkezésre, hiszen itt a szőlő egyébként is silány minőségben teremne. A temetővel szemközti oldalon, a régi szőlők nyomában felverődött bozótos és néhány felújított ültetvény alatt már a település házai, pincéi kezdődnek. Hamar elérjük a főteret a katolikus templommal és a Rákóczi-pincével, ahol Szapolyait királlyá koronázták. A központban a dicső régmúlt emlékei kísérnek lépten-nyomon, díszes ornamentikájú épületek, számos felekezet temploma látható. Többek között a borkereskedelmet lebonyolító zsidók zsinagógája és a cári Oroszországba irányuló borszállítmányokat intéző megbízottak számára emelt ortodox templom színesíti a palettát.

Utunk utolsó szakaszán hangulatos sétálóutcán hagyjuk el az óvárost dél felé, és érkezünk az Erzsébet királyné Tisza-hídhoz. Érdemes egy rövid kitérő erejéig kisétálni rá, és megszemlélni a Bodrog és a Tisza találkozását: alattunk az Északkeleti-Kárpátok és Észak-Erdély vizei egyesülnek. Sokszor sötétebb, zavarosabb a „szőke" Tisza a Bodrognál, mivel utóbbi a Felvidék keleti részének és Kárpátalja alacsonyabb hegyvidékeinek vizeit szállítja, míg a Tisza még hatalmasabb terület csapadékát egyesíti, így vízjárása is szélesebb időjárási zóna változásait tükrözi. A város ennek a hídnak, illetve a folyón természetesen kialakult szűkületnek köszönheti stratégiai szerepét. A történelem folyamán mindig átkelőhely volt itt, és a szemközti, vizek által közrefogott földdarabon vár is állt a középkor derekán. Az alattunk hömpölygő víztömeget már a kommunista érában megépült Tiszalöki vízerőmű duzzasztása szabályozza, aminek következtében több méterrel emelkedett meg a vízszint, a pangó víz miatt pedig eliszaposodott a meder.

A város főútjához visszatérve dél felé, Kistokaj városrész irányába követjük az út menti fasor árnyékában haladó P jelzést, amely a sínek alatt átkelve vezet a vasútállomáshoz. A szemközti, Szerelmi pincesor hegyhez tapadó épületei és a meredek lejtőket ostromló tőkék sorai búcsúztatnak a bor történelmi fővárosától, mielőtt vonattal visszatérünk a Tokaji-hegy túloldalára, Tarcalra.