Írott-kő – Egyházasrádóc (DDK-01)

Itiner:

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• Írott-kőtől Bozsokig az erdőben kanyarog a K, elhaladunk a Kalapos-kő mellett. 
• Bozsokon a kis hidacska után két ház között balra kanyarodunk.
• Szombathely Olad városrészére érünk.
• Áthaladunk a Parkerdőn.
• A Jáki-erdőn keresztül érünk el a Jáki-templomhoz.
• Mezőgazdasági területen érjük el Egyházasrádócot.

Részletes leírás:

Írott-kő – Bozsok

A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra a teljes túra és egyben a Dunántúl legmagasabb pontjáról, az Írott-kői kilátótól indul, amely az osztrák-magyar határon helyezkedik el. A bástyára emlékeztető építményt 2009-ben építettek újjá. Innen a túra másik végpontja, a Szekszárdi vasútállomás több mint 500 km-re van, amit végigjárva 84 települést és három, markánsan megkülönböztethető néprajzi tájat is érintünk.

Az Írott-kő tetején lévő tisztást elhagyva bükkösök között vezet utunk, noha a hegységre a magyarországi viszonyok között csapadékosnak tekinthető klíma miatt a fenyvesek is jellemzőek. A tájképben az egész Nyugat-Dunántúlon gyakori a fenyvesekkel vegyes erdők látványa. A hegység szintén egyedülálló módon az országban metamorf (átalakult) kőzetből áll, részben átalakult kvarcitból, másrészt átalakult mészkőből, nevezetesen márványból. Túlzásba azért nem érdemes esni, nem a magyar Carraráról van szó. Itt-ott sziklaképződményeket is láthatunk, ez azonban nem jellemző.

Jobbára erdészeti utakon, bükkösök között haladunk. Néhány kilométeren keresztül az országhatáron vezet a K jelzés a Vasfüggöny túraútvonalon. Bár semmi romantikus és felemelő nem volt a határ megközelíthetetlenségében, és ma már semmi nem jelzi a két ország közötti határvonalat, történelmünk egy rövid korszakának mementójaként mégiscsak érdekes lehet sokaknak ezen az egykor megközelíthetetlen úton járni.

Utunk a Sötét-völgybe lejt, majd ebből kijőve látjuk meg az első sziklaképződményt. Érdekesség, hogy a túra csak 2013-óta érinti a „köveket”, amelyek közül a beszédes nevű Kalapos-kő a legérdekesebb formájú.

Még egy leereszkedés a bozsoki szőlőkig, és ezzel a hegyvidéki hangulatnak búcsút is inthetünk, mert elérünk Bozsok határába, a nyaralók és szőlőskertek közé. A terület – a hajdan, még az 1880-as évek filoxéravésze előtt sokkal jelentősebb Kőszeg-hegyaljai borvidék – ma a Soproni borvidékhez tartozik. A magyarországi, és ezen belül is a soproni borok keresletnövekedése miatt a szőlőültetvények a ’80-as évek óta kezdenek magukhoz térni itt is.

Bozsok - leszámítva az itt-ott a kert végében rozsdásodó roncsoktól - zárt beépítettségű főutcájával már inkább az ausztriai Burgenland falvaira emlékeztet, semmint a többi Vas megyei falura. Az ok egyszerű: 1946-ig ez is német többségű volt, a szőlőművelés a távozásuk következtében indult hanyatlásnak.

Bozsok – Egyházasrádóc

Bozsok közepén a főútról balra fordulva egy hangulatos gazdasági épület mellett folytatjuk a túrát, és tulajdonképpen itt kezdődik az igazi Dél-dunántúli Kéktúra. Ha zeneműhöz hasonlítanánk, az Alpokalja a nyitány volt a maga bükköseivel és árnyas dűlőivel, a kőszeg-hegyaljai szőlőkkel megalapozva a hangulatot az innen felváltva gyorsuló és lassuló hullámzású Dél-Dunántúlhoz.

Az Alpokalját magunk mögött hagyva síkságra érünk. Innentől Szombathelyig 90%-ban erdős területen, vendégmarasztaló agyagban fogunk haladni. A túra magát a belvárost nem érinti, Olad városrészt csak 1950-ben csatolták Szombathelyhez. Mostanában a nagyvárosaink peremterületeire jellemző összevisszaság uralja; a hajdani parasztporták, hétvégi kajibák és a belső kerületekből, valamint a nagyszámú osztrák rendszámból kikövetkeztethetően a közeli Ausztriából ideköltöző tehetősebb rétegek házainak elegye határozza meg a képet.

Felérünk Szombathely legmagasabb pontjára, az Oladi-kilátó betontornyához. A szürke panelelemre hasonlító, zárt kilátó állandó harcban áll a graffitisekkel. Tetejéről vethetünk egy pillantást a városra, előtérben a Vasi Múzeumfalu nád- és zsuptetős házaival. Innen a Parkerdő felé haladunk tovább, a harmadik bélyegzőhelyhez, a Parkerdő Pihenőhöz, mely egyben a 26-os helyi buszjárat végállomása is.

Délnek sétálunk tovább a hétvégi kertek mellett, Nárai felé. Ahogy elhagyjuk a kertséget, a Kéktúra egy rövid szakaszon a Szombathely leghíresebb szülötte, Szent Márton nevét viselő túraútvonalon halad. A faluba az utunk nem vezet be. Közvetlenül előtte vágunk át a műúton, és eleinte mezőgazdasági területen, majd intenzív erdőgazdálkodással – értsd: tarvágás, növendék erdő, tarvágás, növendék erdő – sújtott erdős területen haladunk keresztül.

A talaj itt már nem annyira agyagos, mint Szombathely előtt, ez a talajréteg alatt elhelyezkedő lösznek köszönhető. Hamarosan megérkezünk Jákra, a szép fekvésű vasi faluba, amely azonban nem erről nevezetes, hanem Árpád-kori templomáról, a magyarországi román kori építészet egyik legszebb, ikonikussá vált példájáról. A templom leginkább díszes főbejáratáról, befelé szűkülő, bélletes főkapujáról híres, de zömök tornyai, jellegzetesen monumentális alakja messziről is jól felismerhető. A templomot a 13. század elején kezdték építeni, majd 1256-ban szentelték fel, és ahogy a viharosabb történelmű tájakon lenni szokott, többször megrongálódott, de utána mindig újjáépítették. Legutolsó átalakítása 1896 és 1904 között történt Schulek Frigyes tervei szerint. A faluban a templom melletti parkolóban van a következő bélyegzőhelyünk.

Jákot elhagyva jobbára mezőgazdasági területen vezet az utunk Egyházasrádócig, ezért felújított majorságok, új feldolgozó kisüzemek, messziről csillogó fémsilók, tárolók mellett megyünk el. Egyházasrádócon a falu főutcáján lévő Pub söröző falán találjuk a kéktúra bélyegzőt, itt ér véget az első szakasz. A sörözőnél áll meg a Szombathely és Körmend között közlekedő távolsági busz, de aki vonattal utazna tovább, sétáljon végig a főutcán (Kossuth Lajos utca) a vasútállomásig, amely azért is feltűnhet a túrázónak, mert nem a szokásos MÁV típustervek szerint épült; kőszegélyeivel, zsaluzott emeleti ablakaival mintha a budapesti Wekerle-telepről hozták volna át a vas megyei községbe.