Egyházasrádóc – Őriszentpéter (DDK-02)

Itiner :

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• Molnaszecsőd után átkelünk a Rábán
• A folyó árterében érünk el Döröskéig
• Döbörhegy után hullámzó dombvidéken szeljük az apró falvakat: Szarvaskend, Nagymizdó, Katafa
• Nádasdon elhagyjuk a Kemenshátat és az Őrségi Nemzeti Park területére érünk
• Hegyhátszentmártontól Kondorfáig hosszú erdei úton haladunk
• Elérkezünk a "szerek" világába, a tipikus őrségi falvakba
• Áthaladunk Szalafőn (kitérő Pityerszerre)
• Sok szeren áthaladva érkezünk meg Őriszentpéterre

Részletes leírás :

Egyházasrádóc – Nádasd

Egyházasrádóc után a táj, ha lehet, még laposabb lesz, mint ahol az 1. szakasz véget ért; immár a Rába-menti síkságon haladunk. Gondozott földek után érünk be egy erdőségbe, melyen átjutva aszfaltozott útra érünk - bár ma már inkább csak aszfaltozgatott útnak lehet nevezni az egykori laktanyához vezető utat. Molnaszecsődön csak átvágunk, közvetlenül a falu szélén kelünk át a Rábán, utunk továbbra is a döröskei műúton halad először csak a Rába ártéri erdejében, majd egy nyílegyenes szakaszon a folyó árterén. A megművelt területeket csak itt-ott töri meg egy-egy erdőfolt. Gyalogosként valóban csak erdőfoltokat látunk, légifotóról azonban kitűnik, hogy ezek a Rába által elhagyott morotvák.

Bozsok óta nem találkoztunk emelkedővel, itt azonban velünk szemben egy fennsík látszik, dombtetőre épült templommal. A hosszú andante után allegró. Elérkeztünk a Kemenes-hát nyugati széléhez: más falvak, más táj. Igazi aprófalvas térség, a völgyek szeldelte hátság, a völgyek szájában elhelyezkedő kicsi falvakkal. A szántóföldek a lapos hegyháton, a falvak az alacsonyabb völgyekben találhatóak, így előfordul, hogy még a nagyon közel fekvő települések sem látják egymást.

A falvak sorában az első Döröske, amelynek fazsindelyes tornyocskájú, fehérre meszelt oldalú templomát már láthattuk idefelé. Az Árpád-kori Szent Jakab-templomot ugyan nem érinti a DDK, de érdemes néhány szó - néhány száz méter - erejéig kitérni rá. A 13. században épült, keletre tájolt, román stílusú templom az 1992-es régészeti feltárás és tatarozás után nyerte el mai formáját, és ennek köszönhetően több, középkori eredetére utaló jegyét sikerült megőrizni. Ilyen érdekesség például az épület déli oldalában látható - ma már használaton kívüli - bélletes kapu. Korábban a Rába menti utat ellenőrizték a templom dombjáról, ma egyszerűen csak szép kilátás nyílik az alattunk elterülő völgyre.

A falu határában a környék másik nevezetessége, az Öreg-hegyi pincék mellett halad tovább a kéktúra: hangulatos zsupfedeles népi pincék között vezet az út Döbörhegyre. Megváltoznak az út menti keresztek is. Az Alpokalján az „osztrákos” oszlop tetejére épített szenteket ábrázoló szobrok a jellemzőek, a Vasi-síkságon az ország többi részére is jellemző feszületek, itt pedig a két korinthoszi oszloppal díszített talapzatú keresztek mutatják, hogy katolikus vidéken járunk.

Döbörhegy után völgynek le és dombnak föl, a hátság oldalában érintjük a kis településeket: Szarvaskend, Nagymizdó, Katafa. Fontos tudni, hogy Szarvaskenden van bélyegzőhely, a DDK-nak ezen a szakaszán ugyanis nincs minden községben bélyegző, annyira sűrűn helyezkednek el a kis falvak. A magasabban lévő szántóföldekről vagy nagyüzemi zöldségtermő táblákról – karalábéba vész a horizont - messzire ellátni északra Szombathelyig, illetve a még távolabbi Kőszegi-hegységig. A jobb időket megélt szőlőművelésnek nemcsak a már említett döbörhegyi pincék az emlékei, hanem Szarvaskend és Katafa mellett is találhatunk néhány présházat, bár korántsem olyan szépeket, mint Döbörhegyen.

Nádasd – Őriszentpéter

Nádasdra érve elhagyjuk a kedves aprófalvas, bár a környezetéhez képest szegényebb Kemeneshátat, melyet Hamvas Béla a Bor filozófiája című könyvében a Mediterráneumhoz hasonlított. Nádasd már kicsivel nagyobb község, ezzel együtt a forgalmas 86-os út nemrég épített elkerülő szakasza erős kontraszt a Kemeneshát nyugalmához képest. A falu szélén megyünk keresztül a hányatott sorsú, mára gazzal felvert Körmend-Zalalövői vasútvonalon. Dűlőúton haladunk tovább, mezőn és erdőn keresztül, majd balra derékszögben vissza a műútra. A Halogy (bélyegzőhely!) és Nádasd közti út egyben az Őrségi Nemzeti Park széle is, ami nem keverendő össze az Őrség néprajzi tájegységgel - ez utóbbi része a természetvédelmi területnek.

Agyagos, löszös utakon, két fedett pihenőt is érintve jutunk el Felsőmarácra, az első őrségi faluba, egy egyutcás vasi faluba. Felsőmarác, Ivánc, Hegyhátszentmárton: ez a három kis falu a Rába menti falvak füzérének is része. Azért a folyó nem olyan szelíd, hogy közvetlenül a partjára megérje építkezni, a medertől távolabb, a magasabb térszínen vonul a településfüzér. Ivánc után búcsút intünk egy időre a „hullámvasútnak”, a szélesebb idomok jellemezte Vasi-hegyhátra értünk. Hegyhátszentmárton után nem sokkal délnek fordulunk, és egy tölgyesekkel, néhol fenyvessel borított hosszú völgyben halad az utunk. Az eddigi kis erdőfoltokhoz képest itt már ősrengeteg van. Hosszan megyünk a Lugos-patak völgyében Kondorfáig az eddig is megszokott fenyvesekkel tarkított lomberdőben.

Kondorfa már jobban mutatja a tipikus őrségi faluszerkezetet. A szerek, vagyis a kisebb házcsoportok dombtetőkre épültek, ugyanis az alacsonyabb térszíneken az agyagos talajon meggyűlik a víz, könnyen kialakulnak láprétek, amit a sok csapadék is elősegít. Hagyományosan állattartó vidék, van azonban két növény, amelyek termesztése ha nem is specialitás, de nagyon jellemző az Őrségre. Az egyik a tök, amiből többnyire – napjainkban igen divatossá vált - olajat sajtolnak; manapság kis túlzással tökmagolajütő minden őrségi faluban van. A másik jellegzetes növény az ültetvényeken termesztett lucfenyő, nem véletlen, hogy a karácsonyfák legtöbbje erről a vidékről származik.

A korábban is elzárt Őrség „skanzenizálódására” a szocialista éra határsáv politikája is rásegített. Az ötvenes-hatvanas években még éltek errefelé füstös konyhájú házakban, ami azt jelenti, hogy a tűzhelynek nem volt kéménye, a füst az ajtó feletti résen távozott. Az agyagos talajon – mely nem ereszti magába a víz nagy részét - kialakult a szintén az Őrségre jellemző bakhátas szántás: minden öt-hat kisebb barázdát egy nagyobb, mélyebb barázda követ, ami egyben vízelvezetőként is működik.

Kondorfa után még mindig a Lugos-patak mentén haladunk fenyvesekben, majd szántóföldek szélén, így érünk be Szalafőre, pontosabban először egyik "szerére", Papszerre. A helység neve a Zala (helyi régies neve Szala) forrására utal. Szalafő a legtipikusabb szeres település, igazi központja nincs is, több, egymáshoz közeli dombokon kiépült, lazán kapcsolódó házcsoportokból, szerekből áll össze. A honfoglaláskor idetelepített őrtállók (innen ered a tájegység neve is) praktikus és természetföldrajzi okokból is a dombok tetejére kezdtek építkezni.  Ezek a néhány házból, gazdasági épületekből, udvarokból álló településrészek a szerek, amik nevüket az ott élő családokról, esetleg valami helyi jellegzetességről kapták. 2-4 szer együtt alkotott egy községeket, a nagyobbak 7-8 szerből álltak össze. A nehéz megközelíthetőség és az elszigeteltség is a védelmet. A szereket ingoványos, mocsaras völgyek és erdők kötötték össze, kiváló terepet adva a rejtekhelyet keresőknek.

A kéktúra által is érintett Templomszeren találjuk a templomot, az önkormányzatot, szálláshelyet és fogadót: a 2010-es években az Őrség szerencsére egyre felkapottabb turisztikai célpont lett, és ezzel a szolgáltatások száma és színvonala is emelkedett.

A kéktúra nem érinti, de érdemes itt egy kitérőt tenni Szalafő-Pityerszerre, ahol az Őrségi Népi Műemlékegyüttesben, autentikus környezetben ismerhetjük meg az Őrségre jellemző népi építészeti különlegességet. A skanzenben három, helyben megőrzött porta épületein keresztül mutatják meg szemléletesen az egykori lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét. Különlegessége a szabadtéri múzeumnak, hogy olyan épületeket mutat be, ami már az 1700-as évek óta itt áll. Csak itt, az Őrségben láthatunk "kerített házat", olyan lakóépítményt, ahol az udvart három oldalról zárják körbe az épületek, és a negyedik oldalról kerítéssel védenek. Körbejárhatjuk a csak itt elterjedt emeletes kástut is, a fából készült, zsúppal fedett éléskamrát.

Szalafőtől az itt még patak nagyságú Zala mentén haladunk a folyó partját kísérő fák között, ami egyben a „Zala-menti tanösvény” is. Egy műutat elérve ismét átkelünk a Zalán, és beérünk Keserűszerre, ami már az Őrség fővárosának, a 9 szerre épült Őriszentpéternek a része. Rögtön Templomszer városrészben a kéktúra egy gyönyörű Árpád-kori templom mellett megy el, amelyet a középkorban erődítésül épített árok vesz körül. Az útról egy tábla jelzi, hol kell lefordulni, onnan száz méterre találjuk a  13. század elején épült Szent Péter-templomot, az Őrség egyik legismertebb műemlékét. A templomtól nem messze egy 15. századi téglaégető maradványait tárták fel, ez szabadon megtekintehő.

A nemzeti park központja az állandó természeti kiállítással és a telket körbevevő Rezgőnyár tanösvénnyel már a szomszédos Siskaszeren található. Az igazgatóság mellett lévő útkereszteződéstől szép panorámát élvezhetünk a nem vadregényes de nagyon is bájos Őrségről, a körülöttünk lévő dombokon elhelyezkedő szerekkel.

Átmegyünk a Zala völgyén, és megérkezünk a rendhagyó, semmilyen más európai településszerkezettel sem összehasonlítható város központjába. A körforgalomban a Centrum étterem külső falán találjuk az őriszentpéteri bélyegzőhelyet, és ezzel véget is ért a DDK 2. szakasza.