Vértesi kilátókör

Szárról még nem is a Vértes igazi tömbjének indulunk neki, hanem először egy elkülönült rögöt veszünk célba a településtől északra. A piros jelzés átmegy a vasúti sínek alatt, és rögtön az első lépéseknél elbizonytalanít: valóban erre menne a turistaút? Az ösvény bevágja magát a töltés mentén ember méretűre nőtt bozótba, majd fák közt ér ki a forgalmas 1-es út mellé. Átkelünk rajta és hosszasan kanyargunk egymásba torkolló erdészeti földutakon. Egyre sűrűbb erdőben sétálunk, végül érezhetően meredekebb emelkedőre váltunk. A Zuppa-tető oldalában kaptatunk fölfelé, majd a sűrűből egyszer csak napszárította tisztásra érünk. Innentől ligetek tarkítják a zárt erdőt. Egy ponton két kék háromszög jelzés is indul bal felé - mindegy, melyiket választjuk, egymásba futnak. Balra tartunk, és az ösvény mellől helyenként elfogynak a fák. Egyre sziklásabbá válik a hegyoldal, végül felérünk a kereszttel is ékesített Zuppa-tetőre.

A nyugat felé meredeken letörő hegyoldalról szép a kilátás a Vértestől délre elterülő síkságra, a hegység erdőkkel és irtásokkal foltozott oldalára, illetve a völgyben futó vasútvonalra. Jobbra Szárliget házai ülnek meg az árokban, mögöttük apró rögök takarják ki Tatabánya egyes részeit. Szemben éppen a Vértes legmagasabb része, a Nagy-Csákány (487 m) magasodik.

Az ösvényt követve meredek ereszkedésbe kezdünk Szárliget felé. A háromszög jelzés rövidesen visszahurkol a pirosba, amely a Kéktúrába csatlakozik. Agyagos talajú, kellemes hangulatú erdei mélyúton sétálunk a Cseresznyés-völgyben, hogy megérkezzünk Szárliget csücskéhez. A település nyugodt főutcáján hosszas baktatásra kényszerülünk; a vasútállomás melletti boltban van lehetőségünk készleteink feltöltésére. Átkelünk a sínek fölött, és újabb hosszas faluséta végén (útközben, jobbra betérhetünk egy cukrászdába) érjük el a focipályát, s vele a falu peremét. Napraforgó-ültetvény mellett haladunk el, hátrafordulva a Gerecse hegyeit szemlélhetjük egészen a Somlyótól a Gerecse-tetőig.

Ismét keresztezzük az 1-es utat, és a legelők mellett elkanyarodó Kéktúrán érkezünk a Csákányospusztai turistaház épülete alá. A ház mögött, immár sűrű erdőben indul a kék kereszt jelzés, ezen közelíthetjük meg következő kilátóhelyünket, a Körtvélyesi-kilátót. Az apró tisztáson épült fatoronyból pazar panoráma nyílik észak és kelet felé: Tatabánya fölött a Gerecse méretes, fennsíkokban tetőző rögei magasodnak. Az erdős hátak közt apró települések házsorai bújnak meg, s jobbra fordulva felfedezhetjük előző állomásunkat, a sziklás csúcsban kiteljesedő Zuppát is. Mögötte, a sík táj túloldalán - ha csak nincs túl magas páratartalom - a János- és Széchenyi-hegyet is észlelhetjük. Ellenkező irányban nincs túl sok látnivaló: a Vértes felénk lejtő fennsíkját az erdőtelepítésektől foltos erdő borítja, a kép közepén figyelmesebbek kiszúrhatják a másik Körtvélyes geodéziai mérőtornyának piros-fehér csíkos tetejét (későbbi állomásunkat).

A kilátótól délnyugat felé visszaereszkedünk a Kéktúrára, azon jobbra térünk, és szép erdőben gyaloglunk el Körtvélyespuszta régi temetője mellett. Hamarosan egy elágazást érintünk: a fenyők alatt ered a Béla-forrás. A kék jobbról, a mi utunk (kék kereszt) balról kerüli az erdőtelepítést. Erdészeti és táborépületek közt kanyarodunk jobbra, hogy egy újabb, szabályos sorokban telepített, igen sötét fenyvesbe lépjünk. Ennek alsó sarkánál a piros jelzésbe torkollik utunk: ha a fennsíkperemen leereszkedő ágat követjük, félórás kitérőt tehetünk a Grácia-sziklákra.

Ahogy az ösvény egyre mélyebbre kanyarodik, egy fán felirat és apró kör jelzi, hogy jobb oldalt csapás indul a "Gráciák bérce" felé. Kövessük a sűrűn felfestett jeleket, és nem fogunk csalódni! A Vértes fennsíkjait északkelet-délnyugati csapásirányú, széles, de kis mélységű szerkezeti árkok tagolják. A kis platók helyenként szelíd, máshol éles peremekkel törnek le a két szerkezeti forma találkozásánál. Egy ilyen árokperemen találjuk a Grácia-sziklák dolomitbérceit is. Kis szintkülönbségei és viszonylagos tagolatlansága miatt a Vértes nem bővelkedik természetes kilátóhelyekben, itt azonban nincs szükség semmiféle építményre. Az árok túlsó pereme felé emelkedő erdőket szemlélhetjük, illetve északi irányban Környét és a Duna síkját pásztázhatjuk.

Visszatérve a piros jelzés erdészeti útjára a túra leginkább egyhangú szakasza veszi kezdetét. A természetesség jeleit alig-alig mutató, főként vadászatra használt, ingerszegény erdőkben gyaloglunk, nagyjából egyenesen tartva a délkeleti irányt. Viszont ez a néhány kilométer legalább gyorsan letudható, hiszen többnyire szintben haladunk. A piros háromszög elágazásánál jobbra térünk, hogy felkeressük a Vértes elérhető kilátóhelyei közül a legmagasabban lévőt. A Körtvélyes (Kilátó-hegy) 480 méteres pontja igazából nem csúcs: a geodéziai mérőtorony mellett a Nagy-Csákány fennsíkjának letörése található, ugyanaz a szerkezeti vonal, amit már meglátogattunk egyszer, a Grácia-szikláknál.

A betonhenger oldalán felirat figyelmeztet, hogy felmenni tilos, ráadásul veszélyes is. A tornyot ennek ellenére sokan bevállalják, pedig a belépés tilos. Ránézésre ritka rossz állapotban vannak mind a létrák, mind az általuk összekötött szintek. Pergő vas és rozsda mindenütt a sötét kalitkában, melynek 5 szinte vezet ki a tetőre. Fönt nagyjából egyveretű körpanorámát szemlélhetünk: a központi helyzetben épült toronyról főként a Vértes hullámzó felszíne tárul elénk. Nyugat felé láthatjuk a mérsékelten tagolt platókat, melyek erdős felszíneinek egyhangúságát csak a vadföldek és a különböző korokban telepített erdők szögletes mozaikjai oldják kissé. Dél felé egy völgy végén túl síkság, azon pedig a Velencei-hegység tűnik fel. A főváros felé láthatjuk „Etyekwoodot", az etyeki filmstúdiót, illetve Budapest hegyeit. Északkeleten a Gerecse magasabb rögei tűnnek fel a Vértes pereme fölött.

A kilátótorony környéke mozdulatlan, nyomasztó erdőrészlet, amit tovább súlyosbít a komor betonhenger, illetve annak sötét szájként tátongó bejárata. A piros jelzés hamarosan új arcot ölt: úgy 1 kilométer erdei gyaloglás után a hegységperem sziklagyepeire vezet. A hangulatos, ligetes tisztásról szép a panoráma a Velencei-hegység irányába, és láthatjuk azt is, ahogy a Vértes belesimul az őt környező sík térszínbe.

Újabb erdős szakasz után röviden követünk egy aszfaltutat, majd földúton érkezünk Szár szélére. Egy legelő kerítése fölött még láthatjuk a nyílt terep túloldalán magasodó Zuppa-tetőt, melyre órákkal korábban küzdöttük föl magunkat. Ezzel bezárul a 30 kilométereshez közelítő kör, mely során a Nagy-Csákány szomszédságában található panorámákkal ismerkedtünk meg. A falu utcáin kb. 20-25 perc még a településszéli vasútállomás peronja.