Mogyorósbánya – Dorog (OKT 29. napi túra)

Mogyorósbányán a hajdani szénbányászat emlékét többek között egy karbid bányászlámpa felnagyított mása, emlékkő és egy vájárszobor hirdeti a művelődési ház előtti kis parkban. A kéktúra bélyegzőjét a buszfordulóval szemközti útjelző oszlopon találjuk, a Fő utca és az Arany János utca sarkán. A buszmegállótól a K jelzés a Temető utcán hagyja el a települést, rövidesen már a Kő-hegy erdős oldalát ostromoljuk széles ösvényen.

Valamivel több mint egy kilométer után útelágazáshoz érünk. Balunkon a K▲ jelzés indul a Kő-hegy sziklás letöréséhez, amely pár méternyi kitérővel lélegzetelállító madártávlatot nyit a dombos, hegyekkel keretezett környékre, egyben utunk következő állomáspontjaira. A Kőszikla szirti kilátópontjának különlegessége, hogy a többi gerecsei röggel ellentétben itt nem a tengervízben keletkezett, szokványos mészkőt látjuk, hanem a kőzet egy forrástóban lerakódott édesvízi változatát. Több millió évvel ezelőtt ugyanis a Gerecse ősében a mélybe szivárgó csapadékvizek által feloldott mészanyag a nagyobb hozamú forrásokon keresztül a felszínre jutva kicsapódott, létrehozva a mai Kő-hegy anyagát. További érdekesség, hogy a sziklamászók Magyarországon egyedül itt tudnak biztosított falon ezen a kőzettípuson mászni.

A látványos sziklapárkányra mindenképp megéri megtenni a rövid kitérőt: Esztergomra, az országhatárt jelentő Duna kanyargó szalagjára, a Kisaföld határon túli síkjára és persze a tőlünk keletre magasodó jellegzetes hegykúpokra látunk rá – köztük a Nagy-Getére.

A Kő-hegyről meredeken, csalitossal és kilátással kísért vékony ösvényen ereszkedünk le a tokodi pincék közé. A présházaknál már murvás úton haladunk, és az útszéli fedett pihenőhely után néhány méterrel találjuk a bélyegzőt.

Tokodi pincék – Tokod

Hamarosan keresztezzük a forgalmas bajnai országutat, és a K jelzést a Tokodra vezető bekötőúton követjük tovább. 350 métert teszünk meg az aszfalton, majd jobbra erdős, bokros terepre fordulunk, amelyen egyből emelkedésbe kezdünk a Kis-kő panorámás hátára. 

Erről a laposabb hátú, de azért alaposan kiemelkedő sasbércről körpanorámát vehetünk szemügyre. A tekintetet mégsem a Gerecse távolabbi magaslatai vagy a pilisi és budai hegyek vonulatai vonzzák, hanem a 264 méteres hegy oldalában tátongó kőfejtő tájsebe, valamint a közvetlenül előttünk magasodó Hegyes-kő sziklapadjai. Itt kiválóan megfigyelhetjük a Gerecsére oly jellemzően barázdált, ferde teraszos mészkősziklákat, melyek úgy festenek a tájban, mintha csak egy óriási eke szántotta volna őket ilyen szabályosra.

A Hegyes-kő irányába sziklagyepes ösvényen halad tovább a K jelzés. Először beereszkedünk a két magaslat közötti nyeregbe, majd köves csapáson emelkedve hágunk fel a látványos sziklaformáival és panorámájával hívogató bérc oldalába. A Hegyes-kő csúcsát nyomvonalunk elkerüli, jelzés nem vezet fel rá, azonban a 200 méteres, jól követhető csapáson mindenképp érdemes felkapaszkodnunk rá. A meredek, északi oldalában fenyvessel fedett sziklacsúcsról újfent csodás panorámában lehet részünk, alattunk Tokod, a Duna és a távolban az esztergomi bazilika látszik, mindezt leghátul a Börzsöny vonalai zárják.

A sasbérc földrajzi értelemben a röghegységekre jellemző szerkezeti forma: a két szomszédos vető közti terület kiemelkedett vagy csak a környezete süllyedt le, ezért domború tetőt zárnak közre. A csúcsot rendszerint nyers kőzetfelszín alkotja, így tud dacolni a felszínformáló erőkkel.

A hagyományok szerint egy Tokod nevű vitézről kapta a nevét a nagy múltra visszatekintő község, amit a K jelzés a Hegyes-kő keleti, bokros oldalában ereszkedve közelít meg. Végül nyílt, füves terepen érjük el az egykori bányásztelepülést, amelynek központjába az Alkotmány utca aszfaltján jutunk el. A Szent Márton-templom és az élelmiszerbolt szomszédságában, a dohánybolttal szemben találjuk a tokodi bélyegzőt. Itt mindennel feltankolhatunk, szállást is találunk, továbbá buszra is szállhatunk, ha megszakítanánk a túrát.

Tokod – Nagy-Gete

A pecsételést követően Tokodot a Szabadság utcán hagyjuk el keleti irányba. Kisvártatva megkezdjük az emelkedést a Sörház-völgy árkában, majd utunk balra fordul. Először a 308 méteres Öreg-kőt másszuk meg, amely magaslat a Nagy-Gete nyugati kis testvére. Utána következik a Keleti-Gerecse legmagasabb sasbérce, amelynek megmászását nemcsak meredek kaptató, de a kőgörgeteges ösvény is nehezíti. 

Az Országos Kéktúra számos izzasztó és emlékezetes hegyet tartogat, a Nagy-Gete is közéjük tartozik, annak ellenére is, hogy csupán 456 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. Aki Dorog felől érkezik, kevesebb küzdelemmel hódíthatja meg a panorámás csúcsot, Tokod irányából azonban alaposan megdolgoztat a térképeken „meredek” felirattal jelzett, kőgörgeteges emelkedő – itt egyébként az ereszkedés sem egyszerű, főleg nyirkos időben.

A hegy lejtője a Gerecse rögös, tektonikus hatások által alakított szerkezetének lenyomata. A Nagy-Getén méretes, 5,5 m magas, vörösfenyőből készült kereszt, mellette Kéktúra-bélyegző, kicsivel odébb pedig panorámás tisztás található. Innen elsősorban nyugati és déli irányban pásztázhatjuk a tájat, de a csúcsról észak felé is nyílik kilátás. Közvetlenül alattunk a Hegyes-kő pados sziklaszirtje magasodik Tokod fölé, mögötte pedig a Kő-hegy mészkőtornyos homloka, illetve a bajóti Öreg-kő barlangot rejtő szirtje fehérlik. Rálátunk a Nagy-Gerecse 633 m magas, hosszan elnyúló hátára, tőle délre pedig a Halyagos és a Somlyó jellegzetes lejtői tűnnek fel. Ha a légkör engedi, a Vértes peremét is megpillanthatjuk.

A csúcson egyébként a II. világháborúban bunkert építettek, de ennél is érdekesebb, hogy a lejtőin rendezték Magyarország első szervezett síversenyét 1908 januárjában.

Nagy-Gete – Dorog

A hegygerincen hangulatos ösvényt követ a K jelzés a Nagy-Gete másik rokona, a Gete-hegy 403 méter magas csúcsára. Ezen a természetes kilátóponton is keresztet helyeztek el, továbbá innen is gyönyörű a kilátás, melyben a budai hegyek markánsabb magaslatait is felismerhetjük. Tavasszal ezek a déli fekvésű sziklagyepes hegyoldalak pompás virágmezővel fokozzák a panorámaélményt, az alattunk elterülő zöld szántók pedig egy terepasztal játékos rendezettségével nyűgözik le a szemlélődőt.

Az Uradalmi-erdőben ereszkedve a tölgyest idővel akácos és néhány fenyvesfolt váltja, és egyre inkább szembetűnő a táj bolygatottsága. Közelítünk Doroghoz, egyre több dolog emlékeztet a környék ipari múltjára. Elhaladunk a Miklós-akna mellett, ahol emlékkő és tábla regél a helyi szénbányászat kiterjedt méretéről és jelentőségéről. A sok ipartörténeti emlék és a városkép miatt Dorogról és környékéről még sokáig a barnakőszén fejtése fog eszünkbe jutni, holott a környék utolsó bányaüzeme 2003-ban bezárt. Az országos jelentőségű bányaipar főként a 20. században határozta meg a környék gazdasági és társadalmi képét, de az itt élők identitására máig nagy hatással van a büszke múlt, amely nem is oly rég még családok ezreinek jelentett megélhetést, illetve erős közösséget.

Meddőhányó mellett, az egykori bányasikló alagútja mentén érjük el Dorog külvárosát, a Tömedékakna Ipartelepet. Az utakról, utcákról a Panoráma útra fordulunk, így a város fölé emelkedünk. Régi kertek, újonnan épülő házak mentén, városra nyíló panorámával jutunk a Kálvária-hegy legmagasabb pontjára, ahol az Aknatorony-kilátó nyújt még teljesebb rálátást a környékre.

A ma Dorog felett álló tornyot eredetileg a tárnákba igyekvő bányászok használták: az 1920-as években készült építményt közeli aknák tornyaként használták, végül egy tokodaltárói akna liftjeit működtette. Jelenlegi helyére 1981-ben (a dorogi szénbányászat kezdetének 200. évfordulóján) került egyfajta emlékműként, 2025-ben felújított állapotban kilátóvá avanzsált. A 16 m magas tornyot rácshálós burkolat fedi, ami némileg korlátozza a kilátást, ugyanakkor a tériszonyosok számára biztonságérzetet ad. A város hegyekben gazdag környezetét a Budai-hegységtől a Börzsönyig szemlélhetjük, tiszta időben a szlovákiai Selmeci-hegység is feltűnik. A torony éjjel-nappal nyitva van, a lépcsők világítása gombnyomásra kapcsol fel; viharban a villámlás veszélye miatt tilos a látogatás.

A K jelzés a kálvária stációit követve ereszkedik le a városba. Az utcákon átvágva érintjük a régi Reimann-altáró közelében kialakított Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot, ahol a környék ipari múltját ismerhetjük meg igényes bemutató formájában. A Dorogi-medence szénbányászata a 18. század végére nyúlik vissza, eleinte Csolnokon, majd a környék többi jó minőségű barnakőszén-lelőhelyén is elkezdődött a termelés. A 19. század végére elkészült a vasútvonal, megindult a nagyipari bányászat, rövidesen felépült a dorogi hőerőmű is, közben a népesség is felduzzadt. A II. világháború után államosított dorogi bányák az ország széntermelésének 13-14%-át szolgáltatták, és egyre-másra nyíltak az újabb aknák; a csúcs az 1960-as évekre esett. A fokozatosan veszteségesssé váló fejtéseket 1992-ben egy kivételével bezárták, kizárólag a Lencse-hegyen maradt meg egy bánya 2003 októberéig.

Végül a vasútállomásra érkezünk, ahol a bélyegzőt a gyalogos aluljáró állomás felőli lejáratának falán találjuk.