Koldusszállás – Bánya-hegyi erdészház (OKT 27. napi túra)

A kellemes fekvésű, tóval ékesített Koldusszálláson két bélyegzőt is találunk. Az elsőt az aszfaltos erdészeti feltáróút és a Kéktúra kereszteződésébe tették ki, ez van közelebb a Fagyűjtőtelep bejárati út buszmegállóhoz, ahonnan a túránkat indítotanunk kell. A K jelzéseket követve hamarosan a koldusszállási vadászházhoz érkezünk; a másik bélyegzőt e mellett, egy póznán találjuk.

A név eredetét legendának hangzó történet magyarázza: a 18. században egy fát lopó gazdát rajta kapott az erdész, büntetésül 10 évig a helyszín melletti tisztáson kellett élnie. Magánya enyhítésére szívesen látott vendégül koldusokat. A név erre ugyan már nem emlékeztet, de eredetileg pásztorszállás állt itt, később erdészház lett belőle, az I. világháború után pedig gazdasági kisvasút is járt ide Bánhidáról (amely ma Tatabányához tartozik).

Pecsételés után röviden még a földúton indulunk el, majd hamar jobb kanyart veszünk, ahol a túra diszkrét emelkedőben folytatódik. A túra első felében szinte végig erdészeti feltáróúton sétálunk, és a táj sem túl változatos: gyertyános-tölgyes erdő vesz minket körül. Érdemes megfigyelni, mi van a lábunk alatt: a szállítóút köveiben megjelenik az a vöröses színű mészkő, amelyet tardosi vörös márványként ismerünk, és a közeli bányáknak hála számtalan budapesti épület belterében ráismerhetünk – elsősorban díszítőkőként.

A fő csapásirányról a Tarjáni-malomárok hídjánál térünk le jobbra, itt érkezünk meg egy 1-2 m magas falú, löszös mélyútra. A kicsit izgalmasabb szakasz nem tart sokáig, hamar visszatér a szinte egyenes erdei út monotonitása. A közelben, egy réten állt a 20. század első felében a Gyopár egyesület által működtetett Peskőalja menedékház.

Miközben Vértestolna felé caplatunk, az útról a fák miatt nem látjuk, de szinte a fejünk fölött húzódik a Pes-kő sziklája. A jelzetlen ösvényeken megközelíthető helyszín a Gerecse déli részének legvadregényesebb kilátópontja, tartozik hozzá egy kb. 100 m hosszú, maximum 1-2 m széles sziklajárda és egy tágasabb barlang is. Aki szereti az ilyen helyeket, és az idejébe is belefér, annak a Pes-kő érdemes kitérő a Kéktúráról. Vértestolna és Koldusszállás felől is megközelíthető, nagyjából 5 kilométeres ráadást jelent kb. 100 m szintemelkedéssel. A meredek sziklafal tetejéről a Héreg–Tarjáni-medencére látunk rá a Nagy-Gerecse és a Baglyas-hegy között, akárcsak az előttünk hullámzó erdőrengetegre.

A Kéktúra Vértestolnát kikerüli, de elvezet a település közvetlen közelében, és a vértestolnai bekötőúton is sétálnunk kell egy keveset. Ezután a Fábián-kő és a Pörös-hegy felé már izgalmasabb vonalvezetésű ösvényeken és utakon járunk, több kisebb-nagyobb réten is átkelünk. Ezekről szépen látszik a Nagy-Gerecse hatalmas tömbje, amely szinte az egész hátteret kitölti jellegzetes formájával, tornyos hátával. De nemcsak magunk elé érdemes figyelni: ha visszafordulunk, Vértestolna, a Kappan-bükk és a Szénás-hegy falként meredező oldala is emlékezetes látvány.

A Pörös- és a Bánya-hegy közti kanyargós útszakasz a túra legszebb része, ösvényünket mindkét oldalról kisebb sziklatömbök övezik. A Hajagosnál jobbról becsatlakozik a Z jelzésű turistaút, amely a Gerecse 50 teljesítménytúra legnagyobb, „hírhedt” emelkedőjét hagyta el épp. A tölgyekkel elegyes gyertyános erdő sűrűn fedi a hegyet, így csak a térképet olvasva tűnhet fel, hogy tőlünk balra található a Bánya-hegy kőbányája.

Bent a köznyelvben vörös márványként ismert kőzetet fejtik, amely valójában nem is márvány, csak nagyon tömör, kemény mészkő. Mivel nem érték a márvány képződéséhez szükséges intenzitású hatások, az egykori élővilág lenyomata ma is látható benne: kerek ammoniteszek, pörgekarúak, tengerililiom és más apró élőlények megkövesedett váztöredékeit, lenyomatait figyelhetjük meg.

A kőzet hatalmas lapokban rakódott le, ezért könnyen fejthető; rétegeit légkalapáccsal és robbantással választják el egymástol, majd gépekkel darabokra szelik. Bordós-barnás-vöröses színét a vas- és mangánoxidnak köszönheti, amelyek az üledékképződés során kerültek a mészkőbe. Kiváló fényezhetősége, megmunkálhatósága és különleges színe miatt nevezi a köznyelv márványnak, és emiatt is vált fontos építő- illetve díszítőkővé. Nagyobb volumenű bányászatát a Római Birodalom idején kezdték. Az évszázadok során rengeteg építményhez, szoborhoz, síremlékhez használták fel itthon és külföldön egyaránt (pl. a krakkói Wawelhez, az óbudai és a visegrádi királyi palotákhoz, az esztergomi Bakócz-kápolnához stb.). Kitermelésének fénykorát a dualizmus évtizedei jelentették, amikor óriási mennyiségben szállították, elsősorban fővárosi építkezésekhez. Napjainkban már csak a Tardos feletti Bánya-hegyen fejtik.

Túránk a Bánya-hegyi erdészházzal szemben elterülő réten ér véget, ahol tűzrakó helyet találunk. A Kéktúra bélyegzője az út mellett, egy faoszlopon lóg. Innen Tardosra lemehetünk a Z jelzésű úton is, de ezen járnak a bánya teherautói, így inkább ajánlott maradni még egy keveset a K jelzésen, és a K▲ jelzésű úton balra fordulva leereszkedni – a legközelebbi buszmegálló a bélyegzőhelytől bő 2,5 kilométerre található.