Mecseknádasdi Árpád-kori kápolna (Szent István-kápolna)

Az 1200-as évek elején épült templom egy kis dombon áll Mecseknádasd felső végén, mögötte pedig a Mecsek északkeleti nyúlványa emelkedik, közelében a Réka-völgy bejárata nyílik. A kisméretű, egyszerű épületet többször is bővítették, a török veszedelem idején pedig védművekkel vették körbe. A 18. században a betelepülő svábokkal együtt a falu már kinőtte évszázados templomát, amely szerencsére temetőkápolnaként is rendszeres használatban maradt. A 20. században feltárták a teljes középkori építéstörténetét, 2010 óta pedig felújítva várja a látogatókat, hogy Mecseknádasd hosszú, sok száz éves történetéről meséljen.

A kápolna sírkertje szintén műemléki-történelmi jelentőségű, hiszen ez a nyughelye az 1720-as években érkezett, első német telepeseknek is. A legrégebbi sírkereszt 1742-ből származik. A 18. században betelepített német családok körében komoly kőfaragó dinasztiák alakultak ki: 1833-50 között 28 kőfaragóműhely működött a faluban. A helyi mesterek kezdetben főként sírköveket faragtak, majd a 19. század elejétől különféle kereszteket, szobrokat is készítettek a Mecseknádasd határában bányászott, jól megmunkálható homokkőből.

A templom története a kora Árpád-kortól a modern időkig

Mint minden Árpád-kori templomunk története, a mecseknádasdié is olyan távoli időkbe nyúlik vissza, amelyet történelemkönyvekből és évszázadokon át fennmaradt leírásokból ismerünk. A templom építése II. András (vagy Endre) uralkodásának idejére esik, akinek nevéhez nem csak az Aranybulla kapcsolódik, de róla és első felesége meggyilkolásáról szól a magyar drámairodalom legismertebb műve, a Bánk bán.

Egy II. András által 1235-ben jegyzett adománylevélben tűnik fel először (Mecsek)Nádasd neve, és ekkor említik a templomot is, amelynek Szent László volt a védőszentje. Sajnos építéséről nincsenek pontos adatok, de az említés és a régészeti feltárások eredményei alapján feltételezhető, hogy nem sokkal előtte, a 13. század elején emelték.

A kis méretű templom egyhajós, egyenes szentélyzáródású volt, majd a 13. század végén sekrestyével bővítették, a nyugati falhoz pedig tornyot emeltek. A 14. században a szentélyt és a hajót is megnagyobbították, ebből a korszakból származnak a déli oldalon és a szentélyen lévő, félköríves ablakok, valalmint a hajó déli homlokzatán látható csúcsíves, kőkeretes ajtónyílás is . A következő évszázadokban a védelem erősítése került előtérbe, így a templom mellé egy négyzet alaprajzú, négy saroktámpilléres tornyot építettek, majd az egészet kőfallal vették körül. Építéstörténeti érdekessége ennek a védelmi rendszernek, hogy hasonló, védőtornyos templomerődítést a Dunántúlon nem, csak a Székelyföldön találni legközelebb – ahol nagyrészt szintén völgyek és medencék bejáratánál épültek ezek a templomok.

A templomot mint plébániát 1330-ban említik először. Ugorva egyet az időben, az 1700-as években betelepülők még jó ideig továbbra is plébániatemplomként használták a háborús időkben megrongálódott épületet, amit 1723-ban fel is újították. Ekkor új védőszentet is avattak, innentől viseli Szent István nevét. (A temetőben 18. századi német telepesek sírjait is láthatjuk.)

Ekkoriban a falu házai még a templom közelében álltak, és csak később, a község növekedésével került odébb a település központja. A bővülő lélekszámú falu új, nagyobb plébániatemplomot épített (Szent György-templom), az eredeti pedig megmaradt temetőkápolnának. Mecseknádasd főbúcsúja szokatlan módon továbbra is Szent István napján maradt.

1936-38 között a Szent István-év alkalmából restaurálták a templomot, de az első komoly feltárás és felújítás az 1970-es években történt. Ekkor állapították meg a különböző építkezési korszakokat, tárták fel a középkori alapokat, és fedezték fel a középkori freskómaradványokat az épület belsejében. Legutóbb 2010-ben újították fel.