Toronyiránt a Zengőre

Itiner

• Kismányokot a S◼ jelzésen hagyjuk el, amit a faluszéli kukoricáson túli elágazásig követünk.
• A kukoricás után jobbra fordulunk egy jelzetlen dűlőútra.
• A következő elágazásban balra térünk egy másik dűlőútra, ami átvezet a Pásztor-hegy tetején.
• Csatlakozunk a S+ jelzésbe, amit a következő nyílt legelő utáni elágazásig követünk.
• Egyenesen folytatjuk utunkat, hosszan maradva a P+ jelzésen.
• Már Mecseknádasd közelében járunk, amikor jobbra fordulunk a P jelzésre.
• Egy elágazástól a K◼ jelzést követjük egyenesen, le Óbányára.
• Óbányán jobbra térünk a K jelzésre, amin Kisújbánya túlsó végéig maradunk.
• Kisújbánya után balra váltunk a S jelzésre, amit Püspökszentlászlóig követünk.
• Püspökszentlászló szélétől egyenesen követjük a K◼ jelzést, ami a Zengő-kő rétjére vezet.
• A Zengő-kő rétjétől jobbra váltunk a magyar zarándokút sárga jelzésére, amin a Zengőre kapaszkodunk.
• A Zengőről a S▲ jelzésen ereszkedünk le Hosszúheténybe.

A túra részletes leírása

Bukovina a Völgység peremén

Kismányok a Völgység szélén, a Mecsek elsimuló dombjainak ölelésében fekszik, szép utcaképének hátterében füves hátak emelkednek. Miután a török elpusztította, németek költöztek be területére, akiket a II. világháború után telepítettek ki. A helyükre bukovinai székelyek érkeztek; az 1988-ban épült római katolikus templom eredetileg az ő környékbeli közösségük zarándokhelyének is készült. Érdekes módon II. József szabad vallásgyakorlást biztosító türelmi rendelete előtt a Völgységben csak Kismányoknak lehetett evangélikus temploma.

A falut a hosszú utcát követve, a S◼ jelzésen szeljük át, végül egy kukoricáson keresztül kezdjük meg kaptatásunkat a dombokra. Visszatekintve láthatjuk a völgybe simuló falut, előttünk pedig hatalmas, füves legelő hullámzik. Egy ellaposodó részen, az elágazásban forduljunk jobbra a jelzetlen dűlőútra, ami közel szintben vezet egy facsoport sarkáig. Innen balra rendkívül meredek emelkedő következik, aminek a tetején jobbra fordul a keréknyom, és továbbra is fölfelé tart. A Völgység és a Mecsek peremén hullámzó halmokat egykori tengerparti hullámverés által aprózott kőzetösszlet, részben homok és kavics építi fel, ezért növénytermesztés helyett leginkább az állattartás és kaszálás színtereiként tekintettek rájuk a helyiek az évszázadok során. Egyre följebb kapaszkodva mind szélesebb távlatok nyílnak meg, a hegységperemi falvak hátterében óriási, lapos vidék terül el, de feltűnik a Szekszárdi-dombság erdőtől sötétlő szalagja is. A dombokat élénk, de apró völgyhálózat szabdalja, hiszen az esővíz könnyedén árkokat váj a puha felszínbe - szerencsére utunk azonban Óbányáig kényelmesen lavírozgat a gerincen. A Pásztor-hegy tetejére érve nem szűnik a panoráma, csak éppen megváltozik: már a Keleti-Mecsek hegytömegére látunk rá, az erdős hátak közt távoli célpontunk, a Zengő csúcsosodik. A nagy tömegű, délceg hegy még távoli ígéret csupán, ám néhány óra múlva a tetejéről tekintünk majd vissza mostani pozíciónkra.

A Keleti-Mecsek keresztmetszeti képe

Irtásrét sarkában csatlakozik a fák alól előbújó S+ jelzés (feljöhetünk ezen is a faluból, ám ez kilátás nélküli löszmélyúton vezet), és rálépve már a fák alatt folytatjuk a túrát. A vegyes kultúrerdő meghatározó faja az akác, amit korábban leirtott területeken a könnyen lemosódó, és a szél által is gyakorta felbolygatott löszös, homokos felszínek megkötésére telepítettek. Később erdeifenyők is sűrűn keverednek a lombhullatók közé, a tűlevélszőnyeges út pedig egy hatalmas legelőpászta szélére vezet ki. Itt balra tartunk a jelzéssel, és a távolban egyre szebb és délcegebb bércek sokaságaként dereng fel a hegység. A szép kilátások nem szűnnek, és egy keskeny erdősáv átszelése után megnyílik a táj: a Keleti-Mecsek teljes északi, dombsági előterében gyönyörködhetünk. A villanypásztorok közé szorított, festői szépségű útszakasz végighullámzik a nyílt háton, mielőtt jelzést váltunk, és a P+ jeleket követve, rövid emelkedéssel újra erdőbe jutunk. Amint a helynevek is mutatják, hajdan mészégető kemencék tarkították a lejtőket, de a Sárkányjárás már járatlanabb, vadabb vidéket sejtet. És bár a magasságok nem nőnek meg jelentősen, az rengeteg sűrűvé válik, és a meredekség is megnő - a tájképet elnézve megérkeztünk a Mecsekbe.

Hosszú, de könnyű erdei kanyargás végén csatlakozunk a P jelzésbe, amin jobbra fordulunk. Egy kanyarnál elérjük Óbánya egykori legelőinek szélét. Érdemes kicsit kisétálni a nyílt pásztán, mert egy vadles mellől fejedelmi kilátás nyílik: bár a zöld palást eltakarta, útközben megnőttek a hegyek körülöttünk. A korábbi, lankás formák itt már végérvényesen átadják helyüket a Mecsek élesebbre faragott, tömegesebb domborzatának. A P jelzésen a bükkös is megjelenik, és csatlakozik a K◼ jelzés, amit egy ligetes folton át lefelé követünk. A löszös, eső után kellemetlenül sárossá váló út lekanyarodik Óbányára, amit néhány pince mellett ér el. A főutcát elérve jobbra, a K jelzésen rögtön az ételt is nyújtó kocsma köszönt, ahol érdemes megpihenni túránk nehéz második fele előtt.

Altglasshütte

A festői fekvésű és történelmi faluképéről ismert Óbányát a 18. század elején egy üveghuta alapítása hívta életre. A főként német munkások által üzemeltetett kis üzem fél évszázadig működött, és felemésztette csaknem a teljes környező erdőséget. A kemence fűtéséhez és a hamuzsír előállításához elengedhetetlen bükkök reményében tovább kellett költöztetni az üvegcsűrt, ami legközelebb a mai Kisújbánya területén kezdett működni. A közeli borvidékek palackigénye, Pécs növekedése és az ablaküvegek széleskörű elterjedése évszázadokig éltették a költöző hutákat - az első a Réka-völgyben létesült, amit az óbányai, majd a kisújbányai, végül a pusztabányai telephelyek követtek.

A mecseki üveggyártás hosszú fejezete a 19. század elején zárult le, a környékbeli falvakba átjáró kereskedők fakeretes puttonyába üveg helyett fazekak kerültek. A háziipar helyébe mára pedig a páratlan utcakép lépett, mely a zöld környezettel együtt „a magyar Svájcként" híresült el a honi turisták körében. A fehérre mázolt falú, takaros házak és szalagtelkeik meredek lejtők szorításában, az egyetlen utca mentén sorakoznak. Óbányát a K jelzésen elhagyva érkezünk a smaragdzöld színű Pisztrángos-tavakhoz, melyek termékét a faluban kóstolhatjuk meg. Az erdős hegypalásttal szegélyezett katlan tavacskáit egy elvezetett patakág mellé szegődve kerüljük ki, és túloldalukon belépünk a páratlan szépségű Óbányai-völgybe. Eleinte még találkozunk pár épülettel, egyikük a hajdani Krémer-malom maradványa - a 20. század közepéig még két tucatnál is több kereket forgatott a patakvíz Kisújbányától Mecseknádasdig.

Egy középhegységi vadonban

A patakot eleinte még csak a folyására merőleges, vékonyan rétegzett kőzetbordák, majd egyre nagyobb sziklaküszöbök kényszerítik döccenőkre, ezért néhol kisebb vízeséseket alkot. Mély bevágódásával a víz középidei üledékes kőzetek sokaságát tárta fel a völgyben: a felső (Kisújbányához közeli) szakaszon a keményebb, kovás mészkövek dominálnak, míg lejjebb „puhább" mészkő és márga találkozása figyelhető meg. Az országos hírű völgy rászolgált népszerűségére, pazar erdőképe és patakjának sziklafodros medre alig háborgatott vadon képét tárja elénk. A grandiózus, lehengerlő formák vagy roppant sziklaalakzatok elmaradnak ugyan, és a méretek is emberléptékűek, a feltáróút hiánya, a helyenként vízbe gázoló ösvény vagy a sok zúgó kilométereken keresztül festi fel a máshol már átalakított, leigázott középhegységi tájképet ősi, eredeti formájában.

A völgy legszűkebb szakaszán a meder faltól falig kitölti a terepet, az ösvény pedig hordalékos gázlókon keresztezi a patakot - magas vízállásánál pedig a víz be is kebelezi a csapást. Kisvártatva balunkon jókora, sötét sziklalepény tűnik fel egy kőtömbökkel határolt, kavargó medence oldalában. A mohos Csepegő-szikla nem más, mint egy kapitális édesvízimészkő-kiválás, melyből számtalan ponton szivárog a sziklát egyre növelő karsztvíz. Túloldalán fahíd vezet a Ferde-vízesés elé, amelynek különlegessége abban keresendő, hogy a kemény, de vékony rétegekben lerakódott mészkő- és márgapadok a tektonikai nyomás hatására kibillentek, ezzel „szétszaggatják" és némileg eltérítik a patakot. A vékony kőzetbordák a továbbiakban sem maradnak el, a patak a völgy teljes hosszában feltárta őket, csak éppen szétszabdalva, kisebb sűrűségben mutatkoznak. Egy kis tisztáson esőbeálló és pihenőhely áll; innen már csak pár perc a megszeíldülő vízfolyás mentén a gázlós útjával köszöntő Kisújbánya.

Falvak a hegyek ölelésében

A felújított parasztházak és a patakkal vegyülő földút olyan benyomást keltenek, mintha egy történelmi film évszázados állapotokat tükröző díszletei között járnánk. Az elszigetelt falu(rész) hűen őrzi a régi, hegyvidéki települések hangulatát, valamint évszázados sváb településképét, s a völgyaljon „elrejtőzve" belesimul a mecseki tájba. A hegység 3. üveghutája működött itt a 18. században, miután az óbányai felemésztette a környező erdőket, és kénytelenek voltak tovább költöztetni. Cseh származású, német ajkú munkások üzemeltették egy bajor hutamester vezetésével - amíg bő két évtized alatt a csűr tüze eltüntette a szomszédos bükkösöket, ezért inkább áttelepítették a mai Pusztabánya területére. A huta bezárását követően a piciny falu lakói legeltetéssel (ennek maradványa a Miske-tető tágas tisztáspásztája) és fa eszközök megmunkálásával foglalkoztak (a Klumpás nevű vendéglátóhely is az egyik jellegzetes iparcikk nevét örökítette meg).

Kisújbányáról rövid emelkedő vezet ki az aszfalton, és ahol a S jelzésen balra kanyarodunk, ott ellenkező irányban rövid kitérővel felkaptathatunk a Cigány-hegy kilátójához. Utunk kivezet a pazar kilátást nyújtó Miske-tetőre, mely kiemelt és központi helyzete révén tágas panorámát nyújt a Mecsek keleti, központi és nyugati részére egyaránt. Az egyedi látképet feltáró legelő zöld lepelként hullámzik a körös-körül tornyosuló csúcsok alatt, szemközt pedig a Zengő piramisa csúcsosodik. Kisújbánya régi legelőin és kaszálóin járunk, balra, a fák alatt rejtőzik a falu több évszázados temetője is. A plató alapját egyébként a mecseki vulkanizmus eredményeként szétterült, kemény bazalt építi fel, melybe a patakok nem tudtak jelentős völgyeket vájni. Lassacskán elérjük a zöld paravánt, és szálerdőben érünk föl egy lapos hegyhátra. Átbukva rajta a Diós-kúthoz ereszkedünk, mely kifolyócsövének gallért rajzol a kicsapódott mésztufa. A házasélet kihívásait, feladatait megjelenítő állomásokkal tűzdelt Házastársak útján ereszkedünk tovább. Egy aszfaltút után öreg bükkök árnyékában, mély folyosóban érjük el Püspökszentlászlót.

Túránk csak a szélét érinti, mégis érdemes besétálni a településre, melynek alapítását a legendárium Szent László király vihartól való megmeneküléséhez köti a kápolna megépülésével együtt. A helyszínt remeték és bencések is birtokba vették a későbbiekben, a török hódoltságban elnéptelenedett faluba pedig a 18. században német családok költöztek be - ekkorra datálható a püspöki nyári kastély és a templom emelése is. Az arborétum a 19-20. század fordulóján létesült (a püspök akaratából), a telep sorsát azonban alaposan megtépázták a történelem viharai. A kastélyban működött szeretetotthon és turistaszálló is, de rövid ideig raboskodott a leromlott állapotú épületben Mindszenty József bíboros is. Ma (a felújított) kastély és az arborétum is látogatható. Utóbbit megkerülve, a K◼ jelzésen hagyjuk el Püspökszentlászlót, és balkanyar után érintjük a Korsoma-rét foltjait, ahol a régi térképek tanúsága szerint káposztát termeszthettek (mivel Kohlplattenként ismerték).

A Dél-Dunántúl piramisa

Elhagyjuk a dózerutat, és egy darabig aszfaltot taposunk, mígnem elérjük a Zengő-kő pihenőhelyekkel és terméskő esőházzal ellátott rétjét. A régi vándortáborok emlékköve mellett a magyar zarándokút sárga jelzésére váltunk (jobbra), és a következő szakaszon megfizetjük a Mecsek legmagasabb csúcsa által kért árat: brutális meredekségű ösvényen, szél által megszaggatott, őserdei hangulatú bükkrengetegben kaptatunk föl a 682 méteres tetőpontra. A kilátó mellett egy 13. századi eredetű lakótorony romjai köszöntenek, de a csúcs építményeinek múltja egészen a népvándorlás koráig nyúlik vissza. Az 1970-es években felhúzott geodéziai mérőtorony közé 2020-ban emeltek kilátót, aminek felső szintjéről a Mecsek és alighanem Dél-Magyarország legszebb panorámája nyílik. Innen mérhető csak fel igazán, hogy a Keleti-Mecsek kiemelt dombsági tájként hullámzik a szomszédos, alacsonyabb lankák fölött, zöld palástja lapos tetők és sűrű völgyhálózat tengerét borítja. Középen, a Dobogó alatt a Miske-tető rétjei nyújtóznak, kiszúrhatjuk Kisújbányát is. Nyugaton feltűnnek a Pécsre hajló hegyek, a Misina-Tubes-gerinc és a Jakab-hegy lapos háta, délen a Villányi-hegység és a párába vesző (horvátországi) Papuk uralja a látóhatárt. Tiszta időben óriási távlatok nyílnak meg: kirajzolódik a Kőszegi-hegység, feldereng a Budai-hegység és a Bakony, legegyszerűbben pedig talán a Badacsony tömbje azonosítható. A panoráma dimbes-dombos tájak és alföld találkozását is kínálja, a Mecseket pedig „makettként" mutatja meg.

A Zengőről a S▲ jelzésen ereszkedünk le, enyhe emelkedővel indul a túra záró szakasza. Idős bükkös lengedez a bércorron átbukó szélben, a karcsú törzseik között ki-kilátunk a Keleti-Mecsek hátaira. A mozdulatlan, hegyvidéki hangulatú rengetegben kis kőfeszület áll: a Bocz-kereszt eredetijét a névadó család állíthatta a 19. században, hozzá érdekes szokás kötődik: az I. világháborúban a közeli falvak katonái fogadalmat tettek, hogy ha épségben térnek haza, évente ellátogatnak a hegyre. Ennek emlékére alakult ki az a tradíció, hogy hosszúhetényi férfiak húsvét vasárnap itt várják a napkeltét, s vele Jézus feltámadását.

A széles út kisvártatva élesen balra hajlik, és ezzel ütemes ereszkedés veszi kezdetét. Egy irtásfolt (és elágazás) után tölgyes lép a bükkös helyébe, a déli lejtők melegét az erdőből kiérve pedig a megmaradt szőlőtőkék élvezik. Köztük pedig megjelennek Hosszúhetény üdülőházai is, amik közé besétálunk, majd a falu főutcájára érve jobbra találjuk a buszmegállót.