Ámos-hegyi kilátó, Eplény

Rozhľadňa · Balaton (Plattensee)
turistický cieľ Rodiny
Otvoriť pomocou aplikácie
Zdieľať
Záložka
Vytlačiť
Naplánovať výlet
A Dunántúl egyik leglátogatottabb helyén, egy sípálya tetejéről gyönyörködhetünk a Balatonig nyúló panorámában.

2003-ban adták át Eplényben az Ámos-hegyi pihenőerdőt, melynek 525 méter magas tetején körbetekinthetünk a kilátóból. A hegyek és erdők ölelésében felfedezhetjük a többi csúcson a Kőris-hegyi, a Csengő-hegyi és a Papod-hegyi kilátókat is. Láthatjuk az alattunk fekvő Eplényt és a szomszédos falvakat a dombok között - sőt, ha tiszta az idő, még a Balaton vize is belecsillan a panorámába. 

Ha nincs kedvünk sétálni, a Malom-völgyből az Ámos-hegyig negyed óra alatt felrepít bennünket a libegő, melynek  felső állomásától 100 méternyire már fel is kapaszkodhatunk a kiátó 8 méter magas tetejére, hogy a mesebeli Bakony vadregényes tájában gyönyörködjünk.

A terület egyébként a téli hónapokban örvend a legnagyobb népszerűségnek remek sípályái miatt. A hóágyúkkal is felszerelt területet esténként kivilágítják, ami sajátos hangulatot ad a helynek. Melegebb időben a négyüléses sífelvonót turisták, kerékpárosok használják a hegymenet megkönnyítésére. Az itt található két tanösvény összesen több, mint 7 kilométer hosszan mesél az érdeklődőknek a természetről. A szabad levegőn mozgásra csábít az erdei tornapálya tíz állomása. Erdőszéli, hatalmas zöld területekkel, piknikhelyekkel, tűzrakási lehetőséggel remek kikapcsolódási lehetőségeket nyújt a terület. Elemózsa beszézéséhez büfét is találtok a libegó aljánál. Gyerekekkel, családi programként egy egész napot is el lehet itt tölteni. 

Zobraziť viac
dnes otvorené
A kilátó egész évben látogatható. 
Ingyenes.

Verejná doprava

  • Autóbusszal a Veszprém és Zirc között közlekedő járatokkal közelíthető meg Eplény, újtelep.
  • Vonattal a Győr - Veszprém vonalon közlekedő szerelvényekkel mehetünk Eplényig.

prístup

  • A buszmegállótól a P jelzésen induljunk észak felé. 1,6 kilométer gyaloglással érjük el a pénztárat.
  • Eplény vasútállomásától 4,3 kilométert kell baktatnunk, ha nem szállunk buszra. A vasútállomástól északkelet felé kövessük a P jelzést a célig.

Parkovisko

  • Eplény a 82-es úton közelíthető meg.
  • Ha az Eplény északi végéből induló bekötőutat választjuk, a sípark előtt óriási parkolókban díjmentesen lehethetjük az autót. Innen pár lépésnyire találjuk a parkerdőt és a felvonót. 

Súradnice

DD
47.206202, 17.930495
DMS
47°12'22.3"N 17°55'49.8"E
UTM
33T 721926 5232245
w3w 
///patted.trademark.zeroing
Príjazd vlakom, autom, pešo alebo na bicykli

Ámos-hegyi kilátó, Eplény

8413 Eplény
Zodpovedný za tento obsah
Magyar Természetjáró Szövetség 
outdooractive.com User
Autor
Eszter Szabó
Aktualizované: 2020-07-23

Otázky a odpovede

Spýtajte sa prvú otázku

Máš otázku týkajúcu sa tohto obsahu? Tu je správne miesto, kde sa môžeš opýtať.


Recenzie

5,0
(1)
András Bodó
2020-01-01 · Community
Felső szintről még a Balaton is látszódik
Zobraziť viac

Fotografie iných


  • 2D 3D
  • Moja mapa
  • Obsah
  • Zobraziť obrázky Skryť obrázky