Többnapos túra

Alföldi Kéktúra

Többnapos gyalogtúra
Megnyitás az alkalmazásban
Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
GPX
Túra tervezése ide A túra másolása
Nehézség
nehéz
Hossz
842,6 km
Időtartam
213:10óra
Szintemelkedés
1480 m
Szintcsökkenés
1482 m
Egyirányú túra Szakaszosan teljesíthető túra Evés-ivás lehetőség Kulturális/történelmi értékek Földtani érdekességek Növénytani érdekességek Egészséges környezet
Itt egyben megtekintheted az Országos Kékkör harmadik túraútvonala, a Tolna megyei Szekszárd és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely közötti, több mint 800 km hosszú Alföldi Kéktúra teljes nyomvonalát a szintemelkedésekkel együtt. A fenti legördülő menüből közvetlenül is kiválaszthatod az egyes szakaszokat.

Petőfi Sándor méltán híres versében pazar költői képekben mutatja be az Alföld minden szépségét, melyet hazánk legvarázslatosabb tájának tartott. Az Alföldi Kéktúra 13 szakaszát bejárva megismerhetjük ezt az egyedülálló, páratlan szépségű vidéket, ahol nem a klasszikus, megszokott turistalátványosságokkal találkozhatunk, hiszen egészen más kincseket rejt. 

Maga a táj az, ami megfogja a túrázót: a végtelennek tűnő síkok, az alföldi akácosok, a szántóföldek látványa. Az első szakasz nem az igazi rónaság: még füves homokbuckák, hátak tarkítják a látóhatárt, de először itt kóstolhatunk bele abba a hangulatba, amely Petőfit is magával ragadhatta, amikor az Alföldön járt. Széles, süppedős utakon szinte hangtalanul süllyed a talpunk a homokba, az ég forró párájában remegő nap délibábot rajzol a láthatárra.

Az Alföldi Kéktúra hazánk második leghosszabb gyalogos turistaútja. Nevéhez híven bemutatja legnagyobb és „legmagyarabb” tájegységünk szinte minden jellegzetességét a Kiskunság homokbuckáitól a Körös-vidék végeláthatatlan szántóin át a Nyírség erdős területéig. A 840 km hosszú útvonal végigjárása nem kevés kitartást és nyitottságot igényel, cserébe egyedülálló élményekkel ajándékozza meg a vándort. Az Alföldi Kéktúra Szekszárdról, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra végpontjától indul, és Sátoraljaújhelyig tart, ahonnan az Országos Kéktúra érhető el. A három nagy kék jelzésű túraútvonal alkotja az Országos Kékkört

Az Alföldi Kéktúra rövid története

Az 1990-es évek elején több alföldi megye természetjáróinak igénye alapján kezdődött meg az útvonal kialakítása. Az elsősorban a privatizáció miatt elhúzódó munkálatok 1996-ban, a Millecentenárium évében jutottak olyan szakaszba, hogy az útvonalavató túra megrendezésre kerülhetett. A végleges kialakítás és felfestés 2000-ben fejeződött be. Ekkor készült el a túramozgalom hivatalos igazolófüzete is, amely a hosszútávú túramozgalmaké közül elsőként teljesen színes térképekkel jelent meg. Az útvonal jelzéseinek teljes felújítására először 2006-ban, majd 2015-ben, az Országos Kékkört megújító projekt kapcsán került sor.

Hazánk harmadikként kialakított hosszú távú turistaútjának egyes részeit az EWV (Európai Gyalogtúra Szövetség) bekapcsolta az Európai Hosszútávú Vándorutak hálózatába, így az Alföldi Kéktúra Szekszárd–Mindszent közötti szakasza az E7, a Sátoraljaújhely–Berettyóújfalu közötti szakasza pedig az E3 és E4 vándorút része lett.

2020 tavaszán jelentős változás történt az Alföldi Kéktúra életében: a korábbi 10 helyett a teljes túratáv 13, közel egyforma hosszúságú szakaszra lett felosztva, amely így a túrázók szempontjából optimálisabb, közlekedési csomópontokhoz igazított, természeti látnivalókban és kulturális értékekben egyaránt gazdagabb nyomvonalon halad. A szakaszok és néhol a nyomvonal változása mellett húsz új pecsételőhely is létesült, háromnak pedig a lenyomata változott meg.

A szerző tippje

  • Kattints a cím alatt és a kép felett található listázóra, majd a legördülő menüből válaszd ki a téged érdeklő Alföldi Kéktúra szakaszt! Ha galéria nézetben szeretnéd megtekinteni, a kép alatt a szakaszok menüpontot választhatod.
  • A túra hatéves kortól, állampolgárságra való tekintet nélkül, bármely irányban, tetszőleges szakaszokra bontva, gyalog tehető meg. A teljesítése nincs időponthoz kötve, és az időtartama sincs korlátozva. Nem verseny, ezért nevezési díjat sem kell fizetni. Az útvonal egyéni és csoportos bejárása egyaránt elfogadott, de a teljesítés csak egyénhez köthető.
  • A Kéktúrát nem kell egyben bejárnod, azt a saját időbeosztásodhoz szabva tetszőlegesen szakaszolhatod. A lényeg, hogy a kezdő és a végpont egy-egy bélyegzőhely legyen! Ami fontos: a túra megszakításakor, majd az ott történő újrakezdésekor is pecsételned, illetve dátumoznod kell.
  • A kéktúrázóknak a teljesítést hitelt érdemlő módon igazolniuk kell a Magyar Természetjáró Szövetség felé az eredeti pecsételőfüzetben történt bélyegzéssel és dátumozással. Fénymásolt füzet nem fogadható el!
  • A 2020. március 23-tól életbe lépő változások miatti fontos tudnivalók:
    • Az Alföldi Kéktúrán 2019-ben végzett karbantartási munkálatok eredményeként az útvonal szakaszolása megváltozott. A korábbi 10 helyett a teljes túratáv 13 szakaszra lett felosztva, amely így a túrázók szempontjából optimálisabb, közlekedési csomópontokhoz igazított, természeti látnivalókban és kulturális értékekben egyaránt gazdagabb nyomvonalon halad.
    • Az útvonalon a bélyegzőhelyek száma 20 új hellyel bővült, valamint 3 helyen változott a bélyegzőgumi lenyomata.
    • A fentiek már szerepelnek az új igazolófüzetben, és a bélyegzőhelyek mindig aktuális listája megtalálható ezen az oldalon.
    • A régi igazolófüzetek továbbra is érvényesek, a használatukkal kapcsolatos feltételek nem változnak, cseréjükre éppen ezért nincsen szükség.
    • Az Alföldi Kéktúra teljesítésének igazolása a régi és az új igazolófüzet együttes használatával is történhet. Ebben az esetben mindkét kiadványra szükség lesz majd a teljesítés ellenőrzése során.
    • A 2020. március 23-a után ellenőrzésre leadott, régi és/vagy új igazolófüzetek tulajdonosai sikeres teljesítés esetén az elismerő oklevél mellett térítésmentesen jutnak hozzá az Alföldi Kéktúra egyedi jelvényéhez.
    • Az új igazolófüzetben a megszakított és újrakezdett túrák esetében mindössze egyszer szükséges bélyegezni, de mindkét dátumot fel kell tüntetni az erre kijelölt helyen. A régi kiadványokban a korábban bevett gyakorlat továbbra sem változik: megszakítás és újrakezdés esetén marad a kettős bélyegzés és dátumozás.
    • A régi kiadványokhoz online letölthető pótlapot biztosítunk, hogy az új bélyegzőhelyek igazolásai is elférjenek a füzetben. A pótlap letölthető erről a honlapról.
    • Az Alföldi Kéktúra nyomvonalváltozásait megelőzően bejárt és igazolt szakaszokat nem kell ismét felkeresni, illetve nem kell újból bélyegezni.
    • A kerékpárral történő teljesítés az új igazolófüzetben már nem, a használatban lévő régi füzeteknél ugyanakkor még elfogadható.
  • 2020. március 23. és 2021. január 1. között úgynevezett türelmi időszak áll rendelkezésre mind a teljesítést ellenőrző kollégák, mind a kéktúrázók érdekében. Ez a pár hónap lehetőséget biztosít mindenkinek a változások és újdonságok megismerésére.

Mutass többet!
Nehézség
nehéz
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
169 m
Legalacsonyabb pont
72 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Biztonsági előírások

Az adott szakaszokon különféle biztonsági előírások érvényesek. Klikkelj az általad teljesíteni kívánt szakaszra az információkért!

Javaslatok és linkek

Navigációhoz a TERMÉSZETJÁRÓ applikációt ajánljuk.

Kezdőpont

Szekszárd, vasútállomás (90 m)
Koordináták:
DD
46.349508, 18.712554
DMS
46°20'58.2"N 18°42'45.2"E
UTM (Univerzális Transzverzális Mercator)
34T 323998 5135424
w3w 
///látogat.árnyalat.sorol

Végpont

Sátoraljaújhely, vasútállomás

Útleírás

A részletes útleírást az adott szakaszoknál találod meg.

Koordináták

DD
46.349508, 18.712554
DMS
46°20'58.2"N 18°42'45.2"E
UTM (Univerzális Transzverzális Mercator)
34T 323998 5135424
w3w 
///látogat.árnyalat.sorol
Navigáció Google Térképpel

Felszerelés

Bővebb információt az egyes szakaszoknál találsz.
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség 


Kérdések és válaszok

MuZso . kérdése · 2020-08-09 · Közösség
Tisztelt MTSZ ! Tisztelettel kérem, hogy magyarázza el nekem valaki elfogadhatóan, hogy az Alföldi Kéktúra vonalán miért kell számos bélyegzőhelyet a túra útvonalától távol elhelyezni? Immár nem is arról van szó, hogy pl. egy vendéglőt, vagy a turizmus szempontjából más, érdekes helyet szeretnénk "bemutatni" azzal, hogy odatesszük a bélyegzőt. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy az a megközelítés (tehát, hogy a bélyegző a túra útvonalán van) működött az OKT és a DDRBP túra útvonalán (mindkettőt teljesítettem már), az nem működik itt. (Csak a példa kedvéért Bánkon két bélyegző van, amelyből az egyik kb. másfél km-re van a túra útvonalától, Szekszárd- Keselyűs, Pipóhegy, stb. stb. A másik kérdésem pedig, hogy az AK-n tapasztalom szintén, hogy számos helyen szintén érthetetlen okokból egyfajta "kurflit" vagy kitérőt tettek az útvonalba úgy, hogy jellemzően 2-3 km-t többet kell menni (ma a derékig érő csalánban, egy ártéren (hangsúlyozom: nem tévedtem el, az útvonalon mentem Bárányfok és Keselyűs között) úgy, hogy nyilvánvalóan és láthatóan van jobb, egyszerűbb út, s a "kitérő" vagy meghosszabbított útvonal semmit nem "mutat", tehát nincs érdekes látnivaló. Előre is köszönöm a választ, további jó túrázást Mindenkinek, Üdvözlettel, Zsolt
Mutass többet!
Slow Mouse kérdése · 2020-06-27 · Közösség
A Hencida - Pocsaj között rövidítés miatt kieső pecsételő pontok már érintendők, vagy amíg itt a térkép nem kanyarodik arra, mellőzhetőek?
Mutass többet!
Mindig az itt, a termeszetjaro.hu-n lévő útvonal az érvényes, ha változik valami, itt fog megjelenni elsőként. Úgyhogy még a rövidebb útvonal van érvényben.
Még 5 válasz
Kis Zsuzsanna kérdése · 2020-06-20 · Közösség
Sajnos nem találom az AKT régi igazoló füzethez tartozó pótlapokat? Hol vannak? Má rápecsételtem a régi füzetben a térképre az új helyeken. Üdv Kis Zsuzsa
Mutass többet!
Mondvai Marton válasza · 2020-06-22 · Közösség
Kedves Zsuzsa! A linken, a lap alján, a csatolt dokumentumok alatt megtalálja. http://mtsz.org/cikk/az_alfoldi_kektura_fontos_tudnivaloi_es_modositasai
Még 2 válasz

értékelések száma

Írd meg az első hozzászólást!

Még nem szólt hozzá eddig senki.


A többiek fényképei


  • 2D 3D
  • A térképem
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése