Zobákpuszta – Mórágy (DDK-10)

Itiner

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• Zobákpusztáról a Hidasi-völgyön keresztül kapaszkodunk föl Kisújbányára.
• Az Óbányai-völgyön át érjük el Óbányát.
• A Skóciai Szent Margit-keresztnél hagyjuk el a mecseknádasdi utat, és Apátvarasdtelepig haladunk a dombokon.
• A volt Jagercsárdától hosszú út vezet Bátaapátiba.
• A faluból Mórágyra visz utunk.

A túra részletes leírása

Zobákpuszta - Kisújbánya

A Mecsek nyugati és keleti felét elválasztó nyeregben apró falucska, Zobákpuszta foglal helyet. Irtványtelepülés volt egykor, a 20. században a komlói szénbányászat jelentette másodvirágzását. Miután bezsebeltük a pecsétet, a delta-elágazásnál hagyjuk el az aszfaltot. Hosszú tisztásláncolat után ismét az autóútra lépünk, hogy aztán egy alig észrevehető hídnál végre a természet felé forduljunk. A Hidasi-völgy torkába érkeztünk, fokozottan védett természetvédelmi területre.

A Mecsek egyik legjobb adottságú, változatos völgyét tapossuk: a Hidasi-patak hol mélán, meandereket építve tekereg, hol pedig zúgva vágódik át az éles mészkőlépcsőkön, sziklák kirajzolta szűk vésetén. Rögtön az ösvény elején átkelünk a vízfolyáson - hídra se itt, se később ne számítsunk, a vízben heverő természetes akadályokon kell átlábalnunk. (Nagyobb vízhozam idején a turistaút végigjárása gondot is okozhat.)

A völgy szélesebb szakaszain a patak lelassulva szétteregeti hordalékát, és azt kerülve íves kanyarulatokat rajzol. A külső íveken helyenként alámossa a partot, hangulatos vonalvezetést kijelölve ezzel az ösvénynek. Az égerligetes-tisztásos völgy aljáról egy szűkebb részen kikapaszkodunk, hogy egy kanyarnál üdezöld fű egyenes, keskeny sávja keltse fel figyelmünket. A bővizű Csurgó-forrás csermelye élteti a növényfolyosót, de az igazi csodához a saras turistaúton le kell másznunk a meredély alá. Egyedi és fantasztikus látvánnyal állunk szemben: a Csurgó mohás sziklafala mintha csak bele akarna harapni az előtte heverő, évszázados fák korhadtan heverő törzsébe. A frissen született patak a tereplépcsőhöz érve döbbenetes méretű mésztufagátat épített, s annak apró csatornáin, a moha felületén végigrohanva, máshol a képződményt megkerülve csöpög alá. Mintha permeteznének a csillogó vízsugarak és cseppek, a belógó növényzettől vadregényes és festői a jelenség. A mészkő repedésein mélybe szivárgó víz szénsavtartalma a felszínre érve elillan, és ezzel a benne oldott formában jelenlévő mész elkezd kiválni. A mohák, gyökerek gyorsítják a folyamatot, és a víz útjában heverő akadályokat lassan bekérgezi a forrásmészkő (másik nevein mésztufa vagy travertínó).

Az aláhajló, lyukacsos szerkezetű sziklafal elé jól jönne egy új pihenő, illetve egy fapalló, de így is nehéz elbúcsúzni a Csurgótól. Pedig a tisztás túlvégén a Hidasi-völgy legszebb szakasza következik: a vékony, pados szerkezetű mészkő lépcsőin kisebb-nagyobb zúgókkal alábukó patak emlékezetes terepét kísérjük. Kisvártatva újra kiszélesedik a völgytalp, majd felkapaszkodunk a kisújbányai autóútra. Jobbra térünk le róla, hogy egy utolsó, meredek, de szép erdei szakaszon érkezzünk a Cigány-hegy oldalába. Rövid kitérő a Z▲ jelzésen a csúcs kilátója: tetejéről a közeli, de impozáns Zengő csúcsát és gyakorlatilag az egész Keleti-Mecsek belső, völgyek szabdalta térségét végigpásztázhatjuk. Komló széle feltűnik a fák mögött, felismerhetjük a Misina TV-tornyát, ahogy a Villányi-hegység Tenkese is kibukkan a Zengő hátterében, de a szomszédos Kisújbánya aprócska medencéjét elrejtik szemünk elől a hepehupák. Inkább kiterjedt dombvidék képét mutatja innen a Mecsek, mintsem hegyvidéki tájét - igaz, a déli magaslatok jócskán környezetük fölé hajolnak. Észak felé a Dobogó-hegy háta érdemel említést, ami Tolna megye legmagasabb pontja.

Kisújbánya - Óbánya

A Kéktúra ezek után beereszkedik az idilli fekvésű Kisújbánya utcáira. Az elzárt, pici falu nemrégiben még teljesen kihalt volt, a 2010-es évekre némileg magára talált: egyre több ingatlant vásároltak fel üdülőnek, és néhányan állandó jelleggel is letelepedtek. Kisújbányát a 18. században alapították Csehországból érkezett német telepesek, akik üvegkészítéssel foglalkoztak - kihasználva az erdővidék adottságait. Az üveghuta nem működött sokáig, így aztán a lakosok áttértek a legeltetésre és fa eszközök készítésére - a központban található Klumpás tanya büfé neve például egyik jellegzetes termékükre utal.

A pecsétet a központban lévő házak egyikének falán találjuk. Kisétálunk a hangulatos parasztházakkal szegélyezett utcán, egy ponton helyreállított cséplőgéppel ismerkedhetünk meg. A patak az út mellé szegődik már azelőtt is, hogy elhagynánk a falut. Az erdőbe érve a mecseki Kéktúra leghangulatosabb, messzeföldön híres szakasza kezdődik meg. Az Óbányai-völgy bővizű, néhol szurdokot idéző mélyülete egészen Mecseknádasdig közel 30 vízimalom otthona volt a 20. század elejéig. Az üveggyártáshoz szükséges kőaprításra és (az attól független) gabonaőrlésre már semmi sem emlékeztet, ellenben a mecseki természet legszebb formájában mutatkozik errefelé.

A völgy végig szűk marad, mégis minden kis kanyar után más arcát mutatja, ráadásul sziklaformációkban is gazdag. Egy pihenőhely és dr. Péceli Endre (környékbeli orvos volt) emlékhelye után a hírneves Ferde-vízesést érintjük. A tektonikus erők hatására oldalra billent mészkő- és márgarétegeken lecsobogó patakvíz különösen hóolvadás után nyújt fenséges látványt, amikor dübörögve, ellentmondást nem tűrve vágtat át lépcsőin. A bájos pontot elhagyva hídon lépünk át a meder felett, s ezzel el is érkezünk a következő attrakcióhoz, a Csepegő-szikla hatalmas mésztufa-képződményéhez. A fiatal, kb. 15000 éves forrásmészkő-fal mintegy 30 méter hosszú, és bár részben talaj fedi, 5 méter magas. Különlegessége, hogy a mészkő és víz ellentmondásos kapcsolatának több fázisa, jelensége is megfigyelhető rajta. A felszínről beszivárgó víz olda, koptatja a kőzetet, ezzel hasadékokat alakít ki benne, és lecsöpögve cseppköveket épít: benézve a sötéten ásító félüregbe, néhány hasonló forma tűnhet fel a „plafonon". Alul a forrásmészkő medencéiben tiszta karsztvíz gyűlik össze, szép tavacskákat alkotva. A szikla lábánál pedig a saját gátján alábukó patak mély medencében kavarog, s közben a falat koptatva formálja üstszerű medrét.

Továbbra sem csillapodik a völgy szépsége, többször átkelünk a vízfolyáson, olykor újabb mészkőpados vízeséseket, zúgókat vehetünk észre. A vadregényes szurdokkörnyezetet Óbányához közeledve egyre több épület szelidíti, végül a felduzzasztott Pisztrángos-tavak partján érkezünk meg a faluba. Az üvegkészítő, később fazekassággal foglalkozó német telepesek által alapított, 18. századi falu egyszerűségükben gyönyörű, fehér, olykor tornácos parasztházai katonás rendben sorakoznak. A hazánkban ritkaságnak számító településképet a szűken záródó völgyoldalak teszik emlékezetessé. A 20. század utolsó évtizedeiben épült csak út Óbányára, az addig egymással házasodó, sváb ajkú közösség tagjai közé így egyre többen költöztek be távolabbi vidékekről is. Mára német szót nem hallani, turistából, kirándulóból azonban egyre több van.

Óbánya - Apátvarasdi csárda

Pecsétet a kocsma falán találunk, és érdemes felkeresni a hegyoldali kilátót is, ahonnan csaknem az egész falut megcsodálhatjuk hosszában. Óbányát az aszfaltcsíkon hagyjuk hátra, és nem sokkal a Skóciai Szent Margit kereszt után lépünk csak ösvényre. István király unokája, Skócia királynéja állítólag a közeli Rékavárban született, s élete későbbi szakaszában is élt a várban. A Mecsek utolsó próbatétele áll előttünk, a Templom-hegy oldalába kapaszkodunk. Ezzel elkerüljük Mecseknádasdot, az Árpád-kori kápolnájáról nevezetes falut. A túloldali lejtőről kilátunk a dombok felé - lejjebb legyünk óvatósak a forgalmas úton történő átkeléskor! Panorámás dombhátat követünk, majd az erdőgazdasági úttal dél felé fordulva Apátvarasdtelepre érkezünk (pecsételőhely). A Vadászcsára és a falu, amint neve is mutatja, német lakosság otthona volt, akiket a törökök távozása után költöztettek ide. A 2. világháború után kitelepítették őket.

Apátvarasdi csárda - Mórágy

Földúton, dombsági tájban emelkedünk, egy elágazásnál élesen balra kell fordulnunk. A mély bevágásban a rómaiak Pécsre vezető útjának maradványa látható. Nagyjából a dombháton maradva, az apró, löszbe vágódott völgyfőket kerülgetve gyalogolunk a Hesz-kereszt pihenőjéig. Az 1853-ban állított feszület Hesz Antalra emlékezik, akit orvvadászok gyilkoltak meg.

Útvonalunkon legföljebb az erdő változik, felüdülést a Héthárs-pihenő jelent. A névadó fákat az Erzsébet királyné halálát okozó merénylet okán ültették, közülük 6 ma is áll, a hetedik helyett újat telepítettek. Nagyrészt tölgyest átszelő aszfalton gyalogolunk a következő másfél kilométeren, a monoton talpalás eseménytelenségét a Harsányi-kereszt oldja kissé. A feszületet egy szerencsésen végződött vadászbaleset után hálából állították 1932-ben („vitéz Harsányi János és neje Schmidt Gertrud"). A kereszttől északra látható szántóterület érdekes események színtere volt a rendszerváltás idején: a paksi atomerőmű radioaktív hulladékának szánt lerakónak először itt, Ófalu mellékén jelöltek ki építési területet. 1989-ben, a csernobili katasztrófa után néhány évvel az ötlet a korszellemhez képest heves ellenállást váltott ki a helyiekből, a legelőn több ezer fős tüntetés jött össze. A hatalom végül meghátrált, és sok évvel később Bátaapáti és Mórágy között láttak neki az építkezésnek (a lakosok beleegyezését hozó helyi népszavazás után).

Bátaapáti felé fordulunk, a K jelzés vegyes erdőkben halad, egy rétről kilátunk a Szekszárdi-dombság felé, később a dombhát egy másik pontjáról pedig a Geresdi-dombság erdős magaslatai is láthatóvá válnak. Bátaapátiba löszmélyúton érkezünk le. A 11. században létrejött települést a törökök kiűzése után az Apponyi család uralta, akik német telepeseket hozattak birtokaikra. (Őket, mintegy 800 főt 1946-ban a kollektív bűnösség elve alapján Németországba űzték, emléktáblájuk az evangélikus templom falán látható.) A napsütötte lankák lehetőségeit hasznosítva az apponyiak szőlőt telepítettek, présházat építettek, és a palackozást lehetővé tevő üveghutát üzemeltettek a szomszédos völgyben. Bátaapátihoz közel található a jól záró, ellenálló gráinttömb gyomrában, 260 méteres mélységben kialakított radioaktívhulladék-tároló, mely hetente egyszer, előzetes egyeztetés után fogad látogatókat. Az acélhordók betonkonténereit 2600-ig fogják itt tárolni.

Kaszálón emelkedve fordítunk hátat Bátaapátinak, de megint nem kell magasra kapaszkodnunk. A sarjfoltokkal megszakított erdőből az Éva-völgybe ereszkedünk, mely a lankás tájhoz képest némileg meglepő, néhol sziklás patakot vezet el. Mórágyhoz közeledve fenyvesek teszik egyre hangulatosabbá a tájképet - a rövidebb út helyett fel kell kaptatnunk a Cserfa-dombra, hogy a túloldalán kőfejtőnél érjük el a falut. A gránitot a Geresdi-dombság nagy részén 50-60 méter vastag lösz fedi, s csak a völgyekben, völgyoldalakban bukkan felszínre, ahol a vízerózió leradírozta róla a fedőrétegeket. Ez az ősi kőzet tűnik fel a kőfejtőben, ahol egyébként szabadtéri színpadot is kialakítottak.

Mórágy közelében, a beszédes nevű Tűzkő-dombon már az újkőkorban is volt emberi jelenlét, maga a falu a 13. században jött létre. Később rácok (szerbek) éltek a község területén, majd német telepesek érkeztek. A patakon vízimalmok működtek, a helyiek pedig fazekas termékeikről voltak híresek. Amikor a 2. világháború után a német családokat kitelepítették, helyükre túlnyomórészt (akárcsak Tolna megye más részeire) székely és felvidéki családok költöztek. A pecsétet a Helytörténeti Gyűjtemény falán és a Patak Csárdában is megtalálhatjuk.