Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
GPX
KML
Túra tervezése ide A túra másolása
Beágyazás
Kalóriaszámláló
Többnapos gyalogtúra Szakasz

Létavértes – Halápi csárda (AK-10.)

· 1 értékelés · Többnapos gyalogtúra · Alföld
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • A Bihari-sík erdővel borított részén halad az Alföldi Kéktúra
    / A Bihari-sík erdővel borított részén halad az Alföldi Kéktúra
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Alföldi Kéktúra a Bihari-sík erdős részén
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Borostyánnal benőtt házikó Mézes-hegy környékén az Alföldi Kéken
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Naplemente a Debrecen melletti Látó-hegyi-kilátóból
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Ló karám Kepecs-tag közelében
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Erdei fenyvesek szegélyezte út Bánk és Haláp között az Alföldön
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Alföldi Kéktúra a Halápi csárda előtt
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
m 400 300 200 100 50 40 30 20 10 km Fancsika (AKPH_52_B) Vekeri-tó (AKPH_51_1) Vekeri-tó (AKPH_51_2) Ligeti-földek (AKPH_49_2) Pipóhegy (AKPH_50_B) Létavértes (AKPH_48) Bánk (AKPH_52_1) Kepecstag (AKPH_50) Bánk (AKPH_52_2)

Az Érmelléki löszös hátra felkapaszkodva ismét belépünk a homok világába, ami kitart a talpunk alatt egészen a Debrecen határában fekvő Vekeri-tóig, ami már a Dél-Nyírségben található. Innen a város külterületén keresztül érkezünk meg túránk végéhez, a Haláp melletti csárdához.

közepes
59,2 km
15:10 óra
205 m
200 m

Létavértes és Haláp között a homokos puszták világában folytatjuk az utunkat. Alapos betekintést kapunk a befüvesített és beerdősített homokdombok flórájába és faunájába. Debrecen határában több mesterséges tó mellett is elhaladunk, majd túránkat Halápnál fejezzük be.

A szerző tippje

Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben) :

Létavértes  10,6  Ligeti-földek  9,1  Kepecstag  10,3  Pipóhegy  12,8  Vekeri-tó  5,1  Bánk  5,5  Fancsika  5,7  Halápi csárda

Ajánlott köztes ki- és beszállási pontok az útvonal mentén :

  • Létavértes, Vett út buszmegálló (Vámospércs felé)
  • Ludas csárda: Debrecen, Ludas Csárda buszmegálló (Létavértes, illetve Debrecen felé)
  • Vekeri-tó (AKPH_51_2): Debrecen, Katihíd buszmegálló (Létavértes, illetve Debrecen felé)
  • Bánk (AKPH_52): Bánk, iskola buszmegálló (Bánk, illetve Debrecen felé)

Nehézség
közepes
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
134 m
Legalacsonyabb pont
106 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Biztonsági előírások

Habár az előzőekhez képest ez a túraszakasz már több erdős részt tartalmaz, azért sokat fogunk haladni árnyékmentes terepen. Gondoskodjunk a napsugárzás elleni védelemről (sapka, kalap, naptej)! Vigyünk magunkkal megfelelő mennyiségű ételt és italt.

Kezdőpont

Létavértes (Nagyléta, Művelődési Ház) (114 m)
Koordináták:
földrajzi
47.380765, 21.891906
UTM (Univerzális Transzverzális Mercator)
34T 567324 5247864

Végpont

Halápi csárda

Útleírás

Létavértesen a Korona presszóban pecsételés után észak felé hagyjuk magunk mögött a városközpontot a Baross utca jobb oldali járdáján ballagva. A város szélét elérve balra térünk az „Y” elágazásban, a vasútállomás felé, aztán innen 250-300 lépés után fordulunk jobbra, mezei keréknyomokra.

Északnyugat felé tartva vágunk át a mezőn, aztán nagyjából 200 lépés után ezek beletorkollanak egy jól kijárt, homokos útba. Innen indul a homok világa, ami aztán kitart a Hajdúságon és a Nyírségen át egészen a Tiszáig. Ennek a hosszú, majdnem 200 km-es szakasznak a bejárását csakis gyalogszerrel ajánljuk, kerékpárral nagyon meg kell vele szenvedni!

Magányos tanyák előtt haladunk, aztán mintegy tízperces menettel útelágazást érünk el. Jobbra továbbindulva szőlőskertek és borpajták közé jutunk. Vigyázat! A táblán jelölve van a Kepecs-tag majorsága is, amit később érinteni fogunk, de nem szabad engednünk a kísértésnek, hogy a táblán jelzett csábítóan rövid távolság miatt arra induljunk tovább, mert akkor kihagynánk egy hosszú kitérő végén az álmosdi pecsételőhelyet!

A jobbkanyar után átvágunk át a házak, borpajták között. Egy kilométer után rátérünk az országútra vagy száz lépés erejéig észak felé, aztán jobbra lefordulunk egy másik homokos útra.

Itt is folytatódnak a szőlők és borpajták, s pár perc után elérjük a tájház nádfedeles épületét. Körülbelül ezer lépés után jobbra fordulunk a telepen. Délkelet felé vonulunk ötszáz lépésnyit a kertek között, aztán egy erdőfolt mellett elhaladva balra megyünk.70-80 lépés után, a következő útelágazásban ismét balra térünk, átvágunk a fák között. A kis erdőfolt túlsó oldalán megint feltűnnek a zártkertek, kisházak. A homokos úton végiglépdelünk az egyre ritkásabban álló porták előtt, majd pár perc után elérjük a telep szélét. Az útelágazásban jobbra fordulva rátérünk egy különösen süppedős, homokos útra. Itt már az erdős puszták peremén járunk, balra befüvesedett homokbuckák hosszú során tekinthetünk végig. Kétszáz lépés után a következő útelágazásban balra neki is vágunk a púp-tengernek.

Egy erdők által határolt óriási mező déli sarkáról indulva a homokos keréknyomok nagyjából követik az erdő délkeleti peremét, soha nem távolodva el messzire a fáktól. Végigvonulunk az erdőszélen, s útközben megmászunk minden, az utunkba kerülő befüvesedett homokbuckát. Nem túl magasak ezek: talán csak 6-8 métereket hullámoznak alattunk, de tucatnyi homokdomb esetén ez már komoly emelkedést jelent! Jellegzetes hajdúsági, nyírségi táj ez, fűvel megfogott futóhomokdombokkal, homoki akácosokkal, tölgyesekkel. (Egészen 2015-ig Létavértesről Álmosd felé aszfaltúton vezetett az Alföldi Kéktúra útvonala; akkor váltották ki az unalmas aszfalttaposást erre a homokbuckás vidékre.)

Nagyjából kilométeres menet végén érjük ezen az úton az erdőt, ahol végre az út fölé boruló akácok koronáinak árnyékában menetelhetünk - habár a homokos út és a buckák is kitartanak a fák között. Húsz perc múlva hagyjuk magunk mögött az erdőt. Most ismét a füves puszták peremén járunk, az út a szélső fák mellett kanyarog alattunk. Több mint egy kilométernyit poroszkálunk a tűző napon, a homokos úton, aztán újra visszatérünk az erdőbe. Körülbelül nyolcszáz lépés után keréknyomok csatlakoznak be jobbról. Itt nagyon kell figyelni, mert a kéktúra pecsét dobozkája még az útelágazás előtt pár lépésnyire van az egyik jobb oldali fán. Ezt az igazolóhelyet még akkor tették ki ide az erdőbe, amikor a már említett útvonalváltozás miatt elterelték Álmosdról az Alföldi Kéktúrát. Egyébként a kéktúra nyomvonala itt, ezen az úton tért vissza régebben falu felől.

Pecsételés után nagyjából huszonöt perc alatt érjük el azt a pontot, ahol az eddig nagyjából észak felé tartó utunk egy elágazásban hirtelen és élesen balra törik, majd szinte visszafelé, délnyugatnak indulunk tovább. Az első húsz-huszonöt percben az erdőben haladva érkezünk meg ismét a pusztákra. Mintegy ötszáz lépést az erdőhatáron vonulunk, megkerülünk egy ívesen lekerekített erdősarkot. Itt ismét szemfülesnek kell lenni, mert szinte alig látható keréknyomokon kell balra indulnunk, hogy átvágjuk ezen a homokbuckás mezőn. Ha megvan a helyes irány, pár lépés után egy pallón keresztezünk egy erecskét, majd nekivágunk a füves mezőnek.

Nagyjából dél-délnyugatnak tartva az első célpontunk egy kisebb facsoport, amin át kell vágnunk, tartva az irányt. Ha eltűnnek alólunk a nyomok, akkor sincs baj: lőjük be a nagyjából előttünk lévő, a mezőségre benyúló erdősarkot, amit elérve már látni fogjuk a jól kijárt, homokos keréknyomokat. Innen már elég csak ezt követni. Most ismét az erdőhatáron járunk, aztán hatszáz lépés után az „Y” útelágazásban a jobb felé tartó nyomokat választva maradunk továbbra is a mezőség peremén, s egy nagyobb halom tetejére felkapaszkodva megpillantjuk magunk előtt a Pungurhegyi volt iskola szépen rendben tartott, még most is lakott épületét.

Elvonulunk a ház előtt, majd egy kicsit változatosabb környékre érünk. Szórványosan tanyák tűnnek fel az út mellett, a füves pusztát szántók és megművelt területek váltják fel. A megsűrűsödő útelágazásokban mindig a nyugat-délnyugat felé tartó keréknyomokat válasszuk! Kicsivel több, mint félórányi menet végén érjük el az országutat, amin egyenesen keresztülvágunk. Itt mindössze alig több, mint két kilométerre vagyunk attól a ponttól, ahol először kereszteztük az utat!

Egy darabon még egy erdőfoltban ballagunk, aztán kiérünk a mezők, kaszálók közé. Egy fasort keresztezve a következő mező túlsó oldalán egy beerdősült oldalú dombhát tűnik fel előttünk. A kaszálón átvágva pont felé tartunk, pár perc alatt el is érjük a szélső fákat. Egy rettenetesen, süppedősen homokos úton felkaptatunk a tetejére, a nyugati oldalán leereszkedve pedig kiérünk az erdőből pont a következő mező peremén fekvő Kepecs-tag majorságához. Az út egyenesen átvág az épületek és karámok között. Ha pecsételni is akarunk, le kell térnünk pár lépéssel jobbra az útról az szélső karám fakerítése mellett felállított, mára már kissé viharvert információs táblához, mert az egyik oszlopára van felszerelve a bélyegző dobozkája.

Pecsételés után a telep útján átvágva ismét kiérünk a mezőkre. Az utolsó épületek után nagyjából ötszáz lépésnyire egy „T” útelágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé, a kevésbé kijárt keréknyomokra fordulunk. Dél felé az óriási kitérőnk miatt még mindig közeli Létavértesre a ritkásan felfestett K◼ jelzések indulnak vissza (ahhoz az elágazáshoz, amit még a borpajták között érintettünk).

A most következő útszakasz szinte alig járt ösvényeken, keréknyomokon halad. Fokozottan figyeljünk a ritkásan felfestett jelzésekre! Először egy hosszú rét déli végébe érkezünk, végigsétálunk a fák közötti keskeny füves részen, a végén keresztezünk egy erdősávot, s a túlsó oldalán egy újabb mező déli sarkába érünk ki. A bal oldali fák mellett haladva 70-80 lépés után észre kell vennünk a balra induló, és ezen az erdősávon átvezető nagyon halvány nyomokat.

Itt, a másik mező peremén semmilyen továbbvezető utat nem látunk magunk előtt. Nagyjából nyugat-délnyugati irányban kell továbbindulni, megcélozva a mezőt határoló erdő egy kiválasztott pontját. Körülbelül négyszáz lépés után, közvetlenül a fák előtt a Monostori-ér árokpartjára érünk ki. Jobbra-balra tekintgetve észre kell vennünk a rajta átvezető hidacskát, ha nagyjából jó volt az eddigi direkciónk. Ezen átkelve és a fák közé betérve már kibontakozik alattunk az erdei út füves nyomvonala. Kanyargósan vágunk át az erdőfolton az út nyiladékát követve. A túlsó szélén ismét egy rétre érkezünk ki. Több nyom is keresztezi itt egymást; nekünk nagyjából északnyugat felé tartva kell átvágnunk rajta, miközben felkapaszkodunk egy alacsony dombhátra. A fák előtt végre kijártabb keréknyomok fordulnak alánk, ezeken lépünk be a mező felső szélén az erdőbe. Ettől a ponttól már ismét jól követhető lesz az utunk, a fákra festett kék jelzések is megszaporodnak.

A fák között nyugatnak fordulunk, és az erdő egyik nyiladékán végighaladva nagyjából ezer lépés után egy „T” elágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé folytatjuk az erdőfoltok és mezők közötti menetet. Ezen az útszakaszon a lényeg az, hogy tartsuk a jól járható, homokos keréknyomokon a nagyjából északi irányt a kiágazó, keresztező keréknyomok között is! Nagyjából fél órás gyaloglás végén pillantjuk meg az úttól balra a Csohostó erdei tanyájának épületeit, amik előtt elvonulunk, aztán az úttal együtt északkelet felé fordulva ismét visszatérünk a fák közé.

Az erdei keréknyomok jobbára északnak tartanak, s egyre jobban benőttek lesznek. Amint északnyugat felé hajlanak, az erdő egyre zártabb lesz, már csak elvétve látunk egy-egy kisebb szántót, kaszálót az út mellett. Csohostó után mintegy fél órával a keréknyomok nyugat-délnyugat felé hajlanak az erdőben és utána kétszáz lépéssel a K jelzések jobbra letérítenek bennünket erről az útról alig használt, már jócskán benőtt keréknyomokra! Nyáridőben igazi dzsungelharc ez az alig ezerlépésnyi táv; közben le is pókhálózzuk a benőtt ösvényt, hiszen ezt az útvonalat csakis a kéktúrázók használják. Szerencsére elérjük egy idő után a volt Patkány-Szűcs tanyáról érkező homokos keréknyomokat, és azokon indulunk tovább. 

Errefelé kissé megritkulnak az erdők: az út nagy részét kaszálók, megművelt földek között tesszük meg; elmarad mögöttünk egy-két, az úttól kissé messzebb álló tanya is. Kicsit kevesebb, mint fél óra után jobbról egy széles, homokos út fordul alánk. Ezen indulunk tovább, most már újra az erdőben. Egy idő után az addigi északnyugati irányból délnyugat felé hajlik az erdei út, megérkezünk a térképünkön üdülőnek jelzett Két Tölgy Vendégház bekerített telkéhez, amelynek kerítésén találjuk a kéktúra bélyegzőt.

Innentől véget ér az árnyas erdei túra: egyre jobban megszaporodnak utunk mellett a különböző korú irtásfoltok, tarvágások. Nagyjából fél órás menettel érjük el a következő letérést, ahol balra megyünk tovább, dél-délnyugat felé, ismét nagyrészt erdőben. Habár a kék jelzések nincsenek sűrűn felfestve, rábízhatjuk magunkat a kissé kanyargósan haladó útra, nehéz eltévedni róla. Teljesen eseménytelen, körülbelül órányi út végén érkezünk meg a forgalmas, nemrég szélesített és újraaszfaltozott, Debrecen és Létavértes közötti 4814-es országúthoz, amin átkelve jobbra, Debrecen felé indulunk tovább a szélén. Nem maradunk sokáig az útpadkán: elhaladunk a hajdanvolt Ludas csárda üresen álló telke mellett, aztán nagyjából 600 lépés után balra térünk a a fák közé.

Kis erdei rakodóba érkezünk pár tucat lépéssel. Itt jobbra hajlanak a nyomok, s beállnak egy, az imént otthagyott országúttal párhuzamos irányba. Pár perc után elérjük az öreg erdő határát és az út egy fiatal, mindössze pár éves növendék akácosban folytatódik - nyáridőben bizony, eléggé benőtten! Csak a fiatal, még vékony ágak félrehajtogatásával tudunk itt haladni. Szerencsére ez az út nem túl hosszú, pár perc múlva beletorkollik az akácos túlsó szélén egy másik, a főútról induló szélesebb keréknyomba.

Itt már ismét jól járható, de homokos keréknyomok vannak a bakancsaink alatt, ezek eléggé sokáig megmaradnak alattunk, és nagyjából tartva a délnyugati irányt hosszan vonulunk a mezők és erdőfoltok között. Nagyjából egyórás menet végén érjük el azt az erdei útelágazást, ahol az eddigi, délnyugati irányunkat feladva jobbra, nyugat felé fordulunk. Körülbelül háromszáz lépéssel elérjük az erdő szélét, itt a homokos út követve a szélső fákat jobbra, észak felé hajlik, de nem szabad követnünk! Egyenesen kell továbbindulnunk az alig látható nyomokat követve, mintegy ötszáz lépést a mező déli peremén gyalogolva az alig látható nyomokon, aztán a következő erdősarkon betérve a fák közé. Átvágva az erdőfolton ismét mezők következnek, aztán nagyjából ezer lépés után, a következő erdőfoltban egy murvás út fordul alánk és ezen indulunk tovább. 7-800 lépés után kiérünk rajta a Debrecen és Hosszúpályi közötti 4808-as országúthoz.

A kék jelzések nem fordulnak rá az aszfaltra, még előtte  jobbra kanyarodva visszatérnek az erdőbe. Ha azonban szeretnénk megpihenni a tóparton, és pecsételni is szeretnénk a Vekeri pihenőközpontban, akkor odáig el kell ballagnunk az aszfaltút szélén nagyjából 350 métert. (Nem muszáj itt pecsételni, az alternatív pont továbbmenve a kéken útba fog esni). A kéktúra bélyegző itt található a sorompón belül, a gondnok faházának teraszán a falra szerelve, az italautomata mellett. 

Ha nem teszünk kitérőt a tó felé, akkor ki sem kell térnünk az aszfaltútra, hanem visszafordulunk az erdőbe, a Kati-ér partjára. Az árokparti keréknyomok tavasszal még jól járhatóak, de nyár derekára már benövi őket a gaz, a susnya: igazi dzsungelharc az előrejutás! Balra a mély árok, jobbra pedig az erdő húzódik; a közöttük lévő pár méter széles sávról egyik irányban sem tudunk kitérni, kénytelenek vagyunk küzdeni több, mint egy kilométeren át. Felüdülés lesz jobbra elfordulni a víztől, amikor hamarosan egy murvás erdei útra érünk ki. Jobbra, dél felé elindulva rajta pár száz lépés után feltűnik a Mézeshegyi-tó partja. Itt, az éles kanyarban találjuk az alternatív pecsételőhelyet, ha korábban nem mentünk be a Vekeri-tónál lévő kempingbe.

Balra letérve a murváról a vízparti keréknyomokon indulunk el északkelet felé. Szerencsés esetben megcsodálhatjuk a sással, náddal szegélyezett tófelületet. A vízállás ugyanis meglehetősen szeszélyes: az adott időszak csapadékviszonyaitól függően szárazabb időjárás esetén gyakorlatilag kiszárad, esősebb idő esetén azonban gyorsan megtelik a medre.

A környéken több tó is fellelhető. Kialakításuk célja a múlt század hetvenes éveiben az volt, hogy az egyre növekvő debreceni lakosság számára olyan pihenőövezetet hozzanak létre, ahol a kikapcsolódni, szórakozni vágyó emberek mindent megtalálnak, ami a felüdüléshez szükséges. Sajnos az építés óta eltelt időben sok minden megsemmisült a vekeri kilátótól kezdve a tóparti úttörőtáborig; az emberek igényei is megváltoztak az utóbbi évtizedekben. A tavakat manapság már csak a horgászok használják. Lassan belepi őket a sás, a nád; többségük el is veszti tó jellegét, teljesen belesimul a tájba - egyedül csak gátjaik emlékeztetnek mesterséges mivoltukra. Utunk során több víztárolót is érintünk: a Mézeshegyi-tó után a Fancsika-tavak következnek, majd végül a Bodzás-víztárolót nézhetjük meg.

A tóparti séta után a víztől elfordulva ismét kijutunk ugyanarra a murvás útra, amin az imént már megtettünk pár száz lépést. Északkelet felé végigballagunk egy irtásfolt keleti peremén, aztán ismét összeborulnak az erdő fái az út felett. Nagyjából kilométeres menet végén érünk ki egy másik tarvágáson cseperedő, sorokba ültetett fiataloshoz. A peremén, az útelágazásban balra térünk, aztán mintegy százötven lépés után jobbra fordulva megindulunk a néhány éves ütetésű csemetesorok között végigfutó süppedősen homokos úton észak-északkelet felé tartva. Innen ismét betérünk az öreg erdőbe. Jobbra a fák között néha kilátunk a szántóföldekre, aztán egy telephely mellett elhaladva kiérünk a mezőkre. Lovastanyák istállói és bekerített kifutói mellett elhaladva érkezük ki a Debrecen és Létavértes közötti, nemrég szélesített és újraaszfaltozott országútra, amin már megtettünk pár száz lépést a volt Ludas csárda telke előtt is.

Az Alföldi Kéktúra jelzett útvonala itt jobbra, délkelet felé fordul, s az országúton vezet egy keveset; a Bánki Református Általános Iskola épületéig, ahol balra lefordulunk az útról. Az iskola kerítésének sarkánál, egy fán találjátok a bélyegzőt.

Ha időnk engedi, egy újabb kitérővel meglátogathatjuk a Bánki arborétumot. A park kapuja a pecsételőhelytől mindössze 1-1,5 km-nyi sétára van. (Mellesleg az arborétum autóparkolóból nyíló kapujánál egy másik kéktúra bélyegző is található.)

Pecsételés után térjünk vissza abba az útelágazásba, ahová a Vekeri-tó felől jövet megérkeztünk. Ha követjük a jelzéseket, kétszáz lépés után érjük el azt a balra letérő homokos utat, ami 700 lépés erejéig végigoldalaztat egy szántóföld peremén. Ezután ismét elnyel bennünket az erdő, amin pár perc alatt átvágva Bánk hétvégi házas övezetének sarkára érkezünk. Átballagunk a Derecskei-Kálló csatornája felett átvezető hídon, aztán rögtön balra fordulunk a szélső kertek és az ér közé.

A kanyargós csatornapartot követő úton nagyjából negyedóra alatt érjük el a hétvégi házak végét. Itt egy hídon ismét keresztezzük a csatornát, s a bal partján indulunk tovább. Tíz perc múlva egy füves oldalú gátra kaptatunk fel. Újabb tavacskát pillantunk meg magunk előtt: ez a nagyon romantikus nevű Fancsika-III. víztároló. A Mézeshegyi-tóhoz hasonlóan ennek a vízszintje is erősen ingadozó: szárazabb időszakokban valószínű, hogy csak egy sás és nád borította mélyedést találunk a gát belső oldalán.

Jobbról kerüljük a víztároló keleti oldalát, majd a Fancsika-II. víztároló melett haladunk tovább. Rövid időre egy keskeny aszfaltút fordul alánk, de hamarosan véget ér, s csak a már lassan megszokott homokos erdei út marad alattunk. Az útelágazás után mintegy húsz perccel, a fiatal erdőtelepítés peremén egy újabb útelágazásban jobbra, keletnek fordulunk, s egy időre ismét visszatérünk az öreg erdőbe.

Később magunk mögött hagyjuk a farengeteget és egy kis hídon keresztezzük a Bodzás-ér árkát. Az utunkat kísérő fasor árnyékában mezőkön vágunk át, aztán újabb erdőfoltok következnek. Habár a jelzések nem túlságosan sűrűek, mégis jól követhetően vezetnek bennünket ezen a szakaszon. Az említett útelágazásból továbbindulva mintegy huszonöt perc alatt érjük el az utunkba eső utolsó erdei tavat, a Bodzás-víztárolót. A tó déli csücskében, egy tájvédelmi táblán találjuk a kéktúra bélyegzőt. A kanyargós gáton végigballagunk a tó déli partján, aztán a medret töltő csatorna mentén folytatjuk utunkat. A csatornát lezáró zsilipnél egy keresztező homokos útra fordulunk rá, s indulunk észak felé.

Teljesen eseménytelen út veszi itt kezdetét. Először észak felé kanyarog alattunk a vastagon homokos út, aztán egy útelágazásban jobbra térve kelet-északkelet felé vesszük az irányt. A zsiliptől számítva egyórányi erdőjárás végén érkezünk meg a Debrecen és Nyírábrány között futó vasútvonal vágányához. Keresztezzük a síneket, aztán az erdősáv szélén kiballagunk a forgalmas 48-as főútig. A buszmegállónál az út szemközti oldalán, kelet felé elindulva pár perc alatt érjük el a volt Halápi csárdához vezető széles, süppedősen homokos utat. 

Debrecen környékén két "volt" csárdát is érintünk túránk során. A Ludas csárdának már csak a helye van meg, a Halápi csárda azonban még áll, habár évek óta zárva tart. Sok társukhoz hasonlóan ezek is a 18. század során épültek; a Halápi csárda 1778-ben nyitotta meg kapuit az akkoriban is forgalmas, Debrecent és Szatmárnémetit összekötő fő közlekedési útvonal mellett. Igazi betyárcsárda volt ez is: állítólag az épületből még alagút is épült a környező erdőbe, hogy megkönnyítse az ivóban tanyázó betyárok menekülését, ha pandúrok tűntek fel. A II. világháborút követően a csárda tsz-tulajdonba került. Vegyesboltot és takarmányboltot is kialakítottak benne; az itt létesült tejcsarnokból a környékbeli tanyákról összegyűjtött tejet szállították be Debrecenbe. A tsz-ek megszüntetése és a magánosítás után a boltokat felszámolták, végül maga a csárda is bezárt.

A túránk végét jelentő kéktúra bélyegzőt a volt csárda előtti információs táblán találjuk.

Tipp


Minden tájékoztatás a védett területekről

Tömegközlekedéssel

Létavértes:

  • Debrecen felől busszal érkezve a Létavértes, autóbusz-váróterem megállóban szálljunk le.

Halápi csárda:

  • A Debrecen és Nyírábrány közötti vonalon közlekedő vonatokkal a Haláp állomásig utazzunk. 
  • Ha Debrecenig utazunk vonattal, a Debreceni Nagyállomásról a 37-es busszal a Haláp megállóig utazzunk.
  • Nyíracsád és Létavértes irányából a busszal Haláp megállóig utazzunk.

Megközelítés

Létavértes:

  • A buszmegállóból elindulva a keresztben futó Nagyváradi utcán halad a Kéktúra. A szemközti Rózsa utcában, a Korona presszó bárpultjánál pecsételhetünk.

Halápi csárda:

  • A Haláp buszmegállónál keresztezi az utat a Kéktúra. A pecsétet a hajdani csárda előtt, a tájvédelmi körzet tábla oszlopán találjuk az úttól néhány méterre.  

Autóval

  • Létavértesen a nagylétai Művelődési Ház körüli utcákban tudunk parkolni (Árpád utca, Rózsa utca).
  • A Halápi csárdánál nincs kiépített parkoló, legközelebb az úton 700 méterre lévő Halápon tudunk parkolni. 
Navigáció Google Térképpel

Felszerelés

Alapvető túrafelszerelés: túracipő vagy bakancs, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz TERMÉSZETJÁRÓ app.


Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Erről a tartalomról még senki nem kérdezett.


értékelések száma

4,0
(1)
MuZso .
2020-05-31 · Közösség
A Ligeti-földek (AKPH_49_2) /Álmosd/ új pecsételőhely koordinátái:
Mutass többet!
Készült: 2020-05-30
Fénykép: MuZso ., Közösség

A többiek fényképei


Értékelés
Nehézség
közepes
Hossz
59,2 km
Időtartam
15:10óra
Szintemelkedés
205 m
Szintcsökkenés
200 m
Egyirányú túra Szakaszosan teljesíthető túra

Statisztika

  • 2D 3D
  • Tartalmak
  • Új pont
  • mutasd a képeket képek elrejtése
: óra
 km
 m
 m
 m
 m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!