Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
GPX
KML
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Fitnesz
Többnapos gyalogtúra Szakasz

Alföldi Kéktúra 7. szakasz: Berettyóújfalu - Vekeri-tó (AK-07.)

Többnapos gyalogtúra · Alföld · nyitva
Ennek a tartalomnak a szerzője
Magyar Természetjáró Szövetség Igazolt partner  A felfedezők választása 
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • A határ túloldalán dombok jelzik a Kárpátok közelségét
    / A határ túloldalán dombok jelzik a Kárpátok közelségét
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
0 150 300 450 m km 10 20 30 40 50 60 70 80 Nagykereki (AKPH_44_2) Nagykereki (AKPH_44_1) Kismarja (AKPH_45_1) Kismarja (AKPH_45_2)

Berettyóújfaluról indulva egy nagy vargabetűt teszünk az Alföldön. Először a Bihari-síkon eltúrázunk a magyar-román határig, majd a Berettyót keresztezve a Berettyó-Kálló közére érkezünk. Az Érmelléki löszös hátra felkapaszkodva ismét belépünk a homok világába, ami kitart a talpunk alatt egészen a túránk végéig, a Debrecen határában fekvő Vekeri-tóig, ami már a Dél-Nyírségben található.

nyitva
könnyű
87,6 km
22:10 óra
225 m
215 m

Berettyóújfalut elhagyva még egy darabon a Berettyó gátján túrázunk, csak Pocsaj után hagyjuk ott a folyót. Innen északra fordulva Létavértesre látogatunk, majd a homokos puszták világában folytatjuk az utunkat. Alapos betekintést kapunk a befüvesített és beerdősített homokdombok flórájába és faunájába. Túránkat Debrecen határában a Vekeri-tó partján fejezzük be.

A szerző tippje

Szakaszhosszok bélyegzőtől bélyegzőig (kilométerben)

Berettyóújfalu  15,7  Hencida  12  Pocsaj  8,6  Cserekert  8,4  Létavértes  10,6  Álmosd 9,1  Kepecstag  23,1  Vekeri-tó

outdooractive.com User
Szerző
Béla Horváth
Frissítés: 2019-11-19

Nehézség
könnyű
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
131 m
Legalacsonyabb pont
88 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Biztonsági előírások

Ezen a túrán is sokat fogunk haladni árnyékmentes terepen, ezért gondoskodjunk a napsugárzás elleni védelemről (sapka, kalap, naptej)!

Felszerelés

  •  Túracipő vagy túrabakancs
  • Hátizsák megfelelő mennyiségű étellel, itallal
  • Elsősegélynyújtó csomagocska
  • Térkép, tájoló, esetleg GPS
  • Évszaknak és az időjárásnak megfelelő túraruházat
  • Fényképezőgép, távcső

Kezdőpont

Berettyóújfalu, Berettyó híd (92 m)
Koordináták:
Geographic
47.209459, 21.537594
UTM
34T 540710 5228581

Végpont

Vekeri-tó, kemping

Útleírás

Pecsételünk Berettyóújfalu határában a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) kapuja mellett a kerítésre szerelt kéktúra bélyegzővel, aztán visszatérünk a 47-es főútra. A hídra felvezető út bal oldali, keskeny járdáján indulunk el. A szalagkorlát a 38-as kilométertáblánál szűnik meg pár méter hosszan, hogy egy kavicsos út kiágazhasson az országútból. Itt térünk le mi is: ráfordulunk a Berettyó gátjára. Hosszú gátmenet kezdődik, ami egy kisebb megszakítással egészen Hencidáig fog tartani.

Nagyjából húsz perc múlva érkezünk meg a Berettyó felett átvezető vasszerkezetes vasúti hídhoz. A gát átbújik alatta, aztán továbbra is rajta folytatjuk az utunkat. Jobbról a Berettyó kanyarog mellettünk, balról lassan elmaradnak mellőlünk Berettyóújfalu utolsó házai, kertjei. Tízpercnyire innen a 42-es főút keresztezi a folyót és a gátat egy szintbeli kereszteződéssel. Keljünk át a forgalmas aszfaltúton, aztán folytassuk az utat a töltésen! Ha bal felé tekintünk, a távolban egy magányosan álló templomtornyot vehetünk észre.

Csonkatorony az egykori Herpály település XII. században épült monostorának egyetlen, még álló maradványa, s egyben Hajdú-Bihar megye legrégibb építménye is. A monostor feltételezhetően a tatárdúláskor, 1658-ban rongálódott meg annyira, hogy sorsára hagyták, de a XIX. század elején még a templom mindkét tornya és a falai is álltak a feljegyzések szerint. Az északi tornyot 1842-ben bontották le; anyagát Berettyóújfalun a Kálvin téren álló református templomba építették be. A fennmaradt déli torony megsínylette a II. Világháborút, a harcok során több belövés is érte, de a hetvenes években helyreállították és régészeti feltárást is végeztek a környékén. Így kerültek elő a templom falai, illetve a pillérek alapozása. Ezeket kissé visszaépítve már van némi rálátásunk, mekkora is lehetett a monostor mellé épített templom a fénykorában. A romot legegyszerűbben a 42-es főúton közelíthetjük meg mintegy félórás gyaloglással.

Néhány perc alatt magunk mögött hagyjuk a forgalom zaját, s újra zavartalan csendben ballaghatunk a gát koronáján. Egy bal oldali erdőfolt után megpillantjuk a távolban Szentpéterszeg templomtornyát. A sík vidéken messzire ellátunk: a harangtoronytól jobbra feltűnik a következő falu, Gáborján templomának teteje, a Berettyón túlra pillantva pedig a szemünkbe ötlik a túlparti Váncsod templomának tornya is.

A 42-es főúttól továbbindulva több mint egyórás menet után kerülünk a legközelebb Szentpéterszeghez a gáton egy zsilipnél. Ezzel a falu határában található horgásztó vízszintjét tudják szabályozni. 6-8 perc alatt elérhetjük a tóparton álló, kissé jurtaszerű, fedett pihenőhelyet, melyhez megéri az a kis kitérő, ha nem a napsütötte, kietlen gáton akarunk megpihenni. Folytatva utunkat a hátunk mögé kerülnek Szentpéterszeg házai, s egy íves balkanyarral Gáborján felé fordulunk; egy óra alatt oda is érünk.

A töltésen futó keréknyomok egyszerűen beleszaladtak a Rákóczi utcába; ezen indulunk tovább a központ felé. A falu nem pecsételőhely, de érdemes megállni egy percre az út szélén álló fafaragásoknál és a református templomnál is. A Fő utcára rátérve gyorsan átvágunk a településen, aztán a faluvégi „T” elágazásban jobbra, dél felé fordulva visszakanyarodunk a Berettyó gátjára.

Újabb háromnegyedórás menet végén érkezünk meg Hencida határába. A kéktúra rátér a település szélső utcájára, a Liszt Ferenc utcára, de ha pecsételni is szeretnénk, akkor bizony a falu későbarokk református templománál balra kell térnünk, s be kell ballagnunk a hosszú Kossuth utcán egészen a faluközpontig! Itt találjuk a Kossuth tér 8. szám alatt azt a kis Reál vegyesboltot, ahol a kéktúra bélyegző dobozkája fel van szerelve az ajtó belső oldalán. Ezt a mintegy ezer lépésnyi kitérőt sajnos meg kell tennünk! Az igazolás és készleteink feltöltése után visszatérünk a faluvégre, magunk mögött hagyjuk az utolsó házakat is. 

--------------

2019 márciusától az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagyvárad között épülő szakasza miatt a Magyar Természetjáró Szövetség a körülményekre való tekintettel úgy döntött, hogy a Hencida-Bojt-Nagykereki-Kismarja-Pocsaj szakaszt ideiglenesen lerövidíti 17,5 kilométerrel, továbbá a rövidítés miatt az útvonalból kieső nagykereki és a kismarjai ellenőrző pontokon 2020. április végéig nem kötelező a bélyegzés. Az ideiglenes nyomvonal szerint Hencidáról kiérve kelet felé a túraútvonal nem keresztezi a közúti hídon át a Berettyót, hanem az országútról balra letérve ismét a töltésen át jut el az onnan 9,9 kilométerre fekvő Pocsajig. 

--------------

 

A Berettyóval párhuzamos töltésen érünk el Pocsajig. Az Ady Endre utcán át érkezünk be a településre, ahol a Rákóczi utcán balra fodulunk, majd rögtön az első keresztutcán (Piac utca) jobbra térünk. Hosszasan fogunk egyenesen menni, közben a jobb oldalon találjuk a háromból az egyik kéktúra bélyegzőt: a Papa sörözőben a pult mellett. A következőt majd' másfél kilométerrel tovább, a Kikelet óvoda kerítésén találjuk, a harmadik pedig a Sinka Miska vendégház fedett teraszának oszlopára van felszerelve. Ez utóbbi 350 méterre kiesik az útvonalunkból. A falu túlsó végén lévő óvoda után letérünk jobbra a főútról, és a Berettyóból kiágazó Ér-főcsatorna gátján haladunk Létavértes irányába.

Feltűnik előttünk a Laponya-halom erdős oldalú fennsíkja a tetején álló geodéziai mérőtoronnyal. A Laponya-halom tövében futó földúton elhaladunk a tetején álló betontorony alatt. A hídtól ezer lépésnyire balra fordulunk a csatornaparttól, s a keréknyomokon a közeli erdő felé tartunk.

Csak a fák között bontakozik ki előttünk a ritkán használt erdei út nyomvonala. Kissé benőtte már ezt is a gaz, de azért még járható. Egy, a két oldalán löszös falú eróziós árokban kapaszkodunk fel a fennsíkra, ahol kiérve a fák közül a szántóföldek között vezető földúton folytatjuk az utunkat. Szinte végtelen megművelt táblák között haladunk, aztán egy kis erdőfoltot elérve balra térünk, és hamarosan megérkezünk Cserekert szélső házaihoz. A bélyegzőt rögtön az egyik bal oldali ház kerítésén (Hajnal utca 22.) találjuk.

Cserekert egyike a lassan elnéptelenedő magyar falvaknak. Már csak néhányan lakják, azok is többnyire idős, magányos emberek. Pecsételés után a Hajnal utcán indulunk tovább, aztán a buszfordulónál balra térünk az itt kezdődő nagyon keskeny aszfaltútra. Ezen vágunk át kanyargósan a lazán települt falun, még a legelején egy kettes számot viselő kilométerkő jelzi, hogy ennyire vagyunk a Pocsaj és Létavértes közötti országúttól. Magunk mögött hagyjuk a csendesen halódó települést és a mezők közötti alléban futó aszfaltúton kitalpalunk az országútig. Észak-északkelet felé indulunk el rajta. Egy és negyed órányi menettel érjük el rajta Létavértest.

Az országút folytatása a Nagyváradi utca, ami a központba, az Árpád-térre kalauzol bennünket. A háromszögletű terület délkeleti sarkáról indul jobbra, kelet felé a Rózsa utca. Itt találjuk pár lépés után a Korona presszót, mint pecsételőhelyet. Az Árpád téren, a Margaréta üzletházban egy jól felszerelt Reál élelmiszerbolt található, a buszvégállomás büféjében pedig olcsón ehetünk hamburgert vagy melegszendvicset. Pecsételés és pihenés után észak felé hagyjuk magunk mögött a városközpontot a Baross utca jobb oldali járdáján ballagva. A város szélét elérve balra térünk az „Y” elágazásban, a vasútállomás felé, aztán innen 250-300 lépés után fordulunk jobbra, mezei keréknyomokra.

Északnyugat felé tartva vágunk át a mezőn, aztán nagyjából 200 lépés után ezek beletorkollanak egy jól kijárt, homokos útba. Innen indul a homok világába, ami aztán kitart a Hajdúságon és a Nyírségen át egészen a Tiszáig. Ennek a hosszú, majdnem 200 km-es szakasznak a bejárását csakis gyalogszerrel ajánljuk, kerékpárral nagyon meg kell vele szenvedni!

Magányos tanyák előtt haladunk, aztán mintegy tízperces menettel útelágazást érünk el. Jobbra továbbindulva szőlőskertek és borpajták közé jutunk. Vigyázat! A táblán jelölve van a Kepecs-tag majorsága is, amit később érinteni fogunk, de nem szabad engednünk a kísértésnek, hogy a táblán jelzett csábítóan rövid távolság miatt arra induljunk tovább, mert akkor kihagynánk egy hosszú kitérő végén az álmosdi pecsételőhelyet!

A jobbkanyar után átvágunk át a házak, borpajták között. Egy kilométer után rátérünk az országútra vagy száz lépés erejéig észak felé, aztán jobbra lefordulunk egy másik homokos útra.

Itt is folytatódnak a szőlők és borpajták, s pár perc után elérjük a tájház nádfedeles épületét. Körülbelül ezer lépés után jobbra fordulunk a telepen. Délkelet felé vonulunk ötszáz lépésnyit a kertek között, aztán egy erdőfolt mellett elhaladva balra megyünk.70-80 lépés után, a következő útelágazásban ismét balra térünk, átvágunk a fák között. A kis erdőfolt túlsó oldalán megint feltűnnek a zártkertek, kisházak. A homokos úton végiglépdelünk az egyre ritkásabban álló porták előtt, majd pár perc után elérjük a telep szélét. Az útelágazásban jobbra fordulva rátérünk egy különösen süppedős, homokos útra. Itt már az erdős puszták peremén járunk, balra befüvesedett homokbuckák hosszú során tekinthetünk végig. Kétszáz lépés után a következő útelágazásban balra neki is vágunk a púp-tengernek.

Egy erdők által határolt óriási mező déli sarkáról indulva a homokos keréknyomok nagyjából követik az erdő délkeleti peremét, soha nem távolodva el messzire a fáktól. Végigvonulunk az erdőszélen, s útközben megmászunk minden, az utunkba kerülő befüvesedett homokbuckát. Nem túl magasak ezek: talán csak 6-8 métereket hullámoznak alattunk, de tucatnyi homokdomb esetén ez már komoly emelkedést jelent! Jellegzetes hajdúsági, nyírségi táj ez, fűvel megfogott futóhomokdombokkal, homoki akácosokkal, tölgyesekkel. (Egészen 2015-ig Létavértesről Álmosd felé aszfaltúton vezetett az Alföldi Kéktúra útvonala; akkor váltották ki az unalmas aszfalttaposást erre a homokbuckás vidékre.)

Nagyjából kilométeres menet végén érjük ezen az úton az erdőt, ahol végre az út fölé boruló akácok koronáinak árnyékában menetelhetünk - habár a homokos út és a buckák is kitartanak a fák között. Húsz perc múlva hagyjuk magunk mögött az erdőt. Most ismét a füves puszták peremén járunk, az út a szélső fák mellett kanyarog alattunk. Több mint egy kilométernyit poroszkálunk a tűző napon, a homokos úton, aztán újra visszatérünk az erdőbe. Körülbelül nyolcszáz lépés után keréknyomok csatlakoznak be jobbról. Itt nagyon kell figyelni, mert a kéktúra pecsét dobozkája még az útelágazás előtt pár lépésnyire van az egyik jobb oldali fán. Ezt az igazolóhelyet még akkor tették ki ide az erdőbe, amikor a már említett útvonalváltozás miatt elterelték Álmosdról az Alföldi Kéktúrát. Egyébként a kéktúra nyomvonala itt, ezen az úton tért vissza régebben falu felől.

Pecsételés után nagyjából huszonöt perc alatt érjük el azt a pontot, ahol az eddig nagyjából észak felé tartó utunk egy elágazásban hirtelen és élesen balra törik, majd szinte visszafelé, délnyugatnak indulunk tovább. Az első húsz-huszonöt percben az erdőben haladva érkezünk meg ismét a pusztákra. Mintegy ötszáz lépést az erdőhatáron vonulunk, megkerülünk egy ívesen lekerekített erdősarkot. Itt ismét szemfülesnek kell lenni, mert szinte alig látható keréknyomokon kell balra indulnunk, hogy átvágjuk ezen a homokbuckás mezőn. Ha megvan a helyes irány, pár lépés után egy pallón keresztezünk egy erecskét, majd nekivágunk a füves mezőnek.

Nagyjából dél-délnyugatnak tartva az első célpontunk egy kisebb facsoport, amin át kell vágnunk, tartva az irányt. Ha eltűnnek alólunk a nyomok, akkor sincs baj: lőjük be a nagyjából előttünk lévő, a mezőségre benyúló erdősarkot, amit elérve már látni fogjuk a jól kijárt, homokos keréknyomokat. Innen már elég csak ezt követni. Most ismét az erdőhatáron járunk, aztán hatszáz lépés után az „Y” útelágazásban a jobb felé tartó nyomokat választva maradunk továbbra is a mezőség peremén, s egy nagyobb halom tetejére felkapaszkodva megpillantjuk magunk előtt a Pungurhegyi volt iskola szépen rendben tartott, még most is lakott épületét.

Elvonulunk a ház előtt, majd egy kicsit változatosabb környékre érünk. Szórványosan tanyák tűnnek fel az út mellett, a füves pusztát szántók és megművelt területek váltják fel. A megsűrűsödő útelágazásokban mindig a nyugat-délnyugat felé tartó keréknyomokat válasszuk! Kicsivel több, mint félórányira menet végén érjük el az országutat, amin egyenesen keresztülvágunk. Itt mindössze alig több, mint két kilométerre vagyunk attól a ponttól, ahol először kereszteztük az utat!

Egy darabon még egy erdőfoltban ballagunk, aztán kiérünk a mezők, kaszálók közé. Egy fasort keresztezve a következő mező túlsó oldalán egy beerdősült oldalú dombhát tűnik fel előttünk. A kaszálón átvágva pont felé tartunk, pár perc alatt el is érjük a szélső fákat. Egy rettenetesen, süppedősen homokos úton felkaptatunk a tetejére, a nyugati oldalán leereszkedve pedig kiérünk az erdőből pont a következő mező peremén fekvő Kepecs-tag majorságához. Az út egyenesen átvág az épületek és karámok között. Ha pecsételni is akarunk, le kell térnünk pár lépéssel jobbra az útról az szélső karám fakerítése mellett felállított, mára már kissé viharvert információs táblához, mert az egyik oszlopára van felszerelve a bélyegző dobozkája.

Pecsételés után a telep útján átvágva ismét kiérünk a mezőkre. Az utolsó épületek után nagyjából ötszáz lépésnyire egy „T” útelágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé, a kevésbé kijárt keréknyomokra fordulunk. Dél felé az óriási kitérőnk miatt még mindig közeli Létavértesre a ritkásan felfestett kék négyzet jelzések indulnak vissza (ahhoz az elágazáshoz, amit még a borpajták között érintettünk).

A most következő útszakasz szinte alig járt ösvényeken, keréknyomokon halad. Fokozottan figyeljünk a ritkásan felfestett jelzésekre! Először egy hosszú rét déli végébe érkezünk, végigsétálunk a fák közötti keskeny füves részen, a végén keresztezünk egy erdősávot, s a túlsó oldalán egy újabb mező déli sarkába érünk ki. A bal oldali fák mellett haladva 70-80 lépés után észre kell vennünk a balra induló, és ezen az erdősávon átvezető nagyon halvány nyomokat.

Itt, a másik mező peremén semmilyen továbbvezető utat nem látunk magunk előtt. Nagyjából nyugat-délnyugati irányban kell továbbindulni, megcélozva a mezőt határoló erdő egy kiválasztott pontját. Körülbelül négyszáz lépés után, közvetlenül a fák előtt a Monostori-ér árokpartjára érünk ki. Jobbra-balra tekintgetve észre kell vennünk a rajta átvezető hidacskát, ha nagyjából jó volt az eddigi direkciónk. Ezen átkelve és a fák közé betérve már kibontakozik alattunk az erdei út füves nyomvonala. Kanyargósan vágunk át az erdőfolton az út nyiladékát követve. A túlsó szélén ismét egy rétre érkezünk ki. Több nyom is keresztezi itt egymást; nekünk nagyjából északnyugat felé tartva kell átvágnunk rajta, miközben felkapaszkodunk egy alacsony dombhátra. A fák előtt végre kijártabb keréknyomok fordulnak alánk, ezeken lépünk be a mező felső szélén az erdőbe. Ettől a ponttól már ismét jól követhető lesz az utunk, a fákra festett kék jelzések is megszaporodnak.

A fák között nyugatnak fordulunk, és az erdő egyik nyiladékán végighaladva nagyjából ezer lépés után egy „T” elágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé folytatjuk az erdőfoltok és mezők közötti menetet. Ezen az útszakaszon a lényeg az, hogy tartsuk a jól járható, homokos keréknyomokon a nagyjából északi irányt a kiágazó, keresztező keréknyomok között is! Nagyjából fél órás gyaloglás végén pillantjuk meg az úttól balra a Csohostó erdei tanyájának épületeit, amik előtt elvonulunk, aztán az úttal együtt északkelet felé fordulva ismét visszatérünk a fák közé.

Az erdei keréknyomok jobbára északnak tartanak, s egyre jobban benőttek lesznek. Amint északnyugat felé hajlanak, az erdő egyre zártabb lesz, már csak elvétve látunk egy-egy kisebb szántót, kaszálót az út mellett. Csohostó után mintegy fél órával a keréknyomok nyugat-délnyugat felé hajlanak az erdőben és utána kétszáz lépéssel a kék jelzések jobbra letérítenek bennünket erről az útról alig használt, már jócskán benőtt keréknyomokra! Nyáridőben igazi dzsungelharc ez az alig ezerlépésnyi táv; közben le is pókhálózzuk a benőtt ösvényt, hiszen ezt az útvonalat csakis a kéktúrázók használják. Szerencsére elérjük egy idő után a volt Patkány-Szűcs tanyáról érkező homokos keréknyomokat és azokon indulunk tovább. 

Errefelé kissé megritkulnak az erdők: az út nagy részét kaszálók, megművelt földek között tesszük meg; elmarad mögöttünk egy-két, az úttól kissé messzebb álló tanya is. Kicsit kevesebb, mint fél óra után jobbról egy széles, homokos út fordul alánk. Ezen indulunk tovább, most már újra az erdőben. Egy idő után az addigi északnyugati irányból délnyugat felé hajlik az erdei út, megérkezünk a térképünkön üdülőnek jelzett Két Tölgy Vendégház bekerített telkéhez, ahol véget ér az árnyas erdei túra: egyre jobban megszaporodnak utunk mellett a különböző korú irtásfoltok, tarvágások. Nagyjából fél órás menettel érjük el a következő letérést, ahol balra megyünk tovább, dél-délnyugat felé, ismét nagyrészt erdőben. Habár a kék jelzések nincsenek sűrűn felfestve, rábízhatjuk magunkat a kissé kanyargósan haladó útra, nehéz eltévedni róla. Teljesen eseménytelen, körülbelül órányi út végén érkezünk meg a forgalmas, nemrég szélesített és újraaszfaltozott, Debrecen és Létavértes közötti 4814-es országúthoz, amin átkelve jobbra, Debrecen felé indulunk tovább a szélén. Nem maradunk sokáig az útpadkán: elhaladunk a hajdanvolt Ludas csárda üresen álló telke mellett, aztán nagyjából 600 lépés után balra térünk a a fák közé.

Kis erdei rakodóba érkezünk pár tucat lépéssel. Itt jobbra hajlanak a nyomok, s beállnak egy, az imént otthagyott országúttal párhuzamos irányba. Pár perc után elérjük az öreg erdő határát és az út egy fiatal, mindössze pár éves növendék akácosban folytatódik - nyáridőben bizony, eléggé benőtten! Csak a fiatal, még vékony ágak félrehajtogatásával tudunk itt haladni. Szerencsére ez az út nem túl hosszú, pár perc múlva beletorkollik az akácos túlsó szélén egy másik, a főútról induló szélesebb keréknyomba.

Itt már ismét jól járható, de homokos keréknyomok vannak a bakancsaink alatt, ezek eléggé sokáig megmaradnak alattunk, és nagyjából tartva a délnyugati irányt hosszan vonulunk a mezők és erdőfoltok között. Nagyjából egyórás menet végén érjük el azt az erdei útelágazást, ahol az eddigi, délnyugati irányunkat feladva jobbra, nyugat felé fordulunk. Körülbelül háromszáz lépéssel elérjük az erdő szélét, itt a homokos út követve a szélső fákat jobbra, észak felé hajlik, de nem szabad követnünk! Egyenesen kell továbbindulnunk az alig látható nyomokat követve, mintegy ötszáz lépést a mező déli peremén gyalogolva az alig látható nyomokon, aztán a következő erdősarkon betérve a fák közé. Átvágva az erdőfolton ismét mezők következnek, aztán nagyjából ezer lépés után, a következő erdőfoltban egy murvás út fordul alánk és ezen indulunk tovább. 7-800 lépés után kiérünk rajta a Debrecen és Hosszúpályi közötti 4808-as országúthoz.

A kék jelzések nem fordulnak rá az aszfaltra, még előtte  jobbra kanyarodva visszatérnek az erdőbe, de ha pecsételni szeretnénk a Vekeri pihenőközpontban, akkor odáig el kell ballagnunk az aszfaltút szélén. A forgalmas aszfaltcsík bal oldali padkáján pár lépés után a Kati hídon keresztezzük az alatta átfolyó Kati-eret (Debrecen, Katihíd a neve az itteni buszmegállónak is, ahonnan alig több mint negyed óra alatt bejuthatunk helyközi busszal a debreceni vasútállomásra), aztán 8-10 perces menettel érkezünk meg a kemping bejáratához. A kéktúra bélyegző itt található a sorompón belül, a gondnok faházának teraszán a falra szerelve, az italautomata mellett. 

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

Berettyóújfalu, Berettyó híd megközelítése:

Vekeri pihenőközpont megközelítése:

Megközelítés

Berettyóújfalu, Berettyó híd megközelítése:

  • Személygépkocsival a 42-es úton Püspökladány vagy Biharkeresztes felől, illetve a 47-es úton Debrecen vagy Szeghalom felől

 Vekeri pihenőközpont megközelítése:

Autóval

Berettyóújfalun a híd után egy murvás területen hagyhatjuk az autót, a Vekeri-tónál pedig a kempingnél tehetjük le. 

Navigáció Google Térképpel

A szerző által ajánlott kiadványok:

Nyomtatott irodalom nem érhető el a túraszakaszról. Irodalom az interneten:

A következő túraleírásokat ezen cikk szerzője készítette 2016-os Alföldi Kéktúra bejárásának élményeiből:

Feltser János nem szorosan útvonalkövető Alföldi Kéktúra bejárásának leírásai 2011-ből és 2012-ből:

 

A szerző által javasolt térképek:

Tudomásunk szerint nincs nyomtatott turistatérkép az Alföld ezen részéről


Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Erről a tartalomról még senki nem kérdezett.


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Ezt a tartalmat még senki sem kommentelte.


A többiek fényképei


Állapot
nyitva
Nehézség
könnyű
Hossz
87,6 km
Időtartam
22:10 óra
Szint +
225 m
Szint -
215 m
Tömegközlekedéssel elérhető Egyirányú túra Szakaszosan teljesíthető túra Kulturális/történelmi értékek Növénytani érdekességek Állattani érdekességek Egészséges környezet

Statisztika

: óra
 km
 m
 m
Legmagasabb pont
 m
Legalacsonyabb pont
 m
Szintprofil megjelenítése Szintprofil elrejtése
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!