Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
GPX
KML
Tervezz túrát ide!
Beágyazás
Fitnesz
Többnapos gyalogtúra Szakasz

Alföldi Kéktúra 7. szakasz: Berettyóújfalu - Vekeri-tó (AK-07.)

Többnapos gyalogtúra • Alföld
Ennek a tartalomnak a szerzője:
Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • A Bihar-hegység látképe a pusztákról
    / A Bihar-hegység látképe a pusztákról
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
  • /
    Fénykép: Márk Tassy, Magyar Természetjáró Szövetség
Térkép / Alföldi Kéktúra 7. szakasz: Berettyóújfalu - Vekeri-tó (AK-07.)
0 150 300 450 m km 20 40 60 80 100
Időjárás

Berettyóújfaluról indulva egy nagy vargabetűt teszünk az Alföldön. Először a Bihari-síkon eltúrázunk a magyar-román határig, majd a Berettyót keresztezve a Berettyó-Kálló közére érkezünk. Az Érmelléki löszös hátra felkapaszkodva ismét belépünk a homok világába, ami kitart a talpunk alatt egészen a túránk végéig, a Debrecen határában fekvő Vekeri-tóig, ami már a Dél-Nyírségben található.

nyitva
könnyű
104,6 km
26:30 óra
233 m
215 m

Berettyóújfalut elhagyva még egy darabon a Berettyó gátján túrázunk, csak Hencida után hagyjuk ott a folyót. Bojton keresztül érkezünk Nagykerekibe és Kismarjára, a Bocskai család ősi földjére. Pocsaj és Cserekert érintésével Létavértesre látogatunk. Innen a homokos puszták világában folytatjuk az utunkat. Alapos betekintést kapunk a befüvesített és beerdősített homokdombok flórájába és faunájába. Túránkat Debrecen határában a Vekeri-tó partján fejezzük be.

A szerző tippje

  • Nagykereki, Bocskai-kastély
  • Kismarja, Csonkatemplom
  • Erdős puszták Létavértes és a Vekeri-tó között
outdooractive.com User
Szerző
Horváth Béla
Frissítés: 2018-08-31

Nehézség
könnyű
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Magasság
131 m
88 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Biztonsági előírások

Ezen a túrán is sokat fogunk haladni árnyékmentes terepen, ezért gondoskodjunk a napsugárzás elleni védelemről (sapka, kalap, naptej)!

Felszerelés

  •  Túracipő vagy túrabakancs
  • Hátizsák megfelelő mennyiségű étellel, itallal
  • Elsősegélynyújtó csomagocska
  • Térkép, tájoló, esetleg GPS
  • Évszaknak és az időjárásnak megfelelő túraruházat
  • Fényképezőgép, távcső

Kezdőpont

Berettyóújfalu, Berettyó híd (92 m)
Koordináták:
Geographic
47.209449 N 21.537604 E
UTM
34T 540711 5228580

Végpont

Vekeri-tó, kemping

Útleírás

Pecsételünk Berettyóújfalu határában a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) kapuja mellett a kerítésre szerelt kéktúra bélyegzővel, aztán visszatérünk a 47-es főútra. A hídra felvezető út bal oldali, keskeny járdáján indulunk el. A szalagkorlát a 38-as kilométertáblánál szűnik meg pár méter hosszan, hogy egy kavicsos út kiágazhasson az országútból. Itt térünk le mi is: ráfordulunk a Berettyó gátjára. Hosszú gátmenet kezdődik, ami egy kisebb megszakítással egészen Hencidáig fog tartani.

Nagyjából húsz perc múlva érkezünk meg a Berettyó felett átvezető vasszerkezetes vasúti hídhoz. A gát átbújik alatta, aztán továbbra is rajta folytatjuk az utunkat. Jobbról a Berettyó kanyarog mellettünk, balról lassan elmaradnak mellőlünk Berettyóújfalu utolsó házai, kertjei. Tízpercnyire innen a 42-es főút keresztezi a folyót és a gátat egy szintbeli kereszteződéssel. Keljünk át a forgalmas aszfaltúton, aztán folytassuk az utat a töltésen! Ha bal felé tekintünk, a távolban egy magányosan álló templomtornyot vehetünk észre.

Csonkatorony az egykori Herpály település XII. században épült monostorának egyetlen, még álló maradványa, s egyben Hajdú-Bihar megye legrégibb építménye is. A monostor feltételezhetően a tatárdúláskor, 1658-ban rongálódott meg annyira, hogy sorsára hagyták, de a XIX. század elején még a templom mindkét tornya és a falai is álltak a feljegyzések szerint. Az északi tornyot 1842-ben bontották le; anyagát Berettyóújfalun a Kálvin téren álló református templomba építették be. A fennmaradt déli torony megsínylette a II. Világháborút, a harcok során több belövés is érte, de a hetvenes években helyreállították és régészeti feltárást is végeztek a környékén. Így kerültek elő a templom falai, illetve a pillérek alapozása. Ezeket kissé visszaépítve már van némi rálátásunk, mekkora is lehetett a monostor mellé épített templom a fénykorában. A romot legegyszerűbben a 42-es főúton közelíthetjük meg mintegy félórás gyaloglással.

Néhány perc alatt magunk mögött hagyjuk a forgalom zaját, s újra zavartalan csendben ballaghatunk a gát koronáján. Egy bal oldali erdőfolt után megpillantjuk a távolban Szentpéterszeg templomtornyát. A sík vidéken messzire ellátunk: a harangtoronytól jobbra feltűnik a következő falu, Gáborján templomának teteje, a Berettyón túlra pillantva pedig a szemünkbe ötlik a túlparti Váncsod templomának tornya is.

A 42-es főúttól továbbindulva több mint egyórás menet után kerülünk a legközelebb Szentpéterszeghez a gáton egy zsilipnél. Ezzel a falu határában található horgásztó vízszintjét tudják szabályozni. 6-8 perc alatt elérhetjük a tóparton álló, kissé jurtaszerű, fedett pihenőhelyet, melyhez megéri az a kis kitérő, ha nem a napsütötte, kietlen gáton akarunk megpihenni. Folytatva utunkat a hátunk mögé kerülnek Szentpéterszeg házai, s egy íves balkanyarral Gáborján felé fordulunk; egy óra alatt oda is érünk.

A töltésen futó keréknyomok egyszerűen beleszaladtak a Rákóczi utcába; ezen indulunk tovább a központ felé. A falu nem pecsételőhely, de érdemes megállni egy percre az út szélén álló fafaragásoknál és a református templomnál is. A Fő utcára rátérve gyorsan átvágunk a településen, aztán a faluvégi „T” elágazásban jobbra, dél felé fordulva visszakanyarodunk a Berettyó gátjára.

Újabb háromnegyedórás menet végén érkezünk meg Hencida határába. A kéktúra rátér a település szélső utcájára, a Liszt Ferenc utcára, de ha pecsételni is szeretnénk, akkor bizony a falu későbarokk református templománál balra kell térnünk, s be kell ballagnunk a hosszú Kossuth utcán egészen a faluközpontig! Itt találjuk a Kossuth tér 8. szám alatt azt a kis Reál vegyesboltot, ahol a kéktúra bélyegző dobozkája fel van szerelve az ajtó belső oldalán. Ezt a mintegy ezerlépésnyi kitérőt sajnos meg kell tennünk! Az igazolás és készleteink feltöltése után visszatérünk a faluvégre, magunk mögött hagyjuk az utolsó házakat is. Ráfordulunk a Nagykereki felé továbbinduló keskeny aszfaltútra, ezen ballagunk át a Berettyó folyón átívelő hídon.

Nagyjából ötszáz lépés után, az országút balra ívelő kanyarjának kezdetén letérünk róla a jobbra, dél felé induló földútra. Egy kilométer után balra fordulunk az útelágazásban, majd háromszáz lépés után az úttal együtt ismét délnek tartunk. Itt már nem olyan jól kijárt az utunk, mint az aszfaltról való letérésnél: jókat botladozunk a kátyús keréknyomokon, mire elérjük a legközelebbi fordulót. Az úttal együtt jobbra kanyarodunk itt a Hencida-Csereerdő-csatorna partján. Nagyjából ötszáz lépést a víz mentén teszünk meg, aztán egy kis átereszen keresztezzük az árkot, s a túlsó oldalon indulunk tovább. Itt már csak gazos keréknyomok vezetnek minket.

Kétszáz lépés után az elágazásban a csatornától elfordulva ismét dél felé indulunk tovább, jobbról egy foghíjas fasor társul mellénk. A résein átpillantva kiderül, hogy egy tavacska partján ballagunk. Kétszáz lépésnyi távolságra keréknyomok ágaznak ki a tó felé. Ezen a vízbe nyúló félszigetre, s egy védett, füves tisztásra érkezünk. Viharvert, nádfedeles esővédő házikó áll a fáknál; tőle nem messze egy rozzant, csikorogva járó szélkerék valamiféle kútból szivattyúzhatott itt vizet régebben. Ha pár percnyi pihenőt tartunk, a házikó melletti pihenőpadok is megteszik, de ha letáboroznánk, a fákkal övezett tisztás  kiválóan alkalmas sátorozásra is.

A keréknyomokra visszatérve végigballagunk a hosszúkás tavacska keleti oldalán, majd az út a tó déli végén jobbra fordulva egy átereszen keresztezi a tó vizét leeresztő árkot. Nekünk nem kell áthaladni a kis hídon, baktassunk el az árok partján addig a nagyobb csatornáig, amibe az beletorkollik. Ez a Kis-Körös nevű, mély árokban futó erecske valahol Szentpéterszeg alatt torkollik bele a Berettyóba. Balra, kelet felé kell továbbindulnunk az árokparton. Néhány lépés szélességű gazos, dzsindzsás sávon törtetünk végig a kanyargós, mély árkot követve, mellettünk végtelen kukorica és napraforgótáblák húzódnak. Jelzést sehol sem látunk, de ha a csatorna árkát követjük, nem tévedhetünk el.

Mintegy félórás dzsungelharc után az utunk lassan kitisztul: gondozott park ölelésében bekerített horgásztó tűnik fel balra, melyet a drótkerítésen keresztül alaposan szemügyre vehetünk. Innen pár perc alatt kiérünk a Hencidáról Bojtra vezető aszfaltútra. Jobbra, délkelet felé elindulva rajta keresztezzük egy hídon a Kis-köröst, Bojt szélső házai negyedórányira vannak innen. Pecsételnünk nem kell itt, akár megállás nélkül átvághatunk a településen. 

Mezei földúton érjük el ismét a Kis-Köröst. Most nem keresztezzük a kínálkozó hídon, hanem jobbra indulunk tovább az árokparti földúton. Kutyagolunk rajta vagy fél órát, mire elfordulunk a víztől, s Nagykereki távolban már látható házait célozzuk meg a szántóföldek között. A települést elérve a Kossuth utcán indulunk a központ felé. Pecsételni tudunk a Kossuth utca 7. szám alatti Reál pont élelmiszerboltban, vagy kicsit tovább gyalogolva a szintén útba eső kastélyban.

A református templomot elhagyva, balra kanyarodunk és az Arany János utcán érkezünk a Bocskai kastély parkjához. A kovácsoltvas kerítés mentén, újabb balossal érünk a Bocskai utcára. Innen nyílik a kiskapu a bejárati ajtóhoz. Bocskai István a felesége, Hagymássy Katalin révén szerezte meg a valaha itt álló várat, ő építtette ki komoly erősséggé, vetette körül fallal és vizesárokkal. 1604 októberében innen indult az Álmosdi csatába, ami a szabadságharc első, ráadásul győztes ütközete volt. Halála után a törökök komoly károkat okoztak a várban, s ezt tetézte, hogy  későbbi birtokosai is elhanyagolták az épületet. A jelenlegi kastélyt a XVIII. század végén építették barokk stílusban. 1850-ben klasszicista, oszlopos bejáratot kapott. Az itteni kéktúra pecsét a könyvtárban található. Csekély belépődíj megfizetése után végigsétálhatunk a kiállításon is.

A Bocskai utcán indulunk tovább. A végén jobbra fordulva keresztezzük a vasúti végállomás kihúzóvágányát, s pár perc alatt elhagyjuk az utolsó házakat is. Az előző túránkon már látott Körösnagyharsányhoz hasonlóan az itteni vasútállomást sem használják hosszú évek óta. A magyar-román határ az itteni vonalat pontosan ugyanúgy kettévágta, mint a körösnagyharsányit; a történetük kísértetiesen hasonló. A II. világháború idején, a második bécsi döntés következtében pár évre ismét megindult a forgalom rajta a visszakapott területek felé, de 1944-ben újra megszűnt az átmenő forgalom. 2011-ben zárták be végleg a Sáránd és Nagykereki közötti szakaszt.

Egy kopott és nagyon megviselt aszfaltúton hagyjuk magunk mögött Nagykerekit, ami a három kilométerre lévő Újtanya majorságához vezet. Féltávig ballagunk csak rajta, aztán egy balra kiágazó földútra térünk, ami megművelt földek és erdőfoltok között kanyarog velünk. Tiszta idő esetén egyre szebb kilátás nyílik a pontosan előttünk, de már a magyar-román határ túloldalán fekvő Bihar-hegységre.

Nagyjából ötvenperces menet végén érjük el a Kismarjára tartó, jól kitaposott földutat, amin északnyugat felé indulva húsz percnyire van a mezők között Rakottyástanya. Innen már egy fiatal nyárfasor vet árnyékot az útra Kismarja határáig, amit húszpercnyi járásra találunk. A Somorja utcáról  jobbra, a Biharira térünk, s átvágunk ezen a lazán települt falurészen. A következő kereszteződésben egyenesen indulunk tovább a Bocskai utcán, s hamarosan feltűnik az úttól balra a Kisvadász presszó. Itt találjuk a kéktúra bélyegzőt. Eléggé korlátozott a nyitva tartása, ezért érdemes a tőle nem messze lévő postán dátumos bélyegzést kérnünk. Egy másik kéktúra bélyegző is van a faluban a református templomban, de sajnos az sem folyamatosan elérhető.

Továbbindulva a Bocskai utcán érkezünk meg a Csonkatemplomhoz, vagyis Kismarja református templomához. Nevét hiányzó toronysipkájáról kapta; az óra felett lapos tetőben végződik a torony. A templomban található a Bocskai család kriptája. Érdekesség, hogy Bocskai István haláláig viselte a nevében a „Kismarjai” előtagot, tehát ez a falu lehetett a család ősi birtoka.

Továbbra is a Bocskai utcán kutyagolva érkezünk meg a faluvégre, ahol az utolsó házak után egy kis füves oldalú domb tűnik fel az út mellett. Ez a Várdomb: itt állt hajdanában a Bocskai vár. Most már semmilyen romot nem találunk itt. A szépen parkosított dombtetőn a virágágyások mellett egy székelykapu és egy faragott hajdú szobor áll, a domb pereméről pedig remek kilátás nyílik a Berettyóra.

A várdombot elhagyva érünk ki a Berettyó szélesen elterülő völgyébe. A kaszálókon pár perc alatt megérkezünk a gáthoz, aminek tetején északnyugat felé indulunk. Tulajdonképpen Hencidától Bojton és Nagykerekin keresztül egy nagy vargabetűt tettünk az Alföldön, és most újra visszajutottunk a folyóhoz. Háromnegyed órát ballagunk a töltésen, mire feltűnik a Pocsaj előtti Berettyó híd, amin keresztezzük a folyót.

Nem megyünk be a faluközpontba: Pocsaj első házai után rögtön az első jobbra nyíló földes utcán kifelé indulunk a településről. Mellettünk balra a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) telephelyének kerítése húzódik; a sarok után pár lépéssel ezen találjuk a kéktúra bélyegző szokásos, saválló lemezből hajtogatott dobozkáját. Vásárolni kis kitérővel a faluközpontban tudunk, de ha csak vizet töltenénk a palackjainkba, akkor elég négyszáz lépést ballagnunk az országúton az Ér-főcsatorna hídján keresztül az Árpád utcáig, ahol a sarkon álló ház előtti kék vízcsap még működik. Benn a faluban is találunk két kéktúra bélyegzőt: az egyik a Papa sörözőben van a pult mellett, a másikat pedig a Sinka Miska vendégház fedett teraszának oszlopára van felszerelve.

A földúton a TIVIZIG kerítése mentén elbandukolunk az udvar túlsó sarkáig, ahol az útból ösvény lesz, s jobbra folytatódik a kerítéssarok után. Átbújunk a kifeszített villanypásztorok alatt, aztán az alig használt gyalogúton felkaptatunk az Ér-főcsatorna gátjára, amit jócskán benőtt a gaz, dudva. Ennek az lehet az oka, hogy a gát egy zárt kapun keresztül befut a TIVIZIG udvarára, és a túlsó végén is el van zárva egy korláttal a forgalom elől.Ha éppen akkor érkezünk, amikor már régen kaszálták a töltést, bizony eléggé meg kell szenvednünk a haladással a következő pár kilométeren; kárpótolhat viszont a kilátás a túlparton elterülő Pocsajra.

Elérjük a gáton bandukolva a falu túlsó végét. Amikor a főcsatorna az őt kísérő töltéssel együtt egy nagy ívű balkanyarral a keleti irányából észak felé fordul, egy erdőfolt mellé érkezünk. A gát hosszú egyenesében feltűnik a közúti híd, amit 8-10 perc alatt el is érünk. Keresztezzük a keskeny aszfaltutat és a szalagkorláton átlépve folytatjuk a gáttúrát.

Bizony, a töltés további szakasza sem járhatóbb az előzőnél: ha nincs szerencsénk, itt is térdig ér a dzsindzsa. Közben feltűnik előttünk a Laponya-halom erdős oldalú fennsíkja a tetején álló geodéziai mérőtoronnyal. A következő, keskeny betonhídon keresztezzük az Ér-főcsatornát, s tovább indulunk keletnek a túlsó partján. A Laponya-halom tövében futó földúton elhaladunk a tetején álló betontorony alatt. A hídtól ezer lépésnyire balra fordulunk a csatornaparttól, s a keréknyomokon a közeli erdő felé tartunk.

Csak a fák között bontakozik ki előttünk a ritkán használt erdei út nyomvonala. Kissé benőtte már ezt is a gaz, de azért még járható. Egy, a két oldalán löszös falú eróziós árokban kapaszkodunk fel a fennsíkra, ahol kiérve a fák közül a szántóföldek között vezető földúton folytatjuk az utunkat. Szinte végtelen megművelt táblák között haladunk, aztán egy kis erdőfoltot elérve balra térünk, és hamarosan megérkezünk Cserekert szélső házaihoz. A bélyegzőt rögtön az egyik bal oldali ház kerítésén (Hajnal utca 22.) találjuk.

Cserekert egyike a lassan elnéptelenedő magyar falvaknak. Már csak néhányan lakják, azok is többnyire idős, magányos emberek. Pecsételés után a Hajnal utcán indulunk tovább, aztán a buszfordulónál balra térünk az itt kezdődő nagyon keskeny aszfaltútra. Ezen vágunk át kanyargósan a lazán települt falun, még a legelején egy kettes számot viselő kilométerkő jelzi, hogy ennyire vagyunk a Pocsaj és Létavértes közötti országúttól. Magunk mögött hagyjuk a csendesen halódó települést és a mezők közötti alléban futó aszfaltúton kitalpalunk az országútig. Észak-északkelet felé indulunk el rajta. Egy és negyed órányi menettel érjük el rajta Létavértest.

Az országút folytatása a Nagyváradi utca, ami a központba, az Árpád-térre kalauzol bennünket. A háromszögletű terület délkeleti sarkáról indul jobbra, kelet felé a Rózsa utca. Itt találjuk pár lépés után a Korona presszót, mint pecsételőhelyet. Az Árpád téren, a Margaréta üzletházban egy jól felszerelt Reál élelmiszerbolt található, a buszvégállomás büféjében pedig olcsón ehetünk hamburgert vagy melegszendvicset. Pecsételés és pihenés után észak felé hagyjuk magunk mögött a városközpontot a Baross utca jobb oldali járdáján ballagva. A város szélét elérve balra térünk az „Y” elágazásban, a vasútállomás felé, aztán innen 250-300 lépés után fordulunk jobbra, mezei keréknyomokra.

Északnyugat felé tartva vágunk át a mezőn, aztán nagyjából 200 lépés után ezek beletorkollanak egy jól kijárt, homokos útba. Innen indul a homok világába, ami aztán kitart a Hajdúságon és a Nyírségen át egészen a Tiszáig. Ennek a hosszú, majdnem 200 km-es szakasznak a bejárását csakis gyalogszerrel ajánljuk, kerékpárral nagyon meg kell vele szenvedni!

Magányos tanyák előtt haladunk, aztán mintegy tízperces menettel útelágazást érünk el. Jobbra továbbindulva szőlőskertek és borpajták közé jutunk. Vigyázat! A táblán jelölve van a Kepecs-tag majorsága is, amit később érinteni fogunk, de nem szabad engednünk a kísértésnek, hogy a táblán jelzett csábítóan rövid távolság miatt arra induljunk tovább, mert akkor kihagynánk egy hosszú kitérő végén az álmosdi pecsételőhelyet!

A jobbkanyar után átvágunk át a házak, borpajták között. Egy kilométer után rátérünk az országútra vagy száz lépés erejéig észak felé, aztán jobbra lefordulunk egy másik homokos útra.

Itt is folytatódnak a szőlők és borpajták, s pár perc után elérjük a tájház nádfedeles épületét. Körülbelül ezer lépés után jobbra fordulunk a telepen. Délkelet felé vonulunk ötszáz lépésnyit a kertek között, aztán egy erdőfolt mellett elhaladva balra megyünk.70-80 lépés után, a következő útelágazásban ismét balra térünk, átvágunk a fák között. A kis erdőfolt túlsó oldalán megint feltűnnek a zártkertek, kisházak. A homokos úton végiglépdelünk az egyre ritkásabban álló porták előtt, majd pár perc után elérjük a telep szélét. Az útelágazásban jobbra fordulva rátérünk egy különösen süppedős, homokos útra. Itt már az erdős puszták peremén járunk, balra befüvesedett homokbuckák hosszú során tekinthetünk végig. Kétszáz lépés után a következő útelágazásban balra neki is vágunk a púp-tengernek.

Egy erdők által határolt óriási mező déli sarkáról indulva a homokos keréknyomok nagyjából követik az erdő délkeleti peremét, soha nem távolodva el messzire a fáktól. Végigvonulunk az erdőszélen, s útközben megmászunk minden, az utunkba kerülő befüvesedett homokbuckát. Nem túl magasak ezek: talán csak 6-8 métereket hullámoznak alattunk, de tucatnyi homokdomb esetén ez már komoly emelkedést jelent! Jellegzetes hajdúsági, nyírségi táj ez, fűvel megfogott futóhomokdombokkal, homoki akácosokkal, tölgyesekkel. (Egészen 2015-ig Létavértesről Álmosd felé aszfaltúton vezetett az Alföldi Kéktúra útvonala; akkor váltották ki az unalmas aszfalttaposást erre a homokbuckás vidékre.)

Nagyjából kilométeres menet végén érjük ezen az úton az erdőt, ahol végre az út fölé boruló akácok koronáinak árnyékában menetelhetünk - habár a homokos út és a buckák is kitartanak a fák között. Húsz perc múlva hagyjuk magunk mögött az erdőt. Most ismét a füves puszták peremén járunk, az út a szélső fák mellett kanyarog alattunk. Több mint egy kilométernyit poroszkálunk a tűző napon, a homokos úton, aztán újra visszatérünk az erdőbe. Körülbelül nyolcszáz lépés után keréknyomok csatlakoznak be jobbról. Itt nagyon kell figyelni, mert a kéktúra pecsét dobozkája még az útelágazás előtt pár lépésnyire van az egyik jobb oldali fán. Ezt az igazolóhelyet még akkor tették ki ide az erdőbe, amikor a már említett útvonalváltozás miatt elterelték Álmosdról az Alföldi Kéktúrát. Egyébként a kéktúra nyomvonala itt, ezen az úton tért vissza régebben falu felől.

Pecsételés után nagyjából huszonöt perc alatt érjük el azt a pontot, ahol az eddig nagyjából észak felé tartó utunk egy elágazásban hirtelen és élesen balra törik, majd szinte visszafelé, délnyugatnak indulunk tovább. Az első húsz-huszonöt percben az erdőben haladva érkezünk meg ismét a pusztákra. Mintegy ötszáz lépést az erdőhatáron vonulunk, megkerülünk egy ívesen lekerekített erdősarkot. Itt ismét szemfülesnek kell lenni, mert szinte alig látható keréknyomokon kell balra indulnunk, hogy átvágjuk ezen a homokbuckás mezőn. Ha megvan a helyes irány, pár lépés után egy pallón keresztezünk egy erecskét, majd nekivágunk a füves mezőnek.

Nagyjából dél-délnyugatnak tartva az első célpontunk egy kisebb facsoport, amin át kell vágnunk, tartva az irányt. Ha eltűnnek alólunk a nyomok, akkor sincs baj: lőjük be a nagyjából előttünk lévő, a mezőségre benyúló erdősarkot, amit elérve már látni fogjuk a jól kijárt, homokos keréknyomokat. Innen már elég csak ezt követni. Most ismét az erdőhatáron járunk, aztán hatszáz lépés után az „Y” útelágazásban a jobb felé tartó nyomokat választva maradunk továbbra is a mezőség peremén, s egy nagyobb halom tetejére felkapaszkodva megpillantjuk magunk előtt a Pungurhegyi volt iskola szépen rendben tartott, még most is lakott épületét.

Elvonulunk a ház előtt, majd egy kicsit változatosabb környékre érünk. Szórványosan tanyák tűnnek fel az út mellett, a füves pusztát szántók és megművelt területek váltják fel. A megsűrűsödő útelágazásokban mindig a nyugat-délnyugat felé tartó keréknyomokat válasszuk! Kicsivel több, mint félórányira menet végén érjük el az országutat. Balra, dél felé indulva el az aszfaltút szélén körülbelül ötszáz lépés a legközelebbi letérés. Itt mindössze két kilométerre vagyunk attól a ponttól, ahol először kereszteztük az utat!

Egy darabon még egy erdőfoltban ballagunk, aztán kiérünk a mezők, kaszálók közé. Egy fasort keresztezve a következő mező túlsó oldalán egy beerdősült oldalú dombhát tűnik fel előttünk. A kaszálón átvágva pont felé tartunk, pár perc alatt el is érjük a szélső fákat. Egy rettenetesen, süppedősen homokos úton felkaptatunk a tetejére, a nyugati oldalán leereszkedve pedig kiérünk az erdőből pont a következő mező peremén fekvő Kepecs-tag majorságához. Az út egyenesen átvág az épületek és karámok között. Ha pecsételni is akarunk, le kell térnünk pár lépéssel jobbra az útról az szélső karám fakerítése mellett felállított, mára már kissé viharvert információs táblához, mert az egyik oszlopára van felszerelve a bélyegző dobozkája.

Pecsételés után a telep útján átvágva ismét kiérünk a mezőkre. Az utolsó épületek után nagyjából ötszáz lépésnyire egy „T” útelágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé, a kevésbé kijárt keréknyomokra fordulunk. Dél felé az óriási kitérőnk miatt még mindig közeli Létavértesre a ritkásan felfestett kék négyzet jelzések indulnak vissza (ahhoz az elágazáshoz, amit még a borpajták között érintettünk).

A most következő útszakasz szinte alig járt ösvényeken, keréknyomokon halad. Fokozottan figyeljünk a ritkásan felfestett jelzésekre! Először egy hosszú rét déli végébe érkezünk, végigsétálunk a fák közötti keskeny füves részen, a végén keresztezünk egy erdősávot, s a túlsó oldalán egy újabb mező déli sarkába érünk ki. A bal oldali fák mellett haladva 70-80 lépés után észre kell vennünk a balra induló, és ezen az erdősávon átvezető nagyon halvány nyomokat.

Itt, a másik mező peremén semmilyen továbbvezető utat nem látunk magunk előtt. Nagyjából nyugat-délnyugati irányban kell továbbindulni, megcélozva a mezőt határoló erdő egy kiválasztott pontját. Körülbelül négyszáz lépés után, közvetlenül a fák előtt a Monostori-ér árokpartjára érünk ki. Jobbra-balra tekintgetve észre kell vennünk a rajta átvezető hidacskát, ha nagyjából jó volt az eddigi direkciónk. Ezen átkelve és a fák közé betérve már kibontakozik alattunk az erdei út füves nyomvonala. Kanyargósan vágunk át az erdőfolton az út nyiladékát követve. A túlsó szélén ismét egy rétre érkezünk ki. Több nyom is keresztezi itt egymást; nekünk nagyjából északnyugat felé tartva kell átvágnunk rajta, miközben felkapaszkodunk egy alacsony dombhátra. A fák előtt végre kijártabb keréknyomok fordulnak alánk, ezeken lépünk be a mező felső szélén az erdőbe. Ettől a ponttól már ismét jól követhető lesz az utunk, a fákra festett kék jelzések is megszaporodnak.

A fák között nyugatnak fordulunk, és az erdő egyik nyiladékán végighaladva nagyjából ezer lépés után egy „T” elágazásba érünk. Itt jobbra, észak felé folytatjuk az erdőfoltok és mezők közötti menetet. Ezen az útszakaszon a lényeg az, hogy tartsuk a jól járható, homokos keréknyomokon a nagyjából északi irányt a kiágazó, keresztező keréknyomok között is! Nagyjából fél órás gyaloglás végén pillantjuk meg az úttól balra a Csohostó erdei tanyájának épületeit, amik előtt elvonulunk, aztán az úttal együtt északkelet felé fordulva ismét visszatérünk a fák közé.

Az erdei keréknyomok jobbára északnak tartanak, s egyre jobban benőttek lesznek. Amint északnyugat felé hajlanak, az erdő egyre zártabb lesz, már csak elvétve látunk egy-egy kisebb szántót, kaszálót az út mellett. Csohostó után mintegy fél órával a keréknyomok nyugat-délnyugat felé hajlanak az erdőben és utána kétszáz lépéssel a kék jelzések jobbra letérítenek bennünket erről az útról alig használt, már jócskán benőtt keréknyomokra! Nyáridőben igazi dzsungelharc ez az alig ezerlépésnyi táv; közben le is pókhálózzuk a benőtt ösvényt, hiszen ezt az útvonalat csakis a kéktúrázók használják. Szerencsére elérjük egy idő után a volt Patkány-Szűcs tanyáról érkező homokos keréknyomokat és azokon indulunk tovább. 

Errefelé kissé megritkulnak az erdők: az út nagy részét kaszálók, megművelt földek között tesszük meg; elmarad mögöttünk egy-két, az úttól kissé messzebb álló tanya is. Kicsit kevesebb, mint fél óra után jobbról egy széles, homokos út fordul alánk. Ezen indulunk tovább, most már újra az erdőben. Egy idő után az addigi északnyugati irányból délnyugat felé hajlik az erdei út, megérkezünk a térképünkön üdülőnek jelzett Két Tölgy Vendégház bekerített telkéhez, ahol véget ér az árnyas erdei túra: egyre jobban megszaporodnak utunk mellett a különböző korú irtásfoltok, tarvágások. Nagyjából fél órás menettel érjük el a következő letérést, ahol balra megyünk tovább, dél-délnyugat felé, ismét nagyrészt erdőben. Habár a kék jelzések nincsenek sűrűn felfestve, rábízhatjuk magunkat a kissé kanyargósan haladó útra, nehéz eltévedni róla. Teljesen eseménytelen, körülbelül órányi út végén érkezünk meg a forgalmas, nemrég szélesített és újraaszfaltozott, Debrecen és Létavértes közötti 4814-es országúthoz, amin átkelve jobbra, Debrecen felé indulunk tovább a szélén. Nem maradunk sokáig az útpadkán: elhaladunk a hajdanvolt Ludas csárda üresen álló telke mellett, aztán nagyjából 600 lépés után balra térünk a a fák közé.

Kis erdei rakodóba érkezünk pár tucat lépéssel. Itt jobbra hajlanak a nyomok, s beállnak egy, az imént otthagyott országúttal párhuzamos irányba. Pár perc után elérjük az öreg erdő határát és az út egy fiatal, mindössze pár éves növendék akácosban folytatódik - nyáridőben bizony, eléggé benőtten! Csak a fiatal, még vékony ágak félrehajtogatásával tudunk itt haladni. Szerencsére ez az út nem túl hosszú, pár perc múlva beletorkollik az akácos túlsó szélén egy másik, a főútról induló szélesebb keréknyomba.

Itt már ismét jól járható, de homokos keréknyomok vannak a bakancsaink alatt, ezek eléggé sokáig megmaradnak alattunk, és nagyjából tartva a délnyugati irányt hosszan vonulunk a mezők és erdőfoltok között. Nagyjából egyórás menet végén érjük el azt az erdei útelágazást, ahol az eddigi, délnyugati irányunkat feladva jobbra, nyugat felé fordulunk. Körülbelül háromszáz lépéssel elérjük az erdő szélét, itt a homokos út követve a szélső fákat jobbra, észak felé hajlik, de nem szabad követnünk! Egyenesen kell továbbindulnunk az alig látható nyomokat követve, mintegy ötszáz lépést a mező déli peremén gyalogolva az alig látható nyomokon, aztán a következő erdősarkon betérve a fák közé. Átvágva az erdőfolton ismét mezők következnek, aztán nagyjából ezer lépés után, a következő erdőfoltban egy murvás út fordul alánk és ezen indulunk tovább. 7-800 lépés után kiérünk rajta a Debrecen és Hosszúpályi közötti 4808-as országúthoz.

A kék jelzések nem fordulnak rá az aszfaltra, még előtte  jobbra kanyarodva visszatérnek az erdőbe, de ha pecsételni szeretnénk a Vekeri pihenőközpontban, akkor odáig el kell ballagnunk az aszfaltút szélén. A forgalmas aszfaltcsík bal oldali padkáján pár lépés után a Kati hídon keresztezzük az alatta átfolyó Kati-eret (Debrecen, Katihíd a neve az itteni buszmegállónak is, ahonnan alig több mint negyed óra alatt bejuthatunk helyközi busszal a debreceni vasútállomásra), aztán 8-10 perces menettel érkezünk meg a kemping bejáratához. A kéktúra bélyegző itt található a sorompón belül, a gondnok faházának teraszán a falra szerelve, az italautomata mellett. Van egy másik kéktúra pecsét is, de ahhoz jóval többet kell gyalogolnunk az út szélén, egészen a Vekeri-tó partján álló csónakházig. Itt ér véget a túra, amelyen Berettyóújfalutól szinte Debrecen határáig gyalogoltunk.

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

Berettyóújfalu, Berettyó híd megközelítése:

Vekeri pihenőközpont megközelítése:

Megközelítés

Berettyóújfalu, Berettyó híd megközelítése:

  • Személygépkocsival a 42-es úton Püspökladány vagy Biharkeresztes felől, illetve a 47-es úton Debrecen vagy Szeghalom felől

 Vekeri pihenőközpont megközelítése:

Autóval

Berettyóújfalun a híd után egy murvás területen hagyhatjuk az autót, a Vekeri-tónál pedig a kempingnél tehetjük le. 

Navigáció Google Térképpel

A szerző által ajánlott kiadványok:

Nyomtatott irodalom nem érhető el a túraszakaszról. Irodalom az interneten:

A következő túraleírásokat ezen cikk szerzője készítette 2016-os Alföldi Kéktúra bejárásának élményeiből:

Feltser János nem szorosan útvonalkövető Alföldi Kéktúra bejárásának leírásai 2011-ből és 2012-ből:

 

A szerző által javasolt térképek:

Tudomásunk szerint nincs nyomtatott turistatérkép az Alföld ezen részéről

Közösség

 Hozzászólás
 Figyelmeztetés
Közzététel
  Vissza szerkesztéshez
Pont kijelölése a térképen
(Kattints a térképre!)
vagy
Tipp:
A pont közvetlenül a térképre helyezhető.
Törlés X
Szerkesztés
Mégsem X
Szerkesztés
Útpontok módosítása
Videók
*Kötelező mező
Közzététel
Kérlek, adj egy megnevezést!
Kérlek, adj leírást a "figyelmeztetés" alatt!
Állapot
nyitva
Nehézség
könnyű
Hossz
104,6 km
Időtartam
26:30 óra
Szint +
233 m
Szint -
215 m
Tömegközlekedéssel elérhető Egyirányú túra Szakaszosan teljesíthető túra Kulturális/történelmi értékek Növénytani érdekességek Állattani érdekességek Egészséges környezet

A mai időjárás

Statisztika

: óra
 km
 m
 m
Legmagasabb pont
 m
Legalacsonyabb pont
 m
Szintprofil megjelenítése Szintprofil elrejtése
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!