Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Túra tervezése ide A túra másolása
Terepfutás ajánlott túra

Koloska-völgyi futás

Terepfutás · Balaton-felvidék
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Futás a Koloska-völgyben
    Futás a Koloska-völgyben
    Fénykép: Farkas Péter, Magyar Természetjáró Szövetség
Hangulatos, a könnyű navigációnak köszönhetően szinte meditatív futás, amelynek utolsó emelkedője olyan, mintha a fülünk mellett csapna össze a cintányéros. Azonban az ébresztőért cserébe kapott, a Jókai-kilátóból nyíló kilátás miatt mi ezt inkább megköszönjük. Kezdőknek a kényelmes terep, haladóknak a hozható lendületes iram miatt ajánlott.
könnyű
Hossz 11,1 km
1:20 óra
263 m
263 m
312 m
171 m

Úttípusok

  • egynyomos ösvény
  • normál földút
  • murvás út
  • aszfalt

Az erő beosztása

Az útvonal szintgörbéje olyan írott M betűt rajzol, amelynek az első, hosszan elnyújtott íve a táv 80%-át adja, a második pedig rövid és intenzív, de mindkettő nagyjából ugyanolyan magasságban tetőzik. Az első emelkedés 110 méterét 4 km hosszon szinte észre sem vesszük, a második 140 méterét mindössze 1,2 km-es távon annál inkább.

Ajánlott időszak

Bármilyen napszakban teljesíthető. A Koloska-völgyi szakasz még nyári hőségben is kellemesen árnyas és hűs, a jóval nyitottabb visszaútról ugyanez már nem mondható el. 

Terepfutás rovatunk támogatója a Dockyard. Az útvonal ajánlója a legendás Németh Csaba, Magyarország legeredményesebb aktív terepfutója.

A szerző tippje

  • A Koloska-völgy magas fái nyári melegben is kellemes futást biztosítanak.
  • A Koloska-völgyi Vadasparknak és a Koloska-völgyi pihenő sütögetőhelyeinek köszönhetően családi programmal is összekapcsolható.
  • Ha van a navigációra alkalmas sportórád, letöltheted rá a tracket a fenti „GPX letöltése” gombbal, de ha viszel magaddal telefont, a futást a Természetjáró appban közvetlenül megnyitva is navigálhatsz.
Rózsa Edvárd profilképe
Szerző
Rózsa Edvárd
frissítve: 2021-05-28
Nehézség
könnyű
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
312 m
Legalacsonyabb pont
171 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Úttípusok

Aszfalt 11,26%Földút 40,64%Ösvény 48,09%
Aszfalt
1,2 km
Földút
4,5 km
Ösvény
5,3 km
Szintprofil megjelenítése

Biztonsági előírások

Az útvonal legtöbb figyelmet igénylő része a Lóczy-barlangtól a Jókai-kilátóig vezető, nagyon köves és meredek szakasz, itt óvatosan fussunk!

Kezdőpont

Koloska-völgy, a Koloska Csárda melletti parkoló (192 m)
Koordináták:
DD
46.979769, 17.889804
DMS
46°58'47.2"N 17°53'23.3"E
UTM
33T 719775 5206969
w3w 
///számtalan.műfajok.párna

Végpont

Koloska-völgy, a Koloska Csárda melletti parkoló

Útleírás

Itiner

  • A parkolóból a P és a Z+ jelzésen indulunk el, a csárda épülete mögött jobbra, a P jelzésen futunk tovább 4 km-t a Koloska-völgyben.
  • Az útvonal fordítópontján a Z jelzésre váltunk, és újabb 5 km-en át ezt követjük.
  • Balatonfüredre érkezve a Lóczy-barlangnál a Z▲ jelzést követve jutunk föl a Jókai-kilátóhoz.
  • A kilátótól a K jelzésen ereszkedünk vissza a Koloska-völgybe, ahol egy jelzetlen szakaszon áttérünk a Z+ jelzésre, és azon futunk vissza a starthelyre.

Az útvonal részletes leírása

A Koloska Csárdánál lévő parkolóból a csárda előtti kis parkon keresztül a P és a Z+ jelzésen indulunk el. Az épület sarkánál lévő kis fahídon átkelünk a Koloska-patakon, majd rögtön utána jobbra, a P jelzésre térünk – és maradunk is rajta 4 km-en át. Átvágunk a réten, és betérünk a fenyőligetbe: enyhén emelkedő, egynyomos ösvényen és kényelmes talajon futunk. A patak bal oldalán haladunk fölfelé, a fenyves tölgyesre vált, a fák nagyon magasak, árnyékot adóak. Hamarosan megérkezünk a Koloska-völgyi pihenőhely nagy tisztására, amelyen áthaladva, a völgy kapujában a Koloska-forrás fakad. Mögötte a völgy beszűkül, elfutunk egy esőház mellett, az út enyhén emelkedik. Elfutunk a sziklákkal dacoló, évszázados „koloskai hős hárs” mellett, majd nem sokkal odébb a völgy árka megszűnik. Pontosabban kiszélesedik és ellaposodik; normál erdei úton futunk tovább, továbbra is kifejezetten kényelmes, puha talajon. Egy rövid szakasz erejéig kétnyomos erdészeti útba csatlakozunk, de egy tisztáshoz érve erről le is térünk, és a tisztás közepén, hosszában átvágunk rajta. Normál erdei úton enyhén emelkedünk, majd megérkezünk a futás fordítópontjához.

A P jelzésről itt élesen balra, a Z jelzésre váltunk, és maradunk is rajta mintegy 5 km-en át, egészen a Lóczy-barlangig. A forduló után még 200 m-nyi enyhe emelkedő vár ránk, és elérjük az útvonal első csúcspontját. Innentől a Z jelzésen folyamatosan, enyhén ereszkedünk. Egynyomos ösvényes és erdei utas szakaszok váltják egymást, a fák alacsonyabbak és ritkásabbak, mint a völgyben, nyáron kevés árnyékra kell számítani. Egy nagy tisztásra érve magas, öreg, méltóságteljes fenyőkkel találkozunk, majd valamivel erősebben kezd lejteni az út, és a Kéki-völgyben kezdünk kanyarogni. Egy ponton a Z jelzés balra derékszögben leválik az erdei útról – ez egy kis figyelmet igényel, ugyanis a jelzéseket csak vékonyabb cserjetörzsekre és -ágakra tudták festeni, ezért kevéssé észrevehetőek. Itt meredeken, de röviden felszökellünk az Irtáshát nevű platóra, ahol erdei úton futunk tovább. Ezen jutunk le egy tisztásra, amelynek felső végéről elénk tárul a Balaton nyugati medencéjének egy része, szemben a Balatonszemes és Balatonlelle közötti vonulattal. Még lejjebb érkezve már kis telkek és házak közé érkezünk – balra rögtön a másodiknál struccok is élnek –, a murvás utca végén jobbra, aszfaltra fordulunk, aztán megint balra, a Törögszegfű útra fordulunk, majd ennek végén balra tartva, az Öreghegyi úton jutunk a Lóczy-barlangig.

A Lóczy-barlangnál rendesen balra, merőlegesen fölfelé indul a Z▲ jelzés a Jókai-kilátóhoz, a szerkesztés időpontjában azonban az épülő és elvileg 2021 nyarára elkészülő új látogatóközpont miatt ideiglenes útvonalon, rövid kerülővel csatlakozhatunk rá a Z▲ jelzésre. Ehhez továbbfutunk az Öreghegyi úton, a Rizling utcánál balra fordulunk, majd rögtön újra balra, a Cholnoky utcára térünk, ennek a végén pedig ott is a Z▲ jelzés, amelyen jobbra, fölfelé indulunk el. Keskeny, egynyomos ösvény emelkedik meredeken, majdnem végig nagyon köves, óvatosan haladjunk. Szűk 1 km vár ránk a kilátóig, de 120 m szintkülönbséggel, és csak a legfelső szakaszon tűnnek el a kövek. A Jókai-kilátóba mindenképpen érdemes fölmenni, különben a fák miatt nem sok mindent láthatunk. Föntről viszont csodaszép a látvány: belátjuk a Balaton keleti medencéjét, jobbra alattunk átlátunk a Tihanyi-félsziget fölött, a nyugati medencében ellátunk a boglári hegyig, de még a Badacsony teteje is kitűnik az északi parton.

A kilátótól már a K jelzésen kezdünk ereszkedni egy kényelmes, egynyomos ösvényen, többé-kevéssé meredekebb szakaszokkal. Lejjebb helyenként vályússá szűkül, az alján vastag avarral, ilyenkor soha ne fussunk, csak óvatosan lépkedjünk, mert a levelek alatt kövek is lehetnek. A síkabb részre leérve egy jobb kanyarban elhagyjuk a K jelzést és balra, egy 100 m-es jelzetlen szakaszon áttérünk a Z+ jelzésre. Hamarosan ki is lyukadunk a Koloska Csárda fölötti nagy rétre, amelynek jobb oldalán végigfutva megérkezünk a kis fahídhoz, és azon átkelve a parkolóhoz.

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

  • Ha autóbusszal érkezünk, a Balatonfüred, Arácsi Népház megállónál kell leszállnunk, ha pedig vonattal, akkor a Balatonarács megállónál.

Megközelítés

  • Balatonfüred, Arácsi Népház buszmegállótól induljunk a templom felé, majd a kanyarban forduljunk jobbra, a Koloska utcába. Az utca végén balra az aszfaltúton megyünk tovább, végig a P jelzést követve a csárdáig (1,2 km).
  • A Balatonarács vasúti megállótól a P jelzést követve induljunk el a Madách Imre, majd a Lóczy Lajos utcán. Az Arácsi út kereszteződésébe érve szemben a Koloska utcán menjünk tovább, még mindig a P jelzésen, ez vezet a starthelyhez (2,1 km).

Parkolás

  • A Koloska Csárdánál található parkoló ingyenes. Ha itt nem lenne hely, akkor lejjebb az út mentén, vagy följebb, a Koloska-völgyi pihenőnél szintén van parkolási lehetőség.

Koordináták

DD
46.979769, 17.889804
DMS
46°58'47.2"N 17°53'23.3"E
UTM
33T 719775 5206969
w3w 
///számtalan.műfajok.párna
Navigáció Google Térképpel

Felszerelés

  • Terepcipő
  • Az évszaknak és az időjárásnak megfelelő öltözet
  • Nyáron, melegben minimum 1 liter víz
  • Tájékozódásra és a biztonság érdekében mobiltelefon
  • A navigációhoz Természetjáró app

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Legyél te az első hozzászóló!


A közösség fényképei


Nehézség
könnyű
Hossz
11,1 km
Időtartam
1:20 óra
Szintemelkedés
263 m
Szintcsökkenés
263 m
Legmagasabb pont
312 m
Legalacsonyabb pont
171 m
Tömegközlekedéssel elérhető Körtúra Szép kilátás Család- és gyerekbarát Növénytani érdekességek Csúcstúra

Statisztika

  • Saját térkép
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 3 Útpontok
  • 3 Útpontok
Hossz  km
Időtartam : óra
Szintemelkedés  m
Szintcsökkenés  m
Legmagasabb pont  m
Legalacsonyabb pont  m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp