Lillafüredi erdei vasút
A Bükk-hegység keleti kapujában, Miskolc központjából egészen Ómassa széléig szállítja utasait hazánk egyik legnépszerűbb erdei vasútja.
A Lillafüred környéki hegyoldalakon 1921 óta közlekedik az erdei vasút. Az általa feltárt Szinva-völgy is ezekben az években, a magashegyi erdők és üdülőhelyek határon túlra kerülésével vált forgalmassá, ahol a modern erdőgazdálkodás mellett az újonnan épülő lillafüredi Palotaszálló közönsége és a miskolci turisták is igényelték az új közlekedési eszközt - a személyszállítás így már a kezdetektől folyamatos. A legöregebb, ma is járó, nyitott kocsik egyidősek a vasúttal.
Bár a teherszállítás mára teljesen megszűnt, s egy kivétellel a vasút mellékvonalai sem maradak fenn, a lillafüredi fővonal ma is népszerű. A város központjából végig meredeken emelkedő pályán haladó vasút háromnegyed óra alatt egészen a Bükk-fennsík tövéig vezet.
Állomások:
- Miskolc-Dorottya utca állomás
- Diósgyőr megállóhely*
- Mártabánya megállóhely*
- Majláth megállóhely*
- Papírgyár állomás*
- Puskaporos állomás*
- Lillafüred megállóhely
- Fazola-kohó megállóhely*
- Közép-Garadna megállóhely*
- Garadna állomás
* feltételes megállóhely, a vonatok csak akkor állnak itt meg, ha van le- vagy felszálló utas.
Árak:
Teljesárú jegy
- egy útra: 2000 Ft
- oda-vissza (menettérti): 4000 Ft
Kedvezményes jegy (gyermek 3-14 éves korig, diák, nyugdíjas) :
- egy útra: 1400 Ft
- oda-vissza (menettérti): 2800 Ft
Napijegy :
- teljesárú: 5800 Ft
- kedvezményes: 4000 Ft
- családi: 15 300 Ft
Csoportos jegyek (legalább 20 fő) :
- teljesárú egy útra: 1600 Ft/fő
- teljesárú oda-vissza: 3200 Ft/fő
- kedvezményes egy útra: 1100 Ft/fő
- kedvezményes oda-vissza: 2200 Ft/fő
Menetrend:
A vonatok egész évben közlekednek, az aktuális menetrendet a LÁEV honlapján találjuk.
Az adatok tájékoztató jellegűek, és a 2023 májusi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!
A szerző tippje
- 13 kilométeres, közel egy órás útja alatt a vasút a kirándulóhelyek teljes skáláját érinti, a diósgyőri városi séták helyszíneitől Lillafüred forgalmas erdei ösvényein át egészen az Ómassa környéki ritkán járt látványosságokig. Már csak ezek bőséges mennyisége miatt is első alkalommal érdemes végigutazni a teljes vonalon, és az ablakból felfedezni a környéket... ami nem is lesz nehéz, hiszen szinte minden látványosság látótávolságban van.
Úttípusok
Szintprofil megjelenítéseBiztonsági előírások
- A vasúti sínek közt sétálva nem szabad elfelejteni, hogy különvonat vagy pályafenntartó járat bármikor érkezhet, a kanyarok körül növő erdő pedig meglepően jó hangszigetelő.
- Mindig tarts kellő távolságot: a legnagyobb járművek szélessége elérheti a 2,5 métert, tehát mindkét oldalt 70-70 cm-re ér a sínszáltól, amihez még hozzáadódhat egy esetleg túllógó rakomány vagy nyitva felejtett ajtó is.
- Ne sétálj sínek közt a váltókon és tíz méteres körzetükben: ezek környéke általában olajos, itt a tapfák is csúszósak, ráadásul a váltók sok botlásveszélyes alkatrészt tartalmaznak, amik különösen éjszaka vagy hó alatt rejtve maradnak.
- Sose állíts át váltót: a súlykörte a lábadra eshet, az elmozduló csúcssín más kezét-lábát is becsípheti, a helytelen állású váltóra érkező vonat pedig balesetet szenvedhet még egészen kis sebességnél is.
- Tarts néhány méter távolságot az álló jármű előtt vagy mögött, ha a síneket keresztezed: a vonat vagy annak mozdonya külön jelzés nélkül is bármikor elindulhat.
- A sínek felülete nedves időben még vékony rozsdával borított állapotában is csúszós.
Hasznos linkek és ötletek
A Lillafüredi állomásépületben kialakított ökoturisztikai központban látványos kiállítás mutatja be a tágabb környezetet és az erdei vasút történetét.
Bővebb, friss információk a vasút saját weboldalán taláhatók.
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
A vasút a miskolci Dorottya utcából, egy tízemeletes toronyház tövéből indul (tetején áll a lentről alig látható Szabó Gyula csillagvizsgáló). Jegyeket az álllomás várójában lehet váltani, ahol a nyári csúcsforgalom idején hosszabb sorban állás is előfordulhat. Indulás után viszont a szerelvény gyorsan eltávolodik a sűrű városi környezettől, és a következő kilométert az Előhegy utcai házak és kertek között teszi meg. Innen még jó rálátás nyílik Miskolc nyugati lakótelepeire, a házfalak közt pedig itt-ott a diósgyőri vár is fel-felbukkan a távolban. A hosszú, kertvárosi kanyargás után halad csak át a vonat lakóhelyén, a majláthi telephelyen, amelynek udvarán sorban állnak a vasút jelenlegi járművei, köztük néhány régebbi kocsival, muzeális példányokkal, a nyitott ajtajú fűtőházban pedig olykor néhány karbantartás vagy felújítás alatt álló társukkal. Rövidesen keresztezzük a lillafüredi országutat, majd a Szinva-patakot, és végre beérünk a erdőbe.
Az árnyas fák között a motor már hangosabban pörög, hiszen az emelkedő meredek, és kisebb megszakításokkal egészen a végállomásig tart majd. A magassággyűjtéssel együtt persze egyre szélesebb kilátás is jár, ami először az út negyedik kilométerén, Papírgyár állomáson tárul széles vásznon az utasok elé. Itt ágazik ki az utolsó fennmaradt mellékvonal, ami a völgybe visszaereszkedve egészen Mahócáig vezet. Az állomás után is folytatódik a meredek emelkedő. A pálya hol töltésen, hol kisebb hídon keresztezi a kis oldalvölgyeket, közben lassan, de biztosan egyre feljebb kapaszkodik a hegyoldalban, egy egész kicsivel meredekebben emelkedve a völgyben folyó Szinva-pataknál.
Az egyik kanyar után mély sziklabevágás, majd szédítő magasság következik: a pálya alatt a Mély-völgy és a felette átívelő viadukt. A 22 méter magas szerkezet hazánk egyik legmagasabb vasúti hídja. A keskeny nyomközű vasutakon az egyetlen hasonló, nagy műtárgy néhány kisebb társa szintén itt, a következő kilométereken található. A völgyhíd után az erdő ritkábbá válik, az átláthatatlan cserjeszintet magányosan álló, óriási bükkfák váltják fel. A harminc méternél is magasabb famatuzsálemek közt a vasút néha csak apró játékvonatnak tűnik. Az erdő rövidesen tovább ritkul, és közel ötven méter magasból az utasok elé tárul Alsóhámor látképe.
A következő megálló a meredek hegyoldalban fekvő Puskaporos, ahol a sűrűbb, nyári félévi közlekedési rend idején már vár a szemből érkező szerelvény. Az utasforgalom itt minimális, a környék néhány nyaralójának használóin kívül csak a Fehér-kőre vezető kék kereszt turistaúton járók szállnak itt fel és le.
Az állomás után újabb erdős emelkedő, majd az első alagút következik, aminek túloldalán már berendezett városi park, Lillafüred megálló környéke terül el. A vonat hamarosan beáll a fedett perontető mellé, az utasok nagy része leszáll. A megállóhoz a környék összes látványossága közel van: a Hámori-tó, a Palotaszálló és maga Lillafüred is egy-két percen belül elérhető csakúgy, mint az itt áthaladó négy turistaút. Viszont itt még csak a vonatozás alig több mint felén vagyunk túl.
Indulás után újabb alagút következik, aminek végén túl egyszerre visszacsöppenünk a természetbe, ahonnan még az előző alagútnál tűntünk el... A vasút még meredekebb hegyoldalban egyensúlyoz, miközben a lejtő alján a Hámori-tó vize csillog. A sínek előbb az egyedi, ívben fekvő Görbe-hídon, majd a kis, egynyílású Savós-völgyi viadukton haladnak át, immár újra végeláthatatlan erdőben. Lassan a pálya mellé ér az ómassai út, ami a Garadna-patakkal együtt épphogy csak elfér a szűk völgy alján. Csak Ómassa magasságában kezd újra szélesedni a tér, miután a vasút elhaladt a híres őskohó mellett, ahol jeles események idején ma is felizzik a vas. Az itteni megállóban ismét jelentős az utasforgalom, és aki fent marad, általában már végig is utazik.
A lillafüredi pisztrángtelep tavai fölött ismét az erdő az úr, a pályát pedig néhol asztalnyi méretű lapulevelek szegélyezik. Az idilli táj már csaknem kezd megszokott lenni, amikor, az eddigiekhez képest szinte váratlanul megérkezünk Garadna végállomásra. A állomás helyzete Ómassa alatt két kilométerrel nem túl szerencsés: itt "csak" a Kis-fennsíkra vezető túrautak, kis étterem és kulcsosház fogadja az utasokat. Persze aki eddig elvonatozik, sokszor nem is indul azonnal vissza, hiszen az említett turistautak legtöbbjüknek a túra kiindulópontját jelentik. Egy kis hegymászás után látványosabbnál látványosabb helyek érhetők el, ahonnan a miskolci kiindulópont már csak egy megnyugtató távolságban elterülő tájelem a Bükk rengetegének árnyékában.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
- A vasút miskolci végállomása az 1-es villamossal és az 54-es busszal érhető el az egykori Dorottya utca, ma már a kisvasút nyomán "LÁEV" nevű megállókban leszállva.
- A vasúttal párhuzamosan a városi tömegközlekedés vonalai is haladnak: Felső-Majláthig változatlanul az 1-es vilamos és 54-es busz, onnan Lillafüredig az 5-ös és 15-ös buszok, Lillafüredtől pedig egészen Ómassa központjáig pedig egyedül a 15-ös busz közlekedik az év minden napján. A vasút felső végállomása utóbbi járat utolsó előtti, "Garadna, vasút" megállójából Ómassa felé egy perces sétával érhető el.
- Lillafüred középállomás Eger felől is elérhető, szabadnapokon a nyári szezonban, munkaszüneti napokon egész évben közlekedő helyközi autóbusszal.
Megközelítés
- A kisvasúti végállomások a busz- illetve villamosmegállók szűk környezetében találhatóak.
Parkolás
- Miskolcon az erdei vasút végállomásával szemközti benzinkút parkolójában vagy a környék kisebb utcáiban találhatunk szabad helyeket. Parkolási díj nincs.
- Garadna végállomás mellett nincs kiépített parkoló, az ómassai országút széles útpadkáján korlátozott számú autó várakozhat. További, hasonlóan burkolatlan parkolóhelyek az állomás alatt száz méterre, az ifjúsági tábor bejárata mellett találhatók.
Koordináták
A szerző által ajánlott kiadványok:
A szerző által javasolt térképek:
Felszerelés
- A vasút nyáron ablak nélküli, de fedett kocsikkal közlekedik, hidegebb időben pedig előkerülnek a hagyományos, zárt, fűthető járművek, így aki csak vonatozni szeretne, az időjárás nem okozhat neki meglepetést.
- Kerekesszékesek számára egyedi, emelőlifttel felszerelt kocsi is elérhető.
Statisztika
- 10 Útpontok
- 10 Útpontok
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
A közösség fényképei