Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Túra tervezése ide A túra másolása
Kisvasutak ajánlott túra

Gyermekvasút

· 7 értékelés · Kisvasutak · Budai-hegység · nyitva
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • A Gyermekvasút szerelvénye érkezik a Virágvölgy állomásra
    A Gyermekvasút szerelvénye érkezik a Virágvölgy állomásra
    Fénykép: Farkas Péter
Fővárosunk peremén közlekedik a keskeny nyomtávú vasútvonal, mely az erdők mélyén, a budai hegyek között kanyarog a XII. és II. kerületben a Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között. Elnevezése különleges kuriózumot takar, a szolgálatot ugyanis gyerekek látják el - persze felnőttek felügyelete alatt. 2015-ben a vasútvonal bekerült a Guinness-rekordok könyvébe, mint a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a munkálatokat gyermekek végzik. A villamosítás nélküli vonal egy vágányon fut több mint 11 km hosszan, miközben 235 méternyi szintkülönbséget győz le körülbelül 45 perc alatt. 
nyitva
könnyű
Hossz 11,2 km
0:45 óra
34 m
262 m
472 m
232 m

Ma már Hűvösvölgy és a Budai-hegyek szerves része a Gyermekvasút (leánykori nevén Úttörővasút), pedig annak idején komoly vita folyt arról, hogy inkább a Margitszigeten építsék meg, de felmerült lehetséges helyszínként a Népliget, sőt még a Gödöllői kastély parkja is. A munkálatok 1948 áprilisában kezdődtek. A beruházás akkori fontosságát jelzi, hogy rohamtempóban, alig három hónap alatt elkészültek az első, a Széchenyi-hegytől a Virágvölgy állomásig tartó három kilométeres szakasszal – manapság ennyi idő alatt még egy jó kis közbeszerzést se írnak ki a kivitelezésre. A második ütemben a János-hegy és a Szépjuhászné közötti szakaszt adták át, Hűvösvölgyig pedig 1950-ben jutott el a kisvasút, és jött létre a ma is használt, nagyjából 11 kilométeres pálya.

Kezdetben csak három szerelvény közlekedett a vonalon, amelyek közül mindössze egy, a Kis Piri becenevű készült kifejezetten az Úttörővasút számára. Egy Ganz motorkocsi a lillafüredi kisvasútról érkezett, egy dízelmozdonyt pedig Békéscsabáról hoztak át a Budai-hegyekbe. A pálya hosszával együtt a géppark is arányosan nőtt: 1950-ben két vadonatúj Ganz motorvonat állt szolgálatba, majd a '60-as, '70-es években Mk48-as és Mk49-es dízelmozdonyok is használatban voltak.

A jelenleg is üzemelő hat darab piros-fehér Mk45-ös dízelmozdony Romániában készült; 1973-óta dübörögnek a vonalon. Ezeket 2010-ben kezdték felújítani, egyebek mellett a régi (MB836 típusú) motorokat sokkal korszerűbb és kisebb fogyasztású, Caterpillar gyártmányú erőforrásokra cserélték.

A rendszerváltást követően az Úttörővasút nevet nyomban lecserélték, a lényeg azonban nem változott, mert továbbra is 10–14 éves gyerekek teljesítenek szolgálatot a járatokon és az állomásokon. Teszik mindezt felnőtt állomásfőnökök és vonatvezetők felügyelete mellett, de a technikai hátteret is képzett MÁV-dolgozók biztosítják, tehát kiskorú kazánfűtővel például garantáltan nem fogunk találkozni. Gyermekvasutas bárki lehet, feltéve, hogy jól tanul, engedélyt kap rá az iskolában, megfelel az orvosi alkalmassági vizsgán, valamint elvégez egy négy hónapos tanfolyamot. 

Megállók :

Árak :

  • Felnőtt menetjegy: 800 Ft
  • Gyerek menetjegy: 400 Ft
  • Felnőtt átszállójegy: 1400 Ft
  • Gyerek átszállójegy: 700 Ft

Egyéb jegyárakról a Gyermekvasút honlapján lehet tájékozódni. Fontos, hogy a pénztárakban és a vonaton csak készpénzzel lehet fizetni!

Menetrend :

A vonatok az év minden napján közlekednek (ünnepnapokon is), kivéve a hétfői tanítási napokon szeptember 1. és április 30. között. Aktuális menetrend elérhető a honlapon.

 

Az adatok tájékoztató jellegűek, és a 2020 szeptemberi állapotot tükrözik. Érkezés előtt mindig tájékozódj a szolgáltató honlapján, és ha eltérést találsz, írd meg nekünk!

A szerző tippje

Érdemes felkeresni a vonal mentén a látnivalókat, összekötni az utazást egy kirándulással. Íme egy kis ízelítő:

Széchenyi-hegy megállóból :

  • Ördög-orom a Z▲ jelzésen
  • Széchenyi-emlékmű a Z jelzésen

Normafa állomásról :

  • Normafa

Virágvölgy állomásról :

  • Anna-rét
  • Normafa játszótér
  • Csacsi-rét
  • Makkosmária a Mária-út jelzésen

János-hegy állomásról :

  • Erzsébet-kilátó a P jelzésen
  • Libegő a P jelzésen

Szépjuhászné állomásról:

  • Budaszentlőrinci pálos kolostor romjai
  • Kaán Károly-kilátó a S jelzésen
  • Makovecz Imre-kilátó a Z↺ jelzésen, majd a S▲ jelzésen 

Hárs-hegy állomásról:

  • Makovecz Imre-kilátó a S jelzésen

Hűvösvölgy végállomásról:

  • Gyermekvasutas Múzeum
  • Nagyrét a K jelzésen

 

Szabó Eszter profilképe
Szerző
Szabó Eszter 
frissítve: 2023-05-02
Nehézség
könnyű
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
472 m
Legalacsonyabb pont
232 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Úttípusok

Szintprofil megjelenítése

Pihenőpontok

Normafa rétes és piknik büfé
Gyermekvasút (Szépjuhászné állomás)

Biztonsági előírások

  • Az utazás nem tartalmaz technikai kihívásokat - gyerekekkel, nagyszülőkkel is elindulhatunk. 

Hasznos linkek és ötletek

  • Sokan nem tudják, pedig életmentő lehet, ha pont indulásra esünk be egy megállóba, hogy a kalauzoktól is lehet jegyet venni (csak készpénzért). Bátran felpattanhatunk a vonatra, így nem kell a pénztárból nézni, hogy elpöfög a szerelvény.
  • A kisvasúttal kapcsolatban minden információt megtaláltok a honlapján

 

Kezdőpont

Széchenyi-hegy (460 m)
Koordináták:
DD
47.494330, 18.976582
DMS
47°29'39.6"N 18°58'35.7"E
UTM
34T 347595 5262083
w3w 
///fiókok.barokk.sétahajó

Végpont

Hűvösvölgy

Útleírás

 

 

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

Széchenyi-hegy végállomás :

  • Fogaskerekűvel a végállomásig utazzunk (Széchenyi-hegy, Gyermekvasút).

Szépjuhászné állomás:

  • A Széll Kálmán térről induló 22-es buszokkal érhető el, a Szépjuhászné, Gyermekvasút megállónál kell leszállni.

Hűvösvölgy végállomás :

  • 56, 56A, 59B, 61-es villamossal vagy 29, 57, 63, 64,  64A, 157, 157A, 164, 257, 264-es buszokkal a Hűvösvölgy megállóig.

Megközelítés

Széchenyi-hegy végállomás:

  • A Rege úti parkolótól, illetve a Fogaskerekű végállomásától 200 méter séta a Golfpálya úton az állomás.

Szépjuhászné állomás:

  • A busz és a parkoló is közvetlenül az állomás közelében van

Hűvösvölgy végállomás:

  • A villamos- és buszmegállóból a fedett lépcsősoron felmegyünk, majd a Gyermekvasúthoz vezető úton balra kanyarodunk (250 m).
  • A Bátori utcai parkolótól kb. 180 méter séta a megálló.

 

 

Parkolás

Széchenyi-hegy végállomás:

  • A vasút épülete előtt csak néhány autónak van hely, ezért célszerű a fogaskerekű végállomással szemben, a Rege úti parkolóban letenni az autót. 

Szépjuhászné állomás:

  • Tágas, ingyenes parkoló található az állomás és az út között.

Hűvösvölgy végállomás:

  • Az állomáshoz legközelebb a Bátori László utcán keresztül elérhető parkolóban van lehetőség megállni (fizetős).
  • Az állomással átellenben, a Hűvösvölgyi út túloldalán ingyenes parkoló van.

Koordináták

DD
47.494330, 18.976582
DMS
47°29'39.6"N 18°58'35.7"E
UTM
34T 347595 5262083
w3w 
///fiókok.barokk.sétahajó
Navigáció Google Térképpel

A szerző által ajánlott kiadványok:

Budai-hegység turistakalauz

A szerző által javasolt térképek:

Felszerelés

  • A kisvasúton való utazás nem igényel külön felszerelést. Kényelmes ruházat, némi harapnivaló és innivaló elegendő. 
  • Ha kirándulást is tervezünk, nem árt túracipőbe bújni. 

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

5,0
(7)
Barta Ilona
2022-03-29 · Közösség
Mikor voltál a túrán? 2022-03-15
Az összes értékelés mutatása

A közösség fényképei

+ 3

Állapot
nyitva
Értékelés
Nehézség
könnyű
Hossz
11,2 km
Időtartam
0:45 óra
Szintemelkedés
34 m
Szintcsökkenés
262 m
Legmagasabb pont
472 m
Legalacsonyabb pont
232 m
Tömegközlekedéssel elérhető Család- és gyerekbarát Hegyi vasút, kötélpálya megállóhely Egyirányú túra Tipp

Statisztika

  • Saját térkép
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 16 Útpontok
  • 16 Útpontok
Hossz  km
Időtartam : óra
Szintemelkedés  m
Szintcsökkenés  m
Legmagasabb pont  m
Legalacsonyabb pont  m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp