Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Gerecse50 A kéktúrázás napja
Túra tervezése ide A túra másolása
Hegyikerékpározás ajánlott túra

Pilis Bike Zsíroshegyi körtúra (Pilisszentiván P+B)

· 1 értékelés · Hegyikerékpározás · Budai-hegység · nyitva
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • Solymár szélén feltűnnek a Kevélyek vonalai is
    Solymár szélén feltűnnek a Kevélyek vonalai is
    Fénykép: Németh Ádám, Magyar Természetjáró Szövetség

Távban és szintben is komoly kihívást jelentő túra, aminek első fele szinte csak erdőben vezet, míg a második fele túlnyomórészt települések utcáin gurul. Ne riasszanak senkit el a túra első felében lévő emelkedők, hiszen Nagykovácsi után már csak kifejezetten könnyű szakaszok maradnak.

nyitva
nehéz
Hossz 31,8 km
2:42 óra
733 m
733 m
472 m
159 m

Felkészült bringást és felkészült bringát igénylő túra, amely előbb a Nagykovácsitól északra fekvő erdők kevésbé forgalmas, kevésbé ismert ösvényein keresztül fáraszt le, majd a túra feléhez zsibbadt lábakkal érő túrázót már nem annyira megterhelő, kertvárosi utcácskákkal pihenteti. 

A környékbeli túrákhoz képest gyakrabban kényeztet minket látványos kilátásokkal az útvonal, de ez természetesen azzal is jár, hogy azokra a magaslatokra fel is kell tekerni. A majd' 600 méter szintemelkedés nem kevés, edzettséggel, frissítővel és vízzel is felkészülve vágjunk csak neki ennek a kirándulásnak.

Főleg a városi szakaszokon néha el lehet bizonytalanodni a jelzéseket követve, ezért határozottan ajánlott magunkkal térképet vagy GPS eszközt vinni.

A szerző tippje

  • A túrának nevet adó Zsíros-hegyet érinti a túra, de a kilátást nyújtó hegyoldalba nem vezet ki. Érdemes a leírásban ismeretett kitérőt megtenni a kerékpárt tolva, hiszen gyönyörű panorámában lehet részünk. 
Németh Ádám profilképe
Szerző
Németh Ádám 
frissítve: 2022-12-15
Nehézség
nehéz
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
472 m
Legalacsonyabb pont
159 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Úttípusok

Aszfalt 10,45%Murvás út 12,55%Földút 4,07%Ösvény 10,17%A kerékpárt tolni kell 0,48%Utca 21%Ismeretlen 41,25%
Aszfalt
3,3 km
Murvás út
4 km
Földút
1,3 km
Ösvény
3,2 km
A kerékpárt tolni kell
0,2 km
Utca
6,7 km
Ismeretlen
13,1 km
Szintprofil megjelenítése

Biztonsági előírások

  • A túra második felében nagyrészt autóforgalom által is használt műúton gurulunk, itt legyünk körültekintőek, és tartsuk be a KRESZ-szabályokat. 

Hasznos linkek és ötletek

Kezdőpont

Pilisszentiván P+B (218 m)
Koordináták:
DD
47.612003, 18.883796
DMS
47°36'43.2"N 18°53'01.7"E
UTM
34T 340963 5275347
w3w 
///biciklik.remekmű.hamvas

Végpont

Pilisszentiván P+B

Útleírás

Itiner: 

  • A túra nagy része klasszikus túrajelzések szerint nézve jelöletlen úton halad, de a PB8 jelzést követve végigkísér az elejétől a végéig. 

Leírás:

Pilisszentiván - Nagykovácsi (PB8)

  • Terep: aszfalt, murvás út, erdei talaj

A sportpálya északi csücskénél a Rét utca irányába kezdjük el a tekerést, ahol egyből az elágazásnál térjünk le a bal oldali ágra. Csendes úton gurulunk családi házak között, amik szép lassan eltűnnek, miközben beérünk az erdőbe. Sík, egyenes úton haladunk. Kiérve a lombok közül a sziklák és a mészkő kerül túlsúlyba. A Sóder-hegy és a Csaba-hegy között haladva elhagyott lőtéren találjuk magunkat, ami a Császári- és Királyi Hadsereg hadgyakorló terepének épült, később pedig a szovjet hadsereg használta a bázist. További érdekessége, hogy a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című könyvéből készült film egyes jelenteit is itt forgatták. Ha a kerékpárt le tudjuk kötni valahova, és időnk engedi, akkor jobb kéz felől két érdekes sziklaképződményt, a Gomba-sziklát és az Ördögoltár-sziklát is érdemes felkeresni. A K⩍ jelzést követve fogunk rátalálni mindkét látnivalóra.

A távolban iparterület tűnik fel, de mi balra fordulunk, a PB7-től búcsúzúnk, ezután már csak a PB8-at követjük. Kétnyomtávos, széles dózerúton haladunk a két oldalról közrefogó lombok árnyékában. Egy darabig a K jelzésen haladunk, majd jobbra letérünk róla. Néha rövid, de meredek kaptatók izzasztják meg a túrázót, miközben az ösvényünk is egyre szűkebbé válik. A murvás út erdei talajjá vált, majd jól kiépített pihenőhöz érünk. A pihenő után még egy meredek kaptatót le kell küzdenünk, hogy egy gerincre érjünk. Innen mindkét irányba látványos kilátás kárpótol az erőfeszítésekért. 

Meredek, technikás gurulás után ismét széles dózerúton találjuk magunkat. A síkban haladó ösvényen megkerüljük a Zajnát-tetőt, majd az erdő és mező határára kiérve a Meszes-hegy nyújt ámulatba ejtő kilátást. Rövid ideig a mező szélén tekerünk, majd a szekérút visszavezet minket az erdőbe. Ezután nagyon hosszú és kitartó emelkedő kezdődik. A túra szintemelkedésének jelentős részét a következő bő három kilométeren fogjuk összegyűjteni. Hol simább talajon, hol vízmosásokkal tarkított kőporos, murvás dózeren. Nem meglepő, hiszen murvabánya is feltűnik a fák között, ha marad erő a nézelődésre. 

A végtelennek tűnő emelkedő egyszer szerencsére véget ér, a S jelzéssel való összefonódás jelzi ezt a pillanatot. Talán nem túlzás azt mondani, hogy innen a környék leghosszabb egyenes dózere vár ránk. Bő három kilométeren keresztül nyílegyenesen gurulunk lefelé Nagykovácsi irányába. Nincs más dolgunk, mint időnként fékkel kontrollálni a tempót, és kerülgetni a kisebb-nagyobb vízmosásokat. Lovardával köszönt minket Nagykovácsi, majd hamarosan aszfalt is kerül a kerekeink alá.

Nagykovácsi - Pilisszentiván (PB8)

  • Terep: aszfalt, murvás út, erdei talaj

Egyenesen haladva pont a település központjába vezet minket a jelzés, majd a Z jelzéssel barátságot kötve pedálozunk fel Zsíroshegy irányába. Előbb csendes, kertvárosi részhez érünk, majd konkrétan a település határán haladunk. Rövid hurok erejéig egy szűk erdei ösvényre keveredünk, ami egy murvás parkolóba vezet. Itt érdemes egy rövid kitérőt tenni, ami amúgy nem a túránk része, de a környék talán legszebb kilátásában lehet részünk. 200-300 méterről van szó, ami nem bringabarát ösvény, ráadásul nem is szabályos itt a kerékpározás, ezért inkább a tolást válasszuk. A K△ jelzés fogja mutatni a kitérőt.

Miután kigyönyöködtük magunkat a kilátásban, a már előbb elért parkolóból a Turista út nevű utcácskában haladunk a település széle felé. Egy balos kanyarral az aszfalt után már újra murván gurulunk, és egy perc múlva már a fák között lehetünk. A PB8 jelzést követve lejtőre érünk, aminek az alján már Solymár legutolsó utcája található. Impozáns házak és szorgalmas építkezések között kerekezve figyelmesen kövessük a felfestett jeleket, melyek csendes, szűk kertvárosi utcákban vezetnek. Kopár lejtőre érve feltűnik szemben a Kevélyek két csúcsa, előtérben pedig a Solymári vár. A lejtő alján balra fordulunk, majd a Káposztás-patak mindkét oldalát megjárva kis utcákban intünk búcsút a gyönyörű fekvésű városnak. 

A Széles utca végén egy sorompót megkerülve gurulunk be az erdőbe. A szekérútnak tűnő ösvényen a 20. század első felében még a bányavasút sínjei kanyarogtak. Ha nyitott szemmel járunk, a környéken számos kőfejtőre, felhagyott táróra, bányászati emlékre lelhetünk. Túl sokat nem tekerünk földúton, hiszen hamarosan Pilisszentiván szélére érkezünk. A mellékutcák cikkcakkja után a Fehér-hegy oldalának hangulatos fenyvesén vezet át az út. A fenyvesből kiérve ismerős látvány fogad, a sportpálya előtt balra elhaladva pedig a kiindulási pontot jelentő parkolóban zárhatjuk le ezt a tartalmas túrát.

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

Vasúton kiválóan megközelíhető a túra, hiszen Pilisvörösvár vasútállomást szinte súrolja az útvonal. Az erdeti kiindulási ponthoz képest néhány száz méterrel északra található az állomás, amit ez esetben nyugodtan tekinthetünk az új kiindulási- és végpontnak. 

Megközelítés

Az állomásról a Vasút utcán kigurulva már egyből a nyomvonalon találjuk magunkat. 

Parkolás

A 10-es út mentén könnyedén megközelíthető a kiindulási pont, és a sportpálya mellett tágas parkoló is található. 

Koordináták

DD
47.612003, 18.883796
DMS
47°36'43.2"N 18°53'01.7"E
UTM
34T 340963 5275347
w3w 
///biciklik.remekmű.hamvas
Navigáció Google Térképpel

A szerző által javasolt térképek:

Felszerelés

  • Minden kerékpáros túrán legyen nálunk pótbelső, pumpa, gumileszedő és néhány alapvető szerszám arra az esetre, ha technikai problémánk adódna.
  • A sisak viselete erősen ajánlott!
  • Mindig megfelelő mennyiségű élelemmel és innivalóval induljunk útnak!
  • Használjuk a Természetjáró appot, hogy elkerüljük a nem kívánt felesleges kerülőket!

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

5,0
(1)
Rakoczi Botond
2021-02-07 · Közösség
Nagyon király volt daraltuk bicajokkal. Nagyon sokszínű a terep , hegyteton jéghideg zúzmara , erdőben ilyen is olyan is , mező is van , sálak is , erdei út is. Érdemes megnézni . https://youtu.be/9r80MT6t3k4
Mutass többet!
2021. február 7., vasárnap 21:15:51
Fénykép: Rakoczi Botond, Közösség

A közösség fényképei


Állapot
nyitva
Értékelés
Nehézség
nehéz
Hossz
31,8 km
Időtartam
2:42 óra
Szintemelkedés
733 m
Szintcsökkenés
733 m
Legmagasabb pont
472 m
Legalacsonyabb pont
159 m
Tömegközlekedéssel elérhető Körtúra Szép kilátás Evés-ivás lehetőség

Statisztika

  • Saját térkép
  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
  • 1 Útpontok
  • 1 Útpontok
Hossz  km
Időtartam : óra
Szintemelkedés  m
Szintcsökkenés  m
Legmagasabb pont  m
Legalacsonyabb pont  m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!
Logo hm Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp