Pilis Bike Levendula-túra (INFO Piliscsaba, Klotildliget vasútállomás)
A Pilis szépségét talán felesleges is ecsetelni, így túránkról sok mindent elmond, hogy előbb eltekerünk a Pilis-tető alá, majd a hegyvonulat oldalában kerekezünk egy kiadósat. Az élmény és a szép kilátás garantált!
Vadregényes jellegéhez képest meglepően könnyen teljesíthető túra, ahol csak két komolyabb emelkedőt kell megmászni. Cserébe csodaszép helyeken tekerhetünk, ahol valóban azt érezhetjük, hogy a természetben sportolunk, kirándulunk.
Attól ne tartsunk, hogy az útvonal oda-vissza egy nyomvonalon megy, hiszen ugyanaz a táj igen eltérő arcát mutatja egyik vagy másik irányból. Arról nem is beszélve, hogy az emelkedők lejtőkké változnak (és fordítva), ami garantáltan kétféle élményt ad.
Túránk egyik legtávolabbi pontján láthatjuk, hogy Klastrompuszta önmagában elbűvölő helyen fekszik, de érdemes utánajárni a hely múltjának, és odaérve felkeresni az emlékeket. Az 1250-ben alapított pálos kolostor romjához és a mellette álló vadászházhoz, ami 1927 és 2004 között turistaházként üzemelt, le sem kell térnünk az útvonalról. Föléjük magasodnak a Klastrom-szirtek impozáns sziklaképződményei. Egy rövid kitérővel felfedezhetjük a Legény- és a Leány-barlang Csévi-szirtek között megbújó üregeit is.
A szerző tippje
- Ha esetleg szeretnénk spórolni a kilométerekkel és a szinttel, akkor visszafordulhatunk akár Klastrompusztán is - tehát a Kesztölcre való legurulás és visszamászás el is hagyható.
Úttípusok
Szintprofil megjelenítésePihenőpontok
Kostel Étterem és PanzióBiztonsági előírások
- Pilisszántó területén belül forgalmas főúton haladunk. Tartsuk be a KRESZ szabályait, és legyünk nagyon figyelmesek!
- A Pilis oldalában néhol elég köves a talaj. Mi magunk és a kerékpárunk is legyen erre felkészülve!
Hasznos linkek és ötletek
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
Itiner:
- Kövessük a kék kerékpáros piktogramot a Szántó-nyeregig!
- Innen balra fordulva a zöld kerékpáros jel az irányadó.
- Kesztölc központjában kell megfordulnunk, majd ugyanazon az úton elindulni visszafelé.
Az útvonal részletesen:
Klotildliget - Iluska-forrás (PB7)
- Terep: murvás út
A vasúti megállóhellyel párhuzamos utcán indulunk, majd az első lehetőségnél balra térünk az erdőbe vezető Szántói utcára. Széles erdei úton haladunk a sűrű fák között. Egyből kaptató gondoskodik arról, hogy alaposan bemelegedjünk, de szerencsére hamar elérjük az emelkedő tetejét. Hasonló földútra kiérve jobbra fordulunk, majd kerítés mellett suhanunk szinte tekerés nélkül. A lejtő alján balra térünk. Az Iluska-forrás környékén olvad össze utunk a Pilisvörösvár felől érkező hasonló, kerékpározásra kijelölt ösvénnyel.
Iluska-forrás - Szántó-nyereg (PB6)
- Terep: murvás út, aszfalt
Innen tovább gurulunk Pilisszántó irányába, ahol a jól simított dózeren egyedül a fekvőrendőrök állják utunkat. Ezeknek a funkciója kettős: egyrészt a vízelvezetésben játszanak fontos szerepet, másrészt megakadályozzák, hogy túlságosan száguldozzanak a kerekezők. Az erdő szélére kiérve egy szántó mellett folytatódik az utunk. Ez az a hely, ahol érdemes elővenni a telefonokat vagy a fényképezőgépeket, hiszen gyönyörű kilátásban van részünk a Pilisnek, a Hosszú-hegynek és a Kevélyeknek köszönhetően. Göröngyös, köves földúton továbbtekerve beérünk Pilisszántó központjába.
A település az ókorban igen nagy forgalmat bonyolított, hiszen itt haladt át a római hadi út. Ennek emlékét őrzi az a mérföldkő, amit még i.sz. 230-ban helyeztek az út mellé – ma is megnézhetjük a római katolikus templom mellett. A településen rövid kitérővel megéri felkeresni az 1895-ös építésű Orosdy-kastélyt a Kossuth utca – Orosdy utca útvonalon. A többször átalakított épület napjainkban zarándokszállásként üzemel. A főútra kiérve balra fordulunk, és megkezdjük kapaszkodásunkat a Szántó-nyeregig. Néhány percnyi emelkedő után balra egy nagy köves parkolóban folytatódik az utunk, majd a zöld kerékpáros jel irányába hagyjuk el az aszfaltot. Egyre rázósabb talajon zötyögünk a Pilis oldalában.
Szántó-nyereg - Kesztölc (PB12)
- Terep: aszfalt, murvás út, földút
A hegyet számtalan természeti értéke mellett szakrális viszonylatban is emlegetik. Nemsokára láthatjuk, hogy Dobogókő mellett Pilisszántó is zarándokhellyé vált. Utunk mellett jobbra bújik meg a fák között a Sziklaszínház. A bejáratánál Wass Albert emlékműve és Trianon-kopjafa áll. A bemélyedés felett, az egyik sziklapárkányon a 2016-os téli napforduló időpontjától láthatjuk az áldást osztó Jézus-szobrot. Néhány lépésnyire találjuk a Makovecz Imre által tervezett Boldogasszony-kápolnát. Előteréből csodás panorámát kapunk a falu látképén át egészen a Budai-hegységig. A Pilis Keresztje az épület felett emelkedik. A 2007-ben átadott Csillagösvényen a magyar történelem nagy alakjait idézik a faragott oszlopok.
Ez a terület az útvonalról letérve is sok felfedeznivalót tartogat: bejárhatjuk a felújított kálváriát a kápolnával, a PΩ jelzésen felkapaszkodhatunk a Pilisszántói-kőfülkéhez, a Z● jelzésen pedig kortyolhatunk a természetvédelmi területen fekvő Trézsi-kút vizéből.
Az utat tovább folytatva elhaladunk a Mészégetők kútja mellett, ami egy apáról fiúra szálló, mára kihalt mesterségnek állít emléket. Északnyugati irányba fordulunk, amerre egy jó ideig haladni fogunk. A Pilis oldalában tekerünk, ahol jobbra a hegy magasodik fölénk, balra pedig Piliscsév, Pilisjászfalu és környezete rajzolódik a tájba. Alapvetően mészköves földúton haladunk, de egy hosszabb szakaszon apró murvával szórt, szépen elsimított úton kerekezhetünk. Ez az útszakasz egy pihenős, nyugodt része a túránknak, hiszen a hegy oldalában mondhatni vízszintesen haladunk. Egy kereszteződés zárja le a kényelmes tekerést, ahol a P jelzés keresztbe fut előttünk. Mi azonban tartva a haladási irányunkat egy határozott ereszkedéssel Klastrompusztára érkezünk. Az aszfaltra kigurulva szemben találjuk a települést, balra pedig a kolostorromot.
Az esztergomi Özséb kanonok a tatárjárás után lemondott minden vagyonáról. A természetbe vonulva a Csévi-szirtek egyik barlangjában gyűjtötte össze a remetéket, majd 1250-ben ezen a helyen templomot és kolostort emelt, megalapítva a pálos rendet. A kolostor és a gótikus templom a török hadjáratok alatt vált a tűz martalékává a 16. században; az épületek maradványait a helyiek hordták el. 1960-ban a Magyar Nemzeti Múzeum régészei feltárták a területet. Özséb végső nyugvóhelye 2006-tól ismét a pálosok tulajdonában van.
A kerékpárokat lelakatolva egy rövid túrával felsétálhatunk a közeli Legény- és Leány-barlanghoz a KΩ és PΩ jelzéseken.
A Klastrompusztát Kesztölccel összekötő gyér forgalmú műúton hagyjuk el a települést. A minőség végletekig változatos, hiszen a tükörsima, frissen fektetett szakasztól a töredezett kátyúsig mindent találunk. A csendes, idilli Kesztölcre beérve a község központjában van túránk legtávolabbi pontja.
Kesztölc - Szántó-nyereg (PB12)
- Terep: aszfalt, murvás út, földút
Visszafordulva egy kitartó emelkedőt kezdünk meg a kolostorrom felé. Ritka kivételnek számít, hogy itt az Országos Kéktúra útvonalán legálisan tekerhetünk. Klastrompusztára visszaérve kicsit pihenjünk rá a következő szakaszra, mert az erdőbe beérve terepen kell leküzdenünk néhány száz méter meredek, kissé technikás részt. Ezt letudva ismét könnyű dolgunk van, a hegy oldalában szinte síkon haladunk tovább.
A kőfülke környéke tökéletes példa arra, miért érdemes egy útvonalat több irányból is letekerni: talán odafelé fel sem tűnt, milyen tökéletes kilátás van innen Pilisszántóra, de visszafelé haladva nem lehet nem észrevenni és megcsodálni a panorámát.
Szántó-nyereg - Iluska-forrás (PB6)
- Terep: aszfalt, murvás út
Az aszfaltra kiérve csak a fékkarba kell kapaszkodnunk, könnyed gurulás vár ránk. A már ismert kereszteződésben forduljunk jobbra a szántóföldek irányába, tekerjünk az erdő felé! Itt érdemes még egyszer visszapillantani, és elbúcsúzni a hegyek látványától. Utolsó emelkedőnk következik, ahol a fekvőrendőrökkel tűzdelt, döngölt úton haladunk az Iluska-forrás felé.
Iluska-forrás - Klotildliget (PB7)
- Terep: murvás út
Innen jobbra kanyarodva nincs más dolgunk, mint a fára festett kis kék bringásokat követve begurulni a kezdőpontra.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
- Túránk kiindulási pontjához a Klotildliget vasúti megállóhelyen érdemes leszállni a vonatról.
- Ha úgy adódik, Piliscsaba vasútállomáson is leszállhatunk a szerelvényről - ebből a megállóból sűrűbben indulnak járatok, és a túra kiindulópontja is könnyen megközelíthető.
Megközelítés
- Klotildliget vasúti megállóhelyről indul a túra.
- Ha Piliscsabán szállunk le a vonatról, keleti irányba induljunk a Kálmán király útja - Mátyás király utca útvonalon (az állomás északi oldalán), ami a sínekkel párhuzamosan haladva a klotildligeti vasútállomáshoz visz minket (1,3 km).
Parkolás
- Autóval könnyedén megközelíthető a 10-es út mentén található település.
- Klotildliget csendes utcáiban könnyen találhatunk parkolásra alkalmas helyet (kiépített parkoló nincs).
- Piliscsaba vasútállomása mellet tágas, ingyenes, kiépített parkolóban hagyhatjuk az autót.
Koordináták
A szerző által ajánlott kiadványok:
A szerző által javasolt térképek:
Felszerelés
- Minden kerékpáros túrán legyen nálunk pótbelső, pumpa, gumileszedő és néhány alapvető szerszám arra az esetre, ha technikai problémánk adódna!
- Hegyikerékpározás közben különösen ajánlott a sisak viselete.
- Habár az út során van lehetőség élelemhez és vízhez jutni, érdemes mindig megfelelő mennyiségű frissítővel elindulni a túrára.
- A navigáláshoz a Természetjáró appot ajánljuk.
Statisztika
- 5 Útpontok
- 5 Útpontok
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei