Zöld utakon a Zselic szívében

Itiner

• A zselickisfaludi buszmegállótól a falu szélén álló Vándor kulcsos házig a Z◼  jelzését követjük.
• A Vándor kulcsosháznál rálelünk a Z▲ jelzésére, melyet Visnyeszéplakig követünk.
• Visnyeszéplaktól Kardosfáig a Z jelzésen gyalogolunk (az elágazásnál balra).
• Kardosfán jelet váltunk, és balra, a Z◼ jeleket követve jutunk vissza a kiindulópontra.

A túra részletes leírása

A zselici zsákfalu buszmegállójából indulunk körtúránkra a Z◼ négyzet jelzésen. Miközben végigsétálunk a Fő utcán, találkozunk a Kardosfa irányából érkező K jelzésével, melyen majd a túra végén érkezünk visszafelé. A Vándor kulcsosháztól a Z▲ jelzésen déli irányban hagyjuk el a települést. (A kulcsos turistaház a századfordulón épült, és meglehetősen fordulatos sorsa volt: erdészházként funkcionált, majd a két világháború között rossz hírű, rettegett csendőrőrs és fogda üzemelt benne. Később mozi, ifjúsági klub, múzeumi raktár is működött benne, végül a kaposvári természetbarátok vették meg 1985-ben, hogy 3 év önkéntes munkával felkészítsék azóta is élő szerepére.)

Zselickisfaludot magunk mögött hagyva, jobbra szép kilátás nyílik Szilvásszentmártonra és a völgyben elterülő halastóra. Átmegyünk a Szentmártoni-árok patakjának hídján, és szép rétek, mezők mellett haladunk, amíg jobbra nem irányít jelzésünk. Egy kerítés mellett felsétálunk a szemközti erdősávhoz, ahol egy kapun kell átmennünk, majd betérünk a fák közé.

Rövidesen kiérünk a szép erdőből, elhaladunk egy magasles mellett, és a cserjés, alig taposott ösvényen megcélozzuk a hegyoldalt, ahol az erdő szélén ismét rábukkanunk a jelzésre. Vadregényes erdei úton lépegetünk, mely rövidesen kivezet egy széles kocsiútra, ahol mi balra indulunk tovább. A jelzések kétszáz méter után balra bevisznek egy keskenyebb ösvényre, így érkezünk a Hindai-bérc geológiai tornyához, ahol kifújhatjuk magunkat. A szép kilátás kedvéért a bátrabbak felmászhatnak a betontorony kilátószintjére. Föntről a tipikus zselici táj látványa hálálja meg a bátorságot: széles dombhátak, és megszámlálhatatlan völgy váltakozik, aljukon az elszigeteltségüket őrző falvak ülnek. A házakat nem is mindig észlelhetjük, de télen a füstlepel szembetűnő.

Továbbindulva az ösvény visszairányít minket a széles kocsinyomra, így érkezünk az erdészeti műúthoz, melyen jobbra indulunk tovább, hogy aztán nyolcszáz méter után balra elhagyjuk azt. Itt tábla mutatja az útirányt és a távolságokat. A köves kocsiúton egy-két szóból a Kisdennapusztán álló Palitemetőhöz érkezünk. 

Az 1848-as szabadságharc leverése utáni időkben nagyon sok üldözött húzódott meg a Zselic rengetegében. Nagyrészt a bujdosó, osztrák hadseregbe nem kívánkozó honvédekből verődtek össze a somogyi betyárok. Ezek közül való volt Mészáros Pál, akinek betyárneve Nagy Pali volt. Az 1850-es évektől tevékenykedett 1861-ig, amikor is bandáját elfogták, őt magát a visnyeszéplaki (vitorági) erdőben tűzharcban agyonlőtték. Itt temették el, s ezt a helyet azóta is „Pali temetőnek” nevezik. Emlékét eme sírhalom őrzi ma is. A kereszten az alábbi szöveg olvasható: „Vármegye katonája lábam nyomát sokat járta, itt nyugszik Nagy Pál, a híres betyár.”

Az útelágazásban találkozunk a Dennai-erdő felől érkező Z jelzéssel, melyen mi balra indulunk tovább. 400 méternyi gyaloglás után érkezünk Visnyeszéplakra,a hol egy esőbeállónál hosszabb pihenőt iktathatunk be, és elsétálhatunk a közeli fa haranglábhoz. A külvilágtól elszigetelt faluba még a '80-as években sem vezetett burkolt autóút, így nem csoda, hogy elnéptelenedett. A '90-es években azonban fiatal lakók kezdték belakni a kellemes természeti környezetben található, nyugalmas települést, melyben mára újra van élet, a gyerekek helyben tanulhatnak, a közösség ökogazdasági törekvéseinek hála sok igényt helyben előállított élelmiszerekkel elégítenek ki.

Visnyeszéplak „központjából” a balra vezető széles úton indulunk tovább, közel két kilométert az elszórt házak között megyünk, innen ki-kilesve a távolban megpillanthatjuk a Mecsek nyugati vonulatait – feltűnik a Jakab-hegy széles háta, és a Misina tornya. A település házait elhagyva figyeljünk, mert enyhén balra ível az út. Rövidesen balra, északi irányba kalauzol a Z jelzése, és már a Vitorági-erdő vadregényes ösvényét taposva rójuk a kilométereket. A balra ívelő ösvényen csakhamar elindulunk lefelé, kerítés mellett araszolva érkezünk a völgybe, ahol a hajdani Vitorágpuszta házai állhattak. Sok másik zselici faluhoz hasonlóan ez sem külső kényszer nyomására, hanem elzártsága és az elaprózott településszerkezetre jellemző munkahiány következtében néptelenedett el.

A Keleti-Gyöngyös vízfolyásán fahídon kelünk át, és percek alatt egy nagyon szép mezőn találjuk magunkat. A jobb oldali erdősáv mellett megyünk néhány száz métert, majd a kaszáló végén balra tartva az erdészeti útra vezetnek a jelek. Azon északnak indulunk, és a következő kanyarnál balra betérünk a Márcadó-árok hosszan elnyúló mezejére. Itt ne lepődjünk meg, ha szarvasok, őzek, netán muflonok kerülnek a szemünk elé; a Zselicnek e nyugodt, csendes szeglete a nagyvadak paradicsomának számít.

Két kilométer után – a rét végénél – balra fordul az út, átkelünk egy hídon, kétszáz méter után jobbra fordulunk, és szinte észrevétlenül megyünk el az erdőben valaha békésen megbúvó Márcadópuszta közelében. Márcadó - azaz mézsört szolgáltató királyi birtok állt itt már az Árpád-korban is. Később disznótartásáról volt ismert, makkoltatói alaposan megritkították az addig nem háborgatott erdőséget. Az elnéptelenedett faluból már csak néhány téglarakást, illetve a felhagyott temető sírköveit lelhetjük fel a bozótban.

Gyönyörű erdők, hangulatos rétek ölelésében haladunk, majd széles földúton, gesztenyefasor között araszolunk folyamatosan felfelé, így érünk ismét az erdészeti úthoz, melyen jobbra fordulunk, és egy kilométer után a Kardosfapusztán álló impozáns Hotel Kardosfához érkezünk. Itt akár hosszabb pihenőt is tarthatunk, vagy elsétáéhatunk a Zselici Csillagparkhoz – ez oda-vissza 1,5 km. Kardosfapusztán épült a dombság első vadászháza (a mai hotel), de a feltételezések szerint története Szent László királyig nyúlik vissza, aki a pannonhalmi apátságnak adományozta, mint kanászfalut. Aztán a 20. század második felében utolérte a zselici sors: lakói elhagyták, újak nem jöttek, mára idegenforgalmi szerepe alakult ki.

A műúton északi irányba indulunk tovább a K és Z◼ négyzet társaságában. Egy kilométer után balra ismét erdőbe térünk, ahol rövidesen a Millenniumi Emlékhársas tábláját olvashatjuk. 1896-ban 400 csemetéből „rakták ki" az évszámot, mely napjainkra persze nincs meg, hiszen az erdő átalakult, idős példányok elpusztultak, és sok új nőtt ki a földből.

Erdők, mezők ligetek mentén sétálva feltűnnek az első présházak, melyek jelzik, hogy már nem vagyunk messze úticélunktól, Zselickisfalud határában járunk. Egy igen meredek hosszú löszmélyúton ereszkedünk le a kistelepülésre, ahol a Vándor kulcsosház mellett bukkanunk ki. Innen nincs más dolgunk, mint a falucska főutcáján visszasétálni a buszmegállóhoz.