Velemi körtúra a Kendig gerincére

Itiner

• A velemi buszfordulótól a K+ jelzést követjük.
• Egy rövid kitérőt teszünk a K● jelzésen a Szent-kúthoz.
• Visszatérünk a K+ jelzésre a Szent Vid-kápolna felé.
• A hármashatári parkolónál jobbra fordulunk a K▲ jelzésre, ez végigvezet a Kendig gerincén.
• A Vörös-kereszttől a P+ jelzésen ereszkedünk le a velemi delta kirándulóhely pihenőjéig.
• A pihenő alatt csatlakozik jelzésünk a P jelzéshez, amin jobbra fordulunk. 
• A Petőfi Sándor utcán érünk vissza indulópontunkhoz, a buszmegállóhoz.

A túráról részletesen

Velemtől Szent Vidig

A buszmegállótól a K+ jelzésen indulunk északnyugat felé, ami az aszfaltról hamarosan balra fordul a Szerdahelyi-patakot kísérő, 420 m hosszú Nuschy-sétányra, ami az 1930-40-es években hivatalban lévő Nuschy József főjegyzőről kapta a nevét. Már a kis fahídról látható a Vasa-kút körül kialakított pihenő. Az egykor nagyobb vízhozamú forrás nevét a belőle kiváló rozsdás üledékről kapta; hívják Vasas- vagy Vas-kútnak is. Vize nem iható. Hamarosan egy jobb oldali dombocskára indul egy leágazás, ami egy padhoz vezet. A szájhagyomány szerint ezen a romantikus helyen már számos szerelem szövődött.

A sétány végén kiérünk az aszfaltútra, amelyen balra kanyarodva követjük tovább jelzésünket. A következő kanyarnál egyenesen folytatjuk utunk a Szent Vid-kápolna felé. Útközben a Kultúrák hegye tanösvény 10 táblája ismerteteti a hegység gazdag, változatos történelmét. Az egyre mélyebbé váló patakvölgy meredek oldalában tavasszal összefüggő mezőt alkot a sok salátaboglárka, melynek fiatal leveleit és virágait régen salátaként fogyasztották, a népi gyógyászatban pedig skorbut kezelésére használták nagy C-vitamin-tartalma miatt. A romos ház után már mélyúton emelkedünk tovább, melynek oldalából bükkök és egy feketefenyő szépen kipreparálódott idős gyökerei ágaskodnak.

A mélyút végén balra kanyarodik a K+ jelzés. Az innen lecsatlakozó K● jelzésen kis kitérőt tehetünk a Szent-kúthoz, ami egy 16. századi Szűz Mária jelenés óta örvend köztiszteletnek. Vizével állítólag szembetegségeket kezeltek. Környékén mintegy 2000 éves vízvezeték maradványokat tártak fel a régészek. Kicsivel távolabb két, az 1950-es években hajtott, grafitoidos fillitben haladó bányatáróhoz érünk. Az ösvény ezek után rendkívül meredeken folytatódik a mögöttük lévő kis gerincen, ezért ajánlott visszatérni a K+ jelzésre.

A Szent Vid-kápolna és környéke

Az emelkedő erdei útról egyszer csak felbukkannak a lombok között a Szent Vid-kápolna fehér falai és vörös teteje. A lépcsőn elhaladunk egy palafeltárás mellett, amelynek első kivájt üregében egy Szűz Mária szobor áll. Innen már csak néhány lépés a segítőszentté lett ókeresztény vértanúról elnevezett kápolna.

A hegycsúcs és környékének történelme a neolitikumig nyúlik vissza, de részletesebb ismereteink csak a bronzkortól vannak a területről. Ekkor alakították ki a csúcs alatt található lakóteraszokat. A hegy ebben az időben fontos vezetői központ lehetett, amit egy itt előkerült aranydiadém és a feltárt i.e. 13-9. századi bronzöntő műhelyek is megerősítenek. Helyi specialitás volt, hogy bronzhoz nagyobb mennyiségű antimont is használtak (ekkoriban az egész világon csak itt!). Az így készült igen jó minőségű termékek Észak- és Nyugat-Európába is eljutottak. Később a kelták szállták meg a környéket. A hegylábnál futó borostyánkőutat és a Savariát ellátó vízvezetékrendszert ellenőrző őrtorony állt itt. A Karoling-korban is erődített helyként említik. Az Árpád-korban nemcsak világi, hanem egyházi központ is lehetett, melynek várát 1270-ben említi először oklevél, amikor Kőszegi Henriktől II. Ottokár cseh királyhoz került. Az erősség valószínűleg a 13. század végén pusztult el, de erről pontos adatok nem maradtak fenn. A Szent Vid-kápolnát az egyik sarokbástya helyére építhették a 18. században. Egy 1757-es összeírásból megtudjuk, hogy a kápolnához egy Szent Kereszt titulusú templom is csatlakozott, így a június 15-i Szent Vitus napi mellett szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén is tarthattak búcsút. A 19. század végén jelentősen átépítették, ekkor nyerte el mai alakját.

A kápolna mögött a tanösvény táblájától induló utacskán kis kitérőt tehetünk egy bekerített, jelenleg kb. 15 m mély eltömődött gödörhöz, amit egy 1952-ben hajtott vízszintes kutatótáró kb. 30 méteres mélységnél harántolt. Eredetéről megoszlanak a vélemények: egyesek bányaaknának, mások ciszternának vélik.

Fel a gerincre!

Innen a Kéktúraemlékműhöz érünk, ami a vasfüggöny idején a túramozgalom egykori végpontját jelöli. A pihenő után a kálvária túloldalán egy sánc jól kivehető maradványai mellett haladunk el.

Az aszfalton átkelve ritkás bükkösben haladunk tovább, míg beletorkollunk egy földútba. Egy sötét lucfenyves és jó pár nagyobb hangyaboly mellett elhaladva kaptatós emelkedőn érünk a hármashatár-hegyi parkolóba, ahol asztalok és padok kínálnak lehetőséget a pihenésre.

Gerinctúra a Kendigen át a Vörös-keresztig

Itt érünk fel a hegység tönkösödött kelet-nyugat irányú főgerincére (Szarvas-kő – Írott-kő – Kendig – Kopasz-Kendig – Irány-hegy – Tábor-hegy). Amikor a harmadidőszak elején a terület előbukkant az alsó-kelet-alpi takaróredő alól, a meleg és nedves éghajlaton a felszínre került kőzetek erős mállásnak indultak, melynek során különböző agyagos üledékek képződtek. A bőséges csapadék elszállította a málladéktakarót, így egy közel sík, enyhén hullámos térszín keletkezett, melynek maradványa, a főgerinc a hegység legidősebb felszíne.

A parkolótól északkelet felé indulunk a K▲ jelzésen - ez lesz utunk egyik leglátványosabb szakasza. A lucfenyves után a hosszan elnyúló, hullámos gerincen szintben megyünk a közelmúltban letermelt nyeregig. Mivel itt van az Alpok keleti határa a Kárpát-medence felé, balra a Keleti-Alpokra nyíló panorámában gyönyörködhetünk, melynek fő elemei Semmering környékének hegyei, valamint az Alpok két, 2000 méter fölé magasodó keleti bástyája: a Rax hosszan elnyúló fennsíkja és a Schneeberg tömbje. Jobbra a Kisalföld síkjának túloldalán emelkedő Bakony vonulatait, tiszta időben a Balaton-felvidék tanúhegyeit, a Keszthelyi- hegységet és a Rendeki-hegyet is láthatjuk. Északon a Fertő tó és a mögötte emelkedő Lajta-hegység látszik az alsóbb lejtőin sorakozó szélerőművekkel.

Kis emelkedővel érkezünk meg a Kendig 726 méter magas csúcsára. Közben érdemes megszemlélni az út mellett meredő fillitszikla réteges, vékonylemezes szerkezetét. A csúcson rádióállomás és meteorológiai mérőállomás is működik, melyeket dél felé kerülünk meg. Újabb letermelt nyereghez érünk, melyen két jellegzetes, kiszáradt idős bükk áll, majd balról lucfenyves, jobbról gyertyános-kocsánytalan tölgyes között érünk be a Kopasz-Kendig erdejébe.

Az egykor a tetőn álló, mára leszerelt katonai bázisból már csak az odavezető aszfaltos út és néhány vasból készül tartóoszlop, illetve betonelem látható, valamint az egykori drótkerítés betonoszlopai merednek az ég felé. Az itt tenyésző kocsánytalan tölgyes alatti savanyú talaj kiváló termőhely a gyepszintben nagy foltokat alkotó fekete áfonya és csarab számára. A túlsó kerítéstől hangulatos szakasz következik. Elhaladunk egy 1923-as faragott határkő mellett, majd fekete áfonyásban ereszkedünk az egykori bázishoz vezető aszfaltos útig. Ezen jobbra fordulunk, és a hegység egyik legnagyobb turistaút-csomópontjáig, a Vörös-keresztig követjük. Régen erre vezetett a legrövidebb út a hegyaljai falvakból a rőtfalvi búcsújáró helyre. Az 1984-ben állított feszületet hat nagy kocsánytalan tölgy veszi közre, mellettük pihenőt alakítottak ki.

A Vörös-kereszttől Velemig

Déli irányba indulunk tovább a P+ jelzésen. Balról először egy újabb kiterjedt áfonyás mellett haladunk el, majd lucfenyves következik. Az ezután következő elegyes erdőben hol a bükk, hol a szelídgesztenye dominál. Kb. 1 km múlva Y elágazáshoz érünk, melynek bal szárán, egyenesen megyünk tovább. (A jelzés kopott!) Az út kelet felé fordul, és egy vastól vöröses rézsűjű éles kanyar után megérkezik a P● jelzés becsatlakozásához. A jobb oldalunkon megjelenő kis domb előtt egy magas erdei fenyő áll. Rövid kitérővel meglátogatjuk az itt fakadó Borha-forrást. A vasfüggöny idején a magyar turisták a hegység magasabban fekvő részein lévő korábbi kedvelt célpontjaikat nem közelíthették meg, így az alsóbb területein folytatták tovább a természetjárást, melynek eredményeként az 1960-as, '70-es években több forrást is foglaltak. Ezek egyike a Borha-forrás, ami 1977 és 1990 között az Országos Kéktúra igazolópontja is volt. Elnevezése a területre utal, de léteznek olyan „magyarázatok” is, hogy a név a „Bor ha folyna belőle, de jó lenne!” felkiáltásból származik.

A forrástól dél felé ereszkedünk tovább Velem irányába. Mielőtt kiérnénk a Terv út kanyarjához, ahol majd jobbra fogunk továbbmenni, érdemes balra rövid kitérőt tenni: egy „kerítéssel” lezárt, 1952-ben hajtott, 29 m hosszú táró bújik meg a völgyben. A Terv úton hamarosan megérkezünk a velemi deltába, ahol balra sétálunk tovább egy esőbeálló és szalonnasütő mellett.

A pihenőhely alatt nem sokkal elérjük a P jelzést, amin jobbra fordulva kétszer keresztezzük az aszfaltos utat, majd a kanyarban a kis falépcsőn vágjuk le az utolsó méretes betoncsík-ívet. Utána az aszfalton balra fordulva térünk vissza a településre. Visszaérkezés előtt érdemes ellátogatni a régészeti témaparkba, aminek mára megsemmisült elődjét 1979-80-ban hozta létre Bándi Gábor régész a Szent Vid-hegyen. A Petőfi Sándor utcából nyíló teleken egy 1975-ben Szent Viden feltárt késő bronzkori lakóház mása, mögötte pedig egy 2004-es sárvári ásatáson előkerült késő vaskori földbe mélyített kézműves műhely másolata bújik meg. Innen a Petőfi utcán vagy a párhuzamosan haladó, jelzett Nuschy-sétányon a buszmegállóhoz jutunk.