Vándorlás a somogyi tanyavilágban, élet a Marcali-háton

Itiner:

• A mesztegnyői kisvasút végállomástól a S jelzésen indulunk.
• Egy elágazásban a S+ jelzésre térünk, ezen megyünk Kakpusztáig.
• Az eltűnt puszták nyomában tanösvény jelzésen haladunk át a szellemfalun a kisvasút felsőkaki végállomásáig.

A túra részletes leírása:

Indulás Mesztegnyőről

A Boronka-melléki kisvasút mesztegnyői végállomásáról indulunk a S jelzéssel nyílegyenesen a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet belsejébe. A nyílegyenes szó szerint értendő: a homokos talajon vezető szekérút 6 kilométeren keresztül bármilyen irányváltoztatás nélkül keresztezi a lapos tájat, csak a kialakult pocsolyákat kerülgeti a párhuzamos keréknyompár.

Ez az első szakasz remek alkalmat ad arra, hogy kellőképpen meditatív hangulatot szerezzünk a puszták világának felfedezéséhez. Ugyanis ide nem tört be a 20. századi modernizáció, egykori lakosai a hagyományos értékeket képviselték, saját adakozásból építették fel templomukat és közösségi házukat. Megélhetésüket is a hagyományos gazdálkodási formák jelentették. Se áram, se tömegközlekedés. Még az erdészt is Lassúnak hívták. El is söpörte a pusztát a modernizáció csillogó kényelmet ígérő szele.

Bár rögtön az első kilométeren, a vasút keresztezése után beérünk a tájvédelmi körzetbe, itt még főként felhagyott legelőkkel, telepített akácosokkal és erdeifenyőkkel találkozunk. A bolygatott területen egyre inkább elterjednek az invazív növények: nyár végére az aranyvessző sárga tengere hullámzik a réteken, az út szélén és sajnos a homoki talajon előszeretettel nevelt akácos a meghatározó erdőkép a maga fajszegény, főként csalánnal képviselt aljnövényzetével.

A még élő tanyavilágban

Az első házzal három kilométer után találkozunk, ami után hosszan egy vadkerítés szegélyezi az utat. Ennek végénél van az első kisebb S kanyar az útban - érdekes módon egy hatalmas, S alakban meghajlott törzsű erdei fenyő áll a kanyar szélén is. Ezután éles jobbkanyarral leágazunk a S+ jelzésre egy erdei fenyves szélén. Itt már öreg fűzek és nyárfák is fogadnak, ahogy elérjük a Háromházi Fogadót.

A hét második felében konyhával üzemelő fogadó remek lehetőség a monotonitás megtörésére, a felfrissülésre, megkóstolni a helyi ízeket, vadat, halat, gombát, Belső-Somogy gasztronómiai értékeit. Itt található a legforgalmasabb élet a környéken. A helyszínen természetesen szállóvendégeket is fogadnak, és a szemben lévő tanya is lakott.

Rétekkel szabdalt tölgyeseken, fenyveseken keresztül haladunk tovább a széles erdőgazdasági úton. A fogadó utáni kilométeren belül távvezeték nyomvonalát keresztezzük, ami után a S+ jelzés éles balkanyarral befordul az erdőbe egy ösvényen. A távvezeték irtásában felnövő gaz sajnos több helyen az ösvény rovására terjeszkedik. Mi csak tartsunk egyenesen, párhuzamosan a vezetékkel, akár beljebb az erdőben - ugyanis a leggazosabb szakaszon egy rendezett, ritkás, telepített vöröstölgyes kísér minket jobbról. Bár a hegyes levelű tölgyfajta csodás vörös színekben pompázik ősszel, és dekoratív színfoltja a boronkai erdőknek, de nem őshonos a területen, sőt a kontinensen sem: Észak-Amerika lombhullató erdeiből telepítették hazánkba.

Bő egy kilométer után keresztezzük az Aranyos-patakot, melynek túloldalán jobbkanyarral délkeletnek fordulva aranyvesszővel benőtt rétek mellett haladunk. Változatos, ligetes erdőket keresztezünk: úgy a telepített akácosok, luc- és erdei fenyvesek, mint az égeresek, nyarasok és tölgyesek is jelen vannak a mozaikosan beültetett tájon. Néhol a fiatal, telepített erdők katonás rendjében felfedezhető pár öreg, göcsörtös körte- vagy almafa. Itt már a Kakpusztához tartozó területen járunk; az öreg gyümölcsösök jelzik az egykori tanyák helyét, ahol a falakat vagy elbontották, vagy maguktól összedőltek.

Kakpuszta szellemfalujában

Egy nagyobb irtás szélén beérkezünk az Eltűnt puszták nyomában tanösvényéhez, melynek házoromfalat és gyümölcsfát stilizáló jelzésén haladunk tovább jobbra, kelet felé. Előtte azonban érdemes egy rövid kitérőt tenni egyenesen tovább, eddigi irányunkat követve (szintén a tanösvény jelzésén), az elágazástól ugyanis alig pár tíz méterre, bal kézre a bozótosban található az egykori település temetője.

Bár néhány sírhelyet még ápolnak, a temető nagy része elvadult, a keresztek és sírkövek kísértetiesen tűnnek el a bozótosban. Az értékesebb kövekből készült sírtáblákat már rég elvitték, és a fa- és beton sírhelyek is az enyészet martalékai; egyedül a homokkőbe faragott sírkövek, keresztek állnak még a hátborzongató helyen.

Visszatérünk a kereszteződéshez, és a tanösvény jelzésén balra, majd száz méter után jobbra kanyarodva nyugat felé érintünk pár, még álló házat, mely megmaradt a településből. Az egykori központ délre volt alig egy-két kilométerre, bár ez a lakóházak és gazdasági épületek laza kohéziójával összeállt faluban nehezen megállapítható. Mindenesetre a templom, a közösségi ház és az iskola itt volt, mint ahogy a kocsmák szintén - minden, ami összetartja a közösséget.

Az utolsó összedőlt házak helyénél táblát is találunk; jelképesen itt lépünk ki a faluból. Bár az Aranyos-patak túloldalán még állt egy ház, de ez az erdészé volt; róla nevezték el Lassú-háznak.

Túl az Aranyos-patakon

Balról bekapcsolódik a Tőzike tanösvény, ahol hangulatos vegyes erdő fogad. Érdemes néhány kilométerrel megtoldva az eredeti túrát az Aranyos-patak mellett futó tanösvényhez kapcsolódni, mert gyönyörű gyertyános-tölgyesben, mocsári égererdőben érkezhetünk az egyetlen megmaradt, helyrehozott halastóhoz a patak folyása mentén. Ugyanis a Hunyadi grófok halastó-rendszert létesítettek a mederből, amit a második világháború végén visszavonuló német csapat semmisített meg, felrobbantva a tavak gátjait, megnehezítve a Vörös Hadsereg előre nyomulását.

Az utolsó erdőrészletben egy átvágott homokbuckánál érkezünk a túra végéhez, ahol az Országos Kéktúra egy dél-dunántúli szakaszával találkozunk. A homokbuckánál megvizsgálhatjuk a talajszelvényt, ami magyarázatot ad a terület egyedi erdő- és növénytársulásaira. Alig pár centiméteres talajréteg alatt meddő homok található, ami ráadásul a vizet sem tartja meg, gyorsan átfolyik rajta a csapadék, a környék mélyedéseiben összegyűlve.

A kereszteződés után egy hangulatos, tágas erdei tisztás fogad padokkal, asztalokkal, esőbeállóval és tűzrakó hellyel. Ide érkezik a Mesztegnyői Kisvasút, amivel a legkényelmesebben és a leghangulatosabb módon hagyhatjuk el a tájvédelmi körzetet. Ezt a lehetőséget használták Kakpuszta lakói is, mivel a homokos utakon - főleg télen - nehézkes a haladás. A keskenynyomtávú vasutat még a 20. század elején a Hunyadiak építtették az erdők kitermelésére és a halastavak hatékony megközelítésére. Eleinte gőzös húzta a szerelvényeket; a II. világháború után állami kézen tíz évig lóvontatású vasút, majd dízelmozdony üzemelt a vonalon.

Mielőtt megkezdjük a túrát, érdemes tájékozódni a kisvasút menetrendjéről, mert manapság ritkán jár a vonat: csak hétvégente, napjában kétszer. Ha gyalog tudunk csak visszajutni, még egy újabb 8 kilométeres szakasz következik a sínek mentén a K jelzéssel, ami hangulatos, vegyes erdőkben, halastavak mellett haladva érkezik Mesztegnyőre.