Megosztás
Megjelölés
Nyomtatás
GPX
KML
Túra tervezése ide A túra másolása
Beágyazás
Fitnesz
Gyalogtúra

Vadászok nyomában a Visegrádi-hegység tilalmas ösvényein

Gyalogtúra · Visegrádi-hegység · nyitva
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • A Moli-pihenő, a hegység egyik legegyedibb pontja
    / A Moli-pihenő, a hegység egyik legegyedibb pontja
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Kocsiút nem, csak ösvény fut a völgy középső részén
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Őszi kikericsözön a Vízverés-nyergén
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Vadregényes vegyeserdő a Borjúfő közelében
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Összenő, ami összetartozik: föld- és kultúrtörténet
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Ördög-malom vízesés, vagy inkább csak zúgó
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Pillantás a Naszályra az Urak asztala oldalából
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Őserdei viszonyok az Apát-kúti-patakon
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Borjúfő sziklaorma
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Sós-tó
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A varázslatos Szent László-völgy kapuja
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Számos tisztás nyit kilátást a gerincekről
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Patak mentén, völgyek mélyén
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Szarvas-szérű tisztásánál hagyjuk el a hegyhátat
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Szurdok születik
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A közeli Csóványos a visegrádi Tabán rétjéről
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Pilisszentlászló közelében
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Dunakanyar a Visegrád fölötti ösvényről
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Az Ördögmalom-vízesés „fölülnézetből"
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Pisztrángos tó a völgy alsó szakaszán
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Pihenőhely a Szent László-völgy alján
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Kéktúra ösvénye a Barát-halom oldalában
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Dunakanyar a Borjúfőről
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Szent László-völgy vadregényes szakasza
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A visegrádi vár alatt
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Kárpáti hangulat a Visegrádi-hegység mélyén
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Kaán Károly-forrás kifolyója
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Vadregényes ösvényszakasz az Urak asztala lejtőjén
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Dunakanyar és uralgó pontja, a Prédikálószék (Moli-pihenő)
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Úttal felsebzett szurdok az Apát-kúti-völgyben
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Gázlókeresztezésből nincs hiány
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A Telgárthy-rét a füvészkert fenyvesével
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Ismét természetes viszonyok az Ördögmalom fölött
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Természetszerű bükkös a Borjúfő mögötti gerincen
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Érkezés a Palócki-rétre
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Sziklát szabdal a patak az Ördögmalom-vízesésnél
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Az Erdőanyai-szurdok a füvészkertben
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Érkezés a Vízverés-nyergébe
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Gyakorta méretes sziklák tanúskodnak a zord vulkáni múltról
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A leeresztett alsó tó
    fénykép: Dömsödi Áron, Magyar Természetjáró Szövetség
m 700 600 500 400 300 200 100 20 15 10 5 km Zsitvay-kilátó Bertényi Miklós Füvészkert Borjúfő Ördögmalom-vízesés

Buja erdőben előbukkanó, sötét andezitóriások, zárt rengetegekre nyíló kilátások és a völgyében sziklabordákat kerülgető, kőgörgeteges patak színesítik a Visegrádi-hegység egyik legtartalmasabb túraútvonalát. Budapesttől karnyújtásnyira az Északi-középhegység enyhe kárpáti atmoszférája teljesedik ki a Szent László-völgy környezetében, az egykori főúri vadászatok által is favorizált erdőségben.

nyitva
közepes
22,6 km
7:00 óra
562 m
562 m

Európa leghosszabb vulkáni lánca nagyjából 16 millió évvel ezelőtt kezdett tüzes tombolásba, és mindössze néhány tízezer éve végleg mély álomba szenderült. A Kárpátok páratlanul változatos hegyvilágában sajátos színfoltok az alaposan lepusztult tűzhányóroncsok, melyek komor sziklaalakzataikkal, zegzugos völgyrendszereikkel jórészt zárt erdővidékekként kínálnak pazar túraterepeket a Kárpát-medence szegélyén. Legidősebb képviselőik Budapest közelében, a lánc északnyugati végén sorakoznak, közülük való a Dunakanyart satuba szorító Visegrádi-hegység, valamint szomszédja, a Börzsöny is. Hajdanán 1500 métert meghaladó andezites (és dácitos) anyagú rétegvulkánok voltak, de a délceg óriásokból mára szelíd középhegységeket esztergált az erózió.

A Visegrádi-hegység kicsiny területű ugyan, ám részleteiben büszke és hatalmas kárpáti rokonainak jegyeit hordozza. Mivel a lepusztulás már hosszabb ideje faragja azoknál, eredeti szerkezete csak nyomokban fedezhető fel. Töredékekben, melyek így is meg-megidézik a kárpáti atmoszférát, és a hazai hegységek egyik legkiválóbb adottságú, kimagaslóan változatos túraterepévé avatják a Duna partján emelkedő hegyvidéket. Jellegzetesen zárt szerkezetét a vulkáni múlt és a Duna jelenléte együttesen határozzák meg: központi ívéről patakok rohannak a folyó felé, melyek mélyen befűrészelték magukat a kemény andezitbe. A kanyarjaik, meredek oldalfalaik miatt katlanszerűen zárt völgyek alján kőgörgetegeken bukdácsolnak a vízfolyások, amik rövid távon nagy szintkülönbségeket kell leküzdjenek. Ezért a zúgók és vízesések is gyakoriak rajtuk, egyes helyeken pedig valódi szurdokok fejlődtek.

A szűk völgyek és relatíve magas hátak mindegyike sajátos hangulatot, a Dunakanyar és a mozgalmas terep miatt egyedi látványokat kínál. A változatos mikroklíma-viszonyok miatt szokatlanul színes erdővidéket csak központi fennsíkján (Dobogókő) és egyik tágas medencéjében (Pilisszentlászló) lakta be az ember, máskülönben a peremekre szorult. Élve a sokoldalú terep nyújtotta lehetőségekkel, vérbeli hegyvidéki túránkon bércre hágunk és völgybe szállunk, a főváros közvetlen szomszédságában hazai hegyeink adottságainak legjavát fedezzük fel. Visegrádról a magasba kapaszkodunk, és dunakanyari panorámákat, mohos kőmezőket, valamint dús füvű kaszálóréteket felfűzve érjük el Pilisszentlászlót. A középkortól egészen a 20. század közepéig tartott főúri vadászatok nyomában, a turisták számára ugyanekkor tilalmas ösvényeken járunk, melyek a honi természetjárás küzdelmes korszakáról regélnek. Túránk második felében, a falut elhagyva gyökeresen megváltozik a táj: a Szent László-völgy természeti paradicsomát szeljük át. A gázlókkal tarkított, vadregényes patakvölgy alsó szakaszán is egymást érik a látnivalók és a sziklaformák, de az utolsó kilométerek már egy kiépített, népszerű kirándulóhelyen vezetnek keresztül, mielőtt Visegrádon lezárjuk vándorlásunkat.

A túra hosszú ugyan, de a legnehezebb kihívást jelentő kaptatókat már az elején legyűrjük, a felétől pedig a vízzel együtt „csorgunk" lefelé a Szent László-völgyben. A természeti látványosságok széles spektruma Budapest környékének egyik legérdekesebb túrájává teszi az útvonalat.

A szerző tippje

  • Pilisszentlászlón, túránk nagyjából felénél étkezni és vásárolni is van lehetőség, de kocsmát is találunk.
  • A hosszú távra tekintettel akár kétnapossá is alakítható a program, ha Pilisszentlászlón eltöltünk egy éjszakát.
  • A visegrádi várból a Dunakanyar egyik lebilincselő panorámája nyílik, de meglátogatása már bizonyosan nem fér bele az egynapos túrába.
  • A Visegrád fölötti Nagy-Villámon áll a Zsitvay-kilátó, meglátogatása mindössze a nézelődéssel együtt mintegy félórás kitérő. Az épület nyitvatartásáról tájékozódjunk előre, és legyen kéznél a belépőre elegendő pénz is!
  • A bővizű Kaán Károly-forrás vize biztonsággal iható az Apát-kúti-völgyben.
  • Ajánlott meglátogatni a Bertényi Miklós Füvészkertet, ahol a látványos erdőtársulások és fafajok mellett a hegység egyik legszebb szurdoka is megtekinthető.
  • Különleges hegyi élmény a túra végén a pisztrángfogás, majd a zsákmány elfogyasztása, melyre az Apát-kúti-völgyben nyílik lehetőség. A részletekről érdemes előre tájékozódni.
outdooractive.com User
Szerző
Dömsödi Áron
frissítve: 2020-04-15

Nehézség
közepes
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
Szent László-hegy oldala, 551 m
Legalacsonyabb pont
Visegrád, 105 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Felszerelés

Alapvető túrafelszerelés: bejáratott túracipő, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz Természetjáró app.

Javaslatok és linkek

Kezdőpont

Visegrád, nagymarosi rév buszmegálló (104 m)
Koordináták:
földrajzi
47.786213, 18.967485
UTM (Univerzális Transzverzális Mercator)
34T 347761 5294539

Végpont

Visegrád, nagymarosi rév buszmegálló

Útleírás

Itiner

  • Visegrádról a K jelzést követjük egészen a Borjúfő elágazásáig.
  • Kitérőt teszünk a Borjúfő kilátóhelyére a K▲ jelzésen, majd ennek másik ágán térünk vissza a Kéktúrára.
  • A K jelzésen gyaloglunk be Pilisszentlászlóra.
  • A faluban jobbra fordulunk a P jelzésre, ami visszavezet a Szent László-völgyön át Visegrádra.

A túráról részletesen

Zátony a hegytetőn

Túránk a révvel szemben, a városba tartó utcán indul, vezetőnk pedig a Dunán átkelő Országos Kéktúra K jelzése. „Magas vár", azaz fellegvár: ezt jelenti Visegrád, a névadó erősség pedig büszkén trónol a látványosan meredek, kopár lejtők fölött. Az egykori királyi székhely központi utcáját kisvártatva balra elhagyjuk, és méterekkel előrébb, máris a kaptatót taposva ösvényre jutunk. Nem kell nagyon megdolgozni az első kilátásért: szinte azonnal az ország egyik legkisebb városa fölött állunk, és megmutatkozik túránk első felének meghatározó látványa, a hegyek szorításában kanyarodó Duna is. Alig valamivel följebb a meredek lejtő meglepő építészeti megoldást szül: komor kőzet és fehér épület simul össze a parányi területen. A kéményszerű breccsatornyokat az egykori vulkáni szerkezet összesült törmeléke építi fel. A nagyobb tömböket összefogó finomszemű anyag mindenhol megjelenik a lejtőn, és kipergett szemcséi teszik némileg csúszóssá a turistaösvényt is. A ránázésre ferde alapzatú kápolna és a hozzá vezető kálvária a 18. században épült, amikor a törökvész után német telepesek lakták be a területet. (A helyszínről akkor kiváló panoráma nyílt a Dunára.) A napsütötte tölgyes ösvényéről néha jobb felé kiléphetünk a keskeny bércorra, amiről itt-ott rálátunk a hegység központi részének tömött erdőire. A nem csillapodó kaptatót néhol hatalmas sziklagörgetegek szegélyezik - az őket felépítő, kisebb-nagyobb tömbök hű tanújelei a régen elszenderült tűzhányó tombolásának, robbanásos törmelékszórásának. A meredek lejtőt fedő sekély talajon csenevész sziklaerdők ligetes foltjai nyitnak néha panorámát az egyre lejjebb látható folyókanyarulatra. Éppen egyre kövesebbé válik a csapás, amikor hirtelen parkoló váltja fel a pagonyt: a visegrádi vár kapuja alá jutottunk. A szemben lévő fogadóépület mellet, lépcsőn térünk vissza a fák közé, és immár magasabb hegyeket idéző, olykor bükkök, máskor fenyők színesítette sűrűn vág át a széles sétány.

Egy éles balt jobbkanyar követ, majd átkelünk az autóúton. Balra kitérő tehető a Nagy-Villámon álló Zsitvay-kilátóhoz, amiről kiváló panoráma nyílik a dunakanyari tájra, benne a Börzsöny roppant tömegével. Utunk azonban egyenest, a Fekete-hegyi-réteken (avagy Tabánon) vág át. A terebélyes kaszálót belengi a hegyvidéki hangulat, a háttérben a börzsönyi Csóványos és szomszédsága strázsál. Egy pihenőhely mellett belépünk az erdőbe - jobb felé, néhány méternyire kipillanthatunk a Dunakanyarra is. Fekete név ide vagy oda, a hegytetőt nagyon is világos kőzet borítja: lajtamészkő. Amikor a német telepesek a Fekete-hegy napos lejtőin szőlőültetésbe kezdtek, a földből kiálló fehér köveket halmokba hordták (gátat emelve ezzel a talaj lemosódásának). A hófehér lajtamészkő lényegében egy korallzátony maradványa a fiatal tűzhányót övező sekélytengerből, és a mainál jóval melegebb, szubtrópusi éghajlaton keletkezett kb. 16 millió éve.

A királyok útján

Ezidáig kiépített kirándulóhelyen jártunk, de az előttünk álló útszakasz már az Északi-középhegység atmoszférájával, zárt rengeteggel vár. Széles kocsiúton túrázunk, a Visegrádi-hegység keleti gerincvonulatának csapását követjük. A vulkanizmus elcsendesülése után a mai Dunakanyar vidékén alacsony dombság hullámzott csupán, melynek kőzettömegét a későbbi szerkezeti mozgások sakktáblaszerűen összetörték, és a térképeken szépen kirajzolódó vetővonalak mentén magasabbra emelték. A Fekete-hegy mészkőfennsíkja is így került tetőhelyzetbe, akárcsak a következő kilométereken követett hegysor. Egy kereszteződés után harántolunk tovább a lejtőn, míg a Király út a gerincre hág: a hagyomány szerint ez az útvonal kötötte össze a visegrádi várat Budával, pontosabban a nyéki vadászkastéllyal, így aztán királyok és kíséreteik is megfordultak rajta. A Sós-hegy oldalából végül a Sóstói-rét kaszálójára kanyarodunk. A hegység külünösen gazdag élőhelyei, egyben sajátos hangulatú tájképi elemei a kis kaszálórétek, melyek hajdanán a falusi állatállomány téli ellátását szolgálták, ma pedig természetvédelmi céllal akadályozzák meg beerdősülésüket. A tömör vulkáni kőzet lapályain apró teknőkben gyűlik fel a csapadékvíz, és vizenyőssé válik a talaj - e tisztások megjelenésükben zempléni „testvéreikkel" rokoníthatók. Jobbra, a fák közt apró, békalencsés tavacskát, száraz időszakban mindössze dagonyát lelhetünk. A kis állóvizek némelyike mesterséges eredetű, ezeket a hegyi legeltetés itatóinak szánták. A Sós-tó valószínűleg természetes képződmény: korábbi feljegyzések szerint több, időszakos és zsombékos vízfelület tagolta a rétet.

Tilamas erdők

A következő fél kilométeren mintha alagútban haladnánk, sokkal sötétebb az erdő. Keresztezzük a Visegrádi-kapu nyeregpontját, a keleti gerincvonulat egyik átjáróhelyét, majd misztikus bükkös borul fölénk. A matuzsálemek vaskos gyökerei elefántlábakként kapaszkodnak a holtfás talajba, és ahogy egy északi lejtőn kezdünk kaptatni, némelyikük törzsén jobbra invitál a K▲ jelzés. Ami néhány méter csupán: csakhamar merészen előreugró, barnás sziklaoromra, a Borjúfőre toppanunk, háta lassú mozgásra ösztökél, mivel talpunk alól könnyen kipereg a kavics. Egy kőre Wass Albert-idézetet faragtak, de a természet alkotása sokkal figyelemreméltóbb: a Visegrádi-hegység fokozatosan magasodó erdővidéke alatt a Duna kanyarodik, ráérős hömpölygését a Szent Mihály-hegy vigyázza. A szomszédos gerinc mögött a Börzsöny csúcsai tűnnek fel. Bár alig távolodtunk el Visegrádtól, a hátak és völgyek tengere zártnak tűnő, kiterjedt hegyvidéket rajzol a Borjúfő köré.

Az elénk táruló látvány nem volt mindig elérhető az egyszeri turista számára: az 1920-as években egyre szélesebb társadalmi bázison éledező természetjárás és az elzárt uradalmi erdők ügye rendre hangosabbá vált a korabeli sajtóban. 1927-ben különös esetről „emlékezett meg" egy napilap, miszerint egy nagyobb csoport Visegrádról startolva a Borjúfőt vette célba, de egy erdész feltartóztatta őket a háza előtt: engedély hiányában visszafordította volna a társaságot, ám végül kérésükre, illetve az épületben tanyázó vadászok beleegyezésével továbbengedte a kompániát. Aznap este, a túra végeztével hajóra várva újfent belebotlottak az erdészbe, aki elmesélte nekik, hogy a házban tartózkodó méltóságok azért bólintottak rá kérésükre, mert olyan csendben túráztak, hogy csak az ablakon keresztül figyeltek fel rájuk. Mivel pedig hangjukat nem hallották, gyaníthatóan a vadakat sem zavarták. A Magyar Hírlap rövidke hírének külön pikantériát kölcsönöz, egyben új értelmezési keretet ad, hogy a cikk szerint az erdészházban „Zsitvay őméltóságáék" ücsörögtek - Zsitvay Tibor a Magyar Turista Szövetség elnökéből lett képviselő, majd miniszter, később újra a Szövetség vezetője, azaz a korabeli turistaság prominens alakja, aki a '30-as években felhúzott nagy-villámi kilátó építését kezdeményezte (ezért nevezték el róla). A rövid kis tanmese kicsengése tükrözi a korszellemet is: a turista csak csöndben, feltűnés nélkül járhatta az erdőt a birtokosok kegyéből. Amint a cikk záró sorai is rámutatnak, a szabad átjárás megengedéséért folytatott, a kor társadalmi viszonyainál fogva meglehetősen óvatos küzdelem sikerét a turisták szabálykövető magatartásához kötötték. Bár az erdőbirtokosok elterjedt kisajátító gyakorlatát még sokáig nem merték harsányan kritizálni, a munka lassan eredményekkel szolgált: a mai K jelzés Pap-rétre tartó elődje az 1930-as években létesült, ám az általunk is érintett kilátóhelyeket elkerülte. A Duna felől a gerincig nyújtózó koronauradalmi birtok szélén, illetve a keleti lejtőkön alább, a partmenti települések úrbéres telkein át vezetett.

A visegrádi erdő bölényei

Szerencsénkre manapság annyit üldögélhetünk a Borjúfőn, amennyi jól esik, de túránkból még tetemes táv van hátra: a K▲ jelzés jobb ága terel vissza a Kéktúra ösvényére, ami már évtizedek óta pazar vonalvezetéssel követi a hegyhátat. Vadregényes, természetesen kaotikus erdőségben kaptatunk, majd szétterül a hegytető. Átkelünk egy apró kőtengeren, azaz egy megkövült lávaár valamely jégkorszakban felaprózódott maradványán, aminek darabjait moha palástolja, közben fokozatosan világosodik a rengeteg. Füves aljú tölgyesből nyílt gyepfoltra jut a csapás, ezzel utunk talán legszebb kilátóhelyéhez, a Barát-halmon helyet foglaló Moli-pihenőhöz érkeztünk (elnevezve Molnár Lajos turistáról). A kis kőpadról és környékéről lélegzetelállító a panoráma: jóval lejjebb a Prédikálószék lábát nyaldossa a Duna, egyben patkót rajzol a Szent Mihály-hegy köré, bal felé pedig a Visegrádi-hegység zegzugos erdővidéke emelkedik. A helyszín kivételessége abban áll, hogy távlati nézőpont helyett belülről, mégis jókora szeletet csodálhatunk a folyót övező tájból. Az alaposan lepusztult tűzhányó-szerkezet gyomrába pillanthatunk be, melynek központjában egy kaldera (beroskadt vulkáni felépítmény) roncsát is azonosították. A Barát-halom alatti tágas völgyfő a Bölényes nevet viseli, s izgalmas események tanúja. Utoljára állítólag Mátyás király vadászott e hatalmas tulkokra a visegrádi erdőkben, a későbbi tudósításokban már vélhetően csak egy fogságból szökött példány bukkant fel. Aztán Horthy Miklós közreműködésével 1923-ban 5 bölényt telepítettek ki ide a budapesti állatkertből. Az ekkorra már csaknem kipusztult vadállatot nemzetközi összefogással próbálták szaporítani, ezt a célt szolgálta a költöztetés is, mely után az állatok természetesebb körülményeket élvezhettek. Bár állítólag volt példa borjú születésére, utólag nehéz megítélni a kísérlet sikerét, a bölényeskert pedig 1930-ban megszűnt. A korabeli források ünneplik a megvalósítást, és rangos delegációk népes látogatásairól beszámolva valóságos paradicsomként festik le a bölények otthonát. Az évtizedekkel későbbi beszámolók - persze sejthetően nem függetlenül a politikai kurzusváltástól - már vízhiányos, elhanyagolt telepként mutatják be a helyszínt, és kudarcként a szaporítási programot. Annyi bizonyos, hogy a környező terület akkoriban a mezei turisták elől jórészt elzárt, Horthy által látogatott vadászbirtok volt.

A hegyek mélyén

A Kéktúra ösvényen követi a hátat, és szél tépázta rengetegben kanyarog. Dózerutat hagyunk el keskeny harántösvényen, átkelünk a Hajlékos-bérc orrán, ahol egy ritkás bükkös foltjáról ismét megcsodálhatjuk a Bölényes pagonyát. A „rendezetlennek ható" erdőkép valójában közelíti a természetes viszonyokat: a leszakadt ágak, a kidőlt törzsek a talajon hevernek, így a lombkorona lékein áthatoló napfény lent sűrű fiatalost nevel. Kisvártatva hatalmas rét kínál új fajta idillt: a Vízverés nyergének tágas, füves tisztása. Szélén, a fák alatt pihenőhelyet lelünk, egy emlékkőn pedig Madas László, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság alapító igazgatójának nevét olvashatjuk. A gyönyörű tisztás hagyásfái mellett vezet a K jelzés, ezzel nekivágunk az Urak asztala oldalának. Az érdekesen csengő név eredete nem tisztázott, de mivel a környék uralgó pontja, a Prédikálószékhez hasonlóan tükrözhet a magasságához kapcsolódó, vallási eredetet (eszerint „az Úr asztalából" változott meg). Más elképzelések szerint a visegrádi királyi vadászatok egyik pihenőhelye, vagy épp a környező települések birtokhatára lehetett (ahol a birtokosok szemlék során találkoztak). Vadregényes harántösvényünk idős erdőben tekereg, egy-egy fadőlés helyén visszatekintve felbukkan a Naszály tömbje, illetve a Visegrádi-hegység keleti bércvonulata. A sűrű, érintetlen erdőség magyarázata a hegytetőre telepített (rég megszűnt) légvédelmi bázis, aminek elrejtésére kapóra jött a kezeletlen, áthatolhatatlanná fejlődött rengeteg. Elegyes bükkösből érkezünk az elágazásba, ahol a Kéktúra jobbra fordít.

Néhány méter, és láthatjuk, hogy a Palóczki-rét hosszúkás kaszálója már összeér a Pap-réttel. Ahol pedig a kerítések mögött erdészház áll, a tisztáson pedig apró tavat fedezhetünk fel: egykor legeltetés zajlott a településektől távoli hegyháton, az állatok itatásához pedig gödröt ástak, hogy állóvízre tegyenek szert. Az erdészház helyén vadászkunyhó működött, amit Horthy is látogatott: az aszfaltutat az ő kívánalmára, szentendrei kastélya és visegrádi vadászterülete között építették ki az 1930-as években.

A pihenőhelynek hátat fordítva a Kéktúra marad a betonon, majd jobbra elhagyja azt, hogy a Szent László-hegy oldalában rövidítve, előrébb visszatérjen rá. Kellemes erdei sétával lépünk ki a Szarvas-szérű tisztására: neve laposra döngölt földet jelöl (ami a terep láttán rögtön érthető), és (a Pap-réthez hasonlóan) szintén a rég felszívódott, környéki legeltetés, illetve kaszálás hírmondója. Innen jobbra, lefelé lendülünk: komor gyertyános-bükkös szálerdejében, lejjebb tölgyesben vezet az ösvény. A kutyák csaholása már jelzi Pilisszentlászló közelségét, de a falut éppencsak érintjük, hiszen a P jelzés jobbra fordít az utcán, és kivezet a házak közül. Pilisszentlászló története is szorosan összefonódik a dús erdőségek főúri vadászataival: a középkorban a Budát és Visegrádot összekötő királyi utat szegélyezte a kékesi vadászlak, aminek helyén ma a templomot találjuk. Aztán a 13. századtól az erre nyargaló előkelőségek ugyanott már a pálosok monostorának vendégszeretetét élvezhették. Fekvéséből és nemesi ismertségéből fakadóan a falu politikai jelentőséggel is bírt, majd a török időkben elpusztult, eztán pedig a pálos szerzetesek szlovák telepesekkel népesítették be újra, immár Szentlászlónak keresztelve. (A Visegrádra tartó patak közeli forrása vélhetően a rendház miatt kapta az Apát-kút nevet, ami a völgy alsó szakaszára is rátapadt.) Néhány perc baktatást követően kilépünk a házak közül, és a beerdősült legelők helyén, fiatal erdőkben gyaloglunk. Mellőzünk egy hosszú kerítést, majd éles kanyarral a patak partjára ereszkedünk: itt indul a Szent László-völgy páratlan ösvénye.

Az itt felejtett völgy

A hűs, páradús völgyet (kezdetben az Öreg-Pap-hegy „személyében") a kalderaív külső oldala, illetve az Urak asztalának tömbje préseli össze, lábuknál igen mélyre fűrészelte magát a bővizű patak. A vízfolyás a domborzathoz igazodva számos érdekes jelenséget produkál: az első kis fahídtól balra például széles kanyarokkal kerülgeti saját hordalékát, ami lassú szakaszain ülepedik ki belőle. Jobbra már kőgörgeteges, célirányosabb arcát mutatja, ahogy egyenes irányt tart. A palló túlfelén magasabbra hág a szűk ösvény, és félhomályos, vegyes korú gyertyános-bükkösben hatol előre. A hangosan csörgő patak szinte visszhangzik, ami a szűk völgy fölött összeboruló lombtető sötétjével párosulva misztikus atmoszférát varázsol. Egy foltban kitermelt szálak tönkjei merednek a talajból, körülöttük mohos kőtenger borítja a lejtőt - itt kicsit több fény jut az erdőaljra. Ösvényünk elkeskenyedik, lent pihenőhely tűnik fel, amit szalagként fog körbe a patakvíz. A túloldalon hatalmas tarvágás terpeszkedik, de ahogy a sűrű aljnövényzeten átvágva a patak mellé ereszkedünk, így is látványos, egyben kalandos szakasszal szembesülünk. Hazai hegyeinkben igen ritka az olyan völgy, aminek talpát nem kíséri kocsiút, itt azonban pontosan ez a helyzet: mindössze egy keskeny csapás szegődik a víz mellé, amit többször is gázlón keresztezünk. Áradások idején megeshet, hogy vissza kell fordulnunk, ahogy az sem példa nélküli, hogy a szeszélyes víz átrendezi medrét és a turistaút addig használt nyomvonalát. A betegség miatt letermelt erdőrészletet leszámítva itt pontosan azt láthatjuk, milyenek lennének hegységeink mély zugai fakihordó utak nélkül - mintha az ember előtti időkből felejtették volna itt a völgyet. A hangulatos etap végén kőről kőre ugrálva kelhetünk át a túlpartra, a szoros pedig egyre jobban összezárul: az Északi-középhegység vulkáni terepeinek enyhe kárpáti jellege teljesedik ki ezeken a kilométereken. A partfalon több ponton megfigyelhetők a megáradva tomboló patak pusztításának nyomai, de a hatalmas, szürke andezitgörgetegek is a víz erejéről árulkodnak. Gázló gázlót követ, szélesebb teraszok után pedig újabb szűkület következik, ahol éppencsak elfér az ösvény a sziklás oldalak présében. A lejtős, csúszós szakaszt szüntelen ostromolja a vízfolyás, melynek medrét itt szinte befedi a bőséges hordalék.

Nyugalmasabb etap végén a völgy középső szakaszába lépünk: jóllehet ez a legkomorabb, mégis a leglátványosabb egyben. A korábbiakkal ellentétben itt a pataknak esélye sincs szétterülni, ezért bármekkora vízmennyiséget is kell magával cipelnie, arra mindössze keskeny folyosója áll rendelkezésére. Megnövekedett ereje egy szurdok születését tárja elénk: néhány méteren már falakat fűrészelt ki, amikről futónövények indái csüngnek alá, a támasztékukat vesztett kőtömbök pedig a mederben nyugszanak. Ahogy haladunk előre, sötét és tekintélyes méretű andezitbércek strázsálnak az ösvény körül, a lejtők meredeksége fokozódik, talpukat csak a víz választja szét. Sziklakiszögellést hagyunk el, mögötte fakad az Alpár-forrás - ösvényünk közben feltűnően széles, lapos úttá fejlődött. Az 1920-as években Visegrádról kiindulva kisvasúti sínpár épült a völgyben, mely az eredeti tervek szerint Pilisszentlászlóig ért volna, hogy fát és embereket szállítson a nehezen megközelíthető falu felől. De a hegyek másképp intézték: e helyen a meredek, forrásoktól vizes lejtő megcsúszott, és elsodorta a földművet. Még szerencse, máskülönben a festői, kiépítetlen völgyszoros nem létezne mai formájában. (Kicsivel lejjebb egy rakodó nyomai ma is felfedezhetők.) 

A megnyitott tündérkert

Aztán kinyílik a katlan, vad vágtája végeztével a szétnyíló patak megfáradva elteregeti kőterhét, ami szanaszét hever a völgy alján. Már az Apát-kúti-völgyet rójuk, ahol a pazar természeti adottságokat gazdagon kiépített kirándulóhely kamatoztatja. Széles placcnál támfal aljában fakad a bő- és iható vizű Kaán Károly-forrás, mellette pihenőhely könnyíti a felfrissülést. Bár csak saját felelősségre fogyasztható, de finom, hűs vizénél nem ritka látvány az üres palackokkal érkező, majd hosszas töltekezés után komoly forrásvíz-szállítmánnyal távozó autó. A következő kilométereken a P jelzés az aszfaltot követi, mely sok helyen a hajdani vágányok helyén vezet, és nem mellesleg megpecsételte a kisvasút sorsát: a műutat az 1930-as években fektették Horthy Miklós kedvéért, szeretett Visegrád környéki vadászterülete és a pap-réti vadászlak között (később pedig tovább a már emlegetett szentendrei kastélyáig). Bár a '20-as évek sajtója még a bölénykert közelébe vonatokkal érkező, előkelő vendégekről tudósít, a völgyet járhatóvá tevő hidak szűk keresztmetszete (továbbá a cserkelést zavaró forgalom) nemkívánatossá tette a vágányokat, amelyeket 1930-ban fel is számoltak. Az erdészeti utak pedig nagyobb szállítási kapacitásokat tettek lehetővé: ezekkel az építkezésekkel indult meg a Visegrádi-hegység erdőségének feltárása is, egyben a mai aszfaltúthálózat lefektetése.

Valamivel előrébb, a kanyarban a felhagyott Ördög-bánya harap ki hatalmas darabot a hegylábból - kövével megrakva csattogtak a szerelvények a dunai hajóállomásig, ahol uszályokra rakodták a Budapestnek szánt építőanyagot. Lustán kanyarog a turistaút, a táj szépsége mit sem csillapodik, egy-egy ponton még felbukkan a patak vad, természetes arca is. Elhaladunk egy csinos vadászház mellett (elődje volt az István-vadászház, ahonnan a vas-, majd az aszfaltút építését irányították), udvarában pisztrángtenyészetnek ad otthont a felduzzasztott vizű, medencéken átáramló patak. Szétnyílik az erdő, ebből tudjuk meg, hogy a terebélyes Telgárthy-rét tisztására érkeztünk. A kellemes tisztást fenyők szegélyezik, jó időben gyakorta lepik el piknikezők - oldalában fakad a Telgárthy Jenő visegrádi erdőgondnokról elnevezett forrás. Ma már nehéz elképzelni, de az Apát-kúti-völgy és a visegrádi rengeteg történetén végigvonul a főúri vadászatok jelensége: ebből adódóan egészen a 20. század közepéig a turistaforgalom elől többnyire elzárt terület volt. A környező terep tagolt domborzata és pompás erdői miatt bővelkedett a vadban, két fontos városhoz (Visegrádhoz és Budapesthez) is közel feküdt, összeköttetéseiről pedig a Duna gondoskodott. A korai turistairodalom olykor tündérkertként jellemezte a valóban kimagasló adottságú völgyet, amivel rendszerint a kiváltságosok kénye-kedve okán kitiltott, mozgásukban túlzottan korlátozott bakancsosok sanyarú helyzetére igyekezett felhívni a figyelmet. Nagyot fordult a világ: napjainkban talán ez a Dunakanyar legjobban kiépített kirándulóhelye, mely változatosságával, látnivalóinak hosszú sorával hétvégente családok sokaságát csábítja a hegyek közé.

Az ördög malma

Újra a fák alatt baktatunk, jobbra vendéglő és a Bertényi Miklós Füvészkert kapuja hívogat, bent a hegység egyik rövidke szurdoka, illetve számos fafaj tekinthető meg, külön figyelmet érdemel az árnyas, félhomályos fenyves. Az autóút alsó kilométerein már komolyabb forgalomra készülhetünk, de a völgy még mindig tartogat meglepetéseket: mély sziklabevágáson tör át az út, mellette a patak látványosan befűrészelte magát a kőzetbe. A szüntelen rohanó víz kis vályúja több ágra szakad, apró zúgói körül simára csiszolt padok lapulnak, oldalukat dús mohaszőnyeg takarja. A műúttal tönkretett szurdok így is nagyszerű ékessége a völgynek, keskeny kapuja volt az egyik oka, hogy a vágány és a kocsiút nem férhetett meg békében. Mielőtt rálépnénk a vízfolyást keresztező hídra, a P jelzés balra invitál: túránkon utoljára szegődünk közvetlenül a patak mellé. A buja növényzetű ösvényt mintha csak a völgy fölső szakaszáról mintázták volna, a meredek lejtő aljában tekeredve teljes mértékben feledteti a közeli aszfaltpásztát. A kanyar végén pedig újra csiszolt sziklatáblákon vágja keresztül magát a patak, és szinte csúszdán érkezik méretes tavacskájába. A katlanszerű, köves zug alján szüntelen örvénylésével tágas üstöt mélyített a víz, egyben kisebb üreget vésett a szomszédos falba. Az Ördögmalom-vízesés szüntelen forgó tavának búcsút intve már csak a levezetés van hátra: ahogy ellaposodik a völgy, halastavat mellőzünk, majd az erdei iskola előtt utcára lépünk. Az erdőaljon valaha malmokat hajtott a patak (innen a Malom-kerti-völgy elnevezés), előrébb, a túloldalon pedig a kisvasút emléktáblája lelhető fel. Itt működött ugyanis a Kincses Kolozsvár nevű rendezőpályaudvar, ahol a mozdonyokat is „elszállásolták" az üzem röpke életében. Az utolsó, közel 2 kilométert már az utcán tesszük meg, mígnem visszaérkezünk kiindulópontunkra, a Duna partjára.

 

Tipp


Minden tájékoztatás a védett területekről

Tömegközlekedéssel

Tömegközlekedéssel elérhető

  • Busszal a Visegrád, nagymarosi rév megállónál kell leszállni
  • Nagymaros-Visegrád vasútállomásra vonatok közlekednek, onnan pár perc séta a visegrádi rév, amivel átjuthatunk a Dunán.

Megközelítés

  • A túra kezdő- és végpontja buszmegállóban van.
  • A kompról leszállva az aluljárón átkelve jutunk a túraútvonalra.

Autóval

  • A 11-es (fő)út mellett, a kompátkelő közelében, az azzal szemközti oldalon találni parkolóplaccot.
Navigáció Google Térképpel

A szerző által ajánlott kiadványok:

  • Pilis, Visegrádi-hegység turistakalauz

A szerző által javasolt térképek:

  • Bármely Visegrádi-hegység térkép


Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Erről a tartalomról még senki nem kérdezett.


értékelések száma

Írd meg az első hozzászólást!

Még nem szólt hozzá eddig senki.


A többiek fényképei


Állapot
nyitva
Nehézség
közepes
Hossz
22,6 km
Időtartam
7:00óra
Szintemelkedés
562 m
Szintcsökkenés
562 m
Tömegközlekedéssel elérhető Körtúra Szakaszosan teljesíthető túra Szép kilátás Evés-ivás lehetőség Kulturális/történelmi értékek Földtani érdekességek Növénytani érdekességek Állattani érdekességek Tipp Egészséges környezet

Statisztika

  • 2D 3D
  • Tartalmak
  • Új pont
  • mutasd a képeket képek elrejtése
: óra
 km
 m
 m
 m
 m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!