Túra az erdős riviérára

Itiner

• A főút mentén követjük a P jelzést, mely az erdőbe vezet.
• A Cseri utcán balra, jelzés nélküli szakaszra váltunk (érdemes a Természetjáró applikációval követni a nyomvonalat).
• Amikor utunk csatlakozik a S jelzésbe, azon jobb felé fordulunk.
• Csatlakozunk a K jelzésbe, és a kereszteződésben egyenesen az erdei tornapályára lépünk, melyen végigmegyünk.
• A Nagy-mezőt balra, a K jelzésen hagyjuk el.
• Amikor a K jelzés balra tér, maradunk egyenesen a S jelzésen.
• Balra kitérőt teszünk a S▲ jelzésen a Berzsenyi-kilátóhoz, majd visszatérünk.
• Túránkat a P jelzésen folytatjuk egy elágazásban található esőkunyhóig.
• Balra térünk a Darnay-Dornyai Béla-kilátótúra piros D betűt formázó jelzésére.
• Balra kitérünk a Z jelzésen a Cseri-kapuig.
• Visszaindulunk a Z jelzésen.
• Egy irtásrétnél ismét balra fordulunk a piros D jeleket követve.
• Egy elágazásnál jobbra, visszafelé indulunk a Z▲ jelzésen (ami együtt halad a piros D jelekkel), hogy célba vegyük a Kitaibel-kilátót.
• A vas-hegyi Kitaibel-kilátótól a Z▲ jelek vezetnek vissza a vonyarcvashegyi főútra.
• A főúton jobbra találunk vissza a túra kezdőpontjára.

A túráról részletesen

Halászfalu a hegylábon

A P jelzés hamar a hegyek felé fordít a ma sűrűn beépült és forgalmas, egykor azonban álmos halászfalu, Vonyarcvashegy főútjáról. Neve a szláv eredetű vinarec, azaz vincellér szóból eredeztethető, ami természetesen a település szőlőművelő hagyományaira emlékeztet. Ugyanis a Keszthelyi-hegység szelíden ívelő lejtőinek alján kiterjedt szőlők élvezték a napfényt, illetve a tóról visszatükrözött sugarak további aszaló hatását. Napjainkra a terület jórészt beépült, de az erdőhatár alatt még láthatunk pár tőkét. Valójában a falu két község egyesülésével született: a szőlők közt a 17. századtól alakult ki az egyik, míg a lentebbi halásztelep a 14. század óta létezhet. Már közös településként, a 18. században váltak a keszthelyi Festetics-uradalom részévé; ekkor épült a családról elnevezett pince is, ahol borászati és gasztronómiai kiállítótér látogatható.

Az erdőbe lépve kezdetben fiatalosban, majd ligetes csapáson lendülünk neki az emelkedőnek. Földtani értelemben az évmilliókkal ezelőtt kiszáradt Pannon-tó szegélyén járunk, ahol a víztömeg hullámzása szüntelen csapkodta a szigetként kiemelkedő Keszthelyi-hegység parti szikláit, ezzel meredek falakat faragott belőlük. A hullámverés összetörte a jól aprózódó dolomitot, azóta pedig főleg a víz eróziója fabrikálta öblös völgytorkolatokká és keskeny hátakká a vonyarci riviéra terepét. Mivel a terület alapvetően is csapadékszegény, a hegyvidék északabbi tömege pedig megcsapolja az uralkodóan északnyugatról érkező légáramlatokat, a balatoni hegyláb csekély mennyiségű esőben (és hóban) részesül csupán - ezért szerfelett vízhiányos. A völgyekben se patakot, se forrásokat nem találni, és az erdőn is megfigyelhető a szárazságot kedvelő fajok túlsúlya, a bokorerdők és a vékony, alacsony növésű egyedek jelenléte.

Élet a dolomit hátán

Ahogy följebb kapaszkodunk az egyre magasodó gerincorron, a talaj is sekélyebbé válik, több helyen előbukkan a dolomit maga. Itt jól megfigyelhető, milyen sovány élőhelyet is tud nyújtani a kőzet: a hőingadozás hatására igen jól murvásodik (azaz aprózódik), azonban mállása meglehetősen komótos, ami viszont lassú talajképződéssel jár. A növényzetnek így aztán be kell érnie a barátságtalan adottságokkal, melyet a vízhiány és a nyáron gyakori hőség is fokoz. Ennek ellenére a különböző fajok vetekednek az élőhelyért, színes kavalkádjuk végigkíséri napunkat. A valaha kiterjedt, gazdaságilag gyengén hasznosítható karsztbokorerdők és dolomitkopárok helyére hatalmas feketefenyveseket ültettek, és bár mediterrán atmoszférájukkal, kellemes gyantaillatukkal ezek tagadhatatlanul a táj „hangulatfelelősei", jóval kevesebb fajnak nyújtanak otthont, mint elődeik. A tervszerű erdősítés érthető célt szolgált: a Festeticsek az északias szelek korbácsolta porviharoknak akartak megálljt parancsolni, melyek a murvás felszínből táplálkoztak. A fenyvesek ültetésének következő időszaka a 20. század közepe volt, amikor a friss tarvágások helyét igyekeztek a gyorsan növekvő, hamar hasznot hajtó tűlevelűekkel befoltozni.

Felérve a hátra felcsillan a Balaton, és a Keszthelyi-hegység tompa formái is megmutatkoznak. Kilátunk Zala dombjai és Vas megye síkja felé is - ebből érzékelni csak igazán, hogy hegységben járunk, a terep önmagában nem sugallná ezt a jelleget. Továbbra is kellemes úton, változatos erdőkben, gyakorta fenyőpagonyokat keresztezve túrázunk a Hosszú-völgy feletti gerincen. Ahol nem fenyves nő, ott sokszor lealacsonyodik az erdő, és körbehordozhatjuk tekintetünket a tájon. A ligetesen szétnyíló szakaszokról az egyre távolabbi Balaton is fel-feldereng, majd egy meredek lénián leereszkedünk, és csatlakozunk a S jelzésbe. Ezen jobb felé, enyhén hullámzó keréknyomon, végül lefelé tartva érünk egy csomópontot: túránkat folytassuk egyenesen, a jelzetlen, ugyanakkor eltéveszthetetlen erdei tornapályán.

A keszthelyi kirándulóélet szívcsakrája

A különböző testmozgató-eszközök mentén érkezünk meg a Nagy-mező parkolójába, mögötte pedig a tágas Nagy-mezőre. A gyenesdiásiak kedvelt kiránduló- és pihenőhelye fölött, a Varsás-hegy tetején kitüremkedik az erdő drapériájából a Festetics-kilátó, amit túránk ugyan nem érint, de a páratlanul széles balatoni panoráma miatt érdemes vállalni érte a rövid, ámde emberpróbáló kaptatót. Az ápolt rét a hegység talán legfelkapottabb kirándulócélpontja, amit zöld hegykeretének, kiváló infrastruktúrájának és a kilátónak köszönhet. És persze fekvése is elsőrangú: a hegység szélén, a tóhoz még közel, egyben már az erdő kapuján belül található.

A Keszthelyi-hegység központjában

Hátat fordítva a padoknak és asztaloknak, a K jelzésen, keleti irányban lendülünk neki túránk következő szakaszának, mely már a hegység belső területére invitál. A turistaút csatlakozik a S jelzésbe, aminek enyhe, majd egyre szigorodó emelkedője jelzi, hogy magasabb területet vettünk célba. Széles szállítóút hosszú egyenesei következnek, és bár a panorámáktól egy időre elbúcsúzhatunk, fáradozásainkat végül kilátó jutalmazza. Egy kis esőkunyhót kebelez be a sarjerdő ott, ahol a S▲ jelzés balra tart: kövessük a jeleket a hirtelen szűkké váló, cserszömörcés ösvényen! Egyszer csak a Berzsenyi-kilátóval találjuk szembe magunkat, mely mai formájában (az előző emelvény helyére) 2002-ben készült el. Tetején túránknak minden tekintetben a csúcspontján érezhetjük magunkat: egyszerre kapunk átfogó képet a hegység déli arcáról, valamint a Keszthelyi-öbölről. A dolomit térszínt itt szaporán tagolják kisebb völgyek, néhány csúcsot pedig kifejezetten hegyesre esztergált az erózió. A hatalmas fenyveseket a klímaváltozás hatásai tépázzák: kiszáradva és legyengülve már nem elég ellenállóak a szú (és egyéb kártevők) támadásával szemben, ezért az utóbbi évtizedben óriási pusztulás érte az állományt. Az erdészet pedig, megelőzendő az erdőtüzeket és a gazdasági károkat nekilátott a tűlevelűek cseréjének, az őshonos fajok telepítésének. Nyugaton Vas megye vész a párába (tiszta időben a Kőszegi-hegység kéklik a távolban), illetve Zala erdővidéke hullámzik. Keszthely mellett  a Balaton nyugati elvégződése határozza meg a tájképet, melynek csábereje a lakatlan erdőtáj és a hatalmas állóvíz találkozásában rejlik. Keletre pedig a hegység fennsíkja mögül éppen kikandikál a Badacsony homloka. (A kilátó Berzsenyi Dániel költő nevét viseli, aki hivatalos volt Festetics György keszthelyi irodalmi ünnepségeire, de katonának is a városba szökött, minek neve továbbá egy versének címében is megjelenik.)

A táj, amit látunk, nem csak az emberi beavatkozások (bányák, települések, erdőtelepítések stb.) miatt teljesen más, mint pár ezer évvel ezelőtt. Mindössze kb. 17-15 ezer éve született meg a Balaton 3 tómedencéje, amik a terület süllyedésének következtében később (kb. 5 ezer éve) összeolvadtak - így aztán a tó földtörténeti értelemben egészen fiatal képződmény. A vízállás az éghajlati viszonyok függvényében környezetével együtt változott: jóval kiterjedtebb, ugyanakkor kisebb is volt már, a rómaiak idejében pedig hatalmas mocsarak övezték. Ha beteltünk látványával, induljunk visszafelé a S▲ jelzésen! Lejjebb visszatérünk az esőbeállóval felszerelt elágazásba, ahonnan dél felé, a P jelzésen folytatjuk túránkat. Hosszú, egyenes szakasz következik enyhe lejtéssel, amit egy igényes esőkunyhónál váltunk fel, amint balra fordulunk a Darnay-Dornyai Béla-kilátótúra piros D jelzésére. A névadó tanár a Bakony és a Balaton-felvidék turistairodalmának fontos, úttörő műveit jegyzi, a Balaton Múzeum egykori igazgatója. A róla elkeresztelt útvonal a hegység panorámatornyait ejti útba.

Újra a fenyvesek alatt

Nyílegyenes szakaszokkal, mégis kanyarogva vezet a turistaút javarészt fiatalosok sűrűjén át. Egy tágas tisztás után elérjük a Z jelzést, amin balra pár perces kitérő a Cseri-kapu hangulatos pihenőhelye. Kapu, mivel a déli hegységperem hosszú völgyeinek egyike itt kezd belesimulni a központi fennsíkba. A 2014-ben kiépített, árnyas helyszínen fedett erdei bútorzat, tűzrakó és játszótér is található, ami igényes családi kirándulóhellyé nemesíti az egyébként kevéssé markáns, mégis kellemes fekvésű pontot. Miután kipihentük magunkat a hatalmas tölgymatuzsálem alatt, nekilódulhatunk túránk utolsó etapjának, vissza a Balaton felé.

A Z jelzés vegyeserdős környezetben viszonylag egyenes vonalat tart, és egy kis irtásrétnél veszünk tőle búcsút: ismét a piros D jelekre lépünk bal felé. Szép, életerős pagonyban kanyarodunk a hegységbelső irányába, ahogy egyre följebb kapaszkodunk. Egy éles jobbkanyart balra hajló ív követ, ezen a ponton nehezen detektálható az újabb irányváltás: a széles dózerutat jobbra, egy ösvényre cseréljük - a jelzés a fák közé tart. Kurta, de meredek kaptató izzaszt meg, a sovány dolomitos talajon satnya törzsű fák tekeregnek. Néhány fenyő gondoskodik a kellemesen puha tűlevélszőnyegről, amint egy jelleghatárt követő, ligetes korridorba lépünk. Ismét a domborzatilag tagoltabb déli terepet rójuk, amit hamarosan egy piciny bércorr kopárosa tár fel: mindenfelé fenyvesek, a Balaton már egész közel kéklik, túloldalán Somogy nyújtózik. Életerős tűlevelűek keverednek a lombhullató növényzettel, gyantaillatú utakon folytatódik sétánk. Rövidesen kereszteződésbe érünk: legyünk figyelmesek, mert jobbra, visszafelé leljük a helyes irányt (innentől a Z▲ piktogramokat kell kutatnunk).

Vissza a faluba

A kavicsos talajú sétány talán útvonalunk leghangulatosabb részlete, ahol pompás pagonyban, mediterrán hatású tájon hatolunk egyre feljebb, mígnem egy kanyarból feltűnik a neves botanikusról, „a magyar Linnéről" elnevezett Kitaibel Pál-kilátó rozoga szerkezete. A puritán küllemű torony 2002-ben épült a 217 méteres Vas-hegy tetőpontjára, és a túra utolsó próbatételével lep meg: a deszka emeletek közti összeköttetést identitászavaros lépcsők biztosítják, amik valahol félúton rekedtek a létrává válás folyamatában, ezáltal igen kényelmetlen és csöppet sem balesetveszélyes botorkálásra kényszerítik a panorámára éhes látogatókat. A teraszszintről már egészen közeli perspektívát kapunk a Keszthelyi-öböl és Zala randevújára, Vonyarcvashegy házaira, no meg a Keszthelyi-hegység déli szegélyére. A hegység felé fordulva sötétzöld textúrával tűnnek ki a jókora fenyvesek, máskülönben vérbeli hegyvidéket idéző, zárt erdőtájat csodálhatunk. Kiszúrhatjuk a Berzsenyi-kilátót is, a tó felé fordulva pedig megkereshetjük a fenyőágak közt a Szent Mihály-domb kápolnáját, mely érdekes szilánkot őriz a település történetéből. A kis halászfalvak lakói télen a jeget áttörve igyekeztek megszerezni a betevőt, és a néphiedelem szerint egy hirtelen olvadás során 46-an rekedtek egy elszakadt jégtáblán. A szerencsésen változó széliránynak köszönhetően végül kimenekültek a partra, majd hálából megépítették a kis kápolnát.

A Z▲ jelzésre visszatalálva ezúttal balra tartunk, és a domb oldalában, széles keréknyomon érkezünk meg a faluba. Mintegy 10-15 perc gyaloglás az utcákon, mire a főútra jutunk, amin jobb felé, további kb. 5 perc alatt érkezünk meg a túra végpontjára, korábbi kiindulópontunkra.