Rövid szirtút a Gerecse peremén

Itiner

• A túrán végig a K jelzést követjük.
• Mogyorósbánya mellett a Kősziklához (Kő-hegy) érve egy tisztás vár az erdőben: innen a K▲ jelzésű ösvény vezet ki a sziklatetőre.
• A Hegyes-kőt megközelíti a Kéktúra, de nem kaptat föl rá. Könnyen követhető, rövid, kitaposott ösvényen kapaszkodhatunk fel a szirtre.

A túra részletes leírása

Mogyorósbányáról a Kősziklára

Mogyorósbánya apró zsákfalucska, mely a Dunát követő erdős dombok között, jól védhető helyen jött létre. Története rímel a legtöbb környékbeli településével: már a bronzkor óta otthona az embernek, de a török uralom és a Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett. Akárcsak sok másik erdővidéki falut, németekkel és szlovákokkal népesítették be újra. A 19. század elejétől a szénbányászat határozta meg mindennapjait (korábban csak Mogyorósként emlegették), a szarkáspusztai fejtés a 20. század végéig működött.

A Mogyorósbánya keleti oldalában magasodó domb, a 300 méter alatt maradó Kő-hegy érdekes és ritka geológiai jelenség: a Gerecsére jellemző mészkővel szemben itt nagyobb területen forrásmészkő alkotja a legfölső réteget. Az Országos Kéktúra K jelzése eleinte löszmélyúton emelkedik, átvágva a finomszemcsés kőzeten; kisvártatva felérünk a hegyet fedő, keményebb üledékre. Egy feketefenyőkkel is tarkított apró tisztáson emléktábla rejtőzik a gazban. Itt kell lekanyarodnunk balra a K▲ jelzésen, amely a Kőszikla hátára vezet.

A Kőszikla és múltja

A hegy peremén bástyaként állnak a 4-6 méter magas sziklatornyok, lapos tetejükről parádés kilátást élvezhetünk a kellemes gerecsei tájra. A távolban a Dunakanyar torka látszik, amely fölé a Börzsöny erdőtömbje hatalmasodik, közvetlenül a partján pedig a Helembai-hegység sziklasora ad hátteret az esztergomi Bazilika kupolájának. Feltűnik a Pilis és a Budai-hegység, szemben a Nagy-Gete előtt eltörpül következő célpontunk, a Hegyes-kő. Alattunk a tokodi pincék épületei pöttyözik a szellősen beépített hegyoldalt, bal felé a Duna sávja csillog. 

Maga a Kőszikla szálban álló kibukkanása a dombot borító forrásmészkőnek, mely a Kő-hegyen helyenként 10-15 méter vastagságú. A mészkőfelszínre érő vízfolyások szénsavtartalmukkal oldják a kőzetet, majd a mélybe jutva hosszabb-rövidebb utat tesznek meg a hegy gyomrában. Amikor a víz forrásként a felszínre lép, hirtelen megváltoznak a viszonyok, ezért a széndioxid elillan, az oldott mész pedig elkezd kiválni. Az így keletkező forrásmészkő (egyéb nevein mésztufa vagy travertínó) bekérgezi a mederben heverő akadályokat (ágakat, törzseket, köveket és növényeket). A moszatok, mohák a vízből széndioxidot elvonva gyorsítják a folyamatot. A növényi részek később elbomlanak, helyükön lyukak maradnak - ennek következtében a forrásmészkő sokszor likacsos szerkezetű. A Kőszikla oldala ezért is jó mászóhely; behatóbb vizsgálódással  felfedezhetünk néhány nádszállenyomatot rajta. A mai, szárazabb éghajlaton már nem csörgedeznek patakok errefelé, és a Duna is jóval északabbra folyik, így aztán a kereszttel is ékesített szirt korábbi földtörténeti korok forrásainak látványos, kiemelkedett maradványa. Több sziklatetőre is kijuthatunk, ne hagyjunk ki egyet sem!

A pincék közül a füves gerincre

Visszakanyarodva az ösvényre fiatal erdő sűrű alagútjában tekergünk lefelé, majd rég elárvult legelőn tárul fel újra a (korlátozott) panoráma. Egy rövid erdősáv túloldalán már a tokodi pincék között rójuk a kilométereket. A domb lejtőjébe több apró völgy hasít bele, ezeket a korábban, csapadékosabb időszakban erre folyt patakok mélyítették - oldalukban présházak, pincék sorakoznak. A löszös talajt és a napsütötte lejtőt már a rómaiak is használták, napjainkban elsősorban Orbán-nap környékén érdemes felkeresni a területet - a szőlőtermesztők védőszentjének napján az ünnepségek miatt nagyobb eséllyel kóstolhatjuk a helyi nedűket.

Keskeny völgyben keresztezzük az aszfaltutat - a Gerecse északkeleti rögeit áttörő Unyi-patak völgye fontos közlekedési folyosó, de mára vesztett jelentőségéből. A '70-es évek végéig Sárisáp felé vasúti mellékvonal is használta a szűkületet, elsősorban az annabányai és ebszőnyi szénbányákat kiszolgálva. A régi sínek vonalát követjük, amikor északkelet felé talpalunk a tokodi országúton, majd pár száz méter után jobbra, ösvényre térünk. Akácosban kezdünk kaptatni a Kis-kőre, rövidesen kiérünk a fák közül, és nyílt, füves terepre toppanunk. Följutva a kis gerincszakaszra megjelennek előttünk a Hegyes-kő vastag, félrebillent mészkőpadjai, illetve az őket tarkító, sötét feketefenyves szálas egyedei. Körbenézve lélegzetelállító kilátásban füröszthetjük tekintetünket - a figyelmesebbek kiszúrhatják a Kőszikla meglátogatott csoportját is. A panoráma a Hegyes-kőn fog kiteljesedni, ehhez azonban még tovább kell haladnunk a kis földparcellák mentén, majd rövid, bokros emelkedőt legyűrve állhatunk a szikla oldalában. A sziklahátra a sekély talajt is jól viselő, de nem őshonos fenyvest telepítették - jelenléte nem gyakori errefelé.

A Hegyes-kőn

Jelzetlen, de jól látható ösvény tart föl a csúcsra - a meredek kapaszkodót emlékezetes tájkép jutalmazza. Körbenézve változatos vidék képe bontakozik ki: a szelíd formákat a szirt hirtelen letöréséből fakadó kitettség ellensúlyozza. Ismét látjuk a Börzsöny és a Pilist, délen a Budai-hegység halmait, nyugaton a Gerecse magasabb részei köszönnek be. A barátságos hangulatú tájban a Duna mentén az iparosítás sűrűn sorakozó nyomai mutatkoznak: gyárkémények, épületóriások, olykor meglepő méretű bányafalak a részben megszűnt, részben megmaradt vagy átalakult ipari kapacitás hírmondói.

Újra az ösvényt taposva balra, a Hegyes-kőt megkerülve ereszkedünk Tokodra. Egy szűk, csenevész erdőfolt túlfelén a kilátással szemben haladva érkezünk meg a falu szélső utcájába, melynek végén balkanyarral érjük el a főteret. A falu kissé városias jellegű, nyüzsgőbb és beépítettebb egy átlagosan nyugalmas kistelepülésnél, amiért természetesen itt is a szénbányászat hosszú évtizedei a felelősek. A házak fölött hatalmasnak hat a Nagy-Gete tömbje, de a szelíd óriás meghódítása már nem e túránk kihívása.