Rezi várában

 Itiner

•  A buszmegállótól kelet felé indulunk a K+ jelzésen.
• A volt TSZ major után 400 m-re balra fordulunk a KL jelzésen, amit a várromig követünk.
• A várat dél felé hagyjuk el a KL jelzésen, ami a kocsiúton vezet le.
• A K jelzésen balra térve, a Rakottyás-tavat és a Szent-kutat mellőzve ereszkedünk tovább Reziig.

A túráról részletesen

Fel a várba

A buszmegállótól kelet felé indulunk a K+ jelzésen, a körforgalomnál egyenesen megyünk tovább. Az egykori TSZ épületei mellett elhagyjuk a falut, és a szántók között az első elágazásnál balra fordulunk a KL jelzésre. Innen ezt az erdészeti utat fogjuk követni egészen a vár alatti parkolóig.

Rezi a Keszthelyi-hegység dolomittömbjének északnyugati felén fekszik a Rezi-medencében. Ezt a lösszel fedett, délnyugat felől nyitott félmedencét más löszterületeinkhez hasonlóan nagy arányban borítják szántók; a meredekebb oldalakon és a hegytetőkön elsősorban a szárazságot jól viselő csertölgy alkotta erdők díszlenek. A 19. században azonban a hegység hegytetőinek javát és az északi kitettségű oldalakat még kiterjedt bükkösök fedték, amik mára a klímaváltozás miatt jórészt bükkös származékerdőkre, cserestölgyesekre cserélődtek. A várig bükkökkel csak a beszédes nevű Kisbükkös-völgyben találkozunk, ahol az út menti árokban nyílik a 12 m hosszú, jelenleg beomlott Kisbükkös-völgyi-víznyelőbarlang, ami 1990-ben az erdészeti út dózerolása során került felszínre. Az üreg valószínűleg egy másik, mélyebben fekvő barlang felharapódzása vagy omlása hozhatta létre.

Az út rézsűjében több helyen is feltárul hol a hegyet felépítő rezi dolomit, hol az azt fedő, a Pannon-tó homokos-agyagos üledékéből keletkezett Somlói Formáció, valamint az északi széltől védettebb részeken a pleisztocén kori lösz. Két kanyarral később a várba felvezető Rezi vár tanösvény táblája után kinyílik a táj Rezi és a Zalai-dombság irányába. Innen kb. fél km múlva egy pihenőhöz érünk, ahol jobbra letérünk az erdészeti útról, és egy keskeny, köves ösvényen kapaszkodunk fel a Meleg-hegy lapos tetejére. A felső szakaszon kovaátitatástól barnásra festett dolomit köveket is találunk az útban; a kovaanyagot a később még szóba kerülő őshévizek hozták ide fel a Föld mélyéről.

A Meleg-hegy

A Meleg-hegy egésze fokozottan védett természeti terület, így a vonatkozó korlátozásokat be kell tartani. Változatos geomorfológiájának és jó földrajzi fekvésének köszönhetően már a bronzkorban lakott hely volt, majd a kővár megépítésével a 13. és 14. század fordulójától új lendületet vett a fennsík művelés alá vétele. Erre utal az Aligvár nevű kora újkori földvár maradványa, ami jól megfigyelhető, amikor kis ösvényünk ismét becsatlakozik a feltáróútba. Ez a sáncrendszer erődítette a várat a török támadások ellen. A harcokban az ekkor itt birtokos Gersei Pethő család rendkívül sok (főleg adó) bevételtől esett el, így 1562-ben egy családi tanács alkalmával lejegyezték, hogy „…Rezy Várban hat kapu alatt két virrasztót és egy jámbor Porkolábot tartyuk…”. A hat közül itt állt a legdélebbi kapu. Mintegy 60 m-re újabb sánchoz érünk, amit átvág az erdészeti út. Ez volt a déli vége a bronzkori Cser-vár névre hallgató sáncnak, amelynek maradványai még fellelhetők körbe a kis fennsík peremén. A török kori erődítések során ezeket a sáncokat és párkányokat, amikből akkor még jóval több lehetett, átépítették és bedolgozták az Aligvár sáncrendszerébe. Az említett oklevélből itt állhatott a második kapu. A harmadik innen kb. 200 m-re lehetett az esőbeálló és a tűzrakó helyek környékén, ahol az általunk használt és a hegyet keletről határoló Köves-árok felől érkező út találkozott. A negyedik észak felé a várat elzáró a mainál jóval mélyebb szárazárok déli oldalára épített boronafalon volt. Ezt követte a mai várkapu, míg a hatodik a várudvar osztófalában elhelyezkedve védte az öregtornyot.

A bázis

A 1967-ben a Magyar Néphadsereg a hegy tövében építette ki az 1. számú Hegyi Kiképző Bázist, így annak teljes környezetét lezárták a lakosság elől, köztük a várromot is, amiben ekkortájt gyakran katonák gyakorlatoztak. A környező erdőben a bázis maradványai mellett többek között a vietnámi híd helye is megtalálható. A kiképző központot 1997-ben számolták fel. Ez az elzártság azonban terület élővilágának kifejezetten jót tett, így az itt előforduló számos védett és fokozottan védett faj miatt már 1984-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították a területet, majd 1997-ben az akkor megalakuló Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett természeti területe lett.

A rezi vár

Rezi várát a Pécz nemzetség Marczal ágához tartozó Apor és fivére, Lukács kezdte el építeni az 1292 és 1307 közötti években, ám ekkor még csak egy kisebb kőépület állhatott a mai várudvar területén. Ez azonban a szomszédos, 1290-ben elfoglalt tátikai várral akkora hatalmat adott nekik, hogy erőszakos foglalásokkal jelentősen megnövelték birtokait, és ezek megtartásában nagy szerepe volt két erősségnek. Emellett ellenőrzés alatt tarthatták a várak alatti Budáról Zágrábon át Velencébe tartó utat.

Apor halála után királyi birtok lett, majd 1360 körül Nagy Lajos király a későbbi nádornak Lackfi Istvánnak adományozta, aki 1397-es meggyilkolásáig egy több mint 1 m vastag és 3 m magas fallal udvart kerített a vár déli részén, kaputornyokat építtetett, és kiásatta a ma is látható várárkot, jelentős erőddé alakítva a korábbi épületet.

Több tulajdonosváltás után 1433-ban az ekkor már nagy környékbeli birtokokkal rendelkező Gersei Pethő család szerezte meg a várat, ami nekik is jó kiindulópontként szolgált környékbeli hatalmaskodásaikhoz. A 15. század közepén ők építhették a hegy északi sziklái fölé magasodó háromszintes lakótornyot. 1490 novemberében az országba betörő Habsburg Miksa csapatai megostromolták és el is foglalták az erősséget, de Kinizsi Pál csapatai a következő évben visszavették. A károkat II. Pethő János hamar kijavíttatta, és a védőfalak felmagasításával tovább erődítette a várat. A török 1554-ben ostromolta meg először, de sem akkor, sem később nem tudta bevenni - viszont a támadás újabb erődítésre késztette a vár urát, így az építkezés után már kb. 9 m magas, védőoromzatos falak védték az itt élőket. Valószínű, hogy a kaputornyok is jelentős átépítésen estek át, és ekkor készült el az Aligvár sáncrendszere is.

1561-ben Hegyesd elestével végvárrá vált Rezi. Ekkor a Pethők lakták és karban is tartották, amit Pethő János nagyméltóságú vendégei is bizonyítanak. 1564-ben azonban már az egész környék a töröknek adózott, valamint a harcok és Rezi mellett Tátika és Keszthely egyidejű fenntartása miatt jelentősen megcsappantak a család bevételei. A várúr 1578-as halálával az erősség fénykora is véget ért. Az akkor már leromlott állapotú várat valószínűleg Tátika elestével egy időben, 1589-ben tették használhatatlanná a kaputornyok felrobbantásával. 1741-ben Festetics Kristóf vásárolta meg (már romként), és családja egészen a II. világháborúig birtokolta a keszthelyi uradalom más tartozékaival együtt.

Ma a vár több rendezvény színhelye, mint például a Rezi Várbarátok Egyesület által évente megrendezésre kerülő hagyományos 'Rezi vártúrának' és a 'Holdfénytúra a rezi várhoz' című éjszakai túrának.

Panoráma a falak között

Érdemes távcsövet is hoznunk a túrára, mert ahogy kiérünk a kaputornyok alól, kelet felől rögtön gyönyörű kilátás tárul elénk. A panoráma a Meleg-hegy keleti nyúlványával indul, majd távolodva a Vállus fölé magasodó Barbacs mögött a Badacsony emelkedik a Balaton megcsillanó víztükre fölé. Utána az Örsi-hegy és a Gulács, majd a Szent György-hegy következik. Ezt követően a Zsidi-medencét kelet felől lezáró bazalthegyek sorakoznak: a Kő orra, a Nagy- és Kis-Láz-hegyek, előterükben a Várvölgyel, de az utóbbi két magaslatot elválasztó Ká-völgyi-nyeregen át a Monostorapátitól félre fekvő Boncsos is szemügyre vehető, amit a Déli-Bakony hegyei követnek: az Agártető, a Kab-hegy (előterében a Cseket-heggyel és a Kecskevári-kilátóval), a Hajag, valamint a magyarpolányi Kálvária-hegy és környéke. A nyereg után a Keszthelyi-hegység északi bazaltkaréja a Szebikével folytatódik, amelynek lapos teteje felett a Nagy-Somhegy (előterében Ajkával) és a Kőris-hegy magasodik. A következő közeli vonulat a Sarvaly-gerinc, a várral koronázott Tátika csodás bazaltkúpjának északkeleti tövében pedig a Farkas-hegyet látjuk, mögötte pedig akár a pannonhalmi apátság is kivehető, ha távcsővel vagy teleobjektívvel nézelődünk. A Tátika mögött a Rendeki-hegy elnyújtott tömbje őrködik Sümeg fölött, amelynek előterében a sümegi Vár-hegy is előtűnik a Tátika platója mögött. A következő bazaltmeza, a Kovácsi-hegy előtt a Tatárkúti, illetve Vár-réten réten 13 kora vaskori fejedelmi halomsír sorakozik, ami fölött a Kisalföld rónája simul a horizontba, míg a hegy előterében Zalaszántó fekszik. Az öregtoronyhoz kiérve kivehetőek a település főbb szakrális helyei: Árpád kori temploma, a Szent Donát-kápolna és a Béke sztúpa. A Kovácsi-hegy után tiszta időben a Kőszegi-hegységgel folytatódik a panoráma, mögötte a 170 km-re lévő, 2076 m magas Schneeberg magasodik a táj fölé, amit a Wechsel követ a távolban, előtte a Zalai-dombság szélbarázdákkal tagolt vonulatai sorakoznak egymás mögött: a Zalavári- és a Zalaapáti hát, valamint az Egerszeg-Letenyei-dombság. Előttük a Púpos-hegy meredek északi sziklaorma törik le medence aljára.

Rövid földtani kitekintés

A vár a térség földtani múltjának megismeréséhez is jó kiindulópontot nyújt. A Meleg-hegy kialakulása több mint 200 millió éve kezdődött. Ekkor a Keszthelyi-hegységet Afrika egyik északi öbleként a Tethys-óceán sekély vize borította, melyben idővel a Keszthelyi-hegység nyugati fele lagúnaként lefűződött. Az így kialakult oxigénszegény környezetben képződött a friss törésfelületén bitumenszagú, szürkés színű rezi dolomit nevű kőzet, amelynek geológiai alapszelvényét a vár alatti sziklák adják. A gyakran 1-2 mm-es rétegekből felépülő kőzet a várfalban jól szügyre vehető. A terület a kréta időszakban került szárazra az Alpok felgyűrődése idején, majd a miocénben a Parathetys újra elöntötte azt. Ennek a világtengerről való lefűződése és fokozatos kiédesedése során alakult ki a Pannon-tó. Ekkor települt a Rezi környékére is jellemző Somlói Formáció. A tóba torkolló ősi folyók nagy tömegben rakták le az itt elhelyezkedő deltatorkolatban az általuk, az Alpok irányából szállított homokot, aminek jól faragható, vastagpados elválású, meszes homokköve igen jelentős kőipart alakított ki a faluban és annak környékén egészen a múlt század közepéig. A helyi kőfaragók termékei országosan ismertek voltak; számos helyen találkozhatunk velük napjainkban is házak falaiban és útszéli keresztek formájában egyaránt Fonyódtól egészen Zánkáig. „Finomabb” tárgyak készítéséhez is használták, így például köszörű- és malomköveket, valamint szobrokat is készítettek belőle.

Mintegy 8 millió éve a Pannon-tó visszahúzódott, majd 3-4 millió évvel ezelőtt a Balaton-felvidéki mio/pliocén kori bazaltvulkanizmus során kitörtek a várból látható tűzhányók. Utóműködésük során az őshévíz először itt, a vár alatti hévizes barlangok környékén jelent meg, amiről először Darnay-Dornyai Béla tudósított, aki a térségről több geológiai, hidrológiai, botanikai és helytörténeti, régészeti témájú publikációt jelentetett meg, köztük a Hévízi-tó forrásvándorlását. Tanulmányában 5 állomáson vezette le a Hévízi-tó alászállását mai helyére. Mára a hegységből ennél jóval több nyoma került elő a hévizek tevékenységének, de elmélete a mai napig helytálló. A turistaság terén is hatalmasat alkotott. A Részletes Magyar Útikalauzok című sorozatban megjelent munkái (Bakony 1927, Balaton 1934) több tekintetben is a térség akkori legmodernebb átfogó leírásai voltak.

Ereszkedés a szántókig

A várat dél felé hagyjuk el a KL jelzésen, ami a kocsiúton vezet le egy elágazásig. Itt jobbra, majd rögtön balra fordulva a K jelzésen ereszkedünk tovább. Erre vezetett korábban a hadi út, így a löszmélyút után egy harckocsihídon is áthaladunk. Itt találjuk a Rakottyás-tavat. Ez a kis méretű, belvizes tó az utóbbi években sajnos kiszáradt, pedig korábban a környék kétéltű faunájának fontos szaporodó helye volt. A rakottya a rekettyefűz nevű cserjefaj régi neve.

A tanösvény madaras táblája után jobbra, majd a kikaszált úton ismét jobbra fordulva, az egyenes végén balra tartva rövid kitérőt tehetünk a napjainkra sajnos elapadt Szent-kút, vagy helyi nevén az Ilona-forrás foglalásához. A kis oldalvölgybe leérve hatalmas bükkök alatt találjuk a néhai víznyerő helyet, ahova a 20. század első felében még 45 homokkő lépcső tagolta a meredek ösvényt. Több történet is kering körülötte. Az egyik szerint régen az öreg Dencs bácsi az Úr napján elment az erdőre szerszámnyelet vágni. Munka közben megcsúszott, beleesett a mellette tátongó 6-7 m mély szakadékba. Mivel mindkét lába eltörött, nem tudott kijönni belőle - így keservesen segítségért kiáltozott. A Zalaszántó felőli úton jött egy rezi ember, aki meghallotta a hangját, de mivel nem tudta kihúzni, segítségért ment a faluba. Végül ökrös szekérrel emelték ki Dencs bácsit, aki ezek után megfogadta, hogy nagyobb ünnepeken nem megy ilyen helyekre, Istennek pedig úgy köszöni meg megmenekülését, hogy kis kápolnát csináltat a baleset helyére, amiben egy Szűz Mária szobrot is elhelyez. A megvalósított építményt a plébános hamarosan fel is szentelte, azóta is sokan látogatják.

Az erdőből annak szántónak az északi végéhez érünk ki, ahonnan a túra elején elindultunk, és a vizenyős, fás Csuhus nevű területnél jobbra fordulunk. A csuhus sásos területet jelent, ami korábbi, nedvesebb állapotára utal. A faluba a Petőfi utcán érünk be, ahol elhaladunk egy kőkereszt és a Laky Demeter turistaház mellett, majd a presszónál balra fordulva érünk vissza buszmegállóhoz.