Pillantás a múltba a Szalajka-völgy körül

Itiner:

• A Z jelzésen kapaszkodunk az Erdészeti Múzeum érintésével a fennsíkra a Szalajka- és Horotna-völgyön Nagy-Kopasz oldaláig, mellőzve a Fátyol-vízesést.
• A K+ jelzésen szeljük át a fennsík rétjeit az Őr-kő lábáig.
• Teszünk egy rövid kitérőt az Őr-kő csúcsára a P, majd a K▲ jelzésen.
• Az Őr-kő-rétről a P jelzésen ereszkedünk le a katonasírokhoz.
• A Z+ jelzésen jutunk vissza Szilvásváradra a Kelemen-székén és Bácsó-völgyön keresztül.
• A kiindulópontra a Z jelzés vezet.

Útleírás:

A Nyugati-Bükk smaragdzöld ékköve, a Szalajka-patak völgye

A Szalajka-völgy elején, a kisvasút alsó végállomásánál kezdjük túránkat a Z jelzésen. Az első szakaszt aszfaltúton vagyunk kénytelenek megtenni, mivel a völgy látványosságokban gazdag belső vidékét a könnyebb elérhetőség végett közúttal látták el (sőt fennsík peremére, Olasz-kapuig vezető út is itt halad el, ami hétvégéken komoly forgalmat bonyolít le). Ennek ellenére zavaróbb a bazársorokon keresztül hömpölygő tömeg, amit azonban letudunk rögtön utunk elején.

Az első kilométeren magunk mögött hagyjuk a kirakodóvásárt, csecsebecséket, éttermeket, sőt a Tótfalusi-völgyben lekanyarodik az autós forgalom is, és egy kis vadaspark mellett megérkezünk a Szalajka-völgy egyik leglátványosabb részére. Itt áll a régi erdészeti épület, ami manapság erdészeti múzeumként szolgál, kertjében a Kárpátok őre szoborral. Szobáiba a bükki erdészet történetét, tárgyi emlékeit gyűjtötték össze. Keresztezzük a kisvasút vonalát is, ami eredetileg pont a fakitermelés hatékonysága miatt létesült. Itt, az Erdészeti múzeum megállóhelynél ágazott el az a keskenynyomtávú pálya, ami a Tótfalu-völgybe visszavezetve érkezett a fennsík peremén kialakított siklópályához. A mára már csak nyomaiban meglévő drótköteles, ellensúlyos szerkezettel eresztették le a kitermelt fát a Bükk-fennsíkról, s a kisvasúttal szállították el a völgyből.

A múzeum felett érkezünk a Nagy-tó gátjára, ami után több kisebb mesterséges tó és medence is sorakozik a völgytalpon. A bő vizű, kristálytiszta források táplálta tavak elsőrangú életterei a pisztrángoknak, ami mára mint ipartörténeti látványosság maradt meg a völgyben. Itt vehetünk, fogyaszthatunk frissen sült pisztrángot; a füstölt fajtát még praktikus is magunkkal vinni a túrára.

Efelett kissé összezárul a völgy, és a legmegkapóbb rész következik, ahol az út az erdős hegyoldalak és a patakparti égererdő közé szorul. A Kis-tó buján benőtt tükre felett kis sziklát kerül az út, amivel szemben stílusosan a nagyobb sziklafalból tör elő a Szikla-forrás. Akár egy tündérmesében, a látványos, kristálytiszta tóba kicsiny vízeséssel érkezik a tekintélyes sziklataréj hasadékából előtörő forrásvíz. A karsztvíz egy szélesre oldott barlangi folyosón érkezik a szabadba, ami a szikla mögötti kapun át megközelíthető.

A Szikla-forrás felett érünk az utak elágazásához, ahol a jobb oldali ágon, a Horotna-völgyben vezet tovább túránk. Előtte azért érdemes a közeli Fátyol-vízesést is felkeresni, ami alig pár száz méterre tovább a Szalajka-völgyben található, a két völgy találkozása felett. Ez hazánk leglátványosabb mésztufagátja, ahol a hegység belsejéből kioldott mészkő újra kiválik a karsztvízből a vízesések csobogásának hatására. A forrás alatti szintesés miatt ugyanis a levegővel érintkező, bukdácsoló karsztvízből elillan a szén-dioxid, ami miatt az oldatban tartott mész mindig a legjobban áramló részen rakódik le. Ezért alakulnak ki a látványos, egyenlő magasságú mésztufagáttal határolt köríves medencék, hiszen mindig ott épül a gát, ahol a legtöbb víz kifolyik. Ez a jelenség több tíz méter hosszan, közel tíz méter magasságú, függönyszerű vízesésrendszert épített itt ki.

A Fátyol-vízesés alatt visszamegyünk a dél felé elágazó Horotna-völgybe, ami egy ötletesen felépített, informatív és látványos szabadtéri kiállítással kezdődik. A kis erdei tisztáson az erdei élet hagyományos foglalkozásait, iparát, az erdőn dolgozók életét bemutató tablókat, eszközöket, kunyhókat láthatunk, sőt magunk is kipróbálhatjuk a leleményes szerkezeteket. A tisztás feletti árvízvédelmi töltésen balra vezet tovább a Z jelzés, ami azonban a 2010-es évek végén bekövetkezett fadőlés miatt rossz időben vagy szezon végén nehezen járható. A patak túloldalán egy szélesebb erdei út vezet a turistaúttal párhuzamosan, csak arra kell figyelnünk, hogy a felső nagytározó gátján visszacsatlakozzunk a turistaútba. Itt ugyanis felkapaszkodunk a patak mellől a pár méterrel feljebb vezető dózerútra, ami néhány száz méter után egy nagy kanyarnál kettéágazik. A bal oldali ág mentén, ami az Ugró-kői felhagyott kőfejtőbe tart, halad tovább a Z jelzés. De ezt az utat is rövidesen elhagyjuk jobbra, és egy benőtt erdei út mentén elkezdődik megerőltető kapaszkodásunk a fennsíkra.

A Bükk-fennsík nyugati peremén

A bokros bükkerdőben ráfordul az ösvény a balra felfelé kapaszkodó gerincre. Némi oldalazás után elérjük a puhább agyagos és a keményebb mészköves rétegek határát. Ezt egy élesen kiálló sziklataréj mellett a hirtelen megnövő lejtőszög is egyértelműen mutatja. Az ösvény is kénytelen ezt a meredekséget szerpentinezéssel kompenzálni: a görgeteges hegyoldalban először balra, majd egy éles kanyarral jobbra oldalaz az útbevágás. Az emelkedő végső és egyben legmeredekebb részénél egészen bekanyarodunk a sziklataréj mellé, és a kialakult bevágás görgeteges, bedőlt fás kapaszkodóján küzdjük le az út kulcsszakaszát. A szikla melletti nyeregbe kiérkezve egy időre fellélegezhetünk, hiszen a formálódó gerinc lankás tetején haladunk tovább. Ezután egy rövid szakaszon ismét meredekebb lesz az ösvény, ahol egy újabb görgeteges bevágásban kapaszkodunk fel a Kis-Kopasz nyergébe vezető dózerútig.

Ahogy elértük az utat, küzdelmeink feloldozást nyernek a kényelmes erdei út által. Ez a szekérút vezet fel a fennsíki kaszálókhoz, melynek első képviselőjét, a Kis-Kopasz nyergében ülő Küllő-rétet már alig lehet felismerni. A tekintélyes bükkökkel, kőrisekkel övezett erdei tisztást lassan visszafoglalja az erdő; mindössze egy vadetető jelzi a szándékot a rét szélén, hogy eredetileg itt a növényevők kedvére fenntartott kaszáló terpeszkedett. Jobbra folytatjuk az erdei szekérúton kapaszkodásunkat, ugyanis a Küllő-hegy és a Nagy-Kopasz közötti függővölgyben egy utolsó erőfeszítéssel érünk fel a Kopasz-rétre a Nagy-Kopasz lekerekedett, bükkös erdővel sűrű lábánál.

A rét közepén egy bokros mélyedés látható, a Kopasz-réti-barlang bejárata, ami jellegzetes víznyelőként funkcionált, amíg volt mit elnyelni. Jelenleg már inkább a barlangi kutatók szállnak alá az üregben, amit az állványzat és a bejárat mellé épített, bunkerszerű kutatóház is mutat. A rét túloldalán bevágunk a bükkösbe, ahol hagyjuk a Z jelzést tovább menni a fennsík belsejébe, mi pedig jobbra kanyarodunk a K+ jelzés mentén a fennsíkperemi réteket követve.

A következő bő kilométeres szakasz rendkívül hangulatos, ligetes erdőkkel tagolt kaszálórétek sorát fűzi fel. Amint elhagyjuk a Kopasz-rét délnek elkeskenyedő végét, az öreg bükkök képviselte sekély függővölgy túloldalán beérkezünk a Kerek-rét jellegzetes Bükk-fennsíki laposára. Egy sziklakapun átlépve, fenyves és bükkös között áll a valóban kerek rét, amit az ösvény jobb felé kanyarodva keresztez. Itt több tisztás következik egymás után töbörsorral, sekély völgyel összekötve. Az utolsó jelentős kaszáló az Almád-töbör rétje, ami tekintélyes, szabályos kör alakú horpadásban képviseli a Bükk-fennsík jellegzetes formavilágát.

Egy kényelmes, lapos dózerút mentén csatlakozik hozzánk a völgyből felkapaszkodó P jelzés, amit majd a tovább vezető utunk során követünk, előtte azonban még teszünk egy rövid kitérőt túránk csúcspontjára, az Őr-kő sziklás látókövére.

A fennsík őrbástyáján, az Őr-kövön

A hangulatos bükkösön keresztül az együtt haladó K+ és P jelzést követve érjük el az Őr-kő rétet, az elnyújtott, zsebkendőnyi erdei tisztást. A pihenőhely mutatja, hogy ez egy jeles helyszín, itt kanyarodik fel az ösvény a hegység egyik legszebb és legjellegzetesebb kilátópontjára. Az Országos Kéktúra is itt halad el, itt hagyja el a fennsíkot.

Átvágunk a rét túloldalára a K▲ jelzést követő ösvénnyel, és a bükkösben felkapaszkodunk az sziklás csúcstömbre. Egy jellegzetes sziklakapu szűkületén keresztül érjük el az ördögszántással barázdált csúcsot. A hegytető déli oldalán, egy sziklafal tetején nyílik ki a kőriserdő, jellegzetes dél-bükki kilátással. Nem hiába hívják a hegyet Őr-kőnek: a hegység délnyugati lábára, a Felsőtárkányi-medencén át Eger városáig, az Alföldig pazar panorámát nyújt a sziklatető. A látvány meghatározó eleme a Bükk-fennsík peremén formálódó, bálnahátszerű Kövek sora, aminek legjellegzetesebb képviselői, a Tar-kő és a Pes-kő tőlünk balra, míg nyugatra az Ördög-hegy, a Sándor-hegy és a Kerek-hegy erdős háta hullámzik. Az alattunk függő, füves párkányokkal szabdalt tekintélyes leszakadás a sziklagyepek egyik legszebb és legjellegzetesebb képviselője a hegységben.

Visszamegyünk a K▲ jelzésen az Őr-kő-rétre, majd a P jelzés már érintett elágazásához, és az Őr-kőtől északra induló sekély völgyben ereszkedünk le a fennsík és a Kelemen széke közötti nyeregbe. Itt két világháborús sír áll, emlékeztetve a világháborúban messzi hazájuktól elesett német katonákra. Valóban stratégiai pont ez a hágó: hat útvonalon öt jelzés ágazik itt el, ahol mi is megválaszthatjuk a céljainknak legmegfelelőbbet. A S jelzés visszavezet a Horotna-völgyön keresztül a Szalajka-völgybe, a K és a P jelzés a túloldalra, Bélapátfalvára visz le, de mi a Z+ jelzést követjük most, ami egy másik jelentős hegytetőn, a Kelemen székén vezet keresztül.

A Kelemen székén át a Bácsó-völgybe

A Z+ jelzés variálás nélkül nekiszalad a szemközt élesen kiékelődő, meredek gerincnek. Még falépcsősort is kialakítottak a könnyebb kapaszkodás érdekében a rendkívül meredek hegyoldalban, ami felvezet a Kelemen székére a jellegzetes bronzkori sáncokhoz.

A Kelemen székén át a környező gerincek mentén több tíz hektár területen létezett az az erődített település, ami a Kyjatice-kultúra népcsoportjának szolgált menedékként háromezer évvel ezelőtt. A jól követhető, több méteres földsáncokon belül rengeteg cserépmaradványt találtak a régészek, mindazonáltal a népcsoport fő lakhelye a mai Szilvásvárad lehetett, az erődítést csak vész esetén használhatták. A hegy tetejének öreg tölgyekkel vegyes bükkösében jól látszik a sánc, amit a turistaút is keresztez - és innentől a Bácsó-tető mentén, pár méterre párhuzamosan követünk is. A látványos gerincszakasz ettől kezdve már végig lejt, és némi kilátás is adódik a Borsod-Hevesi dombságra a gerinc alatti oldalból, ahol elhagyjuk a sáncokat, és erdészeti utak csomópontjánál keresztbe átvágunk a kialakuló Bácsó-völgybe. Itt egy rendezett kaszálót érintve, a Bácsó-kerten át egyre mélyebbre ereszkedünk a völgyben. A meredek bevágásból balra oldalazva érkezünk ki a Bácsó-völgy talpára a Diviaczky Gyula-forrásnál. A mohos kövekkel kirakott foglalásnál hűs karsztvíz oltja szomjunkat.

A hátralévő völgyszakasz már kényelmes, széles dózerúton halad a völgy talpán. Itt a Szalakja-völgy szomszédságában meglepő nyugalom, idilli tisztásokkal vegyes erdők, égerligetek között ereszkedünk lankásan a maradék két kilométeren. Egy ponton az erdészet által használt dózerút átvált a patakon, ahol maga a Z+ jelzés marad a patak jobb oldalán, egy benőtt, használaton kívüli erdészeti úton. Lényegében mindegy, melyik utat választjuk, mindkettő levezet a patak mentén Szilvásváradra.

Az utolsó szakaszon hangulatos gesztenyefasor mentén érkezünk meg a falu szélére, ahol az országúton jobbra (Z jelzés) rögtön a buszmegállóba érünk. Ha ügyesek voltunk, el is kapjuk a csatlakozást, de ha enni, inni, nézelődni szeretnénk, a főút visszavezet a falu központjába vagy a bazársorra, ahol bezárjuk a körtúrát.