Panorámatúra Nagymarosról

Itiner

• A nagymarosi vasútállomásról délnyugat felé indulunk a S jelzésen, ami hamarosan jobbra kanyarodik.
• A Rigó-hegy után térünk le az Ördög-hegy oldalában, majd a gerincén futó SΩ jelzésre.
• A Remete-barlangtól a KΩ jelzésen felfelé megyünk a kevésbé meredek S+ jelzésig.
• A S+ jelzésen megyünk a Szent Mihály-hegy tetejére a S jelzésig.
• A S jelzésen észak-északkelet felé tartunk a Hegyes-tetőre. 
• A Julianus barát tornyot követően, a Világos-tér után a K jelzésen haladunk tovább a Köves-mezőig.
• Innen délkelet felé tovább indulva a K+ jelzésen érünk a Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelyre.  

A túráról részletesen

 Fel a Szent Mihály-hegyre

A nagymarosi vasútállomásról délnyugat felé indulunk a S jelzésen, ami hamarosan jobbra kanyarodik, és egy hangulatos, de kaptatós erdei úton vezet minket. Az erdőből sűrű kökényesen át egy gyepre érünk a legfelső nyaralók vonalában, amely legszebb képét ősszel, az aranyfürt nevű fészkes virágzatú növényünk virágzásakor mutatja. Innen már jól látható a Visegrádi-hegység. Délkelet felé kanyarodva a széles út egy sorompónál ér be az erdőbe. Az első igazán szép kilátópont a Rigó-hegyen, a kemoton-elméletet megalkotó Gánti Tiborról elnevezett oromnál vár minket. Körülbelül 200 m-es kitérőt kell tennünk (a helyes irányról tábla is tájékoztat minket), hogy eljussunk a vegyészprofesszor kedvelt pihenő- és elmélkedőhelyére, de a látvány bőségesen kárpótol: gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra. A professzor kutatásaival az élet mesterséges előállításának elméletét alapozta meg. Munkásságát 1982-ben Herman Ottó-díjjal, 1986-ban MTESZ-díjjal, 1989-ben Pro Natura, 2006-ban pedig Pest Megye Tudományos Díjával ismerték el.

Az útvonalra visszatérve, továbbhaladva ágazik ki balra az SΩ jelzés, ami az Ördög-hegy helyenként nagyon meredek oldalában, majd az Ördög-hegy gerincén fut. Következő kilátópontunkat az Ördög-gerincen, a Kuntner Gábor pihenőnél érjük el, melyet a Pestkörnyéki Kárpát Egyesület készített 2017-ben, váratlanul elhunyt tagtársuk emlékére. A fák közül kibukkanva már jól látható a Duna túlpartján fekvő dömösi hajóállomás és a Rám-szakadék bejáratát rejtő Malom-völgy. Hamarosan a Remete-völgyhöz érünk, amelynek felső végébe horpad az egykori andezitbánya. Hajdan az itt kitermelt követ siklópályán juttatták a Duna partjára, onnan pedig szekerekkel és uszályokkal szállították tovább. A sikló felső állomásának romjai ma is láthatók. Ez alatt megyünk tovább a Dunakanyar legszebb kilátásával büszkélkedő barlanghoz.

A Remete-barlang

A gyönyörű panoráma részben a Remete-barlangnak otthont adó Szent Mihály-hegy helyzetének köszönhető. A miocén korban a térséget intenzív vulkanizmus jellemezte. Kitörési központja a Keserűs-hegyi vulkán volt (mai legmagasabb pontja a Prédikálószék), amely egy főleg robbanásos aktivitást mutató, amfibolandezit anyagú lávadómcsoport lehetett. Északi részének beszakadása miatt U alakú kaldera alakult ki. A vulkáni tevékenység elcsendesülését követően a hegy az uralkodó szubtrópusi éghajlaton gyors lepusztulásnak indulhatott. E roncsolt kalderába vágódott be később a Duna, mely a lepusztult szerkezet alacsonyabb részeit ostromolta sikeresen, s közben befűrészelődése lépést tartott a terület lassú kiemelkedésével. A folyó a mai Szent Mihály-hegy ellenálló, andezitbreccsás anyagát megkerülve alakította ki jellegzetes kanyarulatát.

A hegyen 220-230 méter magasságban egy 10 üregből álló barlangcsoport van. Közülük a Remete-barlanghoz egy 19. századi legenda is kötődik, miszerint egy szerzetes látomása közben, a szél fúvásában hallani vélte az angyalok hárfázását. Látomása miatt visszavonult a Szent Mihály-hegyi barlangba. A falusiak gyakran felkeresték vallási és világi kérdéseikkel. Soha sem hagyta el messzire a barlangot és szamarának ordítására mindig visszatért, ez jelezte a vendégeket. Az állat a hátára kötött vödrökkel naponta leballagott a Dunához vízért, majd visszatért gazdájához. Közben a falusiak ráaggatták a remetének szánt ajándékaikat. Egyszer a Duna áradásakor a szamár vízbe fulladt, majd segítőtársának elvesztése miatt bánatában a remete is megölte magát. A legenda egy másik változata szerint falubeli csibészek kővel rakták tele szegény szamár vödreit, emiatt az állat nem tudott kikapaszkodni a Dunából, és megfulladt. A remete hiába várta a vizet és az ellátását a faluból, idővel szomjan veszett.

A kőfalba horpadó mélyedések átmenetet képeznek a természetes és a mesterséges, ember vájta barlangok között. A stratégiai szempontból is kiváló kisebb barlangok kialakítását már legkésőbb a római korban elkezdhették. Ekkor az üregek elé kőből rakott erődítményt is építettek. A 12. századtól a török hódoltságig szerzetesek laktak a helyszínen.

A Hegyes-tető körül

A barlangtól a KΩ jelzés húsos somok alatt, meredek, omladékos úton vezet felfelé. Ez a szakasz különösen csúszós talaj esetén fokozott óvatosságot igényel. A jelzésről éles jobbos kanyarral érkezünk a kevésbé meredek S+ jelzéshez. Innen csak kb. 100 m-es kitérő a S+ jelzésen délnyugat felé (vagyis a menetiránnyal ellenkező irányba indulva) a Dobozi-orom nevű kilátóhely, aminek  magányos csertölgye a legnagyobb forróságban is árnyékot ad a szélsőségesen száraz és meleg termőhelyen. Ha kipihentük magunkat, visszafordulhatunk, hogy újabb emelkedővel folytassuk utunkat a Szent Mihály-hegy tetejére a S jelzésig, majd onnan észak-északkelet felé a Hegyes-tetőre. 

A hamarosan újra meredekebb részekkel tarkított folytatásban akár a beszédes becenevű „Vérpadon” is megpihenhetünk: ez az „Encián Turisták 1914” Egyesület által fiatalon elhunyt tagtársuk, Miklós Lili emlékére készített íves kőpad. Innen kb. 50 m-re találkozunk az első bekerített kutatóaknával. A terebélyes kútgyűrűre hasonlító üregeket a Geofizikai Kutatóintézet mélyítette az 1950-es években, hogy az aljukon végrehajtott mikro-robbantásos mérésekkel következtetni tudjanak a felszín alatti ércvagyon minőségére. Hamarosan a Remete-nyeregbe érünk, majd egyenesen megyünk tovább az Ürmös-réten keresztül a csaknem 15 m magas középkori bástyát idéző, kétemeletes Julianus barát toronyig, amit szintén az Encián Turisták építtettek a Magyar Turista Szövetség támogatásával 1939-ben, megalakulásuk 25. évfordulója alkalmából. A kilátót 2011-ben az Ipoly Erdő Zrt. újította fel. A belőle elénk táruló 270 fokos kilátásért mindenképpen érdemes felmenni a keskeny lépcsőkön. A panoráma vezérmotívuma a Visegrádi-hegység lábát követő Duna szalagja. Tiszta időben észak felé a Magas-Börzsöny, legmagasabb pontján a Csóványos kilátója fedezhető fel. Keletre tekintve Visegrád és Vác irányában a Naszály, délre Dömös és a Visegrádi-hegység, nyugatra Szlovákia is kirajzolódik. Az épület középső szintjén a szél és az eső ellen is védő, fedett helyiségben húzhatjuk meg magunkat, ha rossz az idő.

Vissza Nagymarosra

Lefelé, a Világos-tér után a K jelzésen haladunk tovább Köves-mezőig, amelynek környékén az eddigi vulkanikus kőzetekkel ellentétben üledékes eredetű lajtamészkő van a felszínen, ami a miocén kori vulkanizmust követő tengerelöntés során keletkezett. Itt szintén találunk egy, a visegrádi várra néző kilátópontot padokkal és asztallal felszerelve. Délkelet felé továbbindulva a K+ jelzésen újabb pihenőhelyet érintünk, majd egy építési törmelékkel feltöltött mélyúton vezet le a jelzés Nagymarosra. Elhaladunk a nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola díszes épülete mellett, végül megérkezünk a Nagymaros-Visegrád vasúti megállóhelyhez.