Nagymaros - Hegyes-tető kis kör

Itiner

• A vasútállomásról a K jelzésen indulunk déli irányba.
• A kálváriánál jobbra térünk a tanösvény T jezésére, ami a Kövesmezőn át a Hegyes-tetőn álló Julianus-kilátóig vezet bennünket előbb a K+,majd a K jelzéshez csatlakozva.
• A kilátótól a K jelzéseket követjük déli irányba, amik a túra kiindulópontjáig mutatják az utat. 

A túra részletes leírása

A Nagymaros-Visegrád vasúti megállótól indulunk, a tornyában középkori Szent Kereszt-templom mellett.  Az Országos Kéktúra K jelzését követve átvágunk a Szent Imre herceg téren, és elindulunk a Kálvária felé. Útközben láthatjuk a 4. számú ház szép, faragott kapuját, amely nemcsak Nagymaros, hanem az egész Dunakanyar sváb házaira is jellemző. Ha valaki komppal érkezik Visegrádról, a vasútállomásig sok ilyen, néhol gyönyörűen felújított kapuval találkozhat. Egy sarokkal odébb, a Kálvária lépcsőjének alján a Nagymarosi Gesztenyés Tanösvény 2. számú ismertető táblájával találkozunk. (Az első a Duna partján van). Kb. 1,5 kilométeren keresztül a tanösvény jelzését követjük.

A Kálvária lépcsősorán megyünk végig, ahol az 1920-as években sok lépcsőfokra rávésték az adományozók nevét. A panoráma a visegrádi várra a Kálvária-kápolnánál még nem az igazi, de azért érdemes itt szusszanni egyet. Továbbhaladva a kápolnától jobbra megérkezünk a tanösvény nevét adó szelídgesztenyefák közé; itt, a Fehér-hegyen sajnos ezeknek a 86%-a elszáradt, így a szemmagasságban még bujának is mondható vegetáció fölé halott ágak erdeje nyúlik. Nagymaros más részein a gesztenyeligetek nem ennyire sérültek, de sajnos teljesen ép már nincs köztük. A hagyomány szerint egyébként még Károly Róbert uralkodásának idején (1301–42) telepítették be a fákat.

A „liget” túlsó végén, a 4. ismertető tábla után a bal oldali utat követjük. Ne rettentsen vissza senkit a hamisítatlan „dzsindzsás”, szederrel, csalánnal, ugyanis tényleg erre kell tovább mennünk! Elérünk az 5. tábláig. Aki itt elbizonytalanodik a "merre tovább" kérdésében, ne tegyen szemrehányást magának! Balra, az aszfaltozott utat kell követni. A 6. táblánál már közepes kilátás nyílik Visegrádra és a Dunára, a 7.-től pedig nem kell többé találgatni, mert fából készült, gesztenye formában végződő irányjelzők mutatják az utat a meredek lejtőn. A növényvilágot bemutató 8. táblánál az eddigi meredek, napsütötte út nem kevésbé meredek, de legalább árnyékos lejtőbe vált.

Itt bosszankodhatnánk, hogy ha egyszer felmentünk, minek lemennünk? Fogadja ezt mindenki a saját vérmérséklete szerint - vigasztalásul annyit, hogy ezen a szakaszon tárul elénk a lombkorona között a Szentendrei-szigetcsúcs legszebb panorámája. Végül leérünk a K+ turistajelzéshez a Fehér hegy utca végén, egy pihenőnél, ahonnan gyönyörű félkörpanoráma tárul elénk Lepencétől Kismarosig.

Innen viszont nincs több lejtő, romantikus andalgás, hanem meredek emelkedő a néhol szálban álló andezit kőzeten egészen a Köves-mezőig, még mindig a K+ jelzés és a tanösvény mentén. A tölgyeket és kőriseket feketefenyő-foltok tarkítják, a Köves-mezőig kísérve utunkat.

Itt a Zebegény felé tartó K+ jelzés metszi az Országos Kéktúrát, amelynek K jelzésére rátérünk bal felé - aki iránytűt használ, annak délre. A Köves-mezőn is van pihenő, panoráma, valamint földre fektetett beton villanyoszlopok. A Kéktúra egy tölgyerdőben halad tovább, eleinte még idősebb fák között, később vékonyabb törzsű, fiatalabb fák alkotta erdőben. A Világos-tér nevű tisztás előtt csatlakozik be a Zebegényből induló S jelzésű turistaút. Ez és a Kéktúra kiválóan van jelezve – a korábbi K+ egyébként már nem annyira –, ezért nyugodtan bámészkodhatnánk, ha nem kezdődne ismét egy kaptató, ahol az ember csak követ meg avart lát a lába előtt,  és reménykedik, hogy a Hegyes-tető (482 m) tektonikus mozgások miatt nem nőtt tovább az utóbbi hónapokban.

Felérünk a Julianus barát-toronyhoz, amely 1938–39-ben épült. A tetejéről gyönyörű panoráma tárul a szemünk elé. A legérdekesebb, hogy nem látjuk végig a Dunakanyart, mert a Dömösi-szorost a Szent Mihály-hegy kitakarja, viszont kelet felé egy szelídebb Duna-ívet pásztázhatunk végig Visegráddal, a Szentendrei-szigettel, kirándulóhajókkal, nyugat felé pedig Szobbal, Pilismaróttal és hajóvontákkal.

A kilátó után a mobiltelefon-átjátszó antennával ékesített Ürmös-rétet hagyjuk el, és árnyas úton ereszkedünk le a Szent Mihály-nyeregig. A S jelzés itt elhagy bennünket, és kiágazik a Remete-barlanghoz vezető KΩ turistajelzés. Mi azonban az Országos Kéktúra útvonalán megyünk tovább, tölgyek, kőrisek között, eleinte meredeken, ahol egy K jelzéssel ellátott fára felcsavarozta valaki a „Balu-ösvény” feliratú táblát. Akkurátusan van felhelyezve, de rejtély, hogy ki az a Balu (tudjuk, Kipling...) és hogy honnan hová vezet.

A meredek lejtő Templom-völggyé szelídül, bár az út nem lesz könnyebb, mert a jobb oldalon egy mély horhos mentén megyünk. Itt érdekes részletet vehetünk észre. Az eddig tölgy-, kőris- és juharfák között feltűnik a bükk a kb. 150–200 méteres tengerszint feletti magasságban, holott ez inkább az 500 méter feletti szintre jellemző. A Templom-völgy csak északra nyitott völgyének sajátos mikroklímája az oka, hogy a bükkös Nagymaros széléig megél.

Az utolsó bükkfát is elhagyva beérünk a településre, ahol a Templom-völgy a Diófa utca nevet kapja a térképen. Ezen az utcán végigélhetjük Nagymaros történetét felülről indulva, a szedett-vedett, '70-es, '80-as években elkezdett, de soha be nem fejezett házaktól a konszolidált '60-as évek kockaházain keresztül a '20-as évek szegényes kis épületei között a díszes kapujú sváb portákig, amelyek a Nagymaros-Visegrád vasúti megálló környékét jellemzik. A Kálvária lépcsője alatt zárult a kör; még egy sarok, és visszaérkezünk a kiindulópontra.