Múltidéző körtúra Drégely várához

Itiner

• A Drégelyvár vasútmegállótól a Z és a P jelzésen induljunk nyugati irányba, majd ahol szétválnak, kövessük a P jelzést tovább! Ez felvisz minket a vár alatti nyeregig, ahonnan a KL illetve PL jelzéseken tehetjük meg a maradék pár száz métert a romokig.
• A nyeregbe visszatérve maradjunk a P jelzésen délnyugat felé. Ezt kövessük lejjebb, az aszfaltúton is, egészen Deszkáspusztáig!
• Deszkáspusztánál, ahol jól kiépített pihenőt találunk, a Nagy-völgyi-patakot balra átszelve térjünk rá a Z jelzésre! Ez a Pénzásás érintésével, hosszasan kanyarogva visszavisz minket a kiindulópontra, a vasútmegállóhoz.

A túra részletes leírása

Utunk a békebeli, szebb napokat látott, kissé elhanyagolt Drégelyvár vasútmegállótól indul, amely hiába fiatalabb jó pár száz évvel, sajnos nem sokkal kevésbé romos, mint úti célunk, maga a vár. A síneket elhagyva, az itt-ott ijesztően mély kátyúkkal szaggatott, a vékony fák árnyékával csíkozott erdészeti úton bevesszük magunkat egy kiterjedt akácosba a P és a Z jelzések mentén. A következő 4,3 km-en, ahogy a Kővágó-hegy délkeleti lejtőin szép lassan, cseppet sem megerőltetően kapaszkodunk a vár felé, alig 200 m szintkülönbséget leküzdve, fokozatosan megváltozik körülöttünk a növényzet: miután elhagyjuk a Z jelzés kiágazását (nekünk ki kell tartanunk a Palóc Piros P jelzése mellett), és egyre feljebb jutunk, az akácost tölgyerdő váltja fel. Jobbra, a fák között néhol kipillanthatunk a Nógrádi-medencére, de izgalomra semmi ok: a várból sokkal szebb lesz a panoráma.

Közben balról becsatlakozik a K jelzés, és együtt halad tovább a P jelzéssel. Az utat semmiképpen nem téveszthetjük el, ugyanis szinte valószerűtlenül sok fatábla jelzi célunkat, a Drégelyvárt – némelyiket egészen festői módon szőtte be a zölden burjánzó növényzet. Kitartóan bandukolunk a Tábor-tetőig, addig a nyeregig, ahol a török sereg 1552. július 6-án megtelepedett. A vár hős védőit irányító Szondi Györgyöt maga Ali pasa temettette el méltó körülmények között, ily módon ismerve el a bátorságát, de sírhelyének pontos holléte ma nem ismert. Bárhol is van, a hegyoldalt borító hallgatag tölgy- és juharfák méltósággal őrzik.

A Tábortetőtől a PL/KL jelzés vezet fel magához a várhoz. A romok alatt információs táblákat és egy domborművet találunk, amelyen Szondi egy szál magában küzd a szétágyúzott várat ostromló törökökkel. A falak maradványain ma mindenre elszánt janicsárok helyett fák kúsznak békésen felfelé, de azért legyünk óvatosak, mert építési területen járunk! Az 1991-ben létrehozott Drégelyvár Alapítvány támogatásokból igyekszik javítani a romok állapotán, és már 1200 köbméternyi falat visszaépítettek.

A vár kilátóhelynek is pazar

A vár tetejére felkapaszkodva, a védők szimbolikus sírhelyének közeléből – ha szerencsénk van, és nem „hanyatlik felhőbe” a drégeli rom – fantasztikus panorámát élvezhetünk a Börzsöny közeli, erdő borította vonulatára. A Vár-bükk mögül kikandikál a Csóványos 938 m magas csúcsa, rajta a geodéziai toronyból kialakított,  felújított kilátóval; északra Szlovákia hegyeit, keletre a Nógrádi-medencét, azon túl a Cserhátot és a Mátrát vehetjük szemügyre. Érdemes elidőznünk itt egy kicsit, felidézve magunkban a viharos 16. század eseményeit, mindenekelőtt a pár napos, véres ostromot, amelyet nehéz beleképzelni ebbe az idilli környezetbe.

A PL jelzésen lesétálhatunk a vár északi sarkáig, és a falak tövében, majd az árnyas fasor mentén visszatérhetünk a déli végéig, ahonnan a már ismert úton újra leereszkedhetünk a Tábortetőhöz. Innen ismét a P jelzésen kell folytatnunk az utunkat, egyelőre délnyugati irányba a Barom-bérc mentén. Táblák jelzik, hogy egyben a Szondi emlékúton járunk – elhaladunk az ostrom hátborzongató legendájából ismert, többnyire kiszáradt Varga-tó közelében is (Ali pasa állítólag annyi aranyat ajánlott egy önként ajánlkozó varga árulásáért, amennyi a bőrébe belefért, és utóbb bele is varrta, miután élve megnyúzatta a szerencsétlent). Egy ideig sűrű bükkösben ereszkedünk, aztán némi szintet veszítve a jelzésünk rátér a Nagyoroszit Bernecebarátival összekötő műútra.

Részint ezen, a Nagy-völgy-patak partjától pár méterre, fiatal bükkös zöld alagútjában sétálunk el Deszkáspusztáig, ahol délceg fenyők között kiépített pihenőhelyet ( esőbeállót, padokat asztalokkal, tűzrakót), illetve egy kopjafát találunk, az utóbbi Orosz János hivatásos vadász emlékét őrzi. Régen három ház is állt itt, az erdőőré és a csendőrségé, de a hely a II. világháború után pusztulásnak indult. Ma a béke szigete, bringával is kiváló pihenő – kár, hogy az út mentén roskadozó kút nem működik.

A zöld katedrális főhajója

Deszkáspusztánál, a Nagy-völgy-patakot balra keresztezve áttérünk a Z jelzésre, amelyet már egészen a túra végéig (illetve elejéig), a Drégelyvár vasútmegállóig követünk. A patakon túl gyönyörű erdei réten találjuk magunkat; az út balra folytatódik, és tavasszal néhány méteren át magas csalánnal borzolja a kedélyünket, úgyhogy itt elkélhet a hosszúnadrág. A régi vasút nyomvonala mentén, a Vár-bükk oldalában kapaszkodunk felfele, a nyurga bükkök egy gótikus katedrális főhajóját idézve nyújtóznak az égbolt felé és záródnak össze több emeletnyivel fölöttünk. Pénzásásig egyre magasabbra jutunk, de az emelkedő végig kellemesen lankás marad.

Pénzásásnál tágas tisztást találunk, és megint a Bernecebaráti felé vezető műutat, amelyből itt ágazik ki a Wenckheim-házhoz tartó mellékút. A barátságosan felújított Pénzásási Erdei Turistaház is csak pár száz lépésnyire van, az a K jelzésen érhető el dél felé. Mi azonban a Z jelzést követjük tovább, egy ideig a mulatságos nevű Karajsó oldalában szelíden kanyargó műutat koptatva Nagyoroszi irányába. A jelzés egy hajtűkanyart átvágva szerencsére rövidesen letér erről, hogy egy erdészeti földúton vezessen tovább a túra elejéről már ismert akácosig, ahol újra találkozik a P jelzéssel. Tovább sétálva tíz perc alatt vissza is jutunk kiindulópontunkhoz, a retró vasútállomáshoz.