Mátrakeresztesi kerülő

Itiner:

• Mátrakeresztesen a S jelzésen indulunk el a Kékesi út mellékutcáján, amelynek második fele a patak hídja után jelzetlen.

• A Kékesi út végén ismét a S jelzésbe csatlakozunk, és elhagyva a falut a Keresztesi-nyeregig kapaszkodunk.

• A Keresztesi-nyeregben jobbra fordulva a Z+ jelzésen túrázunk tovább.

• A Péterke-hegy és a Hidegkút-hegy közötti nyeregben balra a S jelzésre kanyarodva kitérőt teszünk a Hidegkúti turistaházhoz és a forráshoz, majd ugyanerre visszatérünk.

• Balra folytatva a Z+ jelzésen a Nyikom és a Vörös-kő-bérc nyergéig vándorlunk. 

• Itt jobbra térünk a P jelzésen, és a Mocsár-bükk elágazásáig trappolunk.

• A kereszteződésből a P+ jeleken indulunk Mátrakeresztes felé.

• A jobbra kiágazó P▲ jelzésen látogatjuk meg a Felső-vízesést, majd visszatérünk a P+ ösvényére.

• Rövidesen balra, a PΩ jelzés kitérője vezet el a Zsivány-barlanghoz, és vissza is erre jövünk, majd folytatjuk a P+ jelek mentén.

• Az Alsó-vízesést egy rövid, jelzetlen ösvényen balra fordulva kukkanthatjuk meg.

• Végül a P+ jelzésen bandukolunk le Mátrakeresztesre. 

A túráról részletesen:

Mátrakeresztes, az egykori hutatelep

Mátrakeresztes a Kövicses-patak szűk völgyének aljára tapadt, amit a faluszerkezet is hűen tükröz, ha végigsétálunk kies fekvésű főutcáján a vízfolyás mentén. A hosszú, ám keskeny házak egymáshoz közel sorakoznak, udvarnak csak köztük jutott hely, falaik előtt közvetlenül az utca húzódik. Az idilli, völgyi fekvés azonban veszélyeket is tartogat: 2005-ben a betorkolló Csörgő-patak villámáradása mosta el a települést. A rövid idő alatt lehullott, kiugró mennyiségű eső lezúdult a hegyoldalakon, és a patakot tomboló folyóvá duzzasztva söpört végig a völgyön, romhalmazt hagyva maga után. A helyiek véleménye szerint a katasztrófa mértékét a környező hegyoldalak tarvágásai is növelték, hiszen a csupasz lejtőkön nem volt elegendő növényzet, ami visszatartson valamennyit a hirtelen leszakadt csapadékból. Az extrém áradások gyakorisága összefüggésben lehet az éghajlat átalakulásával is, mert az ezredforduló óta négy olyan árvíz is levonult, amik előfordulására 50-100 évente egyszeri alkalommal adtak statisztikai esélyt a szakemberek.

A mai helyzettel ellentétben a középkorban sűrű, összefüggő erdőtájként írtak a teljes Mátráról. Erre az adottságra települtek már az Árpád-házi királyaink alatt is az üveghuták. Közép-Európa egyik legkorábbi olvasztója Pásztó mellett létesült, a bodonyi üvegcsűr termékeit pedig az egri vár ablakainál is felhasználták a 15. század végén. A korszakokon átívelő jelentőségű üveggyártás legintenzívebb szakasza a 18. században volt, amikor szlovák telepesekkel több üveghutát is létesítettek a Mátra belső részein. Összesen 16 üvegolvasztó működéséről van tudomásunk a hegységből a középkortól kezdődően. A huta német eredetű szó, olvasztókemencét jelent.

Az üzemek jelentős faigénye kezdte megbontani és felfalni a mátrai rengetegeket. Nemcsak a kemencék táplálása igényelt nagy mennyiségű tüzelőanyagot, hanem a folyamathoz szükséges hamuzsír (szalajka) előállítása is. Egy átlagos hazai erdei üveggyártó telep évi hamuzsírigénye kb. 4 tonna volt, ehhez azonban mintegy 40 tonna fát kellett letermelni. Ez eredményezte, hogy a telepek környékén az erdőket néhány évtized alatt kipusztították. 

A 19. század folyamán ezek a huták leálltak, de az üvegkészítés és csiszolás nem szűnt meg a Mátrában: Parádsasváron nemzetközi hírű üveggyár létesült, és kisebb vállalkozások is őrzik és viszik tovább az évszázados hagyományokat.

A 2005-ös áradás helyi sajátossága volt, hogy a patakparton faluszerte fadeszkák hevertek. Mátrakeresztes évszázados hagyománya a fakanálfaragás, amellyel napjainkban is foglalkozik a lakosság egy része. Ennek alapanyagát, a faragatlan lapokat teregette szét a víz. A ma Pásztóhoz tartozó község régi neve Alsóhuta volt, és a 18. század derekán telepítették be szlovákokkal. Kezdetben üveggyártó telep működött a völgyben, melynek jelentős faigényét az erdőség szolgáltatta. Egy 1837-es leírás így említi: „Közel van Alsó Huta, 200 tót, s magyar katolikus és ágostai vallást tartó lakosok, határja hegyes völgyes, szép üvegeket készítő műhelye vagyon ".

Az üveggyártás korszakának lezárulta után a favágás, fafuvarozás, faszénégetés jelentette a fő megélhetést, emellett pedig sokan vállaltak idénymunkát az Alföldön. Híresek voltak a környékbeli huták favágói, akiket szívesen alkalmaztak az ország messzi vidékeinek erdőbirtokosai is.

A Keresztesi-nyergen át a Tót-hegyeshez

A S jelzésen, a Kékesi úton elindulva takarosan és rendben tartott, hófehér meszelésű, hagyományos építésű házak között sétálunk. Egy feszület után átkelünk a Tó-réti-patak hídján, és 400 métert jelzés nélküli szakaszon teszünk meg. Az utca végén a Kövecses-patakot keresztezzük, majd a felső-mátrai autóút mentén visszatérünk a S jelekre. Rövidesen jobbra fordulva belépünk az erdőbe, és enyhén emelkedünk a Kis-Völgyi-patak mellett, ahol jobbról fenyves, balról tarvágás jelenik meg. A csupasz lejtők látványa meghatározó lesz túránk első felében, de amennyire nem tetszik szemünknek a kezdetekben, annyira hálásak leszünk a kilátásért, amint felső peremükre hágunk. Hátratekintve már barátkozhatunk a Nyikom messzi, meredek sziluettjével és az eltávolított erdők helyével.

Légvezeték pásztájában, fehér törzsű nyírfák mellett érünk ki az agyagos talajtól vizenyős Kaszala-rétre. A nyílt terület felső végében elérkezünk a Keresztesi-nyeregbe, amivel a Mátra vízválasztó gerincére lépünk. Balra fémfeszület áll az erdő szélen, megjelölve a közlekedési szempontból fontos helyszínt: évszázadokon keresztül az itt átmenő út kapcsolta össze a Mátra belső területeit az Alföld peremével. A villanyvezeték alatt jobbra tartva a Z+ jelzésre térünk és a gerincen közepesen meredek kaptatóval. Irtásfoltok szélén gyalogolunk, miközben a táj egyre jobban kitárul. A Felső-Mátra hátai zöldellnek a völgyek túloldalán, a fák közt Fallóskút és Bagolyirtás tornyaira lehetünk figyelmesek. De a Kövicses-patak fölött kilátunk a hegységből, hiszen az Óvár és a Nyikom közti szűkületben a Cserhát lankái és a Zagyva völgye tűnnek fel.

A letermelt erdőt hirtelen sűrű fenyves váltja. Itt a szél is máshogy muzsikál, a gyantaillatú suhogás idilljében fel sem tűnik, hogy már jócskán 700 méter fölé kapaszkodtunk. A fenyőélményt magunkba szippantva bükkösbe lépünk, és a felső-mátrai táj széles hátainak jellemző hangulatába csöppenünk. Idős bükkök alatt, mohos sziklagörgetegek sűrűjében kerüljük a Tót-hegyes fenyves fedte csúcsát.

Egy elágazásnál a Z▲jeleket követve rövid kitérőt tehetünk a Tót-hegyesre. Az erdőaljat sűrűsödve pettyező andezitgörgetegek teljesen beborítják a csúcs oldalát. A vadregényes kőzetszőnyeg lávaárként ért a felszínre, és a jégkorszaki fagyhatás darabolta fel. A beerdősült csúcs kilátást csak lomb nélküli időszakban ad. Ha fellapozzuk a Mátra 1930-ban kiadott útikalauzát, megtudjuk, milyen panorámát kínált a helyszín korábban: „Mint a Mátra főgerince elé messze előretolt s kimagasló hegycsúcs, kiválóan alkalmas kilátópont, honnan teljes körkép élvezhető a Nyugati és Középső Mátra valamennyi ormára, bércére, mögöttük pedig feltárul a távoli határ a Tátráig, a Bükkig, a Buda-Pilisi hegyekig."

Látványos gerincúton a Nyikom alá

Az elágazást jelző táblától továbbra is a vízválasztó gerinc Z+ jelzésén maradunk, és öreg erdőrészen folytatjuk. Jobb oldaláról a patakok a Zagyva felé sietnek, balról pedig a Tarnába rohannak; a két folyó végül a Jászság síkvidékén egyesül. Elegyes erdőn vágunk át, aztán tarvágás peremére érkezünk. Az erdő hiányában az egész Felső-Mátra előttünk emelkedik: látszanak Galyatető tornyai, Fallóskút és Bagolyirtás tetői, de távcsővel az Ágasvári turistaházra is rálelhetünk.

Összefüggő erdőrészen, mohos kőtengerek mentén érkezünk a következő irtásterületre, ahol vadles áll az erdősarkon; felkapaszkodva körülkémlelhetünk a csodálatos hegyi tájban. Ahogy a turistaút a lecsupaszított lejtő mellé szegődik, északkeleten a Kékes tömbje is feltűnik. Erdőségébe a sípálya hasít korridort. Erdei szállítóútra lépünk, amitől néhány méter után elválik a jelzés, és kellemes ösvényen kelünk át a Péterke-hegy csúcsán, miközben két tekintélyt parancsoló öreg, odvas bükkfát is megcsodálunk.

A csapás fakihordó utak elágazásába torkollik, ahonnan a csatlakozó S jelzésen rövid kitérő balra a Hidegkúti turistaház. A lekanyargó út mentén forrás csordogál. Lejjebb, egy vassorompón túl, a szélesen terpeszkedő rét oldalában találjuk a szállást. A korábban erdészházként, erdőőri lakként funkcionáló, fehérre meszelt falú házcsoport már jó ideje kulcsosház jelleggel működik. A házak előtti tisztás kiépített pihenőhelyén leülhetünk kicsit, valamint érdemes a gyümölcsfák alatt is körülnézni frissen hullott, lédús finomságért.

Visszakapaszkodunk a gerincet követő jelzésre, és balra indulunk. A Z+ jelű turistaút egy kanyarjából fölsejlik a Muzsla magasa, de nem tárulkozik föl a látvány, hiszen jobbra fordulva kapaszkodni kezdünk. Mátrakeresztes felé egykori legelőmezők ligetei, a Nagy-rétek törik fel az erdő sűrűjét. A keresztesiek ide hajtották föl állataikat, hogy az irtvány dús füvét legelve biztosítsák a falusiak ellátmányát. A hangulatos, nyáron felforrósodó szakaszon vadvédelmi acélháló szegődik mellénk, néhány lépés után kalászos tisztást érünk. A Szalajkás-tető neve az üveggyártáshoz szükséges hamuzsír (szalajka) nevét őrzi, hiszen a völgyben működött üveghutákat idővel már csak a lejtőkön egyre feljebb törve láthatták el fával. A letermelt erdőség helyén aztán megindult a legeltetés. A lapos kaszálón átvágó keréknyomon érdemes kijjebb sétálni, hiszen nagyszerű látványt nyújt szemben az Ágasvár környéke. A Csörgő-patak völgye éppen szemben kanyarodik ki a hegyek sűrűjéből, ívét vigyázva szöknek a magasba az Óvár és az Ágasvár lávasapkás csúcsai.

Aláereszkedünk egy nyeregbe, végül felhágunk a Vörös-kő-bérc oldalába, majd a hegy és a Nyikom közötti hágóba jutunk. Ha balra indulunk, a közeli Nyikom-nyeregből bevállalhatjuk jelzetlen úton a könnyen elérhető csúcsot. Kilátójából a Budai-hegységtől a Felvidék hegyeire emelhetjük tekintetünket, másik irányban pedig a Mátra belső területe mutatkozik meg. A magánerdő tulajdonosa az andezittornyot menedékhelyként nyitva tartja, így akár éjszakázhatunk is a csúcson - természetesen a hegyi menedékszállások írott és íratlan szabályainak betartásával.

Vízesések és betyárbarlang Mátrakeresztes felett

A Vörös-kő-bérc nyergéből a P jelzésen jobbra kezdjük meg túránk legkönnyebb, levezető szakaszát. Sötét fenyvesben kerüljük a Nyikom-forrás táplálta dagonyát, melyet a jó vízzáró képességű agyagos kőzetek nem engednek leszivárogni a kis mélyedésből. Keresztezünk egy újabb irtványt, szálbükkösben oldalazunk, végül rátérünk a balra kiágazó P+ jelzésre. Az ösvény a lassan visszaerdősülő Erdész-rét ligetén gázol keresztül. A félig nyílt tetőn geodéziai betongúla áll, mellőle a Cserhát és a Zagyva-völgy irányába kapunk kilátást. A rét szúrós bozóttal borított felén átvágva magunkat a vadregényes csapás meredek ereszkedésre késztet.

A hegyoldal tisztása leülésre csábít, hiszen a keletnek forduló ösvény lejtőjéről egész közelről tárul fel a szemközti Óvár és Ágasvár térsége, meg a Mátra-bérc középső szakasza. A lejtőkbe szűk, mély völgyek vágódtak, amik egyelőre elrejtik Mátrakeresztest a szemünk elől. A végső, fokozott meredekségű, apró szemű kőtörmelékkel borított hegyoldal aljában elágazáshoz érkezünk, ahonnan jobbra kitérőt teszünk a Felső-vízeséshez a P▲ jeleit fürkészve a sziklás patakmeder mentén. A szűk ösvény végét sötét kőamfiteátrum torlaszolja el. A kemény lávakőzeteket az erózió preparálta ki, amint puhább környezetüket lepusztította. A Lyukas-kő lávabreccsa boltívét korábbi patakerózió formálta ki, árnyékában kis vízesésen bukdácsol le a jelenlegi patak a fővölgy felé. A törmelékként szétterült tufák és a lávaként elterült andezitsávok a Mátra működési fázisait különítik el: robbanásos és lávaöntő periódusok váltakozása építette a rétegzett vulkáni szerkezetet. Térjünk vissza az elágazáshoz!

Nem sokkal alább balra hív a PΩ jelzés, ami a Zsivány-barlanghoz vezet. A vulkáni hegységekben ritka fedezékek a barlangok, amelyek többnyire nem a szivárgó víz hatására jönnek létre, mint a karsztos területeken. Az itt látható kis hasadék kialakulásának lényege, hogy az egykori lávafolyás hőjének következtében vízgőz és gázok szabadultak fel a fekükőzetből, amelyek nagyobb gázhólyaggá egyesülve üreget hoztak létre a lávatestben. Későbbiekben a fagyhatás és az erózió nyitotta meg a barlangot, és nyújtott menedéket a hegység betyárjainak, köztük a híres Vidróczky Mártonnak. Ezt a sziklás búvóhelyet különösen előnyössé tette, hogy közel voltak a segítőkész falubeliek.

Folytatva utunkat a P+ jelzésen rövidesen jobbra egy rövid és jelzetlen ösvényen újabb zuhataghoz tehetünk kitérőt, ami a korábban látott Felső-vízesés robusztusabb alsó párja. A Mátra vulkáni múltjára elevenedik meg: a puhább vöröses tufakőzetre sok millió éve történt tűzhányókitörés lávája folyt, s a patak az ellenálló lávapad peremén kicsiny zuhatagként bukik alá.

Visszatérve a turistaútra komótosan baktatunk lefelé a széles erdőgazdasági nyomon. Egy utolsó nagy kanyar után a patak hídjára ereszkedünk, és a vendéglő kertjén át Mátrakeresztes központjába érkezünk.