Mátraháza - Sirok (OKT-21)

Itiner

A túra folyamán végig a K jelzést kell követnünk.

• Mátraházáról a Kékes-tetőre kapaszkodunk.
• Kékesről a Hármashatár erdészház közelében kihelyezett, erdei pecsételőhelyig megyünk.
• A Hármashatártól az Oroszlánvárra kaptatunk.
• Felkeressük a Gazos-kő kilátóhelyét.
• Leereszkedünk Sirok vasútállomására.
• Aszfalton érjük el Sirok központját.

A túráról részletesen

Mátraháza – Kékes-tető

Mátraháza központjára ráférne a ráncfelvarrás, hiszen a romantikus környezetben, bükkösök ölelésében fekvő erdei telep centrumát egy parkoló alkotja néhány büfével. Miután elhagytuk a Mátrát átszelő autóutat, az edzőtábor megkerülésével a Somor-patak szűk völgyébe fordulunk. A Mátra vulkáni működésének részletei máig sok talányt rejtenek, de a feltételezések szerint itt, a Kékes déli oldalában egy valamikori kráter belső felén járunk. Mivel a hegység dél felé megbillent, ezért a ebben az irányban hosszú lejtők simulnak az Alföldbe. A Kékes-tető alatt pedig bővizű patakok vágódtak a kemény vulkáni kőzetbe, ezzel mély, meredek falú völgyek vésődtek – aljukon komor kőgörgetegeket kerülgetnek a széles, olykor szeszélyes vízfolyások. Meredeken kapaszkodunk ki a sötét, árnyas mélyületből, amikor hátat fordítunk a Somor-pataknak. Érdekessége, hogy a 19. század végéig több mint 10 kallómalom hasznosította gyorsan lefutó vizét: a vízenergiával mozgatott hatalmas fakalapácsok alatt készült a mátrai (avagy abai) posztó, mely távoli vidékekre is eljutott.

Az ösvény a Nagy-nyak tetején egyesül a Mátrafüred felől érkező jelzésekkel, és a kékesi autóutat átvágva, hűs és idős szálbükkös csarnokában érkezik meg Kékestető telepére. A sípálya pásztáján érdemes kitekinteni, hiszen így érezhetjük meg az elért magasságot, nem mellesleg egészen a Naszály és a Visegrádi-hegység sziluettjéig vizslathatjuk az Északi-középhegység hullámait.

Szemben a 176 méter magas TV-torony emelkedik, ahogy fölérünk Kékes-tetőre. Balra, fenyők árnyékában találjuk a nemzetiszín követ, mely az 1014 méter magas pontot, az ország legmagasabb kiemelkedését jelzi – és ezzel a fotózkodó kirándulók népszerű relikviája. Csúcs helyett csak szétterülő tetőre számítsunk, mely egyébként Trianon előtt egy jelentéktelen, kevesek által ismert pontja volt az országnak. Adottságai azonban a későbbiekben hasznára váltak, amikor a ’20-as évektől kezdve autóutat, szállót, sípályákat és fakilátót építettek rá. A lapos hegytetőről így megnyílt a kilátás, és a turisztikai fejlesztések, valamint a meginduló tömegközlekedés hatására hamarosan tömegek „zarándokhelyévé” vált a Kékes. Sajnos mai állapota nem túl szívderítő: igénytelen szuveníresbódék, pontszerűen szétszórt szolgáltatási egységek, zsúfolt autóparkoló és szegényes, néhol lepusztult infrastruktúra jellemzi.

A ’80-as években felhúzott TV-toronyból viszont nagyszerű a körpanoráma: a Mátra hosszú, kanyargó gerince mellett az egész Északi-középhegység előttünk hullámzik, az Alfölddel ellentétes oldalon pedig egészen a Magas-Tátráig és a Nagy-Fátráig terjed a látóhatár. Érdemes télen fellátogatni, amikor sok esetben áttöri az összefüggő felhőtengert a Kékes. A pecsételőhelyet a csúcskőtől 100 méterre északra találjuk, a felvonó és a síház melletti útjelző táblán. Ha a régi pecsételőhelyet választjuk, egy kis kitérőt kell tennünk, hiszen ezt a szanatórium bejáratánál találjuk. (Parkja egyébként gyönyörű fenyves, melyben nyári időszakban boldogan falatoznak kezünkből a mókusok.)

Kékes-tető – Hármashatár

A TV-torony mellett az erdőbe lépve mintha egy színpad függönyét húznánk össze magunk mögött: eltűnik a közönség és elül a zsivaj, hirtelen teljesen más, magányos világ zár körül. Balra a Kékes északi letörésének meglepően meredek lejtője kísér, miközben öreg, szélfútta bükkösben követjük az ösvényt. A tető magaslatát hamar hátrahagyjuk, amikor egy kőgörgeteges sziklafolyás szoknyáján ereszkedni kezdünk. Hamar 1000 méter alá kerülünk, és egy nyeregpontban metsszük a sífutó út mára gazosodott kanyarját.

Mindössze néhány méteresre keskenyedő gerincre térünk, megérkezünk a Szent Erzsébet-kereszthez. Kilátunk a Kékes északi oldalára és a Galya-tető tömbjére. Innentől fogva több száz méteren keresztül velünk tart balunkon egy függőleges sziklafal. A szomszédos patakvölgyek egyre hátrébb vájták magukat teljesen elkeskenyítve ezzel a gerincet, melynek kemény andezitje az utolsó jégkorszak idején a fagyás-olvadás okozta aprózódás hatására kipreparálódott környezetéből. A fal tövében kis törmelékmezők gyűltek fel. Egy ponton annyira elkeskenyedik utunk, hogy a kőlapok hátára kényszerülünk: a tagolt, szabdalt sziklaformáció ferdén megdőlve büszke, éles gerincszakaszt alkot. Vadregényes vidéken járunk, és a helyszín különlegessége akkor teljesedik csak ki igazán, amikor a sziklasor végére, egy mindkét irányban függőlegesen kitüremkedő meredélyre érkezünk.

A Sas-kő 898 méter magas orma a hegység szerény méreteit meghazudtoló formavilága miatt kiváló panorámapont. Rémisztő magasságú falának tetejéről északra és keletre tágas kilátás nyílik: azonnal felismerjük a Bükk hatalmas, csúcsmentes fennsíkját, de azonosíthatjuk a Heves-Borsodi-dombság kerekded bérceit és a Karancs elefántszerű tömbjét is. A csúcsponton az I. világháborúban meghalt turisták 1930-ban avatott emlékműve áll. Lemászva a szikla déli, gyökérakadályos, törmelékes és meredek oldalán, pillanatokon belül újabb kilátópontra jutunk. Ez a sziklafal délkeleti végpontja, mely merészen nyúlik ki a Kékes-völgy oldala fölé. A Keleti-Mátra legmélyebben bevágódott és egyik leghosszabb völgyének kanyarjain túl ott pöfékel az Alföld peremén a közeli lignittelepeket hasznosító Mátrai Erőmű.

A Sas-kő után elhagyjuk a gerincet, és oldalában, szűk, vadregényes ösvényen kerüljük meg a Kis-Sas-kő bércét. Az éles kanyarok egyike előtt kis tisztás nyit panorámát visszafelé a Kékesre és a Galyára. A megkapó hangulatú pontról jól látszik a Kékes északi oldalának szinte függőleges letörése – mely meredeksége miatt alig háborgatott erdőket, sőt, egy apró őserdőfoltot is megőrzött. Rövidesen a Markazi-kapuba érkezünk: a „kapuk” a főgerincet két átellenes oldalról ostromló, hátraharapózó patakvölgyek által lealacsonyított pontok, azaz hágók. Ezek a Mátra keleti részének észak-déli tájolású átjárói. Melyek igen fárasztóvá teszik túránkat: minden ereszkedést újabb izzasztó kapaszkodás követ. Így aztán a Hármashatár pecsételőhelyéhez megközelítjük a Mraznica-tető és a Felső-Tarjánka csúcsát is, hogy aztán legyalogoljunk a kis esőbeállóhoz, amiben a bélyegző lakik.

Hármashatár – Sirok

Nekiveselkedünk a Nagy-Szár-hegy oldalának, mely viszont lépésről lépésre egyre szebb látvánnyal jutalmazza fáradozásunkat: a 743 méteres csúcs ligetes oldalából, göcsörtös, villámsújtotta famatuzsálemek közül teljes a panoráma dél és nyugat felé: ismét látjuk a Kékes adótornyát, a tetőből dél felé induló, rövid gerincet és az Alföld síkvidékét az erőművel. A meleg mikroklímájú tisztást zárt erdőre cseréljük – ezen a szakaszon egyre több helyen találkozunk az intenzív erdőgazdálkodás nyomaival.

Újabb hullámvasutazás után az Oroszlánvár csúcsára hágunk. A tatárjárás után vár épült a hegyen, melynek sáncárka még ma is jól kivehető. Korlátozott, de szép panoráma nyílik a dél felé lefutó völgyek erdős oldalára. Meredek, csúszós lejtőn érkezünk egy újabb kis hágóba, a Domoszlói-kapuba, mely nem csak autóútnak, de távvezetéknek is átjutási pontja a gerincen. A megerőltető menet még korántsem ért véget: a Jagus majd a Nagy-Zúgó-hegy 600-as ikercsúcsai várnak ránk, a kettejük közti nyeregben tornyos vadászház áll.

Újabb csúcs görbíti a vonalat a szintgörbén: ezúttal a Szederjes-tető  675 méteres kiemelkedése állja utunkat. A betontömbbel is jelzett csúcs után azonban már ritkulnak a terepi akadályok, nagyjából csak ereszkedve haladunk tovább. Kb. félórányi erdei séta végén, helyenként már tölgyesek alatt közeledünk a Gazos-kőhöz.

A Gazos-kőn még egyszer, utoljára megmutatja vadregényes arcát a Mátra: az előreugró sziklafal lapos pereméről a Galyat-tetőtől Sirok váráig félkörívben szemlélhetjük a Mátralába dombos hegylábfelszínét. Az alig pár kilométer széles erdősávon túl Recsk házsorai nyújtóznak. Visszatérve a fák közé elhagyunk még pár tetőpontot, vadvédelmi kerítések labirintusa és szétszabdalt, végletekig kihasznált erdők sűrűje vezet le a Mátra határát jelző Tarna völgyébe. Egy esőbeálló után kiérünk a műútra, és régi szénégetők helyét mellőzve gyalogolunk – immár aszfalton – a megszűnt siroki vasútállomásra. A valamikor hangulatos, mára pusztulásnak indult hegyvidéki vasútvonal állomásépületénél bélyegezhetünk is. Azonban mivel innen már nem jutunk haza, még jó félórás séta vár ránk Sirok központjáig, ahol a Hunor étterem teraszán nyúlhatunk igazolófüzetünkért, hogy belenyomjuk az egyik legizgalmasabb Kéktúraszakasz lezárását jelentő stemplit.