Markazi zöld utakon a kékesi kaldera peremén

Itiner:

• Markaz központjából a ZL jelzésen jutunk a várba.
• A vártól továbbindulva maradunk a ZL jelzésen, egészen a Mária-képesfáig.
• A gerincről a Z jelzésen ereszkedünk vissza a faluba.

A túráról részletesen:

Fel a várba

Markaz központjából indulunk a ZL jelzésen északi irányba a Dobó utcán, majd a Kálvária utcára fordulva vezet ki a turistaút a faluból. A katlanból vegyes-akácos erdőben kapaszkodunk a település feletti gerincre, ahol már nyílt, füves terepen haladunk. Jelzést nehezen találni ezen a fátlan területen, és bezavarhat a falu értékeit bemutató tanösvény szintén zöld színű jelzése is. Támpontot adhat, hogy a felettünk magasodó erdős hátra kell felkapaszkodnunk, így a gerincen lassan emelkedve, enyhe íven jobbra ráfordulunk a Vár-bércre.

A cserjés, ligetes rét után belépünk a gerinc tölgyes erdejébe, ahol fokozódó meredekséggel kapaszkodik utunk a markazi várhoz. Egy bal kanyarral a gerincre kiérve, tisztásokkal szabdalt hangulatos cserjés erdő szélén találjuk az erődítmény egykori bejáratát, melyet ma már csak az egyenetlen felszín mutat. A jelzésen délnyugat felé továbbhaladva beérünk a vár belső területére, ahol pár méter magas falmaradványokat láthatunk.

A várat a tatárjárás után építhette a vidéken uralkodó, Aba nemzetségből eredeztetett Kompolti család. Fénykorát a 13. század végétől a 15. század elejéig élte. A sáncárokkal körülvett erődítményt felvonóhídon lehetett megközelíteni. A falakon belül lakótorony állt a környék urainak rendelkezésére, ahonnan a környező erdőkbe jártak vadászni, vagy ide vonulhattak vissza magányukba.

A vízellátást a közeli Vár-patakon duzzasztott tóból oldották meg. A 200 méter távolságra és 100 méter szintkülönbségre lévő vizet egy kötéllel mozgatott, siklópályán csúszó edényrendszerrel húzták fel az erődbe. A duzzasztás és a siklópálya nyomai ma is kivehetők a vár alatt.

A Kompoltiak Visontai ága kihalt, ami megpecsételte az épület sorsát. A területet a Nánát is birtokló rokonok örökölték, akik uradalmukat az oroszlánkői várból és Sirokból igazgatták, így a markazi vár háttérbe szorult. Nem tudjuk, mikor semmisült meg az épület, de feltehetően a 16. századi török betörés idején, mivel 1570-ben már csak lerombolt palota néven említik.

Tovább a kaldera peremén

A markazi vártól folytatjuk utunkat a meredek hegygerincben kicsúcsosodó kalderaperemen. Túránk szintemelkedését három lépcsőben tesszük meg. Az első 100 méteres lépcső a falu feletti erdőben volt, a második 150 méteres szintkülönbséget a Vár-bérc oldalában tudtuk le. A harmadik nagyobb nekirugaszkodással itt, a Hegyes-hegy oldalában küzdünk meg a tetőig hátralévő közel 150 méteres magasságot. A kaptató hangulatos tölgyesben halad, egy hosszú szakaszon mohákkal takart kőtenger borítja az erdő aljzatát.

Délkeletről megkerüljük a Hegyes-tető csúcsát, és innentől jellemzően szintben haladunk a görgeteges hegyoldalban. Sajnos a turistaút a legnagyobb szakaszon elkerüli a hegytető rétjeit, és a kevésbé látványos, sűrű erdőben halad a gerinc alatt. Az utolsó szakaszon, a Rókalyuk-tető mögötti erdei fenyvesben felkanyarodunk a gerincre egy öreg fákkal tűzdelt ligetes tisztáshoz. Itt kerülünk át a gerinc nyugati oldalára, ahol a kaldera meredek, köves felső régiójában harántol a turistaút.

Jelentős mélység van alattunk, a völgy alja elvész a fák árnyékos sűrűjében. Néhány helyen azért kilátni az erdőn keresztül, és folyamatosan érzékeljük a kilátást uraló Kékes hatalmas tömbjének közelségét. A gerinc felső szakaszán néhol már a kékestetői átjátszó adótorony hatalmas épülete is feltűnik az erdős hát mögött.

Rövidesen végleg kikanyarodunk a gerincre, ahol az erdőgazdasági út szélén, a nyeregben padokkal ellátott kegyhely fogad. A Mária-képesfa az erdőn dolgozó emberek fohásza az oltalmazó szűzanyához, mely hitük szerint megvédte őket a veszélyes munka baleseteitől. Több ilyen képesfát is találunk a Markaz feletti hegyekben; a hasonló erdei kegyhelyek viszonylag gyakoriak az Északi-középhegység erdeiben. Az eredeti keretes Mária-kép kapott egy 21. századi, duplikált hologramos képet, ahol egyszerre néz ránk Jézus és Szűz Mária, csak mindkét szemmel kacsintani kell rájuk.

Ereszkedés vissza a faluba

A kacsingatós Jézus-Mária kép után jelzést váltunk: jobbra fordulva a széles erdőgazdasági úton követjük a Z jeleket déli irányba. A kényelmes ereszkedés egy hegygerincre fut ki, ahol gyönyörű, parkszerű, füves aljú öreg tölgyerdőbe érkezünk. A gerinc élén egy andezittelér áll ki csipkézett szikláival a lekerekedett hegyoldalból. A rétegvulkánokra jellemző változatos és réteges felépítés eredménye az ilyen kiugró sziklasáv, ugyanis egyik ismérvük, hogy a hamu, horzsakő és lávafolyások rétegei építik fel a vulkáni kúpot - innen az elnevezés. Mivel a hamuból megszilárdult tufa és a darabos szerkezetű horzsakő is gyengébb a legkeményebb lávafolyásoknál, így ez utóbbi kiáll a lekopó felszínből.

Ha követnénk a gerincet, az pont a Tarjánka-szurdok felé vezetne le a hegyről, ami az egyik legizgalmasabb völgye a hegységnek - ám sajnos védettsége miatt nem látogatható, így mi is kénytelenek vagyunk a Z jelzéssel lekanyarodni a gerincről a Harta-patak völgyébe. Több helyen keresztezzük a széles, murvás erdőgazdasági utat, ami körül nagyobb erdőirtások tarkítják a hegyoldalt. Szerencsére a völggyel fokozatosan és egyenletesen ereszkedünk Markaz irányába, ami a favágások miatt szabdalt hegyoldalból fel-feltűnik.

A Cseresi-erdészház közelében, a völgy túloldalán kiérkezünk az erdőből a falu feletti rétre, ahonnan remekül belátni a település környezetét és az Alföld messzibe vesző síkját. A legeltetéses állattartásból fennmaradt egykori legelők alatt kiterjedt szőlőültetvények hullámoznak a falu határában. A délies fekvésű vulkáni oldalak majdnem mediterrán klímát teremtenek itt, az Alföld szélén, ami remek termőhelyet biztosít a mátrai borvidék szőlőinek.

A környék borairól a híres török utazó, Evlia Cselebi is ódákat zengett már a 7. században. Valóban, e nagy múltú borvidék adja jelenleg is hazánk borexportjának több mint egyharmadát, pedig a filoxérajárvány itt is megtörte a termelés 18-19. századi virágkorát. Az újraültetések jegyében az amerikai ellenálló tőkékbe oltott magyar fajták egy jelentős hányadát itt állították elő.

Utunk végén az irányt a Szeplőtelen Fogantatás katolikus templom tornya mutatja. Az épület ősét a török hódoltság után érkezett tót telepesek állították, ami a hívek összefogásából folyamatos javítások mellett másfél évszázad után vészesen meggyengült, végül 1906. június 24-én reggel hatalmas robajjal összeomlott. Így a falu lakossága kénytelen volt újraépíttetni a templomot, ami már szakemberek által, impozáns méretekkel készült el másfél év alatt. A temető és a templom mellett visszaérkezünk a faluba, és a Fő utcán jobbra fordulva körtúránk bezárul.