Körtúra a Kendig gerincére

Itiner

• A velemi buszfordulótól a K+ jelzést követjük.
• Elhaladunk a Szent Vid-kápolna mellett, keresztezzük az aszfaltutat.
• Egy fenyves után elérjük az aszfaltút parkolóját, ahol a K▲ jelzésre váltunk jobb felé.
• Végigmegyünk a gerincszakaszon, és a Vörös keresztnél ereszkedni kezdünk a S+ jelzésű turistaúton.
• Aszfaltra fordulunk, a S+ ezt bal felé elhagyja - mi kövessük tovább az autóutat!
• Egy kanyarban csatlakozik a P jelzés, kövessük ezt előre.
• A P jelű út letér a betonról, és a hegylábon kanyarogva, végül ismét a velemi aszfaltutat keresztezve tér vissza Velembe.

A túráról részletesen

Velem - Szent Vid-kápolna

A K+ jelzést követve indulunk északnyugat felé a velemi buszfordulóból. Jobb felől elhaladunk a régészeti témapark bronzkori időket megidéző épülete mellett, majd az üresen kongó szálló után egyenesen elhagyjuk a falut. Egy darabig innentől a Kultúrák hegye tanösvény állomásainak táblái informálnak a hegység régi, gazdag történelméről. Egyre távolodunk a jobbunkon, virágszőnyegben csobogó pataktól, gyökérkibukkanásos mélyútra váltva  jutunk föl egy éles balkanyarhoz. Ha egyenesen tovább gyalogolunk, 2 percnyire megtalálhatjuk a Szent-kút elhanyagolt, de azért foglalt forrását.

Szép erdei sétányon kaptatunk fölfelé, jobbra egyszer csak felfehérlik a lombok közt a Szent Vid-kápolna gondozott épülete. Palakibukkanások közt, terméskőlépcsőn lépdelünk föl a kápolnához, balra a két mesterséges sziklaüreg egyikében kegyszobor ácsorog. Pezsgő kultúrájú helyen járunk: a bronzkorban gyakorlatilag egy város épült a hegyoldal mesterségesen kialakított teraszaira, később létesült itt vízvezetékrendszert védelmező római őrtorony, majd a 18. században a kápolna (mely mai alakját csak 1859-ben nyerte el).

Szent Vid-kápolna - Kendig

A kápolna mögött Kéktúra-emlékművet találunk, mely az egykor - a szigorúan őrzött határ miatt - ide vezetett túramozgalom mementója. Átkelünk a csúcsrégió felé kanyargó aszfaltúton (az Élő erdő tanösvényt érintve). Érezhetően távolodunk a településektől, természetesebb, áthatolhatatlanabb erdőkben járunk. Emelkedésünk közben keresztezünk egy fenyvesfoltot, majd egy balkanyarnál újabb tűlevelű erdő szélére szegődünk. Nem sokáig maradunk itt: hamarosan jobb felé nekivágunk a gerincre vezető út utolsó kaptatójának. Átszeljük a sűrű, sötét, alpesi hangulatú fenyvesfoltot, hogy aztán kibukkanjunk a velemi autóút aszfaltcsíkjára. (Előre haladva rajta, 4-5 perc alatt a Hörmann-forrás foglalását kereshetjük fel, vize azonban sajnos nem iható.)

Jobbra folytatódik menetelésünk: a K▲ jelzés a hegység talán leglátványosabb útszakasza. A környezetéből markánsan kiemelkedő vonulat 700 méter fölött, enyhén hullámzó gerincén (annak középső szakaszán) megyünk végig. Újabb sűrű, hűvös mikroklímájú, látszólag jó állapotú fenyvesen fúrjuk át magunkat. Azonban az állomány nem mindenhol örvend ilyen jó egészségnek: hamarosan egy irtásfolt szélére érünk. Az információs tábla tájékoztatója szerint itt kártevők támadták meg az egyre melegedő és szárazodó éghajlat hatására legyengült fenyőerdőt, melynek helyén már cseperedik az újulat. A jövőben itt ellenállóbb, vegyes erdőt találunk majd.

Sajátos hangulatú szakaszon járunk: a pázsiton növekvő fiatal fenyők miatt mintha gyephavas és törpefenyves határán lépkednénk. A magaslati élményt csak fokozza a bal felé nyíló széles, alpesi panoráma. Semmering környékének alhavasi gerincében, a Rax és a Schneeberg gigászi sziklatömbjeiben már az Alpok varázslatos világának vad szépsége csillan meg. Fontos domborzati választóvonalon vagyunk: itt ér össze az Alpok keleti határa a Kárpát-medence síkvidékével. Jobb felől, a Kisalföld síkjának túloldalán éppen csak kiemelkednek a Bakony vonulatai, tiszta időben a Balaton-felvidék tanúhegyeit is azonosíthatjuk. Északon, a fenyők takarásában megcsillan a Fertő-tó tükre is, mögötte számtalan szélerőmű pöttyözi a Lajta-hegység alsó lejtőit.

Kendig - Vörös-kereszt

Újabb fenyveserdő következik, ezúttal lefelé tartunk, majd a Kendig 726 méteres csúcsára ismét erdőirtáson kapaszkodunk. Egy szikla szépen feltárja előttünk a fillit réteges, vékonylemezes szerkezetét. Ekkor kapjuk az utolsó széles kilátást az Alpokra. Bár a tetőn álló adótornyot megkerülve egy tisztásos szakaszra érkezünk, innen inkább már a Kisalföld felé nézelődhetünk, ahol Szombathely panelrengetege terpeszkedik. A sűrű erdőből lentebb a Szent Vid-kápolna tornya emelkedik ki.

A Kopasz-Kendig alig észlelhető magaslata már korántsem fátlan, ellenben oldalában szép szikla mutatja az utat. Itt-ott valamikori hadi létesítmények csonkjai emelkednek ki a földből, de vadregényes, szép erdő fedi a gerincet. Egy újabb természetes fenyvesfolt mellett érkezünk meg a hegységen átvezető utat jelző Vörös-kereszthez.

Vörös-kereszt - Velem

Jobbra megyünk tovább a S+ jelű turistaúton, végül füves aljú tölgyes mélyútján érjük el az aszfaltutat. Jobbra fordulunk rajta, és nem térünk le róla, amikor a turistaút balra elhagyja azt. Sétáljunk tovább az éles kanyarig, ahol az Enikő-forráshoz tehetünk kitérőt! A palás kőzet ellenáll a víznek, nem vezeti azt igazán messze elnyelődési helyétől, ezért itt, a gerinc oldalában számos forrás fakad. Ezek rövid, egyenes lefutású patakokat táplálnak.

Kövessük a P jelzést, mígnem az bal felé lefordul az útról! Egy újulat sűrűjén vágunk át, hogy aztán az ország legnagyobb összefüggő szelídgesztenyésének határára érjünk. Az Elektromos-forrás mellett idős gesztenyefa csonkja fogad - és a foglalatlan vízkibukkanás körül természetes módon szétterülő patakocska. Fárasztó, de rövid emelkedés veszi kezdetét, változó összetételű erdőkben sétálunk, majd ismét lefelé tartunk egészen Cák széléig.

A turistaút nem kímél minket, és innen megint fölfelé indul: hamarosan egy elágazásnál balra fordul, ahol egytábla hívja fel figyelmünket a 120 éves atlaszcédrusra, melyet 20 méternyire találunk. A fa már magánterületen van: bár nincs kapu, csak a kerítésen kívülről csodálhatjuk meg lenyűgöző, legyezőszerűen szétterülő lombkoronáját. Utunk hamarosan leereszkedik a Borha-völgy aljára, ahol patakot keresztez. (Ha követjük a vízfolyást, 1 km-rel odébb Velem főutcáján állhatunk.) Az utolsó kaptató már bosszantóan fárasztó: megkerüli Velem szélső házait, felkapaszkodik az aszfaltútra, majd levágva annak szerpentinjeit, meredek, csúszós ösvényen ér vissza a faluba.