Kirándulás a veszprémi Gulya-dombra

Itiner

• A Patak térről a vár felé fordulva, a lépcsőn kapaszkodunk fel a Szent Benedek-hegyi kereszthez, majd ugyanezen az útvonalon térünk vissza.
• A P jelzésen az állatkert felé indulunk.
• Addig követjük a P jelzést, amíg a Gulya-domb peremén az élesen balra fordul, majd egyenesen kiágazik belőle a P▲ jelzés.
• A P▲ jelzésen gyalogolunk a Gizella királyné kilátóig.
• A kilátó alatt átsétálva, mögötte folytatjuk utunkat egy jelzetlen ösvényen, ami egyenes erdei útba fut. Ezen jobb felé tartunk.
• Széles sétányba csatlakozunk, amin bal felé indulunk.
• Az első elágazásnál balra letérünk a sétányról, és az állatkert kerítése mentén vezető útig baktatunk.
• Az állatkert kerítésénél balra fordulunk.
• Visszacsatlakozunk a P jelzésbe, amit röviden jobbra követünk, majd balra, a Rovaniemi-lépcsőn ereszkedünk le a Séd mellé.
• A Séd mentén, a Betekints-völgyben jobbra fordulunk.
• Újra a P jelzésbe csatlakozunk, ami visszavezet a túra kiindulópontjához.

A túráról részletesen

Szikla a város közepén

Sétánk első felvonása a Benedek-hegyre vezet, mely ránézésre a Vár-hegy előreugró bércorra. Markáns dolomitfalak szegélyezik, távolról nézve meglepő természeti látvány a város épített szövetében. Felkereséséhez kurtán követjük a mellékutcába hívó Z jelzést, amiről a jobbra induló, elnyújtott lépcsősorra váltunk. A hangulatos terméskő elemek és a historizáló kandeláberek sejtetik, hogy Veszprém történelmi városmagjában járunk.

Anonymus krónikája szerint a honfoglaló magyarok ostrommal vették be a mai Vár-hegyet, a régészeti leletek pedig arról árulkodnak, hogy már 6000 éve is lakott lehetett a terület. Nem is csoda: a dolomit térszínen átrohanó Séd egyre mélyebbre vájta magát, ezzel a kőzetből jól védhető szirteket faragott ki. A dolomitra jellemző, éles lepusztulási formák látványa határozza meg a patak részben természetes partszakaszait, a város szétterjedése ellenére szerencsére több helyen is megszemlélhetők az égre törő sziklafelületek. A dombtetőn sétány nyúlik a Szent Benedek-keresztig, aminek helyén a 17. századi veszprémi tűzvészt követően őrtornyot emeltek. Ez később kriptaként hasznosult, majd teljesen eltűnt, és csak a 20. század elején tárták fel. (A kiásott meddőanyaggal töltötték fel a Benedek-hegy és a Vár-hegy közti mélyedést.)

A bérc neve Szent Benedek-rendi, azaz bencés hittérítők emlékét őrzi, de némely források úgy tartják, hogy ilyen néven a 13. században kápolna is állt az apró platón. Ami az évszázadok során sok mindent átélt: használták legelőként, lőállásként, fásították fenyőkkel, Cholnoky beszámolója az öngyilkosok sziklájaként emlegeti, és csaknem minden utazó felemlegette krónikájában a városképet meghatározó látványt.

Ám a hegy belseje sem mindennapi, ugyanis 1944-ben légoltalmi céllal 200 fő befogadására alkalmas óvóhelyet fúrtak bele. A város legfontosabb bunkere pedig a szomszédos Vár-hegy alatt található „Szikla" nevű intézmény. A kibetonozott bunker 1938-ra készült el, a Szálasi vezette kormány pedig 1944 vége felé egy időre ide menekítette a Szent Jobbot és a koronaékszereket, illetve a komplett Nemzeti Bankot 30 tonnás aranykészletével. A négyezer fő befogadására alkalmas járatrendszer később kórházként is funkcionált, majd légvédelmi központtá transzformálták. A későbbi fejlesztéseknek köszönhetően állítólag képes ellenállni egy atomtámadásnak, napjainkban pedig a Magyar Honvédség innen ellenőrzi az egész ország légterét.

Kisétálva a szikla szélére körbehordozhatjuk tekintetünket Veszprémen: balra lent a Szent Katalin-kolostor, az Ágoston-rendi apácák lakhelyének falai emelkednek - köztük töltötte gyermekkorát Szent Margit. A dolomitszirt lábánál kanyarodik a tájképért felelős Séd, a háttérben már a Bakony púposodik, uralgó magaslata a Papod kilátós csúcsa. Ellenirányban a várnegyed díszeleg, közvetlenül mellette a szocialista belváros kevésbé magasztos látvány. A beépítettség ellenére még szembetűnő a Séd alakította völgyi mélyület is. Délnyugat felé, egészen közel pedig a Gulya-domb fás háta zöldell, belőle néhol kopáros sziklagyepek bújnak elő.

Térjünk vissza a Patak térre, ahol jobbra, a patak túloldalára kell indulnunk.

A város látogatója, a Séd

A P jelzés itt balra fordít, a Séd parti sétányára. Fűzfák és fenyők árnyékolják a járdát, mellette sebesesen rohan a ránézésre bővizű patak - pedig neve eredetileg időszakos, csak nagy esőzések után működő vízfolyásokat jelölt. (Mindemellett a gyors folyás kiváltotta hanghatás ihlette a kifejezést.) A Balaton tág környezetében találkozhatunk az elnevezéssel, ahol a patakok vízjárását (nevesül, hogy csörgedezik vagy éppen kiszáradt) a változékony csapadékmennyiség mellett a bakonyi karsztvidék határozza meg: a lehulló esővíz és az elolvadó hólé jelentős része elszivárog a döntően mészkő kőzettest repedésein, és többnyire kis hozamú hegységperemi forrásokban lép újra a felszínre. A város látogatója, a Séd Herendtől északra lát napvilágot (megcsapolva a Magas-Bakony karsztvíztárolóját), és a Balaton-felvidéket északi szomszédjától elválasztó Veszprém-Devecseri-árok szerkezeti mélyedésében kezdi meg hosszú útját. Hogy évszázadok óta megbízható patak, azt bizonyítja az a 15 veszprémi vízimalom, amiről egy 19. századi feljegyzés mesél. A legöregebb a 11. század elején kezdett forogni, és még a II. világháború után is 11 járta körtáncát a Séden - az utolsókat az 1960-as években nyugdíjazták.

Városi sétánk eztán új irányt vesz, nekivágunk a Gulya-dombnak. Előtte még a Szent István völgyhíd (avagy „a Viadukt") alatt sétálunk el, ami átíveli a Séd sekély, mégis meredek völgyét. Éppen 1937 végén adták át, majd néhány hónap múltán az államalapító király halálának 900. évfordulója alkalmából nevezték el. Az 1930-as években a Gömbös-kormány külpolitikai irányultsága okán egyre hangsúlyosabbá váltak az Ausztria, Olaszország és Németország felé irányuló kereskedelmi kapcsolatok, ekkor született döntés az osztrák határra vezető 8-as út megépítéséről is. Bár felmerült az elkerülés lehetősége, a veszprémi vezetés gazdasági potenciált látott a várost átszelő útban, és állítólag a főmérnök jól beállított fotójára rajzolt híd meggyőző látványa is szerepet játszott a végső döntésben. Érdekes módon a tervezés nem szándékozott tájesztétikai szempontoknak megfelelni, az elkészült, tájba illeszkedő alkotás mégis Veszprém egyik markáns jelképévé vált.

Három kilátó Veszprém határában

Keresztülsétálunk a parkolón, és a túloldalon, alig észlelhető, kőfalak közé szorított lépcsősorra hív a P jelzés. A fásított bércorron szűk pászta jut az ösvénynek: az állatkert kerítése mentén ültetett feketefenyves gyantaillata keveredik a jószágok szagával. Az egykor kopár dolomitos lejtő a Séd völgyébe hajlik, lepusztulása miatt hullámos felszínt követ a tűlevélszőnyeges csapás. Terméskő lépcsőkre lépünk, és már a domb fennsíkjának peremén érkezünk meg a városra kilátást nyitó torony hűlt helyére. Azért a korlát mellől így is felvillan a viadukt és a várnegyed széle, illetve megannyi panelház.

Utunk marad az erdő határán - bár erre már semmi sem utal, a Gulya-domb neve árulkodik róla, hogy egykor legelő állatok bóklásztak rajta. Aztán egészen korán, már a 19. század közepére a helyi polgárság kedvelt kirándulóhelyévé avanzsált. Ebben természetesen szerepe volt a sziklás Séd-völgynek is, ami meglepően színes tájszerkezetet teremtett itt, kőhajításnyira a belvárostól.

Mellőzzük a dombtetőt, és fenyőfoltokkal tarkított cseres-tölgyesben (tanösvényen) lépünk ki a magaslat szélére, ahonnan félkörben felmérhetjük a várost övező terepet. Az alacsony lankák hátterében a Bakony középhegységi bércei dominálnak, a térszínből csak a Papod és szomszédai emelkednek ki számottevően. Napverte, a Bakonyban sok területen kiterjedt méretben előforduló nyílt dolomit sziklagyep borítja a tető peremét: mivel a dolomit jól aprózódik (murvásodik), de mállása lassú, a talajképződés is körülményesen, lassan történik, ezért a növényzet csak komótosan tud megtelepedni rajta. A meredek, kitett lejtőkön, vagy a korábban letermelt, aztán állattartásra használt területeken a talajréteg lemosódott, ezért ezeken a helyeken erdő helyett csak lágyszárúakkal találkozhatunk - igaz, ők sem burkolják be a teljes felületet, így aztán vakító fehér sziklakibúvásokon sütkérezhetnek a pezsgő rovarvilágra éhes gyíkok.

Balra fordulunk, és előrébb, egy magas füvű elágazásnál egyenes irányt tartva jelzést váltunk: a P▲ piktogramok a Gizella királyné kilátóhoz koordinálnak. A névadó I. István király hitvese, az első magyar királyné volt, és mivel székhelyeként használta Veszprémet, ettől kezdve a magyar király feleségének megkoronázási joga a veszprémi püspököt illette meg (emiatt lett Veszprém „a királynék városa").

Az indusztriális stílusú kilátó ránézésre íves, fáklyaszerű megjelenése egy optikai csalódás eredménye: valójában nyílegyenes acélgerendákból áll, amiről közelebbről meg is győződhetünk. (Kecses sziluettje némi fantáziával emlékeztet egyébként a sakktáblán a királynő bábujára.) Odafentről a Gulya-domb fái mögött Veszprém látszik, a várost övező, lapos, alacsony fennsíkot nyugat-délnyugati irányban a Balaton-felvidék púpozza fel. Északon a Bakony fő tömege, a Magas-Bakony domború rögvilága köti le a figyelmet - a Papodot nemcsak kiemelkedő méretei, de kilátója is megkülönbözteti.

Parkerdei séta

Túránk ezen a ponton elhagyja a jelzett turistautat, és a parkerdő jól követhető útjain barangol tovább. Átsétálva a torony alatt, az ösvény egyenes léniába csatlakozik, amin jobbra indulunk. A következő szakasz nem tartogat különösebb izgalmakat, könnyed erdei séta vár ránk. A tölgyesből hosszúkás rétre fordulunk (balra), amivel a Gulya-dombi Parkerdő szívébe érkeztünk. Először az 1970-es években épült ide tornapálya, amelyet azóta több ízben a használhatatlanságig megrongáltak, majd felújítottak.

Mintegy 100 méter múlva, még a tisztás vége előtt balra hív egy erdei nyom, ami az állatkert kerítéséhez kísér. Mellette bal felé kanyarodunk, és széles, kavicsos úton zárjuk vissza körünket: midőn rálépünk a P jelzésre, jobb felé találjuk a már korábban is meglátogatott lépcsőt. A Rovaniemi-lépcső Veszprém finn testvérvárosának hírmondója, és a kapcsolatokat ápoló helyi egyesület adta át. A grádics összeköttetést teremt a Gulya-domb és utolsó célpontunk, a Séd-völgy között.

A kisvasút nyomvonalán

Leérve jobbra, az állatkert bejárata felé vesszük az irányt. Gyönyörű, parkosított környezetben, a Séd és a zord, néhol áthajló dolomit sziklafalak szorításában húzódik a járda, mellette padok kínálnak pihenési lehetőséget a fasor árnyékában. Veszprém 20. századi történelmének változékonysága az évtizedek alatt ide-oda rángatta a Betekints-völgy arculatát.

A kádári szocialimzus időszakában jelentős szabadidős látványberuházások történtek a területen: az '50-es évek végén adták át a Kittenberger Kálmánról elnevezett állatkertet, 1961-ben pedig itt nyitotta meg kapuit a vidámpark és a kemping (utóbbi kb. a mai magyar népmesék tematikájú játszótér helyén). A két helyszínt a rövidke, mindössze 1 kilométeres úttörővasút kötötte össze, amin helyi iskolások teljesítettek szolgálatot (a mozdonyvezetők természetesen felnőttek voltak). Pályája alagúton törte át a Gulya-domb szikláját - acéllal elzárt bejáratai a Séd és az állatkert kapuja felől (a túra elején érintett lépcső közelében) máig láthatók.

Aztán 10 év elteltével elvonták a forrást a vidámpark és a kisvasút működésétől, ezzel megszüntették mindkét attrakciót. A vonatközlekedést többször is megkísérelték újraindítani, ami általában forráshiány okán hiúsult meg, egy esetben pedig nem találtak elegendő (szám szerint 2) mozdonyvezetőt. A fokozatosan lepusztult területet végül a 2000-es évek legvégén újították fel, kedvelt kirándulócélpontot fejlesztve belőle.

A díszes kis liget történelme jóval régebbre nyúlik vissza: leghíresebb műemléke a Veszprémvölgyi Görög Apácakolostor (és jezsuita templom) a város legidősebb, ismert épületegyüttese, ennek alapítólevele pedig Szent István egyedüli hiteles oklevele. Bár elterjedt történet, hogy a később koronázási palásttá alakított miseruha itt készült, ez bizonyítottan nem igaz.

A sétaút a felszámolt kisvasút nyomvonalán, sziklafalak alatt vezet (melyekben egy-két kisebb üreg is megfigyelhető), végül az állatkert parkolójába torkollik. Innen a túra elején megtett útvonalon jutunk vissza a Patak téri buszmegállóba.