Időutazás hazánk leghosszabb római útján a Kőpitére

Itiner: 

Ezen a természetjárók által kevésbé, a természetvédelmi szakemberek által sokkal inkább ismert tájon a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott Dunaalmási Kőpite-túrakörök tanösvény-hálózata vezet körbe, összesen 9,3 km hosszan. A tanösvények fő ütőere, a piros jelzésű út a Dunaalmási kőbánya emlékkőtől indul, s erről kisebb-nagyobb letérőkkel érhető el a négy, egymásba kapcsolódó tanösvény és azok 32 állomása. Magán a műemlék Római úton az országúttól kezdve a Z+, majd később a Z és a P+ jelzés vezet Dunaalmás, illetve Dunaszentmiklós felé, de ezek a páratlan panorámát nyújtó hegytetőket nem érintik. Az emlékkőnél az egyébként kissé talán bonyolult tanösvény-hálózatot bemutató információs táblát is találunk, érdemes lefotózni az úthálózatot vagy pedig letölteni telefonunkra magát a tanösvény leírását az információs táblán kihelyezett QR kód segítségével. A tanösvény bámulatosan sok irányjelző táblával van kitáblázva, eltévedni nehéz. A bemutatott túra (9,1 km) a tanösvény-hálózat legszebb részeit fűzi fel, és a tanösvény jelzéseit követi az alábbiak szerint.

• A Tata-Dunaalmás közötti országút szomszédságában található Dunaalmási kőbánya emlékkőtől a piros tanösvényen indulunk meg a Betlehemi-erdészház felé.
• Az erdészháznál a zöld tanösvényre térünk, s azon balra tartva közvetlenül felkapaszkodunk a közeli Les-hegy csúcsára (a tanösvényen jobbra tartva egy kisebb körrel, bejárva a zöld tanösvény egészét jutunk fel a csúcsra).
• Visszatérve a piros tanösvényre folytatjuk utunkat, végighaladunk az itt már nagyon is látványos Római úton egészen a Kóbor Jenő természetjáró emlékét őrző oszlopig, illetve a Kőpite Túrakörök információs táblájáig.
• Jobbra fordulunk a kék tanösvényre (együtt a P+ jelzéssel), amely pár lépést követően balra tér le a római kori bányák felé.
• A bányákon végighaladva kikapaszkodunk a fennsíkra, s a mezei szekérúton jobbra tartunk, majd a közeli kereszteződésben balra (együtt a kék tanösvénnyel).
• Felkapaszkodunk a Kőpite-hegy csúcsára, majd a kék tanösvényen annak túloldalán visszaereszkedünk a Római útra és a piros tanösvényre.
• A kereszteződésben a bemutatott túra balra térve a már ismert, látványos Római úton érkezik vissza az erdészház érintésével a tanösvény-hálózat kiinduló pontjára. A kereszteződésben egyenesen továbbhaladva azonban az innen induló lila tanösvényen, valamivel rövidebb úton, de végig a gázvezeték nyiladékán is visszatérhetünk a kiindulóponthoz.

A túra részletes leírása:

Az időutazás első része a Római úton

A látványos emlékkő rögtön a túra elején segít tudatosítani bennünk azt, hogy a kezdetben jellegtelen akácosban vezető teljesen átlagos erdei út mégsem akármilyen út (később, fentebb, az erdőben ez vizuálisan is egyértelművé válik). A Kőpite-hegy és a Les-hegy környéki bányákból a rómaiak ugyanis a könnyen formálható édesvízi mészkövet fejtették, elsősorban az ókori Római Birodalom legközelebbi erődvárosának, Brigetio (a mai Szőny) katonai táborának és polgárvárosának épületeihez. Márpedig a rómaiak a dunai limes mentén, az őrtornyok és települések között kiterjedt úthálózatot építettek, s a tudatosan tervezett, legtöbbször alapozott, sőt, sok esetben burkolt utak nyoma nem csak légi felvételeken látszik a szántóföldeken végighúzódó, szétszántott kavicsos sáv formájában. Több helyen közvetlenül látható maga az út is: például az Esztergom melletti Hideglelős-kereszt oldalában, de a Piliscsév határában álló Szent Orbán-szobor alapjául szolgáló római határkő is arról tanúskodik, hogy egykor ott futott az Aquincum–Brigetio útvonal. Nem csoda, hogy a kő szállítására is jó minőségű utat építettek: ennek mintegy két kilométeres, roppant látványos szakasza látható és járható itt az erdőben. Így már érthető, hogy miért került maga az út is műemléki védelem alá.

A földút enyhe emelkedővel, szinte nyílegyenesen vezet a Betlehemi-erdészházig (1,1 km). Itt jobb kéz felé találjuk a zöld tanösvény kitérőjét a Les-hegyre. A zöld tanösvény kis kitérővel kapaszkodik fel a Les-hegyre, mi a túrán közvetlenül célba vesszük a kiváló kilátást nyújtó hegycsúcsot. A hegycsúcs környéki kőfejtőkben került elő a tanösvény emblémájának, nem mellesleg a valaha élt legnagyobb szárazföldi emlősnek, a déli mamutnak az őrlőfoga az 1900-as évek elején (a ma élő afrikai elefántnál kétszer nehezebb volt az utolsó jégkorszakot követően, kb. 10 ezer évvel ezelőtt kihalt állat).

A Les-hegy 236 méter magas csúcsáról jól látszanak a Gerecse tekintélyes sasbércei, a Kisalföld itt kezdődő síkja Tata környékével és a Duna vonala. A hegycsúcson panorámatábla segít beazonosítani a látnivalókat, a csúcs maga pedig ideális helyszíne egy kis földtörténeti utazásnak, hogy megértsük, miért itt bányásztak a rómaiak, miért a mai Vértesszőlősön élt Samu, és mit keresett itt egyáltalán a mamut. A közeli Tata köztudottan a „vizek városa”, hiszen az emberi történelem során itt törtek fel a környék legnagyobb hozamú karsztforrásai. Tatán 1885-ben naponta mintegy 287 ezer m3 forrásvíz tört a felszínre! Ezek többsége a környék szénbányászata (pontosabban a mélyművelésű szénbányák fokozott vízkiemelése) miatt a szocializmus évtizedeiben sajnos kiapadtak, mint ahogy ebben az időszakban a szintén híres hévízi, tapolcai és budai karsztforrások hozama is csökkent, de az ökológiai katasztrófa legnagyobb vesztese minden bizonnyal Tata volt. A bányászat megszűntével a kétezres évek elején ismét elkezdtek működni a források, de még évtizedekig tart, míg elérik eredeti hozamukat. A tatai forrásokat nemcsak az ókori rómaiak tartották kimerülhetetlennek, a 19. század végén felmérés készült, hogyan lehetne Budapest ivóvíz ellátását Tatáról biztosítani – a mennyiséggel nem is volt gond, ellenben a feltörő 20-22 °C fokos víz nem hűlt volna le kellő mértékben a Budapestig kiépítendő csőrendszerben. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az egykori vízhozam a főváros mai lakosságnak is elegendő lenne!)

A mai Gerecse és Vértes mészkőrögeiben elnyelt víz szövevényes úton vándorol e látványos források felé. Az évmilliók során azonban a források több lépcsőben helyeződtek át egyik helyszínről a másikra, párhuzamosan a térség tektonikai mozgásaival. Erről tanúskodnak a források környezetében létrejött forrásmészkő rétegek, például itt, a Les-hegy környékén is: az alattunk elterülő többszintes bánya által feltárt, mintegy 30-40 méter vastagságú (!) mészkőtömeg jól bemutatja az egykori forrástevékenység volumenét.

Könnyen elképzelhető, hogy az egykori karsztforrások langyos vize gazdag élővilágnak nyújtottak otthont, ahogy ma is megfigyelhető ez a páratlan Tatai Fényes Tanösvényen. A Magyar Nemzeti Múzeum Vértesszőlősi Bemutatóhelye is hasonló, a Gerecse peremén elhelyezkedő forrásmészkő bányában található. Itt került elő 1965-ben az ősember nevezetes tarkócsontja, de az Európában is egyedülálló leletegyüttes (településrészek, tűzhely, ékszerek, valamint az egykori forrásoknál járó ősállatok lábnyomát megőrző és bemutató kiállítás) részletes képet nyújt a neandervölgyi emberek életét megelőző időszakról. Jóval később pedig a karsztforrásoknak hatalmas szerepe volt abban, hogyan alakították a tájat a rómaiak, és hogyan jött létre hazánk legidősebb halastava, illetve az ország első kultúrtája Tatán.

Visszatérve a piros tanösvényre továbbindulunk a Kőpite-hegy felé, amely állítólag jellegzetesen lepényszerű, pitére emlékeztető alakjáról kapta a nevét, bár gyanús a csúcson fekvő szikla alakja is. Az erdészházat elhagyva mind erőteljesebben szembetűnik a Római út és a helyszín különlegessége: az erősen bolygatott erdőben egy több méter magas, kővel kirakott „gáton” haladunk. Nehéz elképzelni, hogy ilyen szinten megerősített út kellett a kőszállításhoz. Nehéz elképzelni továbbá, ahogy rabszolgák seregei nehéz szekerekkel hordják a katonaváros épületeinek való követ. A rómaiak fejlett útépítési technikáját pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a külön táblával jelzett, kiváló állapotban fennmaradt boltozatos vízátereszek, amelyekből a tanösvény útvonalai mentén összesen öt található. A meglehetősen száraz erdőben pedig nehéz elképzelni, hogy miért is épültek ennyire masszív vízátereszek. A piros tanösvényt egészen annak végéig, a Kóbor Jenő természetjárónak emléket állító oszlopig kövessük, majd forduljunk jobbra a kék tanösvényen (illetve a P+ jelzésen) a római kori bányák felé.

Időutazás a római bányákban és a furcsa nevű Kőpite tetején

Pár lépést követően tábla jelzi, hogy a bányaudvarok felé balra kell térnünk a kék tanösvényen, amely zeg-zugos ösvényeken halad át a bányafalak között. A Gerecse a hazai kőbányászat kiemelkedően fontos helyszíne volt mindig is, s még ma is az, gondoljunk csak Tardos fölötti vörösmárvány bányára. A szemünk előtt látható bányafalak puha, jól faragható édesvízi mészkövét már az itt élő kelta törzsek is fejtették, de a bányászat a rómaiakkal indult be igazán, akiknek rengeteg építőanyagra volt szükségük a Duna mentén húzódó limes megerősítésére. Nem mellesleg a négy, egymásba nyíló bányában a mintegy 20 méter vastagságú édesvízi mészkőréteg nyitott könyv a geológusok számára.

Az ösvény a bányaudvarok végén meredeken kapaszkodik ki egy tágas mezőre, ahol a szekérúton jobbra fordulunk, még mindig együtt a kék tanösvénnyel. Itt a dunaalmási Nagy-hegy fennsíkján a természetvédelmi élőhelykezelés napi kihívásaival ismerkedhetünk meg testközelből. Pár évtizede még ugyanis ez a fennsík egy legelő volt, ahol legeltetés biztosította az életterét a fokozottan védett növények mellett a szintén fokozottan védett ürgekolóniának is. Az állattartás visszaszorulásával azonnal megindult a cserjésedés, s az elmúlt évekre az egykori legelő szinte teljesen eltűnt. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, mint a terület természetvédelmi kezelője 2018-ban, emberi munkával „szabadította ki fogságából a legelőt".

A kék tanösvény egyenesen halad fel a Kőpite-hegy tetejére. A 292 méter magas csúcsról a tanösvény legszebb panorámája tárul elénk, s egy esőbeállót is találunk itt, kiváló helyszín tehát egy kis pihenőre. A csúcsról szemünket leginkább a Ferencmajori-halastórendszer és a Duna csíkja vonzza magához, de látszik az Öreg-tó víztükre is. Az alattunk elterülő hegylábi vizes élőhely (élén a Ferencmajori-halastavakkal) Magyarország madárfajokban egyik leggazdagabb területének számít az eddig itt megfigyelt mintegy 300 madárfajjal.

Innen nézve az is megérthető, hogy a langyos vizű forrásoknak olyan események létrejöttében is szerepe van, mint hazánk legnagyobb természetvédelmi rendezvénye, a tatai vadlúd sokadalom. A melegebb víz nemcsak azért ideális telelőhely a madarak számára, mert nem fagy be oly könnyen, hanem mert halakban is kifejezetten gazdag. A madarak előszeretettel követik vándorlásuk során a folyóvölgyeket és a nagyobb tavak vidékét. Így válhatott az elmúlt évezredek során az alattunk húzódó Által-ér völgye is, részben emberi beavatkozás hatására, ilyen útvonallá. Az Európa fontos élőhelyeit összefogó Natura 2000-es hálózathoz tartozó tatai Öreg-tavat és környezetét, valamint a Tata környezetében található nemzetközi jelentőségű, ún. Ramsari vizes élőhelyeket köztudottan nagyszámú madársereg látogatja, ezért lett Tata városa a mindössze 18 tagból álló exkluzív Ramsari városhálózat – egyetlen magyarországi - tagja.

A hegycsúcsot a kék tanösvényen egy lépcsősoron hagyjuk el, majd a nyiladékra kiérve jobbra fordulunk, s a kék jelzésen visszaereszkedünk a már ismert Római útra, amelyen balra térve az erdészház érintésével jutunk vissza túránk kiindulópontjára. Ebből a kereszteződésből egyenesen is továbbhaladhatunk, követve az innen induló lila tanösvényt, amely ugyan pár száz méterrel rövidebben, de végig egy gázvezeték pásztáján halad.