Horhosok útja - Zöld túra (rövid)

Itiner

A túrán végig a Horhosok útja piros tábláit követjük. 

A túra részletes leírása

A város pereméről a Csácsi-hegyi kápolnáig

Túránk kiindulópontja Zalaegerszeg Csácsbozsok nevű városrészében, a Szivárvány téren található. A parkoló sarkában, a tér csücskénél álló táblát, amely térképpel, látnivalókkal és a nyomvonalakkal nyújt útbaigazítást, érdemes tanulmányozni, mielőtt nekivágunk a távnak.

A parkoló mögött álló épületet a helyi születésű matematikusról, fizikusról és csillagászról, Izsák Imréről nevezték el. A tudós meglepő áttöréseket ért el a differenciálgeometriában, az égi mechanikában és a Föld alakjának pontos meghatározásában – ez utóbbival világhírnévre tett szert. A róla elnevezett intézményben általános iskola, művelődési ház és közösségi tér működik.

A városi környezetet, a tömött házsorokat hamar a hátunk mögött hagyjuk, és belépünk a rétek és erdők, gyümölcsösök és pincék dimbes-dombos, tarka, változatos világába. Egy rétet átszelve hangulatos facsoporthoz érünk. A szekérút egyik oldalán gyantaillatú, borostyánszőnyeggel fedett talajú fenyves magasodik fölénk a karámszerű kerítés mögött, a másikon hagyásfák laza csoportja áll – mintha „fenyő-bárányokat” őrző juhászok gyűltek volna össze beszélgetni itt.

Az útvonal által bejárt területen többféle fenyvessel is találkozhatunk. Az erdeifenyő kedveli a meszes, száraz talajt, így a Zalai-dombság meszes-homokköves, mészcsillámpalás talaján otthon érzi magát. A reliktumfaj kisebb állományai üde, illatos, mélyzöld színfoltjai a zalai tájnak. Az 1960-as évektől betelepített lucfenyő viszont nehezen viseli a felmelegedéssel járó aszályt. Gyantatermő képességének csökkenésével az immunrendszere is gyengül, így könnyen megtámadják a szúbogarak. Először gyantafolyások jelennek meg a törzsén, majd a beteg fa lehullajtja kérgét és tűleveleit – erre is látunk példát utunk során. A párás, hűvös klímát kedvelő faj a kontinens északi részén, valamint térségünkben 1000 méternél magasabban érzi otthon magát, így fokozatosan kiszorul erről a területről. Rajtuk kívül, főleg a zártkertekben, számtalan „karácsonyfa-ültetvénnyel” is találkozhatunk, ahol a klasszikusnak számító lucok mellett ezüstfenyők és nordmannfenyők sorakoznak.

Miután elhagyunk néhány házikót (jobbra), utunk vékony csapássá keskenyedik, és a fák közé fúródik, az ösvény mellett mindkét oldal lépésről lépésre magasodik egyre jobban fölénk. Megérkezünk utunk első horhosához, amelynek V alakú falait méregzöld borostyánszőnyeg varázsolja egyedivé. A rövid emelkedőt leküzdve a Petelihegyi út aszfaltcsíkjára érünk, ahol a házak között kikandikálva szemügyre vehetjük a dimbes-dombos zalai tájat.

A Csácsihegyi út kereszteződésében a tanösvény táblája hívja fel a figyelmet a rövid kitérővel elérhető, közösségi összefogással felújított barokk kápolnára. Érdemes megnézni a 19. századból származó épület oldalában a Szűz Mária-szobrot, a telek sarkán álló kőfeszületet, az udvaron pedig Szent Orbán fából faragott szobrát. A szőlősgazdák védőszentjének jelenléte arról árulkodik, hogy ezen a területen évszázadok óta termesztenek szőlőt. Ha lehetőségünk van bemenni, a kápolna belsejében pillantsunk rá az 1800-as évek közepéről származó oltárképre, amely Urunk színeváltozását ábrázolja.

A kápolna melletti tágas, nyitott épület számtalan közösségi rendezvénynek ad otthont a falunaptól a szüreti rendezvényen át az alkotótáborig. A helyszínen időnként szentmisét is tartanak.

Érdemes körbesétálni az amúgy bekerített területet, és megcsodálni az út túloldalán álló terebélyes, mára védetté nyilvánított fát. A táblával jelzett kislevelű hárs törzsátmérője 108 cm, korát nagyjából 180 évre becsülik.

Bortól és dámszarvasoktól két kápolnáig

Aszfaltcsíkon folytatjuk utunkat a Csácsi-hegy kertjei és házikói között. Érdemes belesni a szépen rendezett udvarokra, ahol tavasszal virágpompába öltözött fákat, ősszel gyümölcstől roskadozó ágakat találunk; az almán, körtén, barackon át a naspolyáig és a fügéig igen változatos a felhozatal. 

Ösvényünk a házakat elhagyva földútra vált. A lehető legjobb helyen találjuk a helyi vadállatokat és lábnyomukat bemutató táblát. Érdemes lefotózni, melyik lenyomatforma melyik állathoz tartozik – utunk homokos, löszös szakaszainak puha talaja ugyanis számtalan esetben árulkodik arról, milyen vad járt nemrég a területen. Néhol meglepően nagy nyomsűrűséggel is találkozhatunk.

Zalaegerszeg Cserlap nevű részébe érve ismét aszfaltra váltunk. Itt nem lesz szükség nyomolvasó képességünkre: utunk bal oldalán egy több hektáros, bekerített területen dámszarvasok nagy csoportjával találkozhatunk. A dámszarvaskert a kicsit feljebb található László pince modern épületéhez tartozik, ahol előzetes egyeztetés után borkóstolással, pincelátogatással, házi, kemencében sült falatokkal tarthatunk pihenőt. A hobbiként induló, egyre bővülő vállalkozás kézműves borháza jelenleg négyezer tőkéről szüreteli a valentin, kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc fajtákat.

Ismét a fák közé ér a borostyánnal szegélyezett, szintező szekérút. A lombhullatók között több foltban újra megjelenik a fenyő. Itt intünk ideiglenesen búcsút előbb a piros, majd a kék jelzésű nyomvonalnak –előbbibe hamarosan visszacsatlakozó ösvényünk oldalazva, nagy kanyart leírva fordul a völgy irányába. A különösen meredek hegyoldalt szőlőültetvények és gyümölcsfák tarkítják; megművelésük kihívás a gazdáknak a combos terepen.

A tematikus út következő táblája a Henye-hegy kápolnájára hívja fel a figyelmünket. A rövid, de igen intenzív emelkedésű kitérő a Kápolna-hegy 288 méteres csúcsára invitál, ahonnan pazar panorámában lehet részünk, főleg vegetációs időszakon kívül. A domboldalt szőlőtőkék sorai csíkozzák, közöttük présházak pettyezik a képet. Nyugati irányban a megyeszékhely, Zalaegerszeg színezi a tájat, észak felé a Zala völgye, messzebb a Kőszegi-hegység, illetve a Ság és a Somló tanúhegye látszik. A Keszthelyi-fennsík felé észrevehetjük a zalaszántói buddhista sztúpa fehér, csúcsos alakját, és ha szerencsénk van, és elég tiszta az idő, a Bécsi-Alpok csúcsai, köztük a Rax és a Schneeberg is kirajzolódnak a horizonton. A panoráma elemeinek beazonosításában nagy segítséget nyújtanak a faoszlopra erősített, nyíl formájú táblák – a teljes élményhez nem árt, ha elővesszük a hátizsákból a távcsövet.

A Szent Istvánról elnevezett, 2019-ben felújított kápolnánál minden év augusztus 20-án búcsúi szentmisét tartanak. A monda szerint ezen a helyen pihent meg a király az országjárás közben, a tiszteletére emeltek a mai épület elődjét. A jelenlegi helyén álló eredeti fakápolna építésének pontos idejét nem ismerjük. Annyi bizonyos, hogy a terület a törökdúlás idején elnéptelenedett, és csak az 1700-as évek elejétől népesült be újra. Feltehetőleg ekkor állították a mai épület elődjét, szintén Szent István tiszteletére, fából építkezve. Ennek emlékére az új kőkápolna egyik képe a koronát Szűz Máriának nyújtó királyt ábrázolja, aki az egész ország sorsát az emiatt így nevezett Magyarok Nagyasszonyának kezébe adta.

A fakápolnát 1886-ban kőből építették újjá. Ebben az időszakban évente négy alkalommal zarándokoltak fel a környékbeliek misére: Sarlósboldogasszony, Szent Anna, Havasboldogasszony és Szent István ünnepén. A II. világháború után viszont már csak évente egyszer, Szent István ünnepén jöttek fel a hegyre; ezt a hagyományt a mai napig őrzik. A hely rövid történetét és mondáit, valamint a panorámaelemeket a helyi szőlősgazdák által állított tábla ismerteti. A kápolna mellett egy rövid pihenőre kiválóan alkalmas asztalt és padokat találunk.

Elsüllyedt vár, padlójárda és oroszlánbőgés

A hármas elágazásban kényelmes ereszkedésbe kezdünk. Hamarosan a Vari-kúthoz érünk, amelynek foglalását 1935-ben betonépülettel egészítették ki; mellette fedett pihenő vár asztalokkal és padokkal, valamint a 10. századból származó földvárról is olvashatunk, hozzá különös legenda kapcsolódik. A történet szerint egyszer egy szegény öregember érkezett a várkapu elé éhesen és fáradtan, bebocsátásért könyörögve. A fösvény várúr elutasította a kérését, így az öreg odébbállt. Egy idő után ismét megjelent, hogy engedjék be, de a várúr újfent megtagadta a segítséget. Amikor harmadszor is visszatért az öreg, és hiába várta, hogy kinyissák a kaput, komor jóslatot mondott: másnap reggelre, mire a kakas megszólal, a vár el fog süllyedni urával együtt. Így is történt, az erődítményt elnyelte a föld színe, azóta sem került elő, hiába keresték. Az átkot csak az oldhatja fel, aki rálel arra a kígyóra, amelyik az elsüllyedt vár felett vert tanyát, és elveszi tőle a hátán hordozott, apró kulcsot. Jutalma nem marad el: a vár felemelkedik a mélyből, és az új gazdájának szolgálatába áll.

A felfelé kapaszkodó ösvény újabb horhosba invitál, amelynek különlegessége, hogy még a legszárazabb időszakban is csordogál az alján némi víz, csapadékos időben pedig valósággal hömpölyög. A terep bejárhatósága érdekében padlójárdát helyeztek el ezen a szakaszon, hogy a dagonyázás és csúszkálás helyett száraz lábbal gyönyörködhessünk a különleges horhosban. A sűrű lombsátorban emelkedő egynyomos ösvény fokozódó meredekségét falépcsők enyhítik a nyereghez közeledve.

Hamarosan műútra lépünk, amely a helyi állatsimogatóhoz és állatotthonhoz vezet, az egyik kennelben pedig tényleg „az állatok királya” él.

Gyerkőcökkel mindenképpen érdemes betérni az állatkertként, állatsimogatóként és állatotthonként 2012 óta működő családi vállalkozáshoz. A befogadott példányok egyébként elpusztulnának – sokukat a cirkusz világából mentik ki. Jelenleg nagyjából 140-en élnek az otthonban. A legnagyobb szenzáció két bengáli tigriskölyök (ők 2022. július 16-án születtek), de van strucc, kenguru, emu, oroszlán, alpaka, szarvasbika, láma, majom, ló, kenguru, örvös medve, farkas, páva és számtalan egyéb faj is. A látogatókat játszótér, trambulin, körhinta és bográcsozási lehetőség is várja. 

A kék és zöld táblák egy éles balkanyarral ismét az erdőbe invitálnak. Néhány méteren pincék és hétvégi házikók kerítése szegődik mellénk, ezeken átpillantva a zalai táj dimbes-dombos mozaikjának részletei tárulnak fel. A talpunk alatt, a bal oldalunkon a mélybe szakadó horhos peremén borostyánszövevénnyel borított egynyomos ösvény egyensúlyoz. Elhaladunk egy kőkereszt mellett, majd az egyre intenzívebben lejtő úton a horhos mélyére ereszkedünk. A homokos árok oldalában megfigyelhetjük a kőzetrétegeket. Az egyik mélyebb lyuk arról árulkodik, hogy a környék lakói előszeretettel hordták haza építőanyagnak az itteni homokot.

Ahogy kiérünk a lombalagútból, megváltozik a táj karaktere: az erdőt vizenyős környezet váltja fel. Füzes-nádas foltok, nedvességet kedvelő égerfák uralják a láthatárt. Ha kicsit feljebbről pillanthatnánk rá a vidékre, láthatnánk, hogy a közelben kanyarog a Zala, a mellettünk fekvő terület pedig a folyó ártere. Egy éles fordulónál a Horhosok útjának táblája az itteni élővilágot, a Zala árterének értékeit mutatja be.

A kék és zöld nyomvonal innen együtt indul tovább a legelők között. A szomszédos domboldalban megkapó látvány a Szent Sebestyén római katolikus templom fenyőkkel körülvett épülete, amelynek eredetijét az 1330-as években emelték, de az 1532-es tűzvész és a török pusztítás nem kímélte. Mai, barokk formáját az 1700-as évek derekán kapta. Ha napnyugta körül érkezünk, mesés színekben pompázó égbolt teheti még szebbé a látványt.

Nemsokára Csácsbozsok lakott területére érünk, és a házak közötti kényelmes ereszkedéssel visszasétálunk a kiindulópontra.