Hegyek és völgyek között a Nyugati-Mátrában

Itiner:

• A P jelzés ösvényén indulunk az Óvár vendéglő melletti buszmegállóból, és a Nyikom-nyeregig talpalunk rajta.
• A kis rétről jelzetlen kövesúton a Nyikom csúcsára hágunk, majd ugyanerre le is jövünk.
• A P jeleken, a már ismert úton a Nyikom és a Vörös-kő-bérc közötti nyeregbe térünk vissza.
• Jobbra egy jelzés nélküli csapásra fordulva a Zám-patak völgyébe ereszkedünk.
• A Z jelzésen az Eresztvény elágazásáig battyogunk.
• Balra, a Z◼ jelzésre térve a Nagy-parlag tágas rétjére kaptatunk.
• A mezőn balra fordulunk, és a S jelzés kalauzolásával Hidegkút érintése után visszatérünk Mátrakeresztesre.

A túráról részletesen:

Mátrakeresztes, az egykori hutatelep

Mátrakeresztes a Kövicses-patak szűk völgyének aljára tapadt, amit a faluszerkezet is híven tükröz, ha végigsétálunk a kies fekvésű hegyi település főutcáján a vízfolyás mentén. A hosszú, ám keskeny házak egymáshoz közel sorakoznak, udvarnak csak köztük jutott hely, falaik előtt közvetlenül az utca húzódik. Az idilli, völgyi fekvés azonban veszélyeket is tartogat: 2005-ben a betorkolló Csörgő-patak villámáradása mosta el Mátrakeresztest. A rövid idő alatt lehullott, kiugró mennyiségű eső lezúdult a hegyoldalakon, és a patakot tomboló folyóvá duzzasztva söpört végig a völgyön, romhalmazt hagyva maga után. A helyiek véleménye szerint a katasztrófa mértékét a környező hegyoldalak tarvágásai is növelték, hiszen a lejtőkön nem volt elegendő növényzet, ami visszatarthatott volna valamennyit a hirtelen leszakadt csapadékból. Az extrém áradások gyakorisága összefüggésben lehet az klíma változásával, mert az ezredforduló óta négy olyan árvíz is levonult, amik előfordulására 50-100 évente egyszeri alkalommal adtak statisztikai esélyt a szakemberek.

A mai helyzettel ellentétben a középkorban sűrű, összefüggő erdőtájként írtak a teljes Mátráról. Erre az adottságra települtek már Árpád-házi királyaink uralkodásának ideje alatt is az üveghuták. Közép-Európa egyik legkorábbi olvasztója Pásztó mellett létesült, a bodonyi üvegcsűr termékeit pedig az egri vár ablakainál is felhasználták a 15. század végén. A korszakokon átívelő jelentőségű üveggyártás legintenzívebb szakasza a 18. században volt, amikor szlovák telepesekkel több üveghutát is létesítettek a Mátra belső részein. Összesen 16 üvegolvasztó működéséről van tudomásunk a hegységből a középkortól kezdődően. A huta német eredetű szó, olvasztókemencét jelent.

Az üzemek jelentős faigénye kezdte megbontani és felfalni a mátrai rengetegeket. Nemcsak a kemencék táplálása igényelt nagy mennyiségű tüzelőanyagot, hanem a folyamathoz szükséges hamuzsír (szalajka) előállítása is. Egy átlagos hazai erdei üveggyártó telep évi hamuzsírigénye kb. 4 tonna volt, ehhez azonban mintegy 40 tonna fát kellett letermelni. Ez eredményezte, hogy a telepek környékén az erdőket néhány évtized alatt kipusztították. 

A 19. század folyamán a huták leálltak, de az üvegkészítés és csiszolás nem szűnt meg a Mátrában: Parádsasváron nemzetközi hírű üveggyár létesült, jelenleg pedig kisebb vállalkozások őrzik és viszik tovább az évszázados hagyományokat.

A 2005-ös áradás helyi sajátossága volt, hogy a patakparton faluszerte fadeszkák hevertek. A mátrakeresztesiek régi mestersége a fakanálfaragás, amellyel napjainkban is foglalkozik a lakosság egy része. Ennek alapanyagát, a faragatlan lapokat teregette szét a víz. A ma Pásztóhoz tartozó község régi neve Alsóhuta volt; a 18. század derekán telepítették be szlovákokkal. Kezdetben üveggyártó telep működött a völgyben, melynek jelentős faigényét az erdőség szolgáltatta. Egy 1837-es leírás így említi: „Közel van Alsó Huta, 200 tót, s magyar katolikus és ágostai vallást tartó lakosok, határja hegyes völgyes, szép üvegeket készítő műhelye vagyon ".

Az üveggyártás korszakának lezárulta után a favágás, fafuvarozás, faszénégetés jelentette a fő megélhetést, emellett pedig sokan vállaltak szezonmunkát az Alföldön. Híresek és keresettek voltak a mátrai favágók, akiket szívesen alkalmaztak az ország messzi vidékeinek erdőbirtokosai is idénymunkákra.

Patakvölgyből a Nyikom csúcsára

Túránkat az Óvár Vendéglő mellett indítjuk. Átkelünk a Kövicses-patak hídján, és a P jelzésen jobbra fordulva ki is lépünk a faluból. A kocsiút éles kanyarjában balra letérve villanyvezeték bozótos nyiladékát keresztezzük. Ösvényünk fenyővel elegyes erdőrészen vág keresztül, ahol a felszínt felaprózott vulkáni kövek borítják. Már bükkök és tölgyek mellett járunk, amikor a Tóth-forrás csorgójához érkezünk. A vízvételi lehetőséghez néhány métert le kell térnünk jobbra a turistaútról, hogy aztán mohás andezittömbök között találjuk meg a forrás kifolyócsövét. Kőgörgeteges úton emelkedünk a Tippanos-völgyben az Erdész-rét széléig, ahonnan kényelmes szintúton ballagunk tovább.

Egy erdőirtásnak köszönhetően feltárul a táj a Mátra belsőbb vidékei felé. Az Óvár sziklafallal ékített tömbje és a Csörgő-patak bevágódó árka mögött a Mátra-bérc középső szakaszát látjuk a Galya-tető kimagasodó antennatornyával együtt. Szép lucfenyvesben, tűlevéllel borított úton érkezünk a foglalás nélküli Nyikom-forráshoz. A kicsiny, lápos terület a vadak számára nyújt ivó- és dagonyázó helyet.

A Vörös-kő-bérc és a Nyikom közötti nyeregbe felérve megenyhül a terep, kényelmes kocsiúton túrázunk tovább. Déli irányba egy vágás miatt kilátást kapunk későbbi útvonalunkra a Zám-patak völgyére, mögötte pedig a Havas hegypiramisa képez határt a Mátra és az Alföld horizontig terpeszkedő síkvidéke között. Idősebb tölgyes és a letermelés után felnövekvő újulat között vezető úton a Nyikom alatti láprét széléhez jutunk, ahol védett dunai szegfűvel és réti iszalaggal is találkozhatunk.

Az úttól jobbra pihenőhelyet és tetővel fedett, fúrt kút káváját pillantjuk meg. Elérve a Nyikom-nyereg kis tisztását egy jelöltelen kövesúton (amit egy ide állított fatábla is mutat) a Nyikom tetején álló Gortva-Jójárt kilátóhoz kapaszkodunk. A 764 méteres csúcson négyemeletes kilátótorony magasodik, amelyből a zárt ablakokon keresztül lenyűgöző körpanorámát kapunk a tágabb környékre is. Jól rálátunk a Mátra belső vidékére, könnyen beazonosíthatóak az Ágasvár, az Óvár, Galya-tető és a Kékes kiemelkedései. Az Alföld irányába a Muzsla és a Havas csúcsai a legjellegzetesebbek. A Zagyva-völgyén túl a Cserhát alacsonyabb gerincei hullámoznak, délnyugat felé pedig a Börzsöny, a Visegrádi- és Budai-hegység vonulatait pillanthatjuk meg. Északi irányba a Karancs és a Medves mutatja meg magát, és tiszta időben a felvidéki Kárpátok magasabb tagjai is kirajzolódnak.

A csúcs környéki erdőrész magánkézben van; a tulajdonos építtette a kilátót, amelyet a szélesebb turistaközönség használatára bocsájtott. Becsüljük meg a szándékot, és óvjuk, védjük, valamint tartsuk tisztán az építményt és környezetét!

Vadon-kaland a Zám-völgyben

Amerről jöttünk a P jelzésen, arra is térünk vissza a Nyikom és a Vörös-kő-bérc közötti nyeregbe. A folytatásban némileg kalandos útszakasz következik a Zám-patak völgyébe. a fakitermelés utáni felnövekvő fiatalosban frissen kijelölt, egyre meredekebbé váló csapás könnyen követhető, a völgyben pedig már megleljük - ha hiányosan is - a régi turistajelzéseket. Bár egy ideje nincs nagy turistaforgalom, de egyre többen keresték meg ezt az alternatív megoldást a lejutásra, ezzel kijárták az új ösvényt.

A nyeregben a P és Z+ jelzésű turistautak találkozásából délnyugat felé, egy megmaradt, kimagasodó bükkfasor jobb oldalán, a lejtés irányába kezdünk ereszkedni a Z jelzésen. A sűrű újulaton át frissen festett, jól látható ösvényen kanyargunk a hegyoldalban. Kb. 400 méter táv és 70 méter szintsüllyedés után egy erdészeti szállítóútba csatlakozunk, amin jobbra fordulva folytatjuk a túrát. Itt a régi, megkopott Z jelzésekkel találkozunk. A Zám-patak völgyfőjében járunk. Rövidesen éles balkanyart véve kezdünk beereszkedni a vízfolyás mellé. A kereszteződésből rálátunk a felettünk húzódó Vörös-kő-bérc gerincére, míg az ellenkező irányba a Hidegkút-hegy környékét nézhetjük.

Letérve a széles útról ismét ösvényen menetelünk egy sarjerdőn keresztül. Részben lombalagútban, itt-ott széldöntötte fákat átlépve, helyenként bozótoson keresztül érünk le a völgytalpra, ahonnan a patak mentén kalandozunk tovább. A megtizedelt erdőrészből zárt bükkös vadonjába érkezünk. Itt az erdő javarészt állva maradt, de leszakadt ágak és a nagy áradás idején lehozott jelentős mennyiségű és különböző méretű fa- és kőhordalék borítja a fokozatosan szélesedő és egyre mélyebbre vágódó patakvölgyet. Jól látható, mekkora a most csendesen csordogáló vízfolyás munkavégző képessége áradás idején. Sok helyen a meder több ágra szakad, köztük a lerakott andezittömbök és faágak képezte szigetek terülnek el. A fejünk fölött szorosan záruló lombkoronák miatt kevés fény jut a szurdokfenékre, ami homályosan misztikus, történelem előtti hangulatot biztosít. Figyelmesen lépdeljünk, mert a patak völgye jó élőhelyet biztosít ritka, védett növényfajainknak is, mint például a fehér madársisaknak, vagy az egyik legnagyobb termetű orchidea-félének, a széleslevelű nőszőfűnek.

Az út a patak peremén kanyarog. Számos alkalommal kelünk át egyik partjáról a másikra, több szakaszon pedig a meder kis szigetein át haladunk a felhalmozott, mohalepte kövek között. Helyenként ágakat lépünk át, vagy egy törzset kerülünk meg, ahogy lefelé haladunk a vadregényes környezetben, miközben a pagony fokozatosan tölgyessé, gyertyánossá változik. A szurdok hegyoldalaiban a jégkorszak idején felaprózódott kőtengerek terebélyesednek.

Érdemes a lehető legkisebb zajjal járni, mert a háborítatlanság miatt a környéken erősebb a vadmozgás - ráadásul etetőt is helyezett ki az erdészet, így nagyobb eséllyel pillanthatjuk meg az erdő állatait. Elérve ezt a vadetetőt leülhetünk kicsit megpihenni, hogy elbúcsúzzunk a természetesen idilli völgytől, és átgondoljuk, milyen csodás szakaszon jöttünk keresztül a Nyikom-gerinc óta.

Különleges erdőrészen Hidegkútra

Balra rákanyarodva a Z◼ jelzés ösvényére kikapaszkodunk a völgyből, és a Galamb-tisztás vadászati erdőfoltja után a tágas nagyparlagi mezőre toppanunk. Ma már csak két elhagyott, romlásnak indult ház maradt abból a tanyakolóniából, ahol az 1930-as túrakalauz még 58 lakost említ. Napjainkban az egykori épületek alapjai, a nagykávájú kút és a gyümölcsfák emlékeztetnek a korábban jelentős hegyi telepre. Érdemes a fák felé kanyarodni, ugyanis jó esetben megpakolhatjuk zsebünket almával. Közben elmerenghetünk, milyen lehetett az élet itt a hegyen, ahová még a falvakból is feljártak nagyobb munkák esetén.

A S jelzésre váltva északkeleti irányban vágunk át a mezőn; széléről kilátást kapunk a Káva és a Tót-hegyes irányába. Belépve a fák közé ismét egy különleges erdőszakasz vár ránk. A következő kb. 2 km-es etapon váltakozva tölgyes és fekete-, meg erdeifenyves foltokon keresztül kanyargunk a turistaúttal. Nyomvonalunk jellege időről időre új arcot ölt: egyszer széles szállítóútról szemlélődünk, aztán egyemberes ösvényen a vadon rejtélyes sűrűjébe hatolva andalgunk különböző fatörzsek oszlopcsarnokában. Mohos kövekkel meghintett hegyoldal tölgyesében, aztán kisebb tisztásokon át, majd sudár fenyők között ellépdelve érintjük a Korlát-kút időszakos csorgóját.

A nem túl megerőltető emelkedő tovább enyhül, amikor a mesebeli ösvényéről erdészeti szállítóútba csatlakozunk. Egy sarjerdő kerítésén túl jól rálátunk a Havas vulkáni kúpjára és a Világos-hegy – Tót-hegyes gerincvonulatra, előtérben a Káva lombkoronás tetejével. A tűlevelűek mögöttünk maradnak, és szép tölgyesből kilépve a Hidegkúti turistaház előtti rétre jutunk.

Visszatérés Mátrakeresztesre

A korábban erdészházként, erdőőri lakként funkcionáló, fehérre meszelt falú épületcsoport már jó ideje kulcsosház jellegű szállásként működik. A házak előtti tisztás kiépített pihenőhelyén leülhetünk kicsit, valamint érdemes a gyümölcsfák alatt körülnézni a frissen hullott, lédús finomságért.

100 méterre találjuk a bő vízű Hidegkút-forrást, ahol megtölthetjük palackjainkat. Felcaplatva a Hidegkúti-hegy és a Péterke-hegy közötti nyeregbe észak felé folytatjuk a menetelést túránk utolsó szakaszán, továbbra is a S jelek navigálásával.

Kilépve az erdőből a Mátrakeresztes feletti réteken, kaszálókon át ereszkedünk széles kocsiúton. A nyílt területről príma panorámát kapunk az Óvár és az Ágasvár irányába. Ahogy egyre lejjebb kerülünk, úgy tárulnak fel a Kövicses-patak szűk völgyének részletei, és jelennek meg benne a község házai. Egy utolsó lejtővel a faluba lépünk, és rövidesen aszfalton dobban lábbelink talpa a Kékesi úton. Innen a főúthoz gyalogolunk, és balra fordulva visszatérünk kiindulópontunkra az Óvár Vendéglőhöz, ahol némi frissítővel jutalmazhatjuk magunkat túránk végeztével.