Grófok nyomdokain a Fertő mellékén

Itiner

Rosszul jelzett, de könnyen követhető utakra számítsunk!

• Balfról a Bozi utca Z jelzésén indulunk el.
• A falu széle után a bicikliútról szintén a Z jelzés mentén jobbra, a dűlők közé kanyarodunk, de itt hiányoznak a jelzések.
• A szőlők közt elvileg a P jelzésen, gyakorlatilag pedig egy jelzetlen szekérúton balra térünk, hogy a Gloriette-kilátót vegyük célba.
• A Gloriette teraszáról a házak mentén visszatérünk a Z jelzésre, melyen balra fordulunk.
• A fákig vándorlunk a pusztában, majd egy balkanyarral felkeressük Széchenyi Béla és felesége sírját.
• Visszatérünk a gyéren jelzett Z jelzésre, és azt követjük a hársfasor alléján át a Széchenyi-kastély kapujáig.
• Nagycenken, a 85-ös főúton balra fordulunk, és a kanyarban elérjük a buszmegállót.

Az útvonal részletes leírása

Farkasd

A buszról leszállva Balf központjában nézhetünk körül. Neve a német múlt homályba veszett emlékezete: a 13. század elején Szent Farkas püspök után Farkasd, második felétől „Wolfs" néven említik, a ma is használatos forma ennek eltorzult változata. A németeknek mára nyoma se nagyon van (leszámítva a buszmegállóval szomszédos emlékművet), hiszen a II. világháborút követően közel mindegyiküket kitelepítették (a hozzávetőleg 1300 fős helyi kolóniából 100-nál kevesebben maradtak) akaratuk ellenére. (E tatárjárás után beköltöztetett nemzetiségre utal a Fertő német neve, a Neusiedl.)

A balfi munkatábor

A II. világháború végén Balf súlyos történelmi események helyszíne volt. A visszavonuló német csapatok a környék legnagyobb munkatáborát alakították itt ki 1944 novemberétől. A Gestapo és az SS vezényletével ezres nagyságrendben érkeztek a munkaszolgálatosok, akiket istállókban, pajtákban helyeztek el. A könyörtelen viszonyok közt tartott foglyok feladata a Südostwall („Délkeleti fal") védvonalának építése volt. A Bécs védelmére hivatott objektum részeként többek közt tankcsapdák, árkok, géppuskaállások készültek. A munkaszolgálatosok egy részét vonaton szállították, de sokaknak gyalog kellett elérnie a falut - méghozzá nagy távolságból; az egyik ilyen csoport például Kassáról érkezett. A foglyokat éheztették, a kihágásokért megkínozták vagy megölték; sokan éhen haltak, vagy (hiányos ruházatuk és az embertelen körülmények okán) az egyébként is különösen fagyos tél végzett velük. A kegyetlenkedések a lakosság ellenérzéseit váltották ki, így aztán a nagy részben németajkú helyiek közül sokan (életük kockáztatásával is) igyekeztek segíteni a rabokon. Más neves értelmiségiek mellett a magyar irodalom kiemelkedő alakja, Szerb Antal is itt vesztette életét, amikor őrei agyonverték 1945 januárjában. A szovjet csapatok érkezése elől hátráló német alakulatok ugyanezen év március 31-én 183 menetképtelen rabot gyilkoltak meg a falu szélén. Balfon és a közeli településeken mintegy nyolcezren haltak bele a munkaszolgálatba ebben az időszakban. Az eseményekre több emlékmű is felhívja a figyelmet.

A gyógyvíz

A falu történetében a víz a főszereplő, de nem a Fertő tóé, hanem a savanyúvíz-feltörésé, mely a Kárpát-medence egyik legrégebb óta ismert és használt ásványvízforrása. Kóstolásra a gyár melletti díszkútnál nyílik lehetőség, ha vállaljuk a kilométeres kitérőt. A kénes gyógyvíz jó hatással van a bélrendszer, a vese és a gyomor működésére, de a porcok és csontok egészségét is elősegíti, ezért reumás megbetegedések kezelésében is felhasználják - méghozzá meglehetősen régóta: i. sz. 180. környékéről származó leletek (pl. egy korabeli foglalat) tanúsága szerint már Marcus Aurelius császár római birodalmában is élénk fürdőélet jellemezte Balfot. Sopron polgárainak körében olyan népszerű volt az itteni víz fogyasztása, illetve az abban történő fürdőzés, hogy a város a 14. század első felében megvásárolta a települést, bő kétszáz évvel később pedig fürdőházat és izzasztó- (azaz gőz)fürdőt építettek. A helyszín nemesi családok kedvelt célpontjává vált; hírnevét jelzi, hogy I. Ferdinánd engedélyezte a díjszedést a szolgáltatásokért. A vízvezetéket bécsi mesterekkel építtették, és egy csapkezelő mellett fürdőmestert, később gyógykovácsot is alkalmaztak. A fürdős feladatok hosszú sorát végezte el: fürdette a vendégeket, gyógyító kenőcsöket készített, „piócázott" (tehát piócás kúrát nyújtott), köpölyözött, de még borotvált is sok egyéb higiéniás kezelés mellett.

A faluban a 18-19. század fordulóján már az ivókúra is bevett gyógyítási módszer volt, a helyiek pedig ekkoriban fapadlót építettek házaikba, hogy megteremtsék az elvárt kényelmi színvonalat a távolról érkező vendégek számára. Balf fürdőkomplexuma a 20. század nyitányán került Wosinski István ezredorvoshoz, aki jelentős fejlesztéseket hajtott végre, keze alatt szinte újjászületett az intézmény. Lehetővé tették a téli használatot, hidegvizes gyógyintézetet, villamos és szárazlevegős fürdőt alakítottak ki, de épült 100 ágyas szanatórium, egyben epilepsziásoknak szánt gyógylétesítmény is. A II. világháborúban bombatalálat roncsolta a fürdőt, melyet később helyreállítottak.

1975-ben, amikor a forrásokat gyógyvizessé nyilvánították, elkészült a ma is üzemelő gyógyfürdőkórház. Ha elsétálunk a falu északi végébe, a buszfordulónál kis ivópavilonnál kóstolhatjuk meg a kénes szagú, savanyú vizet - a Zsolnay-kerámiával burkolt díszkút sajnos leromlott állapotban van, de kulacsainkat ettől még feltölthetjük. A vízfakadást egy észak-déli irányú törésnek köszönhetjük, mely a kristályos palás, illetve az arra települt üledékes kőzetek (miocén agyag, lajtamészkő, homok, homokkő, agyag és agyagmárga, azok fölött még fiatalabb rétegek) testében keletkezett tektonikai okokból. Ezen áramlik fölfelé a nyomás alatt lévő rétegvíz - érdekesség, hogy a törés déli végénél lévő Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) mellett is található hasonló kénes ásványvízforrás.

A dombokra fel

Balfról a Z jelzésen, a Bozi utca házainak szorításában sétálunk ki. Lassan elfogy a járda a talpunk alól, és a faluszéli kereszteződésben a Fertő tavat kerülő bringaútra lépünk. Bal felől láperdő jelzi a vízi élettér közelségét, de útvonalunk hamarosan jobbra fordít, amint a lealacsonyodó dombon egy dűlőútra váltunk (a Fertő-Hanság Nemzeti Park táblája mellett). Szőlősorok közt, hamarosan balkanyarral kaptatunk fel a kis hátra. Balf és Fertőboz környékén régre visszanyúló hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek: a meleg, napsütötte lejtők kedveznek e tevékenységnek.

A világörökségi Fertő tó, Európa legnyugatibb sztyepptava

A tőkék fölött lelátunk a dombok alján elnyúló Balfra, és a kb. 20 ezer éves Fertő tó hatalmas nádasára - a távolban azért megcsillan a nyílt víztükör is. A Fertő név a jelentősen feltöltődött, elmocsarasodott állóvizet takarja - az általában 1 méternél is sekélyebb tó (legnagyobb mélysége sem éri el a 2 métert) felületét tekintélyes mértékben foglalja el a növényzet. (A rómaiak még a Balatonnal együtt Pelsoként emlegették, a későbbi „blato" és Fertő ugyanazt jelentette: sár, sáros víz.) A magyarországi oldal közel 90%-án nádas uralja a Fertőt, mely gyorsítja a párolgást, ezáltal elősegíti a kiszáradást, az elhalt növények pedig feltöltik a medret. A legtöbb utánpótlást a Vulka-patak szállítja, lefolyást a zsilippel szabályozott Hansági-főcsatorna jelent (megépítése előtt csak a kiadósabb árvizek tudtak lecsorogni a Hanság felé) - csapadékos években a tó területe egyharmadával is megnövekedhet, hiszen az eső a tómedence legfontosabb vízforrása. Szerves hulladékban gazdag vize kb. négyszer sósabb a Balatonénál, a sekély víztestet pedig a szél folyamatosan átkeveri. Ezért a lebegtetett iszaptól szürkés a színe, a nádasban azonban (az elhullott növényekből keletkező, oldott huminsavak miatt) sötétbarna. Tartósan erős légmozgások idején a víztükör akár „meg is billenhet": északi és déli vége között méteres magasságkülönbség jöhet létre (ezt nevezik tólengésnek vagy seiche jelenségnek).

Bár a 19. század közepén Széchenyi István próbálkozott az akkor jóval kevésbé benövényesült Fertőn a vitorlázás beindításával, pechére éppen ekkor kezdett (sokadszorra) kiszáradni a meder. 1865-1868 között nem is volt benne víz, az iszapos teknőben hatalmas sókiválások jelentek meg. Amikor a tó visszatért, a nádas előrenyomult, a helyiek pedig a ma is meglévő csatornarendszer alapjait vágták a sűrűbe, hogy eljuthassanak a nyílt víztükörig.

Utunk a tőkék közt kanyarog tovább, egy jobbkanyar után búcsút intünk a Fertő tó látványának. A szőlők miatt használt vegyszerek egyébként a mélybe is bejutnak a csapadékvízzel, és problémát jelentenek a tó vízminősége szempontjából. Az ennek megoldására tett egyik lépés a határon átnyúló nemzeti park létrehozása, a természetvédelem összehangolása volt. A lapos dombhátról jobbra tekintve feltűnik a Soproni-hegység szerény sziluettje, de a nézelődés mellett legyünk résen: egy nehezen beazonosítható ponton a balra induló dűlőútra kell fordulnunk. Előrébb egy táblánál zöld alagútban juthatunk le az autóútra, ehelyett azonban válasszuk a fasor jobb oldalán, a mezőgazdasági tábla szegélyén emelkedő csapást! Rajta kisvártatva jobbra fordulunk, majd egy kitérő ösvény elvezet a Gloriette-kilátó apró kőpavilonjához.

A Széchenyiek földjén

A 185 méteres magaslat természetes teraszáról a Fertő-táj csaknem teljes magyarországi oldala feltárul előttünk. Páholyból szemlélhetjük a végtelen nádasvilágot és a Fertőmelléki-dombság szelíd hullámzását. A messzeségben, a nyílt víztükör mellett a Lajta-hegység kéklik. Ami az épületet illeti, 1801 (más források szerint 1802) óta áll e dombtetőn, és két jeles történelmi alak találkozásának teremtménye. A napóleoni háborúkra készülődő ország nyugati végein, Sopronban 1800-ban óriási csapatösszevonások történtek. Ezért a városba érkezett a hadsereg fővezére, József nádor (főherceg) is, aki októberben meglátogatta a cenki birtokán tartózkodó gróf Széchényi Ferencet. A két férfi állítólag a híres hársfasoron keresztül felkereste e magaslatot, hogy szertenézzen a Fertő-tájon. A fertőszéplaki születésű Széchényi Ferenc elsősorban arról ismert, hogy vagyonát a nemzetre hagyományozta, s ezzel megteremtette az Országos Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum gyűjteményének alapjait - de mellékesen a Gloriette-kilátót is ő álmodta meg, hiszen József nádorral közös sétájuk emlékére építtette fertőrákosi homokkőből. A tervező kiléte nem bizonyos ugyan, de nagy valószínűséggel a környéken dolgozó és a gróf által is foglalkoztatott Ringer József lehetett az építész. A kupola alatt megkopott feliratok őrzik az eredeti rendeltetés, illetve az 1943-as felújítás emlékét (melyet gróf Széchenyi Endre vezényelt le).

Egy tragédia emléke

A Fertőbozra induló lépcsővel azonos oldalon visszaköt az ösvény a turistaútba. Házakat érintve, a bekötőúton átkelve lendülünk az erdő felé. A fák közt kisvártatva jobbra tér a keréknyom, de haladjunk tovább egyenesen! Néhány méterrel előrébb díszes síremlék fogad. A vörös gránitból készült sírban nyugszik gróf Széchenyi Béla (István fia), és felesége, Erdődy Hanna, akit tragikusan fiatalon, mindössze 26 évesen vitt el a gyermekágyi láz második lányuk születése után. Saját kérése volt, hogy sírhelyét itt, a hársfasor végében alakítsák ki. Széchenyi Béla neves utazó volt, Belső-Ázsiába tett expedíciójának eredményeit ma is hasznosítják, és a Tudományos Akadémia is ekkor választotta tagjává. Nem nősült újra, állítólag a grófnő arcképét tartalmazó amulettjét mindig magánál tartotta - 1918-ban temették hitvese mellé. A vaskerítés bejárata felőli oldalon felirat hirdeti: „Legyenek oly boldogok a túlvilágon a mint egymást az életben hőn és hűn szerették." Az emlékhely körül több olyan fát is fellelhetünk, melyeket valószínűleg a gróf hozott magával távoli utazásairól. De állt itt remetelak is, amíg II. József be nem tiltotta a remeteséget.

Az allé

A síremelvénynek hátat fordítva, részben rendbe hozott kőpadok közt sétálunk ki a növényzet sűrűjéből. Széles gyeppásztára érünk (már a Z jelzésen), a messzeségben patinás homlokzat dereng fel: a nagycenki Széchenyi-kastély. A látvány volt már szebb is: az épület fölött egy szélerőmű lapátjai járják körtáncukat, az allét szegélyező hársfák nagy része tönkrement, elpusztult. A fasor ültetését Széchenyi Antal és felesége szorgalmazta 1754-ben; eredetileg 645 példányt telepítettek a 2600 méter hosszú sáv két szélére. Csak a sétány peremén lévő utakon lovagoltak és kocsikáztak, középen gyalog közlekedtek. A bizarran göcsörtös facsonkok nem nyújtanak valami emelkedett látványt, és ront az összképen a folyosót félbevágó vasútvonal is. Az itt-ott heverő betontömbök egy korábbi megmentési kísérletről árulkodnak, mely során igyekeztek stabilizálni a fák állapotát. A hársfasor az ország egyik legrégebbi védett természeti értéke, 1942-ben nyilvánították azzá.

Nagycenk

A kastély sziluettje egyre nő, amint közelítünk az építményhez. Jobbról csatlakozik a kisvasút sínje, majd megérkezünk a múzeum kerítéséhez (a bejárat a túloldalon keresendő). A '60-as évek a keskeny nyomközű erdei vasutak megszüntetésének időszaka: ezért vetődött fel a gondolat, hogy valamiképpen megmentsék ennek az ipari örökségnek egyik-másik elemét. A '70-es évek elején épített vonalon más kisvasutakon fölöslegessé vált járművek közlekednek, amiket a kiállításon és menet közben is megismerhetünk (utóbbira az áprilistól októberig, hétvégi napokon tartott üzem idején van lehetőség). A szerelvényeken gyerekek látják el a szolgálatot - persze a mozdonyvezetőt leszámítva.

Túránk végét a főúton balra található buszmegálló jelenti, de szánjunk időt a kastélyra és parkjára is! (Illetve Nagycenken, az Ikva túloldalán épült templomnál kereshetjük fel a családi mauzóleumot.) Az építést Széchényi Antal generális rendelte el az 1750-es években, majd beköltözésével került ide az egyébként nógrádi származású család uradalmi központja. A klasszicista megjelenést csak a 18. század végén, Ringer József tervei alapján kapta meg, amikor Széchényi Ferenc átépíttette. Ő fiára, Istvánra hagyta a birtokot, aki a kastélyt kibővítette. A II. világháborúban komoly csapások érték az uradalmat, de a károkat később helyreállították, a '70-es évek óta emlékmúzeum és hotel működik a falak közt.