Forrástól forrásig

Itiner

• A cáki buszmegállóból északkelet felé indulunk a S↺ jelzésen.
• A Doroszlói-patakon átkelve az idős gyertyánnál balra fordulunk a P jelzésen.
• A Terv úton jobbra megyünk tovább, és a P● jelzésen rövid kitérőt teszünk az Enikő-forráshoz.
• A P● jelzésen visszafelé indulunk el.
• A Szent Vid melletti parkolóban balra kanyarodunk a K+ jelzésre, és a velemi buszfordulóig követjük.
• A kápolna után a mélyút előtt balra fordulva a K● jelzésen kis kitérőt teszünk a Szent-kúthoz.
• A velemi buszfordulótól az Alpannonia S jelzés vezet minket.
• A Hősök kapuja után balra kanyarodunk a S↺ jelzésre, ami visszakalauzol Cákra.

A túráról részletesen

Különleges kőzetek és a vasfüggöny miatt született források nyomán

A S↺ jelzésen északkelet felé indulunk a cáki buszmegállóból, amellyel szemben az I. és II. világháború hőseinek és áldozatainak emlékműve áll. Az utcáról az utolsó ház után balra fordulunk. A játszótér mögött jobbra induló kis ösvény vezet be a felhagyott községi kőfejtőbe, ahol a Velemi Mészfillit Formációhoz tartozó kvarc- és kalcittelérek szabdalta Cáki Konglomerátum Tagozat földtani alapszelvényét találjuk.

A kőzet születésekor a Tethys-óceán sekélytengeri öble borította a területet, amelyben a mainál melegebb éghajlaton gazdag élővilág alakult ki. A kőzetben talált tengeri szivacsok vázelemei alapján annak kiindulási anyaga a középső-jura–kora-kréta időszak környékén képződhetett. A rétegsort felépítő mészkő és dolomit kavicsok sötétszürke színe az öbölben hullámzó tengervíz gazdag tápanyag-ellátottságára és oxigénmentességére utal, melynek következtében a szerves anyagok lebontása gátlódott. A terület későbbi kiemelkedésével a lepusztuló kőzetanyag egy folyódelta torkolata közelében rakódhatott le, majd amikor az Afrikai-kőzetlemez nekiütközött az Eurázsiainak, a Tethys medencéje teljesen bezáródott, és az itt felhalmozódott üledékek egymásra torlódtak, miközben úgynevezett takaróredők keletkeztek. Közülük az egyik ― a későbbi földkéregmozgásokkal több száz km-re elszakadt alsó-kelet-alpi-takaró ―, melynek része a mai Soproni-hegység, átcsúszott a Kőszegi-hegység akkori kőzetein, amelyek a nagy nyomás és hő következtében átalakultak. Az így átkristályosodó meszes üledékek egyik terméke a cáki konglomerátum, melyet jó faraghatósága, fagyálló tulajdonsága miatt építő- és lábazatkőnek használtak. A bányafalban egy kis méretű barlangfülke található (Öreg bánya barlangja).

Visszatérve a jelzésre a patak mentén elegyes erdőben indulunk felfelé, majd a Kőszegszerdahelyi-patakba tartó Doroszlói-patakon átkelve az idős gyertyánnál balra fordulunk a P jelzésen. A pincék előtt haladva hamarosan visszatérünk az erdőbe, majd egy rövid emelkedő után kiérünk a Kőszeget Velemmel összekötő Terv útra, amin jobbra fordulunk. A P● jelzésen rövid kitérőt teszünk a Doroszlói-patakot tápláló Enikő-forráshoz, melynek egyedi, kötött technikával készült támfalú foglalását az 1970-es években építették, és az Északi-középhegységi források mintájára lefelé ívelő végű kifolyócsővel látták el. Az akkori térképeken Béke-barátság-forrásként jelölték. Mivel a vasfüggöny idején a magyar turisták a hegység magasabban fekvő részein lévő korábbi kedvelt célpontjaikat nem közelíthették meg, így az alsóbb területeken folytatták a természetjárást - ennek eredményeként az 1960-70-es években több forrást is foglaltak. Ilyen az Enikő-forrás is.

Forrástól forrásig

Visszatérve jobbra fordulunk az aszfaltos útra, amiről kb. 700 m múlva egy szelídgesztenye elegyes bükkösben kaptatósan induló földútra térünk le. A bükkök helyét kicsit odébb már a kocsánytalan tölgy veszi át, ahol az út veszít a meredekségéből. Keresztezünk egy földutat, majd nemsokára elérjük a P● és a P+ jelzések találkozását. Balra fordulunk, majd egy a jobb oldalunkon megjelenő kis dombnál, amely előtt egy magas erdei fenyő áll, balra tartva elhagyjuk a kanyarodó utat, és egy rövid, benőtt ösvényen érünk a kb. 100 m-re fakadó a Borha-forráshoz. A helyszín 1977 és 1990 között az Országos Kéktúra igazolópontja is volt. Elnevezése a területre utal, de léteznek olyan „magyarázatok” is, hogy a név a „Bor ha folyna belőle, de jó lenne!” felkiáltásból származik.

A forrástól észak felé indulunk tovább. Rövid emelkedő után egy erdei fenyves alatt futó széles szintúton haladunk a foglalatlan Jávor-kútig. Az út balos kanyarjában fakadó forrás neve valószínűleg az egykor itt növő hegyi juhar(ok)tól eredhet (jávorfa). Napjainkban bükkök árnyékában csordogál a vize.

A széles fölúton továbbmenve a következő elágazásban balra tartunk, és a lejtős ösvényen kiérünk az Terv útra. Innen kb. 800 m-t kell aszfalton megtennünk, miközben egy szép palafeltárást is megcsodálhatunk a következő jobbkanyar útbevágásában. (Bár Szépkilátó-szikla a neve, a felnőtt erdő miatt már nincs róla panoráma.) Felette nyílik egy 5,2 m hosszú átmenőbarlang, a Hétszemű-barlang, ami a sziklaperemmel párhuzamos repedés mentén mállással, oldódással keletkezett.

A feltáróút következő kanyarjában egy újabb ösvényen érünk a Hétszemű-völgyben fakadó Gyertyán-kúthoz, ami mellett esőbeálló és tűzrakó hely is fogadja az arra járókat. Neve ellenére itt is elsősorban bükkök nőnek a forrás körül. Régen a velemi legények innen hordták húsvétkor a locsolóvizet, mert ez a környék egyik legtisztább vizű forrása. A völgy nevének eredete ismeretlen, de már Pesthy Frigyes 1864-ben kiadott helynévtárában is szerepel, ahol hagyomány szerint hét forrás fakad.

Szent Vid

Visszatérve az aszfaltos útra hamarosan a Szent Vidhez közeli parkolóba érünk. A K+ jelzésen balra kanyarodva már csak pár száz méter a Kálvária és az Országos Kéktúra emlékműve. Utóbbi helyen volt a  vasfüggöny idején az Országos Kéktúra nyugati végpontja. A kápolna előtt a tanösvény táblájától induló utacskán kis kitérőt tehetünk egy bekerített, jelenleg kb. 15 m mély, eltömődött gödörhöz, amit egy 1952-ben hajtott vízszintes kutatótáró kb. 30 méteres mélységnél harántolt. Eredetéről megoszlanak a vélemények: egyesek bányaaknának, mások ciszternának vélik.

A hegycsúcs és környékének történelme a neolitikumig nyúlik vissza, de részletesebb ismereteink csak a bronzkortól vannak a területről. Ekkor alakították ki a csúcs alatt található lakóteraszokat. A hegy ebben az időben fontos vezetői központ lehetett, amit egy itt előkerült aranydiadém és a feltárt i.e. 13-9. századi bronzöntő műhelyek is megerősítenek. Helyi specialitás volt, hogy bronzhoz nagyobb mennyiségű antimont is használtak (ekkoriban az egész világon csak itt!). Az így készült igen jó minőségű termékek Észak- és Nyugat-Európába is eljutottak. Később a kelták szállták meg a környéket. A hegylábnál futó borostyánkőutat és a Savariát ellátó vízvezetékrendszert ellenőrző őrtorony állt itt. A Karoling-korban is erődített helyként említik. Az Árpád-korban nemcsak világi, hanem egyházi központ is lehetett, melynek várát 1270-ben említi először oklevél, amikor Kőszegi Henriktől II. Ottokár cseh királyhoz került. Az erősség valószínűleg a 13. század végén pusztult el, de erről pontos adatok nem maradtak fenn. A Szent Vid-kápolnát az egyik sarokbástya helyére építhették a 18. században. Egy 1757-es összeírásból megtudjuk, hogy a kápolnához egy Szent Kereszt titulusú templom is csatlakozott, így a június 15-i Szent Vitus napi mellett szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén is tarthattak búcsút. A 19. század végén jelentősen átépítették, ekkor nyerte el mai alakját.

Le Velembe
A Szent Vid-kápolna fehér falai és az előle a Bakonytól a Keszthelyi-hegység és a Zalai-dombság találkozásáig terjedő kilátás után egy terméskő lépcsőn indulunk lefelé. A jobb oldalán magasodó palafeltárás második üregében egy Szűz Mária szobor áll. A lépcsők alatt balra kanyarodunk, és a Kultúrák hegye tanösvény táblái által kísérve folytatjuk utunkat Velemig. Hamarosan egy mélyúthoz érünk, amely előtt balra fordulva a K● jelzésen kis kitérőt tehetünk a Szent-kúthoz. A helyszín a 16. századi Szűz Mária jelenés óta örvend köztiszteletnek, és vizével állítólag szembetegségeket kezeltek. Környékén mintegy 2000 éves vízvezeték maradványokat tártak fel a régészek. Kicsivel távolabb két, az 1950-es években hajtott, grafitoidos fillitben haladó bányatáróhoz érünk.

A mélyúton hamar elérjük a Velem határában futó erdészeti utat, melyen 100 m megtétele után jobbra térünk vissza az erdőbe, és a település 1930-40-es évekbeli főjegyzőjéről elnevezett Nuschy (József)―sétányon folytatjuk utunkat. A roskadozó híd után balra egy romantikus padhoz tehetünk kitérőt a patakvölgy kis dombjára. A szájhagyomány szerint ezen a romantikus helyen már számos szerelem szövődött. Kisvártatva a Vasa-kút körül kialakított pihenőnél vagyunk. Az egykor nagyobb vízhozamú forrás a nevét a vizéből kiváló rozsdás üledékről kapta; hívják Vasas-, vagy Vas-kútnak is. Vize nem iható!

Átkelünk a kis fahídon, és a Petőfi utcán elérjük a buszfordulót, ahonnan már az Alpannonia S jelzései mutatják a helyes irányt. A közeli parkban áll a Stirling-villa, amely napjainkban népművészeti alkotótelepként működik. 1944-45-ben a nyugatra menekülő Szálasi-kormány Budapest szovjet fenyegetettsége miatt itt rendezte be a miniszterelnökséget, mivel falut nem fenyegette légitámadás. 1944. december. 27. és 1945. március 19. között az épület mögött egy föld alatti bunkerben őrizték a Szent Koronát a koronázási ékszerekkel együtt. Az utca túloldalán találjuk a történelmi parkot. 

Vissza Cákra

A Rákóczi, majd a Fő utcán továbbmenve az I. és II. világháborúban elhunyt velemiek emlékét őrző Hősök kapujához érünk, ahol balra kanyarodunk a S↺ jelzésre. A rakott kőkerítéstől hamar kiérünk Velem házai közül. Jobbról szántók kísérnek, míg balról nemsokára elérünk egy 1875-ben állított kis Mária szobrot, amely után balra tart a jelzés; a szőlők alatt megyünk tovább. A vaskorláttal körülvett feszület után visszatérünk a murvás útra, amin kb. fél km múlva elérjük Cák házait.

A falu határában többek között római kori sírokat és két a 8. század végéről származó frank vaslándzsát találtak a régészek. Első írásos említése Villa Chak néven 1279-ből ismert, mint Szent Vid várához, majd a rohonci uradalomhoz tartozó falu. 1532-ben a török pusztítás áldozata lett, ekkor a Batthyányak voltak a birtokosai. 1573-ban és 1606-ban a keresztény katonaság égette fel a települést. A 19. század második felében filoxérajárvány jelentett súlyos csapást a nagy szőlőterülettel rendelkező falunak, melynek lakói ekkor a gyümölcstermesztésre álltak át. Legjelentősebb ezek közül a szelídgesztenye volt.

Cákon az első sarkon egy öreg, boronafalú pincénél balra, majd jobbra kanyarodva érünk a szépen foglalt, két kifolyójú Hordómosó-forráshoz, majd a híres cáki pincesorhoz. A 18-19. századból való, zsúpfedeles, boronafalú pincék száma az 1960-as években még elérte a 20-at, mára mindössze 8 db maradt belőlük. Az egysejtű, földes padozatú, ollóágas, szelemenes tetőszerkezetű, zsúpfedeles pincék elől csonkakontyosak nyitott orommal, hátul lekontyoltak. Néhány pincét szőlészeti - borászati eszközökkel rendeztek be, köztük oldalorsós, kőhúzós és középorsós szőlőpréssel.

A pincék után a S↺ jelzést követve hamarosan visszaérünk a cáki buszmegállóhoz.