Magyar Természetjáró Szövetség weboldalai MTSZ MTSZ térképportál Turista Magazin TuristaShop TEKA-kártya Kéktúra Galyatető Turistacentrum Gerecse50 A kéktúrázás napja
nyelv kiválasztása
Túra tervezése ide A túra másolása
Gyalogtúra ajánlott túra

Felfedezőtúra a somogyi homokhátak zugaiban

Gyalogtúra · Belső-Somogy · nyitva
A tartalmat készítette:
Magyar Természetjáró Szövetség igazolt partner  A felfedezők választása 
  • A túra első pár kilométere egyenesen a tanyavilág belsejébe vezet
    / A túra első pár kilométere egyenesen a tanyavilág belsejébe vezet
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Telepített fenyvesek az aranyvessző uralta rét mögött
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A tekervényes út nyílegyenes nyiladékot követ kilométereken át
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Intenzív erdőgazdálkodás folyik a területen, sok a vadkerítéssel védett irtás
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / Még lucfenyvesek is nőnek a homoksíkon, az aranyvessző pedig elemében van a bolygatott vidéken
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A sűrű erdők a vadak kevelt tanyái
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
  • / A kakpusztai végállomás, ahonnan a kisvonat is visszafordul
    Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
m 250 200 150 8 6 4 2 km Mesztegnyői Erdei … végállomás) Mesztegnyői Erdei … végállomás)

Sajátos hangulatú útvonal a Belső-Somogy sűrű erdőkkel borított homokhátai között. A változatos erdőkben megtalálhatjuk a hegységeinkre jellemző bükkel elegyes gyertyános-tölgyeseket, a homoki erdei fenyveseket, úgymint a láperdőket, mocsári égereseket. Az összetett erdei közösségben ritka állatok élnek. Jelentős vidrapopulációt tart fenn a halastavak közti mocsaras terület, ahol a Somogyra jellemző, fekete színezetű keresztes vipera, a fekete gólya és a rétisas is otthon érzi magát.

Bár domborzata, kilátásai szegények, a homoktalaj miatt változatos hangulatú, mozaikos erdőkben kirándulhatunk az erdei kisvasút és a nemzeti park szakembereinek segítségével. Túránkkal két tanösvény vonalát is összefűzzük, a legérdekesebb területeket meglátogatva. Az Eltűnt puszták nyomában tanösvény mentén az egykor kiterjedt tanyahálózat jelentős állomásait tekintjük meg, míg a Tőzike tanösvényen a rendkívül hangulatos éger- és tölgyfaligetet járjuk be az Aranyos-patak mentén.

nyitva
könnyű
Hossz 9,1 km
2:25 óra
87 m
87 m

A táj egyedisége kialakulásában keresendő. A földtörténeti újkorban a hazánk területét borító Pannon-tengerbe nyugat felől, a születő Alpokból a mai Mura, Rába és Duna ősei torkollottak. A folyók által kiédesedő tengerrészben az egyre magasabbra emelkedő Alpokból származó folyóvízi üledék töltötte fel a kisekélyedő Pannon-tavat. A jégkorszakok alatt a mai sarkvidéki klímának megfelelő tájon meghatározó volt a skandináv jégpáncél felől érkező északi szél, mely ezt a folyóvízi üledéket mozgatta és észak-dél irányú hátakba rendezte.

 A jégkorszakok utáni felmelegedésben délről visszahódították területeiket a lombhullató erdők, melyek azonban itt, a szegényes homoktalajon nehezen tudtak megtelepedni, csak vékony termőréteg alakult ki a szegényes vízháztartású hátakon. A homok ugyanis rendkívül jól elvezeti a lehulló csapadékvizet, kevés marad csak meg a lekerekedett, apró szemcsék között, míg a lokális mélyedésekben a gravitációnak és a hátakról érkező utánpótlás nyomásának engedelmeskedve magas talajvíz állású területek alakulnak ki.

Így az alacsonyan fekvő területeken lápi, mocsári vegetáció jött létre, míg a homokhátak védettebb oldalain a bükkösök képesek voltak a relatív alacsony magasság ellenére megtelepedni, létrehozva a hazánkban egyedülálló homoki bükkösöket. Sajnos azonban ezek csak nagyon kis foltokban, sokszor csak néhány egyeddel képviselve maradtak fenn; a Boronka mellékén is inkább csak elegyet képvisel a szintén érdekes homoki gyertyános-tölgyesekben.

 A szegényes talajnak és a lápos, mocsaras területnek köszönhették fennmaradásukat az itteni kiterjedt erdőségek. A török hódoltság után betelepülő lakosság csak laza tanyaszerkezetben, fokozatosan hasznosította a vidéket - főleg erdőkitermeléssel, pásztorkodással és a mélyebb területek lecsapolásával, mezőgazdasággal. A tanyavilágnak azonban nem kedvezett a modernizáció, a hiányzó infrastruktúra végett a vidék a 20. század második felére fokozatosan elnéptelenedett. A II. világháború idején a visszavonuló német hadsereg a zalai olajmezők védelmére háromszoros aknazárat létesített itt, így a Margit-vonal évtizedekre lelassította a területhasználatot, megvédve a természetet az emberi kéz beavatkozásától.

 1991-ben tájvédelmi körzet alakult a Boronka mellékén, ami 8232 hektáron, 500 hektár fokozottan védett területtel kívánja fenntartani ezt az egyedi életközösséget a Duna-Dráva Nemzeti Park kötelékében. Bár az erdők nagy részét többször kivágták, az erdőrészletekben megőrződött és elterjedt lágyszárúak, ritka állatok és a még foltokban jelen lévő homoki tölgyesek, bükkösök színes foltot, nagy értéket képviselnek a hazai természetvédelem palettáján.

A szerző tippje

  • A túra kezdő- és végpontjához remek lehetőség kisvasúttal eljutni, de ehhez tájékozódjunk az aktuális menetrendről! A neten sok helyen tévesen szerepel a visszaindulás, ezért a legjobb, ha felhívjuk a megadott telefonszámot.
  • Túránkat összeköthetjük a területen vezető másik útvonallal, amivel kifelé vagy befelé menet nagyobb részt ismerhetünk meg a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetből. Így még útba is esik a Háromházi Fogadó, ahol megszállhatunk vagy ehetünk, ihatunk, amennyiben nyitva van.
Német-Bucsi Attila profilképe
Szerző
Német-Bucsi Attila
frissítve: 2020-11-19
Nehézség
könnyű
Technika
Állóképesség
Élmény
Táj
Legmagasabb pont
148 m
Legalacsonyabb pont
134 m
Ajánlott időszak
jan.
febr.
márc.
ápr.
máj.
jún.
júl.
aug.
szept.
okt.
nov.
dec.

Biztonsági előírások

  •  A vizenyős területeken él a keresztes vipera sötétebb, somogyi változata, ami, bár nem halálos, de kellemetlen élménye lehet a túrának. Figyeljünk a lábunk elé a vizes, aljnövényzettel erősen benőtt területeken! Mielőtt leülünk bárhová, győződjünk meg, hogy nem ülünk rá kígyóra! Érdemes zárt cipőben túrázni a vidéken.
  • A környéken nincs ivóvíz, egyedül a Háromházi Fogadóban tudunk felfrissülni. A fogadó nyitva tartásáról érdeklődjünk a túra előtt, hogy számíthatunk-e rá! Érdemes elegendő vízzel felkészülni a gyaloglásra.

Hasznos linkek és ötletek

Eltűnt puszták nyomában tanösvény vezetőfüzet (letölthető)

Tőzike tanösvény vezetőfüzet (letölthető)

Kezdés

Felsőkak, kisvasút végállomás (146 m)
Koordináták:
DD
46.481227, 17.509181
DMS
46°28'52.4"N 17°30'33.1"E
UTM
33T 692597 5150576
w3w 
///váró.kerámia.megtisztel

Végpont

Felsőkak, kisvasút végállomás

Útleírás

Itiner:

  • Felsőkak végállomásról a K jelzéssel egy ideig együtt haladó ZT jelzésen indulunk az Eltűnt puszták nyomában tanösvény vonalán (a tanösvény jele házoromfalat és gyümölcsfát stilizál).
  • Alig száz méter után a tanösvény ZT jelzésén megyünk tovább egyenesen.
  • Két kilométer után déli irányba fordulunk a S+ jelzésen.
  • K jelzését elérve nyugatra, jobbra követjük azt a Lencseni-halastóig.
  • A tónál a Tőzike tanösvény ZT jelzései vezetnek vissza az állomásra.

A túráról részletesen:

Túránk a kisvasút Kakpuszta végállomásáról indul kelet felé a K jelzésen. Ha vonattal érkezünk, már idáig is egyre sűrűbb mocsárerdőket és homoki tölgyeseket kereszteztünk, de a felsőkaki végállomáson igazi erdei idillel fogad. A vasút évszázados tölgyfák mellett érkezik be az erdei tisztásra, ahol padok, asztalok, fedett menedék és tűzrakó helyek állnak rendelkezésre a piknikezők számára.

A halastavak között található öreg kocsányos tölgyesben rendszeresen fészkelnek rétisasok, így esélyünk van már itt megpillantani a tápláléklánc tetején álló (vagy inkább vitorlázó) hatalmas ragadozó madarakat. Röptében is jól felismerhető masszív, horgas csőréről és terebélyes, négyzetes szárnyáról, mely „ujjas” tollazatban végződik. Az öregebb egyedek feje és háta, illetve a farktollak végei kifakulnak, szinte fehérek.

K, valamint az Eltűnt puszták nyomában tanösvény ZT jelzése mentén nyugati irányban hagyjuk el az erdei tisztást a homokos erdészeti úton. Egy útkereszteződésnél a K jelzés jobbra kanyarodik, de mi egyenesen folytassuk utunkat a tanösvény házfalat és fát mintázó, zöld színű jelzésén. A kezdődő vegyes erdőben az út rögtön egy homokhátat szel át, ahol megfigyelhetjük, hogy a vékony, alig pár centis talajréteg alatt kvarchomok található. Ez a szél által átmozgatott és gyakorlatilag szemcseméretnek megfelelően átválogatott homokos üledék a szemcsék közötti nagy hézagtérfogattal, azaz szabad, levegős részekkel alig szab gátat a vízmozgásnak. A szemcsék felületén viszonylag kevés víz képes megkötődni, így a lehulló csapadék gyorsan át is szivárog a homokréteg legaljára, és a gravitációnak engedelmeskedve a mélypontokon gyűlik össze. Ez a gyorsan reagáló, szegényes vízháztartás a magyarázata, hogy viszonylag kis területen nagy változatosságú növénytársulások alakulnak ki.

Alig pár tíz méterre a száraz homokhát után már lápos égerligetben haladunk, ami buja vegetációnak ad otthont. A vizenyős területen a múlt században még halastó állt; a Boronkai- és az Aranyos-patak mentén végig halastórendszert építettek ki. A visszavonuló német hadsereg azonban a gátakat felrobbantotta, hogy a mocsaras területre érkező oroszokat megállásra kényszerítsék. A háromszoros aknazár és a szinte áthatolhatatlan, mocsaras belső-somogyi vidéken három hónap kellett a Vörös Hadseregnek az áthaladásra. Ezalatt a nyersanyaghiánnyal küzdő németek a zalai olajmezőkről a lehető legnagyobb mennyiségű olajat termelték ki a visszavonulás finanszírozására.

Az egykori Kakpusztán

Az Aranyos-patak mélyre vágott folyását keresztezve, éger- és fűzfaerdőben megérkezünk a kihalt településre, amit egy tábla is jelez. Az út mellett négyzet alakú földhalom mutatja az egykori ház falainak maradványát. Az egymástól távolabb lévő épületek laza szerkezete volt az egykor több mint száz portát magában foglaló település. Az Alföldre és Európa északi tájaira jellemző tanyavilág azonban a rendszeres tömegközlekedés, aszfaltutak és áram hiányában elmaradt a modernizálódó világ igényei mögött, így az utolsó öregek kihalásával gyakorlatilag megszűnt az egykor ötszáz lelket számláló falu. Egy tisztás szélén, az úttól pár méterre még a közelmúltban lakott házakat láthattunk, gyakorlatilag az utolsó képviselőit az egykor virágzó településnek. Mára alig pár házban néhány család képviseli a kakpusztai gazdálkodók egykor népes táborát.

A lomha kanyarokat leíró utat követjük a ZT jelzéssel, ami pár száz méter után egy ferdén keresztező útba torkollik. Itt éles kanyarral jobbra térünk majd a S+ jelzésen, de előtte érdemes a pár száz méteres kitérőt megtennünk az egykori település temetőjéhez. Ehhez a S+ jelet és a ZT jelzést balkéz felé követjük, pár száz méter után a négyes elágazásban jobbra fordulunk a ZT jelzésen - innen 10 méter után balra, a bozótos erdőben találjuk Kakpuszta temetőjét. Bár néhány sírhelyet még ápolnak, a temető nagy része elvadult, a keresztek és sírkövek kísértetiesen tűnnek el a bozótosban. A fa és beton sírhelyek már romosak vagy elporladtak, az értékesebb márvány és nemesebb kövekből készült sírtáblákat pedig elvitték. Egyedül a homokkőbe faragott sírkövek, keresztek állnak még a hátborzongató helyen.

Visszatérünk a S+ jelzésre, és délnyugat felé folytatjuk utunkat. Hosszabb szakaszon a vegyes fajtájú erdei fenyves, tölgyes, akácos ligetek váltakoznak, majd balról megérkezik a ZT jelzés, ami után pár száz méterre, az úttól kicsit beljebb, a rét és az erdő határán találjuk az egykori templom helyét. Sajnos már csak egy faácsolat és a gazban fellelhető téglatörmelék emlékeztet az egykor itt állt istenházára - pedig a templomépítést egykor a település lakói saját maguk finanszírozták.

Rövidesen megérkezünk a település főutcájához is, ahol már csak egy nagyobb ligetes rét húzódik, a közepét kettészelő úttal. A fellelhető öreg gyümölcsfák azonban pontosan megmutatják az egykori porták helyét. Ezeket a környék jelenlegi lakói, a rőtvadak is előszeretettel látogatják. A gyümölcsökbe a szarvas, az őz, a borz, de legfőképp a vaddisznó jár csemegézni.

A 90-es évek közepétől visszatért a környékre a század derekán Magyarországról teljesen eltűnt aranysakál is. A nádi farkasként vagy toportyánként ismert, közepes kutya méretű ragadozó főként rágcsálókat és a rőtvadak legyengült vagy fiatal egyedeit, illetve dögöket fogyaszt. A rendkívül alkalmazkodóképes, családcentrikus sakálok hatékonyan foglalják vissza az egykori territóriumukat. A 2010-es évek végén egyedszámuk a több tízezerre duzzadt országszerte, melyből a legtöbb itt, Belső-Somogyban él. Éjszakánként vérfagyasztó, vonyításszerű ugatásukkal jelzik jelenlétüket a környék konkurens sakálcsaládjainak.

Bő kilométer után megpillantjuk a K jelzést Alsókak határában, ahonnan jobb kézre, nyugat felé tartva hullámzó homokdombok között haladunk nyílegyenesen a jelzésen, viszonylag érdektelen telepített akácosban. Egy szintén telepített fenyvesnél derékszögben jobbra kanyarodunk, és újabb kilométert teszünk meg nagyobb változatosság nélkül.

Az Aranyos-patak-mentén

A Lencseni-halastó (vagy Sárréti-tó) víztükre egy kilométer után feldereng a bozótos erdő túloldaláról, melynek gátjára egy kapuval lezárt út visz. A kapu mellett a Tőzike tanösvény ZT jelzésével besétálunk a gátra, melynek túloldali harmadán egy híddal kanyarodik le a nyomvonal a gát alatti mocsárerdőbe.

A világháborúval megsemmisülő, Aranyos-patakot duzzasztó tórendszerből egyedül ezt a medret újították fel. Bár a túloldalán álló épületek magánterületen vannak, érdemes kicsit elidőzni a víz mellett, hátha felfedezünk egy halászó rétisast vagy fekete gólyát. Mindkét ritka, védett madarunk előszeretettel tanyázik a kiterjedt erdőségekkel körülvett tavak környékén. Háborítatlanul fészkelhetnek a településektől távoli öreg erdőkben, míg a halastavak kifogyhatatlan táplálékkal szolgálnak nekik.

A mocsárerdő buja vegetációja között kacskaringózó ösvénnyel beérkezünk az Aranyos-patak mellé, amit egy kilométeren át követünk. Radikális hangulatváltás a nyílegyenes, világos, homokos utak után a misztikus mocsárerdőben tekergő ösvény. Ez túránk legkarakteresebb része. Az Aranyos-patak egykor széles kanyarokat írva az egész mocsarat bejárta, az áradások során kiöntve töltötte fel üledékével a völgytalpat. A jelenlegi ásott medret követve néhol látható a kis pallókkal áthidalt egykori patakmeder. Sajnos a kiegyenesítésével egyre mélyebbre vágja magát a vízfolyás, csökkentve ezzel az egyébként is rossz vízháztartású terület talajvízszintjét.

Ennek ellenére életképes vízi életközösség lakja a területet. Óvatosan haladjunk az ösvényen: bár nappal rejtőzve húzza meg magát, a keresztes vipera sötét mintázatú somogyi alfaja él a területen. Könnyű felismerni hirtelen lekerekedő, vastag farkáról és cikcakkos hátmintázatáról, bár utóbbi pont a mocsári közegben jó rejtőszínt jelentő sötét árnyalata miatt alig felismerhető. A pár tíz centiméteres kígyó apró rágcsálókkal, hüllőkkel, kétéltűekkel táplálkozik; csak akkor lehet problémánk vele, ha rálépünk vagy ráülünk, de ezt kellő odafigyeléssel elkerülhetjük.

A patak folyását egy kilométer múlva elhagyja a tanösvény, és a világosabb öreg homoki tölgyesben kanyargó erdőgazdasági úthoz csatlakozik. Egykor a környék ezekkel a gyertyános-tölgyesekkel volt tele. Szerencsére a vidék folyamatos erdőborítottságának köszönhetően itt még fennmaradtak az eredeti erdőközösségre jellemző lágyszárúak: sok védett faj, melyek közül tavaszi virágzásakor kitűnik a hóvirág, az erdei csillagvirág és a kakasmandikó.

Az erdőgazdasági út lomha kanyarokkal hullámzik a kevert tölgyes, kőrises, szilfás erdőben. A fákra felfestett betűjelek a fafajok erdészetben használatos rövidítései, így mi is megismerhetjük a fő erdőalkotó fajokat, a kocsányos tölgyet (KST), a magyar kőrist (MAK) és a vénic szilt (VSZ). A tanösvény vége felé vegyes korú erdőben érkezünk vissza túránk kezdő szakaszához, ahol a két tanösvény is egyesül. A már bejárt szakaszon visszaérkezünk a kisvasút felsőkaki végállomásához.

Tipp


Minden tájékoztatás a védett területekről

Tömegközlekedéssel

  • Busszal és kisvasút kombinációjával juthatunk el a túra kezdőpontjára.
  • A távolsági buszról Mesztegnyő, hosszúvizi elágazás megállónál kell leszállnunk. 
  • A Mesztegnyői Erdei Vasút Mesztegnyő végállomásáról a Felsőkak végállomásig kell vonatoznunk a túra kiindulópontjára.

Megközelítés

  • A túra a mesztegnyői kisvasút Felsőkak végállomásáról indul.
  • A buszmegállóból néhány lépést kell tennünk déli irányba, majd balra, a Hosszúvízi útra fordulva a S jelzést követni a kisvasút Mesztegnyő végállomásáig.

Parkolás

  • Mindkét kisvasút végállomásnál tudunk parkolni.
  • Ha a Tájvédelmi körzetbe szeretnénk behajtani, akkor készüljünk fel homokos erdőgazdasági utakra.

Koordináták

DD
46.481227, 17.509181
DMS
46°28'52.4"N 17°30'33.1"E
UTM
33T 692597 5150576
w3w 
///váró.kerámia.megtisztel
Navigáció Google Térképpel

A régióról szóló kiadványok:

Mutass többet!

Felszerelés

Hasonló túrák a környéken

 Ezek automatikusan generált javaslatok.

Kérdések és válaszok

Tedd fel az első kérdést!

Kérdeznél a szerzőtől?


Értékelések

Írd meg az első hozzászólást!

Legyél te az első hozzászóló!


A közösség fényképei


Állapot
nyitva
Nehézség
könnyű
Hossz
9,1 km
Időtartam
2:25 óra
Szintemelkedés
87 m
Szintcsökkenés
87 m
Körtúra Család- és gyerekbarát Kulturális/történelmi értékek Növénytani érdekességek Flóra, fauna Hegyi vasút, kötélpálya megállóhely Egészséges környezet

Statisztika

  • Tartalmak
  • mutasd a képeket képek elrejtése
Funkciók
2D 3D
Utak és térképek
Időtartam : óra
Hossz  km
Szintemelkedés  m
Szintcsökkenés  m
Legmagasabb pont  m
Legalacsonyabb pont  m
Nagyításhoz vagy kicsinyítéshez húzd össze a nyilakat!
Logo emmi Logo agrar Logo bethlen Logo mol Logo otp