Erdei séta Fehérkő várához Kerekiből

Itiner:

• A buszmegállóból északi irányba indulunk.
• A ZL jelzés vezet Kerekiből Fehérkő várába,  majd pár száz métert tovább déli irányban a gerincen.
• A gerincről jelzetlen erdőgazdasági úton jutunk vissza Kerekibe.
• A buszmegállóhoz a már ismert ZL jelzések kalauzolnak.

A túráról részletesen:

Kereki déli végéből indulunk északi irányba. A településhez tartozó Amáliapusztára bevezető úton balra kanyarodva a ZL jelzésre térünk. Az enyhén lejtő úton az éppen születő Kőröshegyi-Séd hangulatos fűzfaligetekkel, völgytalpi kaszálókkal övezett folyását keresztezzük. A házakat hamar elhagyjuk, és a faluszéli játszótérnél balra kanyarodunk az erdős domboldal irányába. Bár Fehérkő vára közvetlenül felettünk trónol, a meredek leszakadást balról kikerüli az ösvény, és a lankásabb keleti oldalban, gyertyános-tölgyerdőben kapaszkodik a gerincre. Egy szakaszon így is megerőltető az út, de segítségként fakorlát nyújt kapaszkodót az ösvény mellett; az erdőben is több lankásabb csapás kerül a gerinc irányába.

A tetőn egy pihenő fogad tájékoztató táblával, ami a somogyi várak történetét regéli. Jobbra tőlünk már látszik a gyűrűs sáncárok felett húzódó foghíjas falmaradvány, a kereki vár romja. A meredek sáncokat keresztezve elérjük a tarkán málladozó falakat, amik vegyesen téglából és homokkőből épültek. Láthatóan többször pótolták, erősítették a várat.  A végletekig lepusztult maradványokat az utolsó pillanatokban mentették meg a 60-as évek elején. Ekkorra  a falu népe javarészt elhordta köveit, tégláit, többek között a 19. század elején a templom építéséhez, de egy környékbeli vadászkastély is profitált a pusztulásából - pedig a feltárt díszes kandallócserepek alapján hajdanán mívesen díszített erődítés állhatott itt. A 14. században már említették, és kalandos évszázadok után a török fenyegetés okozta vesztét. Az oszmán betörés idején a magyar seregek robbantották fel 1544-ben, hogy a pogányok ne fészkelhessék be magukat. A megmaradt falak évszázadok rágta mélyedései, a keményebb kőzetekkel kidomborodó struktúrája ódon hangulatot kölcsönöz a romnak.

A gerincen vezető ZL jelzésen folytatjuk utunkat egy rövid ideig a tölgyes erdőben déli irányban. Pár száz méter után bal kézre egy erdőgazdasági út kanyarodik le a völgybe a tölgyes és a sarjerdő határán. A tarvágás után felnövő fiatal erdőt vadkerítés védi a rőtvadak rágásától, ami jelentős tétel ezen a vidéken. A bozótos, lankás erdő ugyanis népes vadállománynak nyújt kiváló menedéket: szarvasok, őzek, vadmalacok élik alig háborgatott hétköznapjaikat a somogyi rengetegek megmaradt foltjaiban. A jelzetlen út fokozódó meredekséggel ereszkedik vissza a Kőröshegyi-Séd irányába, amit alig egy kilométer után el is érünk. A domboldal alján kiérkezünk a tölgyesből a patakparti kaszálókra. A füves térségre még a patakparti fák szintje felett lépünk, így Kereki háztetői és templom tornya felett előtűnik a távolban a szelíd völgyet uraló autópálya viaduktja.

A betonmonstrum tisztes távolságból kecses szalagként vezeti át a zajos forgalmat a békés völgy teknője felett. A híd szerkezete a völgytalpról nézve szembetűnően túlméretezett, mintha egyik dombtetőről a másik tetőre ívelne át. A hivatalos verzió szerint a lakosságot és a természeti értékeket kívánták megvédeni a magasan a völgy felett vezető, közel 2 kilométer hosszú monstrummal, aminek nem csak méretei, de a költségei is gigásziak voltak. Emellett szakmai kihívásnak is rendkívüli volt a kivitelezés, ahol csúszózsalus megoldással emelték a 80 méteres pilléreket, amiről két oldalra előre gyártott elemekből szerelték össze az útpályát. Így épült hazánk legnagyobb hídja a lankás megye ékességére.

A domboldal kaszálórétjén balra átlósan átvágunk az út szalagja mentén, ami lankásan belesimul a völgytalpi fűzfaligetek mozaikjába. Rövid, de hangulatos szakasszal visszaérkezünk Amáliapuszta széléhez, ahol a túra elejének aszfaltos útját elérve bezárul a kör, és jobbra a ZL jelzésen visszatérünk a faluba.