Csevicék nyomában a Mátra északkeleti lábánál

Itiner:

•  A Tót-berki-csevicéhez a S● jelzésen jutunk a parádóhutai haranglábtól, és azon is jövünk vissza.
• A S jelzésen megyünk tovább a Klarissza-csevice érintésével a méhészkerti erdészházig.
• A S+ jelzésen megyünk tovább a Szőke-víz-patakot és a Pál-Bükk-patakot keresztezve a Pál-Bükk nyergébe.
• A nyeregtől ismét a S jelzésen haladunk a Szent István-csevicekút érintésével Parádfürdőig.
• Parádfürdő legelején, az elágazásnál letérünk a S+ jelzésen jobbra, ez visz Mátraderecskére.
• Mátraderecskén a Büdös-kúthoz, illetve kedvünk és erőnk szerint a Kanázsvárhoz a SL jelzésen teszünk egy rövid kitérőt.

A túráról részletesen:

Parádóhuta körül

A túra Parádóhuta központjából, a haranglábtól indul. Először délnyugati irányban a S● jelzésen a Széchenyi és Wesselényi utcákon a falu határában lévő Tót-berki-cseviceforráshoz teszünk kitérőt. A falu csendes utcáin hatolunk be a szűk völgybe, ahol egy portát balról kikerülve, ősi bükkök között oldalazunk a patak felett, majd pár száz méter után a jelzés átvált a medren, és egy apró oldalvölgy szikláihoz vezet. A lemezes agyagpalát a bevágás alján vöröses réteg vonta be, ahol a magas ásványtartalmú víz az apró repedéseken a felszínre tör. A helyiek már régóta használják a cseviceforrás vizét, amit a tisztább hozzáférés végett egy fedeles kútcsővel védtek meg. A fedelet leemelve a kutak mellé készített merőpohárral mi is megkóstolhatjuk a szén-dioxidos, enyhén kénes ásványvizet. A kis oldalvölgy patakmederbe torkollásánál is felfedezhető pár rozsdás folt a meder kövei között; ezek is ásványvíz-feláralmások, viszont itt már a patak vizével keveredve.

A S● jelzésen visszamegyünk a falu központjába, majd a S jelzésen hagyjuk el a falut a Clarissa utcán délkeletnek. A házak és az erdő találkozásánál egy szépen kiépített, fedett forrásfoglalást találunk. A hozzá vezető lépcsősor alján, kellemes hűvösben ízlelhetjük meg a Klarissza-csevice szintén szén-dioxidos vizét. Ennek a forrásnak alacsony a szulfáttartalma, kénhidrogénes ízt sem érzünk, viszont a magas vastartalomnak köszönhetően rozsdás kútvízhez hasonlít. A kiépített forrás körül kis tisztás szélén, padoknál üldögélhetünk kicsit, élvezve a Mátra erdeinek leheletét. Innentől ugyanis elhagyjuk a falut, és a hegység belső részei felé vesszük az irányt.

Az Ilona-völgyben

A S jelzésen haladunk tovább, ami megkerüli a Méhészkerti erdészházat. Az épület túloldalán a S+ jelzésen megyünk tovább a kelet felé egy dózerúton, ami a Méhészkerti elágazásnál a Pál-Bükk-patak völgyébe tér. Egy irtás mellett haladunk a sűrűn benőtt patakvölgyben, ahol a bedőlt fák és a leszakadó partoldal miatt néhol nem egyértelmű az út nyomvonala. Kövessük a völgyet felfelé, amiből egy bevágás fiatalos erdejében kiágazik a jelzés, és felvezet a Pál-Bükk nyergébe. A túloldalon lebukó S jelzés is egy patakmeder szélén halad, itt már sokkal öregebb és sűrűbb erdőben. A Macska-lyuknak nevezett völgy a középső szakaszon igen meredek, de ez a legkézenfekvőbb átjáró Parádóhuta és az Ilona-völgy között. Ha tartunk a meredek hegyi ösvényektől, ez a szakasz kikerülhető a Méhész-kerti elágazástól a P+ jelzésen Sándorrét felé aszfaltos dózerúton, ahol kényelmesen, minimális szintezéssel jutunk át az llona-völgybe, a Szent-István csevicéhez - azonban számoljunk vele, hogy ez az útvonal dupla olyan hosszú.

Az eredeti útvonalon, a Macska-lyuk után egy hangulatos tisztás szélén érkezünk az Ilona-völgyben végighaladó aszfaltúthoz. A rét túloldalán félkörívesen települő erdő visszhangszerűen visszaveri a hangot, amire a tanösvény táblája hívja fel a figyelmünket. Az út mentén végig évszázados gesztenyefasor árnyékában haladhatunk a Károlyiaknak köszönhetően. A környék ugyanis a 19-20. század elején a Károlyiak birtokában volt, akik rengeteg épülettel, sétánnyal és gesztenyefasorral gazdagították a Parád körüli erdők hangulatát. A tisztás alsó végénél, a patak túloldalán egy kis hídon át jutunk a Szent István-csevicekúthoz. A fakalodás, tekerős kútból vizet kell húznunk a majd 10 méteres mélységből, ha kíváncsiak vagyunk az itteni csevicére. A vödörrel fel lehet tölteni a kút szélén található kis bádogtartályt, amiből forrásszerűen csorog ki a víz. A szén-dioxidos, kén-hidrogén szagú víz gyomorbántalmakra, "macskajaj" ellen használták a helybeliek. A kút mellett igényesen kialakított pihenő kínál remek piknikezési lehetőséget. Kijelölt tűzrakó helyek, padok, asztalok mellett még esőbeálló is található. Érdemes itt egyet pihenni, az öreg fákkal szegélyezett árnyas tisztáson elmélyülni a Mátra hangulatában.

Innentől ugyanis az út már kifelé vezet a hegységből, bár hangulatos rétek és gesztenyefasorok kísérik utunkat. Az Ilona-völgyben futó geológiai tanösvény állomásait tekinthetjük meg kisebb kitérővel, mint a Sándorrét előtti timsóbányát, illetve a völgy bejáratánál lévő bányatárókat. Parádfürdőhöz közeledve egy hatalmas tölgyfa tövében feldíszített szenthely mellett haladunk el. A Mária-képoszlop errefelé nagy hagyománynak örvend; a hegységben több helyen találunk a települések szélén hasonló, áhítatra hívó emlékhelyeket, mely mutatja a helybeliek vallásosságát.

Parádfürdő klasszikus üdülőfalujánál

Az Ilona-völgy végénél egy székelykapu alatt haladunk át, mely szimbolikus jelentéssel bír. Itt már beérünk az üdülőfaluba, amit a Károlyiak alatt a 19. században építettek ki. A fürdőélet fellendítésére gyönyörű klasszicista épületeket emeltek a felfedezett gyógyvizek kihasználására. A fürdővendégek gyógyulását a természetben eltöltött idővel, az erdő gyógyító erejével, a mozgás örömével próbálták teljessé tenni. Ezen célból rengeteg sétautat építettek ki Parádfürdő körül, amiket mára már nagyrészt visszafoglalt az erdő, vagy leaszfaltoztak.

Egy ilyen aszfaltos úton érintjük az üdülőfalut. A fürdőkórház parkja mellett az elágazásnál jobbra térünk a Peres utcán a S+ jelzést követve. A Parádi-Tarna-patak felett húzódó hegygerincet kerüljük meg itt a lehető legkevesebb szintemelkedéssel. A hegy központi részén találták meg azt a timsóvagyont, ami az itteni bányászat alapját adta, és a természetes timsós vizet szolgáltatta, amire a fürdőkultúra is épült. A gerincen átbukva és a tölgyes erdőben leereszkedve magunk mögött hagyjuk az üdülőfalut, és a Baláta-patak völgyét követve kerüljük az előbbi hegynél is értékesebb ásványi vagyont rejtő, a 20. században felfedezett rézércet és nemesfémeket is tartalmazó Lahóca-hegyet.

A Lahóca-hegy árnyékában

A Recsk és Parád között elterülő, erősen lekopott harmadidőszaki andezittömb volt az alapja a magyarországi réztermelések, ami jelentős bányajáratok mélyítésével szinte az egész hegyet behálózta. A közel egy kilométeres mélységbe is lehatoló tárókkal termelték ki azt a rézvagyont, ami egy időben a világ ismert legnagyobbikának számított. A jelentős ércesedés nem csak rezet, de mellékesen aranyat is tartalmaz. A bányákat gazdaságtalan kitermelésre és a tengeren túli ércbányászat fellendülése végett bezárták. Mára már csak a vegetációval erősen benőtt egykori táróbejáratokat és kiszolgáló létesítmények kísérteties vázát láthatjuk.

A turistaút a Baláta-patak folyása mentén felfelé követi a mára alig használt aszfaltutat. Az út métereiből következtethetünk az egykori tehergépjármű-forgalomra. A mocsaras patakvölgyet elhagyva egy rétnél lekanyarodunk az aszfaltról, és a rétet átszelő dózerúton keletnek fordulunk Mátraderecske irányába. A magaslati tisztásról jól visszalátunk a Mátrára, illetve szemközt feltűnik a falu határában meredező Kanázsvár utolsó toronymaradványa.

A ritkás erdőszélen beérünk Mátraderecske Tóvölgy falurészébe, ahol hangulatos hétvégi házak között érkezünk le a Balla-patak völgyébe a téglagyár és az egykori Kincses Termálfürdő között. A fürdő termálvizét szolgáló kút vize sajnos eliszapolódott, és már évek óta zárva van a termálstrand.

A patak túloldalán a Kanázsvári utcán kis kitérőt teszünk a SL jelzésen, ami a faluszéli Büdös-kúthoz és a szomszédos Kanázsvárhoz vezet. Érdemes ezt a párszáz métert megtenni az egyébként lehangolóan lepusztult falurészen, ugyanis a házak után egy betonmedencében fakad a Büdös-kút valóban orrfacsaró vize. Magas szulfáttartalmával erős kénes záptojásszagot áraszt. Furcsa szaga mellett gyomorbántalmakra javallott az itteni gyógyvíznek is beillő csevice.

Ha maradt még erőnk és kedvünk, a közeli Kanázsvárig vezet a SL jelzés, ami a faluszéli dombot megkerülve a szomszédos völgyben a kiszáradt öreg nyárfánál kanyarodik rá a meredek hegyoldalra. Meglepően nehéz feljutni a várhoz, nem véletlenül épült pont ide az erődítés. Az erősséget feltehetően az Árpád korban építtette a környéket uraló Aba nemzetség egyik családja. A történelemben nagy szerepe nem volt, feltehetően Sirok előretolt őrbástyájaként funkcionált. A magaslatról kiválóan rálátni az alatta húzódó patakvölgyre és a Mátra északkeleti oldalára. A várból egyedül megmaradt, szürreálisan karcsú és magas toronytöredék felkiáltójelként emelkedik a környék fölé.

A kalandok után visszatérünk a már megtett úton a faluba, és a S+ jelzéshez visszacsatlakozva a falu központjába, a templom melletti piactérre jutunk.