Budai Térképkör - Avagy ami a térképen kifér!

Az „ami a térképen kifér” alcímű túraútvonal egy olyan körtúrát jelöl, ami a Buda-hegység turistatérképén, ahol csak lehet, a legközelebb halad a térkép széleihez, közel 82 km-en keresztül. A kör kizárólag turistautakon kanyarog, lehetőség szerint úgy, hogy minél kevesebb települést és aszfaltutat érintsen. Na de miben különbözik ez az út a hagyományos jelvényszerző túramozgalmaktól vagy teljesítménytúráktól? Hogy ezt megtudjam, nemcsak a kiírást olvastam el, hanem végig is jártam a Budai-hegység ismert és kevésbé ismert részein vezető körtúrát.

A Budai Térképkör kitalálója – ha úgy tetszik, rendezője – Csetneki Sándor, aki nem akart különösebb megkötéseket adni a táv teljesítéséhez. Ránk bízza, hogy a 81,6 km-t és 2453 méteres szintemelkedést gyalog vagy futva, egyben vagy részletekben akarjuk bejárni. Így a táv lehet számunkra erőt próbáló kihívás vagy kényelmes, több napra elosztott kirándulás; attól függ, ki miért vág bele a teljesítésébe. Egy biztos: ez a kör kiváló terep az egymással vagy saját magukkal versenyző terepfutóknak és teljesítménytúrázóknak, vagy az első 100 km-es túrájukra készülőknek, illetve azoknak, akik kényelmesen szeretik gyűjtögetni a túrák teljesítéséért járó oklevelet és kitűzőt.

Még mielőtt belevágnék a túra itinerszerű bemutatásába, fontos elmondani, hogy a távot az év bármely napján, regisztráció nélkül teljesíthetjük, és nincsen szintidő, mint mondjuk a Térképkör ötletét adó Vérkörnél. A teljesítést igazolhatjuk GPS-trackkel vagy ellenőrző lappal, amelynek kérdéseire az út során tudunk válaszolni. Én négy nap alatt egy fényképezőgéppel jártam be az utat, hogy fotókkal is be tudjam nektek mutatni a Budai Térképkört.

Tetszőleges rajtpontból is kezdhetjük az útvonalat, de én maradtam a hivatalos II. kerületi Szépjuhásznétól való indulásnál. Az itt található Gyermekvasút megállójától alig pár méterre induló zöld körtúra jelzést a Budakeszi útról autóval vagy tömegközeledéssel is könnyen megközelíthetjük. Persze nem ezt a zöld jelet fogjuk végig követni, mert 37 alkalommal váltunk jelzést, melyeknél érdemes nagyon figyelni, nehogy rossz irányba forduljunk. Az igazoló kérdéseket is ezekben a kereszteződésekben tudjuk megválaszolni, amelyek általában tereptárgyakkal kapcsolatosak. Ilyen kérdések például a Mi van a táblára írva? Milyen színű a sorompó? Hány csavar rögzíti a táblát? stb..

A budai hegyek turistaútjaira jellemző széles és kényelmes, murvás ösvényen kezdjük meg a távot. Megkerüljük a Nagy-Hárs-hegyet, és a Kis-Hárs-hegy alatt Hűvösvölgynek vesszük az irányt. Keresztezzük a Gyermekvasút sínjeit, majd a Hűvösvölgyi utat, utána megkezdjük a hol emelkedős, hol lejtős utat az Árpád-kilátóhoz. Innen kiválóan rálátni a Budapestet átszelő Dunára és a Gellért-hegyre. Érdemes a túrát szép időben bejárni, hogy a térképkörre egyébként nem nagyon jellemző kilátásokat megcsodálhassuk. Ezen a szakaszon és tovább a Virágos-nyeregig többször is kitekinthetünk még a városra, melyre később egyre kevesebb módunk lesz, ahogy északi irányba tartunk.

Sokak számára ismert lehet a Hármashatár-hegy környékének népszerű kirándulóhelye, de ha becsületesen akarjuk teljesíteni a távot, akkor figyeljünk az itinerre, és ne térjünk le az útvonalról, ne megszokásból menjünk! Továbbhaladva a sárga, majd kék utat követve érünk el a Rozália téglagyárhoz és a Külső Bécsi útig, ami kétségtelenül nem a legszebb része a túránknak. Főleg, ha a gyár után nem találjuk az utat a sűrű kukoricástól, s ezért a forgalmas főúton vagyunk kénytelenek haladni.

A kék jelzést a kék kereszt váltja, ami az idáig megszokott kényelmes utat szűk, néhol benőtt ösvényen folytatja a Köves-bérc, majd a Vendel-hegy alatt. Közel 4 km után érjük el a zöld sávot és a Mária-utat, ami egyben a térkép „legtetejét” is jelenti, illetve, hogy már nem a Budai-hegységben, hanem a Pilis déli részén járunk. Innen nyugatnak vesszük az irányt, és a Mária-úton a solymári vasútállomásra érkezünk, ami egyben remek kiszállási pont lehet, ha elfáradtunk 26 km után. A továbbvezető út épphogy csak súrolja a települést, és a Mátyás-domb megkerülésével a szántóföldeken keresztül a Mária-úton halad az Alsó-Jegenye-völgy felé. A kis fahidakkal és vízeséssel tarkított vadregényes szurdok idilli hangulatát csak a közeli főúton elrobogó autók zaja csökkenti. A völgyből kiérve a Hidegkúti út mentén kell pár métert megtennünk, mielőtt visszatérhetnénk az erdőbe.

Budaliget határában már a sárga sávot követjük, és nem túl nagy szintkülönbséget megtéve, kényelmes úton érünk föl a Zsíros-hegyen álló Muflonitatóhoz. Sajnos itt frissíteni csak a késő délutáni órákban lehet, amikor a hely kinyit. Továbbra is a sárgát követjük, és az Antal-árok dolomitsziklái közt ereszkedünk le egészen a piros sáv jelzésig, amelyen balra fordulunk, de kb. 300 méter után vigyázzunk! Az úton ugyan vannak jelzések, egy ominózus pontnál mégsem mutatják a helyes irányt, és így a kerítésen való átkelés helyett továbbra is a széles földúton haladhatunk rossz irányba. Csalóka ez a rész, mert a térkép szerint is vadkerítés mellett kéne haladnunk, így nekem is időbe tellett, mire felismertem, hogy letértem az útról. Ezt a szakaszt leszámítva jól jelzett ösvényeken haladunk, majd kapaszkodunk fel a kék kereszten és kék sávon a Kutya-hegy nyergére. Innen szép kilátással ereszkedünk le a régi határkövek mentén a sárga erdészeti útra, ami bevisz minket Nagykovácsiba. Ekkor 45,5 km-nél járunk, és ismét egy esetleges kiszálló ponthoz érkeztünk. 

Nagykovácsit épphogy érintjük, máris igyekszünk vissza az erdőbe a zöldön. A kényelmes erdészeti utat egészen az Anna-vadászlakig követjük, ahonnan már a zöld kereszten folytatjuk a kilométerek gyűjtését. A Telki határában ereszkedő széles út engem is futásra csábított, ami aztán a sárga kereszten folyatódott. Elérjük a zöld háromszög jelzést, amelyen csak 250 métert teszünk meg, mielőtt ráfordulnánk a Mária-útra.

A túra kiírásában még csak tervezetnek jelölt Mária-út immáron valóság, de ha nem lenne felfestve, akkor is könnyű dolgunk lenne a tájékozódással, hiszen itt csak nyílegyenesen kell mennünk Budakeszi irányába. Az országutat elérve majd figyelnünk kell, mert az aszfaltútról pár száz méter után jobbra kell fordulnunk a zöld kereszten. Nehezen észrevehető ez az ösvény, ezért a megtalálásában a lovarda kerítése adhat támpontot, ami mellett közvetlenül halad a túránk. Poros és lócitromos úton érjük el a Mamutfenyőket és Budakeszit, ahol talán a legtöbbet kell lakott területen és aszfalton mennünk, miután már megtettünk közel 58 km-t.

Budakesziről a Nagyszénászugra vezető műútról kanyarodunk be a Meteor-szurdokba. A kertek alatt megbúvó utacska néhol elég szemetes, ami sajnos máshol is jellemző, ahol közelben település van. Ahogy fölérünk a völgyből, megcsodálhatjuk az általam csak „roncskerteknek” nevezett telkeket, melyeken jó pár régi gépjármű rozsdáll ki tudja, milyen okból vagy célból. A zöld kereszt jelzést Makkosmária kegytemploma közelében a piros sávra cseréljük, majd Csillebérc alatt a sárgára, amelyen elérjük a Sorrento-szikláit.

A Szállás-hegyet megkerülve a sárga, majd piros kereszt jelzésen érünk fel a Farkas-hegyre, amelyről kitűnő kilátásunk van Budaörsre, a nyüzsgő bevásárlóközpontokra, az autópályára, és ha felkapaszkodunk a Szekrényes-hegyre, akkor a vitorlázórepülőtérre is. Több jelzésváltással érjük el a Piktortégla-üregeket, majd a Frankhegyi turistaházat, ahonnan a piros négyzeten kertek, majd házak között ereszkedünk le majdnem teljesen a Gazdagréti útig - de a piros kereszten máris igyekszünk is vissza a természetbe, ami itt elég nehéz feladat, hiszen jóformán bent vagyunk a városban.

Az Ördögorom-szikláinál már a 74. kilométerünknél járunk, amit a zöld háromszögön a Széchenyi-hegy megmászásával folytatunk. A TV-toronynál elérjük a Gyermekvasutat, amelyet a zöld úttal gyakorlatilag a Normafáig követünk. Innen ismét pompás kilátás tárul elénk Budapestre a jól ismert kiránduló- és pihenőhelyről, amit mi meredeken hagyunk el a Tündér-hegy irányába. Közben elhaladunk több olyan Normafa és környékére jellemző elhagyatott és romos épület mellett, melyeknek a jelenlegi állapota számomra érthetetlen. Ilyen például az egykor népszerű Disznófő étterem is, ami még a 19. század közepén épült, most hajléktalanok lakhelyéül szolgál. Innen továbbra is a város és a természet határán kanyargunk. Már nincsen messze a Szépjuhászné végállomás, de előtte még fel kell kapaszkodnunk a Tündér-sziklához, majd a Libegő alatt elhaladva még egy kilométert kell megtennünk, hogy visszaérjünk a kiindulópontunkra, amivel bezárjuk a 81,6 km-es kört.

Most, hogy részletekben felmértem a Budai Térképkört, úgy döntöttem, hogy egyben is teljesíteni fogom a távot. Kíváncsi vagyok, hogy én mennyi idő alatt érek körbe, mindezt úgy, hogy tudom: nem az enyém lesz a legjobb idő. Ezzel együtt remek túrának, edzésnek, versenynek tartom a Térképkört, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert sok szempontból megfelel a természetjárásnak. Zömében kényelmes, jól futható terepen, általában jól jelzett és karbantartott széles turistautakon vezet a táv, amelyen a 2453 méter szintemelkedés arányosan van elosztva. Nincsnek túl hosszú kaptatók, és a köves, kavicsos talaj csak néhol igényel nagyobb odafigyelést a futók számára, hogy elkerüljék a balesetet.

Az útvonal sűrűn érint tömegközlekedést, ezzel lehetővé téve a túrából való kiszállást, így könnyű megterveznünk a táv szakaszolását akár menet közben is. Miután ez lényegében egy egyénileg lejárható teljesítménytúra, így fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az út során csak saját magunkra támaszkodhatunk, ezért legyen nálunk víz és élelem, illetve megfelelő felszerelés, mint például fejlámpa vagy esőkabát. Igaz, az út során több lakott részt is érintünk, de általában az útvonal nem érint boltot vagy kocsmát, így ha nem akarunk letérőket tenni, akkor érdemes magunkkal vinni, amire szükségünk lehet.

A Budai Térképkör honlapján több részletet is megtudhatsz az útvonalról, hogy kik és mennyi idő alatt teljesítették, illetve letöltheted a GPS-tracket és az teljesítést igazoló lapot is.