Börzsönyi csúcstámadás - a Csóványos-félkör

Itiner

• A vasútállomástól a PX jelzést követjük kezdetben a Béke utcán, egészen a falu széléig.
• Az erdei aszfaltúttól (királyházai út) a Z jelzésen kaptatunk a Csehvár melletti elágazásig.
• Amikor a „Várak a Börzsönyben" tanösvénytábla után a turistautak szétválnak, újra a PX jelzsére váltunk.
• A Fultán-keresztig a PX jelzésen maradunk.
• A K jelzésen hágunk fel a Csóványosra.
• A K jeleken maradva érünk át a Nagy-Hideg-hegyre.
• A turistaháztól a K◼ jelzésen indulunk lefelé (vagy a vele párhuzamos sípályán, amíg az a turistautat eléri).
• A K◼ jelzésen maradva ereszkedünk a K+ jelek megérkezéséig, innentől azokon folytatjuk egyenes irányt tartva.
• Királyrétig már nem váltunk újabb turistaútra, a K+ jeleken bandukolunk el végpontunkhoz (vagy a Cseresznyefa-parkolótól választhatjuk a párhuzamos aszfaltutat is).

Részletes leírás

A börzsönyi hegyek alatt

Diósjenő vasútállomásától a PX jelzésen vágunk neki a túrának. A háztetők fölött a Börzsöny keleti hegysora emelkedik, ami szerény magassága ellenére eltakarja előlünk a hegyvidék magasabb régióját. A falu neve a honfoglaláskori Jenő törzséből ered, lakói a feljegyzések tanúsága szerint ismertek voltak fafaragó képességükről, kocsialkatrészeket gyártottak. Jenőt a tatárjárás elpusztította, utána német telepesek költöztek a területre.

Felgyalogolva a házak közt belépünk az erdőbe, és röviden tapossuk a hegységet nyugat-keleti irányban átszelő, kemence-királyházai erdészeti utat. Balra hagyjuk el az aszfaltcsíkot, és az erdőismereti tanösvény táblái mellett lépdelve emelkedünk a napsütötte tölgyesben. Egy burkolatlan kövesutat keresztezünk, mely a „Hadi út" névre hallgat, hiszen a 2. világháború előtt, több ezer ember részvételével építették. Észak felé a kemencei aszfaltcsíkban folytatódik, jelentősége abban állt, hogy átszelhetővé tette a Börzsönyt a Felvidék felé.

Túloldalt a Z jelzésen kezdünk fárasztó, meredek kaptatóba, amivel túránk legizzasztóbb kihívását gyűrjük le. A Börzsöny keleti vonulatát hódítjuk meg éppen, mely a vulkáni működést követő tektonikus mozgások nyomán emelkedett ki. A hatalmas kőzettömeg egy észak-déli futású vető mentén mozdult el függőleges irányban, ezzel megszületett az éles, meredek letörés, ami a Cserhát felé jellemzi a hegység peremét. E felmagasodás leginkább a Kámor sziklafaláról érzékelhető, és meghatározza a Börzsöny vízrendszerét: a Csóványos keleti oldalában eredő Kemence-patak az akadálynak ütközve nyugat felé kényszerül, és hosszú (26 kilométeres) útján annyi mellékvizet vesz fel, hogy a hegység egyik legnagyobb hozamú patakjává válik.

A hegységbelső felé

Nekiveselkedünk a Csehvár váratlanul alattomos, emberpróbáló oldalútjának, fáradalmainkért egyre természetszerűbb, menedékes erdő kárpótól. A Dugóhúzó elnevezésre hallgató árok névválasztása nehezen érthető, hiszen míg egy dugó kihúzása rövid és örömteli pillanat, addig ezen az úton felkaptatni meglepően kellemetlen vállalkozás. A párás, meleg mikroklímájú völgyecske bozótos, rovaroktól zsizsegő, helyenként sáros ösvényének végső szakaszán falépcső segíti a haladást.

500 méteres magasságban elérjük a hegytetőt, és jobbra fordulunk. (Ellenirányban kitérő tehető a Csehvárhoz. Az egykori sasfészek remek megfigyelőpontja volt a környéknek, ma már csak a halovány sáncárok és a lombok közt fel-feltűnő kilátás fogadja a látogatókat.) Kisvártatva feladjuk a társbérletet a Z jelzéssel, és a piros siútra (PX jelzés) fordulunk. A balkanyar, sőt a Fultán-keresztig tartó szakasz rosszul jelzett, de a széles erdei út miatt végig jól követhető. Délről kerüljük a Kemence-patak egyik mellékvölgyét, és a korábbiaknál lényegesen kellemesebb emelkedéssel folytatjuk utunkat a fiataloson keresztül. Az első látványosabb pont a Verebes-kaszáló kellemes hangulatú tisztása, a fenyőfák árnyékában még pihenőpadot is találunk asztallal felszerelve, ahogy Sándor Géza egykori erdőmérnök kopjafáját is meglelhetjük.

Az asztaloknál érdemes felfrissülni, mert még hosszú út áll előttünk. Itt, 600 méter környékén nagyot változik a hegység arculata: öles fenyők és bükkök közé érkezünk, s mesésen szép, nyugodt erdőben gyaloglunk, ahol csöndben haladva jó eséllyel észlelhetjük az előlünk elrohanó vadakat is. Vessünk egy pillantást a vörösfenyőkre: nem őshonosak az alacsony középhegységben, jelenlétükért a diósjenői erdőt a 18. században birtokló Esterházyak német és porosz telepesei felelősek. Igen népszerű portéka volt, szálanként értékesítették, az állomány pedig azóta is reprodukálja önmagát. Igaz, a klímaváltozás egyre fokozódó nyomást helyez a kevés csapadékot, a hosszú szárazságokat, a hótakaró hiányát, illetve a kánikulákat megsínylő tájidegen fajra, ami ezért nem sokáig lesz már a Börzsöny lakója.

A továbbiakban a jelzés és a keréknyom szétválnak, de mivel párhuzamosan haladnak, mindegy, melyikre esik választásunk. Zárt, sötét szálbükkösök lakják a hegyoldalt, a völgy mélyéről esős időszak után felzúg a patak hangja. (Legyünk figyelmesek: az elágazó dózerutak sűrűjében könnyű elvéteni a helyes irányt!) Nem egészen két kilométeres erdőjárást követően ismét változik a táj: kibukkanunk a Fultán-kereszt tágas tisztására (pihenőhely). A kőépítmény jó hír hozója: innen már igazán nincs messze a Csóványos.

A kereszt Fultán (máshol: Foltán) János erdőőrre emlékeztet, aki egy viharos 19. századi éjszakán fatolvajokra várt a réten. Találkozásuk tragikus véget ért: az „erdővéd" a verekedés közben halálosan megsérült. Az emlékmű állítására 1890-ben Diósjenő lakossága szép számban vándorolt a hegyre, kifejezve ezzel nemcsak részvétét, hanem felháborodását is.

A Csóványos lejtőin

A K jelzésen gyűrkőzünk neki a Csóványos oldalának. A turistautat tarvágás helyén felnövekvő aljnövényzet szegélyezi, néhol kilátunk a Dunakanyar felé. A Visegrádi-hegység és a Szokolyai-medence látványa még csak hangulatkeltő ízelítő a panorámából, ami a csúcson vár ránk. Ráfordulunk a hegység egyik legmarkánsabb miliőjű turistaút-szakaszára, a Három-hárs (már 800 méter körüli magasságal büszkélkedő) gerincére. Jobb oldalunkon öles, öreg bükkösök és a rájuk jellemző sötét erdőalj, balunkon pedig a tarvágás alján felnövő, megsárgult fű lengedez a Szén-patak-völgy mély fejezetének oldalában.

A gerincszakasz végén megint behatolunk a Magas-Börzsöny hatalmas bükkrengetegébe, és ráfordulunk a túra utolsó igazán fárasztó kaptatójára, a Fultán-vágásra, ahol már a Csóványos oldalát tapossuk. Ez már nem egészen a korábbi erdő: a gyertyán hiányzik, és ha lehet, még jobban záródó, sötétebbet adó lombsátor borul össze fölöttünk, hiszen a hegység magasabb régiójának viszonyaihoz alkalmazkodott montánbükkösben járunk. Ha felemeljük fejünket, hamarosan felfedezhetjük a kilátótorony sziluettjét a lombok közt.

Csóványos, 938 + 22 méter

Amint a borítás is sejteti, egy geodéziai mérőtorony állt a 938 méteres Csóványoson, ezt építette át az erdészet minden igényt kielégítő, modern kilátóvá 2014-ben. Az egyes szinteken lényegében Börzsöny-tárlatot alakítottak ki színes, érdekes ábra- és képanyaggal, a korláton feliratozott táblák segítenek a tájékozódásban.

Megnyugtató érzés a kilátó tetőszintjén pihenni, és a börzsönyi vadont szemlélni közel 1000 méterről. Ugyan az ország legszebb kilátóhelyei közé talán nem tartozik a csóványosi panoráma, de mindenképpen különleges. Kiterjedt erdőtáj közepén állunk, sok-sok kilométerre a legközelebbi lakott területektől. Körülöttünk mély, barázdált hegyvilág, a Magas-Börzsöny kaldera-katlanjának szűk völgyrendszere, háttérben a nyugati gerinc, a Holló-kő vonulata. Az egykor 1500 méteres óriásvulkán központi részének roncsát az erózió átdolgozta, de az eredeti formára máig emlékeztet a gyűrűként záródó gerincek együttese. A Magosfa - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy - Magyar-hegy - Jancsi-hegy közrefogta mélyedést, a kalderát csak a Csarna-patak töri át, melynek fölső szakasza éppen alattunk indul.

Feltűnik a Duna túloldala is, a Visegrádi-hegység szintén vulkanikus bércei, ha pedig kevéssé párás a levegő, a Mátra gerincét is felfedezhetjük északkeleti irányban. A börzsönyi hegyek közül sípályája kiemeli túránk következő célpontját, a Nagy-Hideg-hegy kopasz tetejét. Igazán tiszta időben északon a Felvidék kárpáti vonulatai hullámoznak: csaknem mindig látszik a Selmeci-hegység fő csúcsa, a Szitnya, de néha „elcsíphetők" a Körmöci-hegység és a Polyána vulkánjai is, melyek eredetüket illetően a Börzsöny „testvéreinek" tekinthetők. Kivételes esetekben a Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra óriás gyephavasi hátai, de akár a Magas-Tátra sziklakoronája is felderenghet.

Tűzben született sziklák közt

Utunk következő szakaszát a sziklák látványa uralja. Az egyikre építve, a Csóványoson 1964 óta áll a Béke emlékmű terméskő-oszlopa, domborműve két magasba tartott ujjat formáz. 1914 szeptemberében, röviddel az 1. világháború kitörése után 4 férfi börzsönyi túrája során itt, a csúcson fogadta meg, 10 évente újra és újra feljönnek majd azzal a céllal, hogy a háborúk értelmetlenségére hívják fel a figyelmet. 1924-ben az újpesti természetbarátok szervezték meg az első Béke túrát, a mozgalom napjainkra sem ért véget.

A K jelzésen vesszük célba a Nagy-Hideg-hegyet, és nekivágunk a Börzsöny egyik legkarakteresebb gerincútjának, amint a kalderaperemen gyalogolunk. Meredek nyitómétereink mellett ragyás sziklatorony strázsál: a Korona-kő anyagát az ősi tűzhányó lejtőin lefelé görgő, forró törmelék építi fel, mely a lejtő alsó részén osztályozatlanul sült össze. Amint ebből már sejthető: a hegység mai legmagasabb régiója akkoriban (kb. 14-15 millió éve) a tűzhányó lába lehetett, a rajta épült struktúrát azóta elbontotta az erózió. A sziklán Torma Lajosné (Vilma) emléktábláját helyezték el a Budai Spartacus természetjárói.

Ezen a szakaszon a szél surrogása általában útitársunkká szegődik a gerincen átbukó légtömegek miatt. Rövidesen a Szabó-kövek sziklapárkányára toppanunk, melyről hátrafordulva magával ragadó a kilátás a Csóványos felé, s egyben konstatálható, hogy jelentős szintet vesztettünk a csúcs elhagyása óta. Kemény lávakőzeten járunk, mely ízzó (kőzet)olvadékként ért a felszínre, ellenállóképessége pedig alacsonyodó környezete fölé emelte (kipreparálta) testét. Az andezittestben lyuk tátong: valószínűleg emberkéz vájta, a mendemondák szerint pedig a híres nógrádi betyár, Sisa Pista is használta rejtekül.

Megtépázott, sokat átélt kőrises-bükkös takarásában haladunk, a foltokban előbukkanó breccsasziklákat a robbanásos vulkáni működés által magasba lövellt törmelék összecementálódása építette, majd az erózió „ásta felszínre". Egy ponton jobbra kitérő tehető a Hangyás-bércre, ahonnan a Holló-kő gerincének kopárokkal foltozott oldalára leshetünk ki.

Egyre idősebb fák alatt hullámvasutazunk, mígnem megérkezünk a Nagy-Hideg-hegy alá. A Rakodó elágazását egy Szent István emlékére emelt kereszt ékesíti - régen a kivágott fát rakták itt román szánkókra, azaz olyan faszerkezetekre, amiken az év egészében levontathatták (emberi erővel!) az értékes árut a völgyekbe. Ma a Börzsönyt sűrű, természetközeli állapotú erdőségeiről ismerjük, de elég csak rápillantani egy évszázados fotográfiára, ami a hegység csúcsrégiójáról készült: a féktelen kizsákmányolás eredményeképp nem voltak ritkák a mára elképzelhetetlen méretben tarra vágott, lecsupaszított lejtők.

A Nagy-Hideg-hegyen

A következő kaptató túránk utolsó megerőltető fölfelé caplatása; innentől már tényleg csak gyalogolnunk kell. Érdemes a jelzést elhagyva ráfordulni az északkeleti sípálya tetejét keresztező erdészeti útra. A gyeppászta nyílásából nagyszerű a panoráma a Hangyás-bércre és a mögötte emelkedő, tekintélyt parancsoló Csóványos-Magosfa tömbre.

A csúcsra érkezve már látjuk a turistaház épületét, körbepillantva pedig a Gerecsétől a Visegrádi-hegységen át a Naszályig szemlélhetjük az alant terpeszkedő tájat. A Nagy-Hideg-hegy a turistaházzal és gyepes, erdőtlen tetejével kissé már-már magashegyi élmény és látványvilág, még ha az erdőhatártól persze jelentősen el is marad, és rétje is emberi beavatkozás eredménye. A masszív kőépület a '40-es évek (azaz megépítése) óta a turisták menedéke, egy sziget a hegytenger mélyén. Sípályái a helyszín kimagasló hótartó-képességéről tanúskodnak, nyáron pedig megpihenésre csábítanak.

Patak mentén a Börzsöny kapujához

A ház körül egyébként feleslegesen túlbonyolított, indokolatlanul sűrű turistaút-rendszert találunk, amiben ember legyen a talpán, aki azonnal és tévedés nélkül megtalálja a számára szükséges ösvényt. Közvetlenül épület alatt indul a K◼ jelzés, de a lekanyarodó sípásztán ereszkedve is ebbe csatlakozhatunk. Lejjebb kétszer is keresztezzük a nagy-hideg-hegyi szállítóutat, aztán a Nagy-Vasfazék-patak átlépése után, a sziklás hegyoldalban megérkezik a K+ jelzés, ami kalauzunk lesz Királyrétig. Az árnyas völgyfőbe messze lehúzódó bükkös elfüggönyzi előlünk az Inóci-kőbánya félelmetes üregét. Andezitjét a '20-as évektől bő két évtizeden át fejtették, az anyagot siklón, majd kötélpályán juttatták le a kisvasút rakodójához.

Egy újabb szállítóút-keresztezés után meredek, gyökérfonatos lejtőn ereszkedünk a Nagy-Vasfazék-patak kis hídjához. A vízfolyás neve a rég letűnt börzsönyi üveggyártásra utal, hiszen ennek komponense volt a bükkből kinyert hamuzsír, melyet vasfazekakban főztek. Még felfedezhetjük a fák alatt egy régi kisvasút töltését és rakodóját (ami a királyréti vonal egyik ága volt), mielőtt elérjük a Cseresznyefa-parkolót. Itt választhatunk: a beton és a turistaút is Királyrétre vezet. A párhuzamos opciók közül az aszfalt egyhangú baktatásra késztet, míg a K+ jelzés hangulatos ösvényen, néhol a régi vasúti pálya nyomán követi a patakot.

Olykor átkelünk a hátunk mögött magasodó hegyek kőanyagát szétteregető vízfolyáson, és a zöldfolyosó végén, a Magas-Börzsöny feledhetetlen vidékének emlékeivel feltöltekezve érkezünk meg Királyrétre, túránk végpontjára. A kis hegyi telepen megtekinthetjük a Hiúz házat (látogatóközpont), távozáshoz pedig választhatjuk a tájtörténet fennmaradt hírnökét, a Kismarosra zakatoló kisvasutat.