Bölényes szertúra Szalafőről

Itiner

• A túrát a szalafői művelődési ház alatti térről, az életfától indítjuk a Szerről szerre Szalafőn piros szív jelzésén.
• Pityerszerről a bölényles érintésével a S jelzésen megyünk a határig.
• A S jelzésről balra a Z jelzésre váltva a határmenti sávban haladunk a Határkőparkig.
• A Határkőparktól egy északkeleti irányú, jelzetlen átkötésen, jobbra a K◼ jelzésre térünk, amely Csörgőszeren át visszavezet Templomszerre.
• A K jelzésen jobbra térve, pár méter alatt visszatérünk a kiindulópontra.

A túra részletes leírása

Templomszeri séta

A Szalafő művelődési háza előtti térről, az életfától indulunk. A falu központi szerén, Templomszeren lévő, mesterien kifaragott hétágú tölgy, az ősi őrállói településszerkezet szimbóluma, Milkovics Jenő keze munkáját dicséri. A 8 méter magas életfa hét, a szerek nevével megfaragott ága Szalafő hét dombháti szerének irányába mutat. A fa, amely a Szala egy régi áradása során dőlt ki, ma az évszázadok életigenlésének, gyarapodásának kifejezője. A patakra az életfa alján körbefutó hullámvonal és a stilizált halfigurák utalnak. A tulipán a nőiességet, a pálmacsokor a férfiasságot, az ezekből nyíló virág az élet folytonosságát jelképezi. A tök, a szőlő, a makk a régió jellemző növényvilágát jeleníti meg, a fülesbagoly a népi bölcsességre, a pillangó a teremtett világ sokszínűségére utal.

Szalafő egész belterülete természetvédelmi oltalom alatt áll a szeres jelleg hosszú távú megőrzése érdekében. A település az innen nem messze, két ágról eredő vízfolyásról, a Zaláról, vagy – ahogy a helyiek hívják – Szaláról kapta a nevét. 1428-ban még Zalafeu, később Szalafei, Szalafej megnevezésekkel, 1836-tól Szalafő névváltozatban említik, de a település és tartozékai valószínűleg még a honfoglalást követően, a nyugati részeken való megtelepülés időszakában, 950 táján jöttek létre. A Szala mentén a gyepű védelmét ellátó fejedelmi, majd az államalapítást követően királyi őrök a 14. század végéig megtartották különleges jogviszonyukat. A nyugatról érkező ellenséges betörések időszakában hűen védték is a gyepű vonalát. Így volt ez III. Henrik német-római császár 1050-es betörésekor, illetve 1319-ben is, amikor az őrállók Károly Róbert oldalán legyőzték a környék legnagyobb kiskirályai, a Kőszegiek seregeit. A múlt néma tanúiként állnak az országút túloldalán Árpád fejedelem és Szent István király faragott szobrai.

Az életfa melletti kútház és az egykori jégverem is megtekintésre érdemes. A jégvermet a falu kocsmárosa és mészárosa használta még a hűtőszekrények megjelenése előtti időszakban, a jeget a Szaláról vagy a Rábáról hozták az áruk. A művelődési ház mellett található a kitelepítettek emlékhelye, ahol főt hajthatunk a kuláklistára került, ezért 1950 és 1953 között az ÁVH felügyeletével a Hortobágy környékére száműzött, ott munkatáborokban elhelyezett szalafőiek előtt.

A szemben álló, 1814-ben épített református templom létrejöttéhez egy régi és kedves szeri anekdota kötődik. Eszerint az építkezésnél a templom alapját a felsőszeriek ásták ki, így a tornyot és a bejáratot a saját szerük felé akarták kialakítani. Az alsószeriek és a gyöngyösszeriek viszont azt szerették volna, ha a torony és a bejárat az ő szereik felé néz, ezért éjjel betemették a felsőszeriek által kiásott alapot, és az ellenkező irányban ástak egy újat. Ezért néz most a torony és alatta a bejárat Alsószer felé. Persze a békesség kedvéért a felsőszeriek később az épület feléjük néző része felől is kialakíthattak egy bejáratot. Azóta az alsószeriek és gyöngyösszeriek a keletre néző, a felsőszeriek pedig a nyugatra néző ajtón mennek be a templomba.

Papszertől Pityerszerig

A templom szemrevételezését követően utunkat Templomszeren át Papszer felé vesszük, Pityerszerig a helyi önkormányzat által felfestett piros szív jelzést követve. Közben rápillantunk az egykori Gatterből (fűrészüzem) kialakított fogadó előtt álló, több száz éves, tekintélyt parancsoló tölgyre és a réti boglárkákkal tarkított, sárga liliomoknak is otthont adó Szala-rétre. A látványos, élénksárga, trombita alakú, hatszirmú sárgaliliom érdekessége, hogy a virágzatát általában délután bontja ki. A rét másik ritka, alkalmi vendége a rejtélyes életmódot folytató, védett madárfaj, a haris, melynek tudományos neve, a Crex Crex, a madár által kiadott „köszörűhangra” utal. Népies neve (kétkés) is a hangjára utal, amely úgy harsog, mint amikor a kést fenik. Ezt az érdekes, több kilométerre elhallatszó hangját alkonyattól éjszakáig hallatja – sokan nem is sejtik, milyen állattól jön, leginkább békakuruttyolásnak gondolják. A nedves réteken, kaszálóréteken rejtőzködő életet élő, Dél-Afrikából hozzánk érkező madár így jelöli ki a költésre szemrevételezett területét.

Papszer keleti részének vendégmarasztaló portáit magunk mögött hagyva, a Farkasfa felé vezető úton átkelve Papszer nyugati részén haladunk végig, alkalomadtán élve lehetőséggel, hogy kipróbáljuk az őrségi ízeket. Innen leereszkedünk a Szala völgyébe, és máris a Felsőszeri tanösvény nyomvonalán, Felsőszeren haladunk tovább. Érdemes megállnunk a harangláb alakú Kömpe szeme kilátónál, amelyről Szalafő öt szerére láthatunk rá. A szerek világában való megmerülés közben nem árt tudnunk, hogy ebben a faluban, ahogy az egész Őrségben, a szer az épületek dombhátakon kialakított együttesét jelenti. Eredete a honfoglalásig nyúlik vissza, amikor az első megtelepülők a magasabb, és így szárazabb területeken alakították ki otthonaikat. A szereket többnyire a letelepülő családokról nevezték el (Pl: Baksaszer, Siskaszer), de valamely földrajzi adottságról, vagy a később létesített templomról is kaphatták a nevüket (Alsószer, Felsőszer, Templomszer).

Felsőszeren a nemesi kúriák hangulatát idéző tornácos belépővel ellátott „kódisállásos” házakra csodálkozhatunk rá, amelynek sajátos előterében a koldusok is megpihenhettek. A szer látványosságai közé tartoznak továbbá a megmaradt tókák, kútházak, a régi, szépen karbantartott boronafalú lakóházak is. Tókákkal az Őrség több településén is találkozhatunk. Ezeket általában a boronafalú, sárral tapasztott házak építésekor hozták létre agyagnyerés céljából. Az így keletkezett gödrökben felgyülemlett vizet aztán az állatok itatására, kender, len beáztatására használták. A tókákat kerítették, vizüket rendszeresen merték. Felsőszeren a tökmagolajütés fortélyaival, az Őrség zöld aranyának nevezett tökmagolaj ízével is közelebbről megismerkedhetünk.

Innen a Felsőszeri-patakon átkelve sétálunk tovább Szalafő legarchaikusabb szere, Pityerszer felé. A domboldalon felkapaszkodva májusban a bájos rózsaszín virágzatú törpecserjével, az Őrségi Nemzeti Park címerében is szereplő féltett kinccsel, a henye boroszlánnal és a sömörös kosborral is találkozhatunk. Ez utóbbi érdekessége, hogy Európa legkisebb virágú kosboraként tartják számon, elnevezését a fehér alapon bíborpettyes színű mézajakjának sömörre emlékeztető mintázatának köszönheti.

Pityerszer kincsei

Pityerszerre a Bárdosi János néprajzkutató-muzeológus tiszteletére állított padnál érünk fel. Bárdosi, a Szalafő-Pityerszeren található régi porták 1969-1970-ben történt felvásárlása mellett oroszlánrészt vállalt az Őrségi Népi Műemlékegyüttes bemutatási egységeinek kialakításában és az érdeklődők számára való megnyitásában is. Érdekesség, hogy a pad táblájába épített forgatható dombormű tervezésében a híres néprajztudós családja működött közre.

A padról érdemes visszanéznünk a nemrég elhagyott Felsőszer irányába. A helyi emlékezet szerint Koós Károly is előszeretettel figyelte innen a békességbe ringató őrségi tájat. E pontról pár lépés, és máris az itt őrzött értékek egyik szimbólumához, az úgynevezett „kerített házhoz” jutunk. A 18. század végén, a 19. század elején jellemző háztípus létrejötte a félrideg állattartás előretöréséhez köthető. A megélhetés alapját jelentő állattartás megkövetelte az jószágok biztonságos elhelyezését és védelmét, különösen éjszaka, a farkasok és a kószáló betyárok elől. A zsúpborítású, keresztvéges, boronafalas, ollólábas, szelemenes tetőszerkezetű kerített ház fedett tornáca felől közelíthető meg a lakókonyha, a tisztaszoba, a kamra, az istállók és az ólak is. Az udvaron régen a trágyadomb volt, az istálló előtt, kívül pedig a favágószín (favágitú) látható. A kocsiszínben egy régi cséplőgépet láthatunk, mellette az egykori cséplőlegények szerszámaival a cséphadarójával. A lakókonyha mászókéményes tüzelőberendezése, edényes polca, eredeti konyhai eszközei, a tisztaszoba festett ládikája, csizmalehúzója mind-mind a 20. század első éveinek hangulatát idézik. A kerített ház előtt álló nagypajta, a szer tókái, a visontai ház és a „lopott tornácos” istállós pajtájában elhelyezett használati eszközök korhű módon mutatják be az itt élők mindennapjait. Lopott tornácnak az épület homlokzati részéből befelé kialakított részt nevezik.

Az istállós pajta érdekességei közül a pince feletti szobában megtekinthetjük a szer éjszakai állatait érzékletesen megjelenítő kiállítást, az istállótérben pedig a régen termesztett haszonnövények magmintáit. Az épület körül érdemes végigjárnunk a kaszálógyümölcsösöket bemutató tanösvényt is. A tóka melletti emeletes kástut (kamrát) a műemlékegyüttes legértékesebb épületeként tartják számon. A hazánkban eredetiben már csak itt fellelhető épülettípus emeleti részén élelmiszert, földszintjén bort, pálinkát, gabonát tároltak, nyitott színében a prés, a szélrosta, a kocsi kaptak helyet. A szeren található, kemencés „füstösház” lakott állapotában legutóbb még a csordás házaként funkcionált.  Kéménye nem lévén a füst a bejárati ajtó fölötti füstnyíláson, vagy a fából készült tolóretesz segítségével elhúzott ablaknyíláson át tudott távozni belőle. A kétsejtű, archaikus háztípus egyik felében a nagycsalád lakott, a másikban a kamra és az ólak voltak – egyetlen zsúpos fedél alá hozva. A ház csapolt boronákból épült falát szigetelés gyanánt lesarazták, majd lemeszelték.

Pityerszeren kipróbálhatjuk a tökmagolajütést, a gyerekek pedig kézműves foglalkozásokon, játszóházban, vagy a tájba illő játszótéren kapcsolódhatnak ki. Éhségünket a Pityerszeri csárdában csillapíthatjuk.

A bölénylestől a Határkőparkig

Pityerszerről a S jelzésen, a Körtike tanösvény nyomvonalán megyünk tovább. Első megállópontunk a bölénylesnél van, ahol kiépített magaslatról vehetjük szemügyre az európai bölényeket és az eurázsiai vadlovakat. A nagy területet bejáró, füvet és lombos hajtást egyaránt fogyasztó európai bölények bikái általában 600-800 kg-ot nyomnak, a tehenek 300-400 kg közöttiek. A középkorban csak királyi kiváltsággal vadászható állatok élettere az elmúlt századokban folyamatosan csökkent, állományuk a legtovább a lengyelországi Bielowieza erdeiben élt. E megjelenésében is tekintélyt parancsoló faj megőrzésében, természetes élőhelyére való visszatelepítésében 2017 óta az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság is részt vállal, és a nemzeti park területén lévő állomány egy része ezen a megfigyelőponton megtekinthető. A bölények mellett a rendkívül érdekes megjelenésű, tömött és felálló sörényű, zömök testalkatú Przsevalszkij méneket is megpillanthatjuk a lesről. A vadló egyetlen máig élő alfajaként, a háziló legközelebbi vadon élő rokonaként leírt fajtát soha nem háziasították sikeresen, megmaradt igazi vadlónak.

A bölénylestől az erdészeti rakodóig erdészeti úton haladunk tovább. Közben érdemes az éjszaka nagyobb aktivitást mutató, de összecsukott szárnyakkal nappal is a fatörzseken vagy az avaron pihenő T-betűs pávaszemet felfedeznünk. Ez a lepkefaj könnyen felismerhető narancsos-sárgás, okkersárgás színezetű szárnyairól, melyeken széles, fekete keretű, sötétkék foltban egy fehér, stilizált T-betű látható. Az erdőszegélyben a hangafélék családjába tartozó, fehéres fürtvirágzatú, örökzöld, tojásdad levelű, védett kereklevelű körtikével is találkozhatunk.

A rakodótól a határig megyünk, ahol balra térünk a Z jelzésen. Nyitott szemmel járva több helyütt észrevehetjük a széleslevelű nőszőfű egyenes szárú, akár 70 cm-esre is megnövő példányait. A kosborfélék családjába tartozó, dekoratív virágzatú lágyszárú növény virágainak színe a zöldessárgától a liláig változik, mézajkának belső része bíbor színű, külső részén jellegzetes, szív alakú kinövés látható. Érdekessége, hogy gombákkal él szimbiózisban, tápanyagfelvételének jelentős része rajtuk keresztül zajlik. Életciklusa is izgalmas, hiszen első hajtásai csak a csírázás után 9 évvel jelennek meg, és 1-2 évvel később virágzik először. Két virágzása között 8-18 év is eltelhet, amíg erőt gyűjt. Az élettartama akár 30 év is lehet. A virágzása júniustól augusztus közepéig tart, ekkor olyan anyagot bocsát ki, mint a hernyók által megtámadott növények, így vonzza oda a ragadozó darazsakat, amelyek átverve ugyan, de elvégzik a beporzás műveletét.

A romantikus határmenti zóna érintetlenségében összefuthatunk a harkályalkatúak egyik legkisebbikével, a lepkelárvákkal, levéltetvekkel táplálkozó kis fakopánccsal is. A farkára támaszkodó, vörös sapkájú (a tojóé fekete), fehér testaljú, hátán keresztsávozott madár szűkre szabott odúját gyertyános-tölgyesekben fedezhetjük fel. Ezen a szakaszon egyedi élményt nyújthat a főleg lucfenyőkön előszeretettel ülő, narancssárga szemével gondosan figyelő, tollfüleiről könnyen felismerhető erdei fülesbagoly látványa is. A hangtalanul repülő. kb. 1 méteres szárnyfesztávolságú példányokat a hidegebb őszi napok beköszöntével már csoportokba verődve is megpillanthatjuk.

Szoros határőrizet

A Z jelzésen a Szalafőt Hodossal összekötő út határpontjáig maradunk, ahol megnézhetjük a nemrég létrehozott Határkőparkot. A határ mentén élők mindennapjait meghatározó szigorú határőrizet bemutatását célzó, erdei pihenőhelyként is szolgáló park a nyomsáv és a szögesdrótkerítés, a határkövek megjelenítésével válik érdekessé. Nyomsávon az államhatártól 30-40 méterre Magyarország felé kialakított, 5-6 méter széles, boronált területet értették, fő funkciója a határsértők nyomainak rögzítése volt. Ezt a reggeli és az esti, éjszakai időszakokban rendszeresen ellenőrizték a járőrök. A határsértők különféle leleményes eszközökkel (állatlábú deszkapapucs, magasugró léc) próbáltak átjutni a nyomsávon, de a dolgukat megnehezítette a mellette felállított SZ 100-as elektromos jelzőrendszer is, amelyet a határőr őrssel kötöttek össze. Ha valaki elvágta a felállított drótot, az riasztott az őrsön és az oszlopsoron is.

Miután megismerkedtünk az egykori határőrizettel, a határőrpark északnyugati sarkánál átvágunk a K◼ jelzésre, és azt követjük jobb felé. Az erdei pocsolyákban sárgahasú unkák mozgását észlelhetjük. Szürke hátukkal szinte beleolvadnak a környezetükbe, élénksárga foltokkal tarkított hasi oldaluk viszont figyelemfelhívó, bőrük ugyanis mérgező váladékot termel. A sárga hasú unka a hangjáról („unk, unk”) és hasalji színéről kapta a nevét. Érdekesség, hogy hanghólyag híján vöröshasú fajtársánál halkabb hangot ad ki még a párzási időszakban is.

Túránkon több helyen csodálkozhatunk rá az Őrség gazdag gombavilágára. A képviselői közül az egyik legszebb a mesegombának is hívott légyölő galóca. Félgömb alakú, piros kalapján varszerű, fehér foltjaival, logó gallérjával már messziről észrevehető. A fehér foltok a termőtest tojásdad burkának fejlődés közben szétszakadt maradványai. A nevét onnan kapta, hogy mérgező hatását kihasználva papírcsíkokra kenték, és legyek irtására használták. Szibéria és Lappföld sámánjai valamikor tudatmódosító szerként alkalmazták e gombát, különös jelentőséget a hétpettyes példányoknak tulajdonítottak.

Utunk Szalafő-Csörgőszerre vezet. Itt, a Jakosa portán található az Őrség első, az 1930-as években létesített tökmagolajütője. A tökmagolaj-préselés hagyománya a Muravidékről származott át az Őrségbe. Az olajat a hagyományosan október elején, manapság azonban a korai érés miatt koraősszel szüretelt olajtök magjából nyerik préseléssel. A tök magját szárították, majd hosszú téli estéken összegyűlve együtt „köpesztették” (hántolták). Ezt követően ledarálták, s forró vízzel, sóval összekeverve teknőben dagasztották. Az így nyert masszát a tűzhelyre tett edényben óvatosan csak addig hevítették, amíg a hozzáadott víz el nem párolgott. Az így nyert, megfelelő állagú masszát tölgyfaprésbe tették, és kinyerték belőle a tökmagolajat. Olajat dióbélből is készítettek.

Csörgőszer portái között leereszkedünk a dombhátról, majd Templomszerre érve jobbra fordulunk, és a K jelzésen érkezünk meg kiindulási pontunkhoz, az életfához.