alpannonia® Hard - Népek kohója
Túraútlevél és további információk az alpannonia® Hard körtúrákról a naturpark.hu/alpannonia®túrázó weboldalon találhatóak.
1 túra során 5 települést járunk be, összesen 3 nemzet (horvát, német, osztrák) kisebbségeit ismerjük meg, ha úgy vesszük, a Trianon előtti Magyarország határain belül kirándulunk, mégis, magát kimondottan magyarnak valló lakosokkal nem is találkozunk. Hogyan lehetséges ez? Horvátzsidány, Peresznye és Ólmod horvát települések, hagyományaik szokásaik nagyon összetartják a településen élőket, hasonló a helyzet a német kisebbségű Kiszsidánnyal is, Ausztriában Borsmonostor (Klostermarienberg) pedig már mindenféle vonatkozásból osztrák településnek mondható.
Az alpannonia® sárga színű jelzését követve Horvátzsidányból a Keresztelő Szent János templomtól Kiszsidányba majd Peresznyére sétálunk, ez túránk első nagyobb szakasza. Feltűnik a falvak rendezettsége, miközben a szántóföldeken sétálva tiszta időben a távoli Schneeberg (2076m) is látható. Mezőgazdasági területek között bandukolunk, túránk 70%-ban ilyen utakon vezet, ezért csapadékosabb időszakban készüljünk fel, hogy sarat kell pucolnunk bakancsunkról. Egyébként az egész túrára vetítve, a terep nem igényel sem különösebb felszerelést sem komolyabb rákészülést, a szintkülönbség sem állít leküzdhetetlen feladatok elé senkit, könnyen beállunk tehát egy monoton tempóba. Kiszsidányban a szépen kiépített és finom vizű forrás valamint a Rhododendron-kert csábítja megállásra a túrázót, Peresznyén a tó körülötti kellemes park és a platánfa.
Peresznye települést elhagyva jelöletlen mezőgazdasági útra térünk, majd körülbelül 2 kilométer után egy rövid szakaszon ismét találkozunk az alpannonia® sárga színű jelzésével, hogy aztán a szántóföldek között a határ felé vegyük az irányt. Nagy és jól belátható területek ezek, jó eséllyel látunk őzcsordákat, érdemes távcsövet magunkkal vinnünk tehát a túrára.
A határvonallal párhuzamosan, haladunk, sőt Ólmod mellett rövid időre "disszidálunk" is Ausztriába. Ez 30 évvel korábban teljességgel lehetetlen volt, most meg még csak meg sem állítanak... Teszünk tehát egy kis kitérőt Borsmonostoron, majd a sűrűn beépített Grezgasse utcán újra Ólmod felé vesszük az irányt, és a kerékpárúton vissza is érünk ebbe az alig 100 fős faluba.
Ismét az alpannonia® sárga színű jelzését követjük, egy kis emelkedést követően eljutunk a Belovich-kápolnáig. Szép környezetben picit szusszanunk, átszellemülünk, és a Mária-út jelzését követve elérünk a főúthoz, azon átkelve a Marton-szállás felé vesszük az irányt.
Nincsen messze a Péruska Mária Kápolna sem, a szántóföld szélén hamar elérjük, itt akár sütögethetünk is a tűzrakó helynél. Még egy kis szántóföld, még egy kis erdő, és máris leérünk a túránk kiindulópontjába, Horvátzsidányba.
A szerző tippje
Úttípusok
Szintprofil megjelenítéseBiztonsági előírások
Mivel határt átszelő túráról van szó, az egyébként is szükséges személyazonosságot igazoló dokumentumokat tartsuk magunknál.Hasznos linkek és ötletek
A teljes túraélmény érdekében az alábbi weboldalak meglátogatását ajánljuk:
Kezdőpont
Végpont
Útleírás
Túránk csak mintegy 50%-ban halad az alpannonia® sárga színű jelzését követve, ezért mindenképpen javallott gps készülék vagy jelen térkép használata, hiszen sok esetben más turistajelzés sem segíti koordinálásunkat.
- Horvátzsidányban a Keresztelő Szent János templomtól közelítjük meg túránk kiindulópontját, Először a Posta utcán lesétálunk, balra majd élesen jobbra a Tömördi utcára fordulunk, és egyből balra az erdő irányába kanyarodunk, ahol kisvártatva meglátjuk az alpannonia® sárga jelzést. Rövid idő alatt eljutunk a Kiszsidányi-forrásig, a Magyarországon megszokott sűrűségű turistajelzések itt még szükségtelenné teszik térkép-gps készülék használatát.
- Az első nagyobb kereszteződéshez érve mi balra fordulunk a település központjának irányába, a Fő utcán kisétálunk egészen a Horvátzsidányt Csepreggel összekötő autóúthoz. Átmegyünk az út túlsó oldalára, itt találjuk a Szűz Mária neve templomot, tőle jobbra halad tovább az alpannonia® sárga jelzés, követjük a KRESZ szabályait fokozott figyelemmel betartva, óvatosan, hiszen itt autó és menetrendszerinti távolsági buszjáratok is közlekednek.
- Körülbelül 200 méter múlva már ismét a biztonságos mezőgazdasági földúton vezet minket az alpannonia® sárga jelzés. A kereszteződésekben mi nem térünk le, hanem egyenesen haladunk tovább, mígnem beérünk a peresznyei tó parkjába. Szép környezetben kültéri fitness edzőeszközöket is kipróbálhatunk, átkelünk a Peresznyei-patak feletti kis hídon, és a Hunyadi utcában balra fordulunk.
- A Hunyadi utca elvezet bennünket a főúthoz, srégen balra-szemben keresztezzük a főutat, a Tégláskert Vendéglő alatt a Zrínyi Miklós utcába érünk. Itt haladunk, amíg az utca végén a gazdasági épületeket elhagyva ismét földútra érünk, a patakon kis híd, ismét átkelünk a túloldalra, haladunk az első kereszteződésig.
- Ebben a kereszteződésben balra fordulunk, a földek között hosszan egyenesen sétálunk, kisvártatva ismét találkozunk az alpannonia® sárga jelzéssel. Haladunk egészen az adóvevő toronyig, ahol jobbra fordulunk, innentől sokáig nem találkozunk turista jelzéssel. Sétálunk egészen az erdő széléig, a fákhoz érve balra fordulunk, majd ahogy az út visz bennünket, jobbra kanyarodva"elveszünk" az erdőben, az országhatárt jelző táblánál balra fordulva követjük az utat, a következő kereszteződésben ismét jobbra fordulunk a lejtőn, végül egy fahídon átkelünk a Ribnyák-patakon, és ismét szántóföldeken járunk.
- Követjük a mezőgazdasági földutat, mígnem a távolból mozdulatlan, nagy, barna alakok sejlenek fel. Ahogy közeledünk, egyre világosabb, ezek bizony tehenek, méghozzá nem is akármilyen, Jersey szarvasmarhák. Egy ólmodi család tartja őket finom tejükből készíthető ízletes tejtermékek miatt. A tehenek számára elkerített terület a Horvátzsidányból Ólmodba tartó autóút éles kanyarjában van, de mi maradunk a földúton, a teheneknél jobbra fordulunk.
- Követjük a földút kanyargását először balra, közben mellettünk jobbra a határvonal halad és egy patak csörgedezik a sűrűben, ez itt határozottan sáros terület, válasszuk meg tehát jól túránk napját... Tovább kanyarog a földút, átérünk Ausztriába, itt aprókavicsos úton folytatjuk a túrázást, Borsmonostorban a Wiesengasse utcában tőlünk balra egyre több házat látunk, illetve jobbra a távolban ismét láthatjuk a Schneeberg-et.
- Az első kereszteződéshez érve balra a Grenzgasse utcába fordulunk. Sűrűn egymás mellé épült házak, sok házimacska a kertekben, így érünk enyhén emelkedve az erdőbe. A határ előtt még van egy öblösebb forduló az autóknak, mi balra tartunk a kerékpárosoknak szánt jó minőségű földúton, és kisvártatva magyar nyelvű táblával találkozunk, átértünk Magyarországra.
- Ólmodra a Klastromi utcán keresztül "csorgunk" le, elérjük a Fő utcát, itt először jobbra, majd balra fordulunk a Fenyő utcára. A Fenyő utcában haladunk amíg a Szűz Mária szoborig nem érünk, előtte itt balra fordulunk és ismét látjuk az alpannonia® sárga jelzést, mely egy tisztességes erdei emelkedős szakaszt követően a Belovich-kápolnához vezet minket.
- A kápolnát a hátunk mögött hagyva egy betonlapokkal lerakott út kereszteződéshez érünk, balra fordulunk, a következő kereszteződésben a Mária-út jelzését követve ismét balra, az elektromos hálózat számára kialakított irtáson sétálunk előre. Kisvártatva a jelzés jobbra kanyarodik, a közelben találjuk az 2. igazolópontot/rovarhotelt, majd útunk a Kőszeget Horvátzsidánnyal összekötő Csepregi autóúthoz vezet.
- Átkelünk az autóút túloldalára, és a Mária-út jelzést követve az út menti töltésen az autók felett haladunk, elérünk a Mária-kápolnához. Innen jobbra már tábla mutatja a betonlapos úton a Marton Szállás felé vezető irányt, erre haladunk mi is. Ez egy hosszú egyenes út, említett marton Szállás tőlünk jobbra, később bal kéz felől a "Képesfa" ad értelmet elnevezésnek...
- Habár egy út balra 90 fokban leágazik, mi továbbra is egyenesen haladunk, újra mezőgazdasági földútra érünk, az erdőig sétálunk, majd a szántóföld-erdő szélén folyamatosan megyünk egészen a Péruska Mária kápolnáig. Itt akár sütögethetünk is a kiépített tűzrakó helynél, vagy csak egyszerűen átszellemülünk a védőszentek kertjében.
- A Péruska-kápolnától jobbra vezet utunk, de a szántóföldön át akár rövidíthetünk is, érdemes a térképet figyelnünk, az erdőt célozzuk, ahol ismét meglátjuk az alpannonia® sárga jelzést. Az erdőbe érve erdészeti nagymunkagépek nyomait látjuk, követjük jelzésünket, mely egy kereszteződéshez érve balra, kisvártatva jobbra fordul, végül egy balra leágazást követően visszavezet túránk kiindulópontjához, a horvátzsidányi a Tömördi utcába. Innen már tudjuk az utat a Keresztelő Szent János-templomhoz.
Tömegközlekedéssel
Tömegközlekedéssel elérhető
Horvátzsidány tömegközlekedéssel Kőszeg-Csepreg-Sopron irányából napjában többször buszjáratokkal megközelíthető.
- Bármelyik irányból is érkezz, a Horvátzsidány, autóbusz-váróterem nevű megállóban érdemes leszállni a buszról.
- Ha vonattal érkezel Kőszegre, jó hír, hogy az összes Horvátzsidány felé tartó busz megáll a kőszegi vasútállomáson is.
Megközelítés
- Haladjon nyugat irányába a Kőszegi út felé.
- A híd után forduljon balra a Hideg utcára, ennek a végében van a Keresztelő Szent János-templom.
- A templom elől indul a Posta utca
- Az utca alján lévő kereszteződésben először balra, majd élesen jobbra fordulva a Tömördi utcába érünk.
- Innen az első kereszteződésnél balra forudulva beérünk az erdőbe, túránk kiindulópontjához.
Parkolás
- Horvátzsidányt Kőszegtől északkeletre, a Csepregi út nevű főút mentén érhetjük el.
- A túra kiindulópontjához közeli optimális parkolási lehetőség például a Keresztelő Szent János-templom előtti terület a Hideg utca - Posta utca találkozásánál.
Koordináták
A szerző által ajánlott kiadványok:
- Írottkő Natúrpark Kalauz
- alpannonia® kiadványok
A szerző által javasolt térképek:
- Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark, Kőszegi-Hegység térkép (Szarvas Térképek)
- Kőszegi-Hegység (Cartographia)
- Kőszegen a Tourinform irodában nyomtatott térképek kérhetőek a túraútvonalról
A régióról szóló kiadványok:
Felszerelés
- Alapvető túrafelszerelés: zárt cipő, az évszaknak megfelelő öltözet, ivóvíz, élelem. A navigáláshoz Természetjáró app. Térképet a Tourinform Irodában lehet vásárolni (Fő tér 2.).
- Kulacsunk-palackunk legyen, hiszen túra közben iható vízű forrásokkal találkozunk.
- Gps készülék használata esetén powerbank (hordozható akkumulátor) és töltőkábel csomagolása ajánlott.
- A túra számos szakaszán tavasztól őszig magas aljnövényzet, gyakran szederindák között vezet az ösvény - ilyenkor érdemes hosszú szárú nadrágba bújni.
Kérdések és válaszok
Kérdeznél a szerzőtől?
Értékelések
Legyél te az első hozzászóló!
A közösség fényképei